A Lidl határokat feszegei Romániában: A német élelmiszerdiszkontnak mintegy 350 fiókja van az országban (itt Bukarestben).
Az erőszak eszkalálódása a világban, amelynek legélesebb megnyilvánulása az ukrajnai háború, kezdetben pofonnak tűnt az NSZK számára. Az USA és Oroszország közötti sikeres, látszólagos manőverezés politikai modellje véget ért. Ez odáig fajult, hogy egy valóságos szövetségi elnöknek, Frank-Walter Steinmeier-nek (SPD) Varsóba kellett utaznia, és bocsánatot kérnie egy olyan politikáért, amelynek megvalósításában ő maga is részt vett külügyminiszterként, olyan szégyenformulákat találva, amelyeket egyébként a háborús és megsemmisítési emlékművek látogatására tartogatnak: Oroszországot becsapták, a "brutális orosz agressziós háború" vagy "Putyin megsemmisítő háborúja" a "civilizáció megsértése" volt, és minden egyéb maximális elítélő szó.
A Szövetségi Köztársaság most diplomáciailag szégyenteljesnek tűnt a Moszkvával szembeni "puhatolózás politikájával", amely - a puhatolózás látszatával ellentétben - éveken át súlycsoportján felüli politikai befolyást biztosított számára. Versenytársai, akiknek soha nem tetszett ez a politika, illetve az NSZK ebből fakadó belső uniós hegemóniája, most lehetőséget láttak arra, hogy követeléseket állítsanak Berlin állítólagos hibáiért. Lengyelország is előállt a trilliárdos nagyságrendű jóvátételi követelésekkel.
Ha eltekintünk az ilyen diplomáciai barátságtalanságoktól, egy eredmény marad: az Északi Áramlat 1. és 2. balti-tengeri vezetékeinek szabotálásával az európai gazdaságban a német dominancia egyik fontos eleme egyelőre visszavonhatatlanul megsemmisült: az orosz nyersanyagok olcsó beszerzése a vezetékeken keresztül, amelyek útvonalait nagyrészt a szocialista testvérállamok ellátására hozták létre. Ez a nemzetközi versenyelőny egyébként messze túlmutat az Oroszországgal folytatott német kereskedelem anyagi súlyán – mert például a lengyelországi német kereskedelem negyedére, az USA-val folytatott kereskedelem tizedére esett már vissza a háború előtt -, mivel az olcsó orosz nyersanyagok a német termékeket versenyképessé tették a világpiacon.
Angela Merkel (CDU) volt kancellárnak kellett emlékeztetnie bennünket arra, hogy a diplomáciai ügyletek homlokzata mögött az imperialista rivalizálás kemény magja húzódik: nem lehet csak azért rossznak nyilvánítani a diplomáciai módszerek alkalmazását Oroszország megfékezésére, mert azok a konkrét esetben nem segítettek, és Oroszország nem tette meg azt a szívességet a Nyugatnak, hogy hallgatólagosan elfogadta "filcpapucsos terjeszkedését" (ahogy Otto Winzer NDK külügyminiszter ítélte meg Brandt Ostpolitikáját). Merkel elég pontosan megnevezte az ukrán kérdésben 2014 óta folytatott német diplomácia tartalmát: először a nyugati ihletésű államcsíny győzelemhez segítése, majd a donbásszi felkelőkkel szembeni első ukrajnai katonai vereségek következményeinek visszafordítása. A minszki megállapodások célja az volt - mondta Merkel a Die Zeitnek 2022 decemberében -, hogy időt nyerjen Ukrajnának arra, hogy újjáépítse hadseregét és egy második kísérletben visszafoglalja az elveszített országrészt.
A következő háború tehát már a kezdetektől fogva kilátásban volt, így szó sem lehet arról, hogy meglepődött volna "Putyin provokálatlan agressziós háborúja". Ennek megfelelően az NSZK nem gyakorol nyomást Kijevre, hogy tartsa be az Ukrajna által Minszkben vállalt kötelezettségeket. Nem meglepő, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ezt a nyílt beismerést úgy kommentálta: a Nyugat, különösen Merkel és François Hollande volt francia elnök "átverte Oroszországot". Inkább az meglepő, hogy Oroszország miért hagyta magát ilyen módon átverni.
Amikor Oroszország úgy döntött, hogy katonailag megakadályozza Ukrajna EU és NATO általi felvételét, a korábbi "német Sonderweg (különút)" alapja objektíve megszűnt létezni. Ebből a szempontból nem lehet meglepő, ahogy a német kormány (nem) reagált a balti-tengeri vezetékek felrobbantására, és a szövetségi ügyészség által állítólag Ukrajna ellen felvetett gyanú ellenére sem gondol arra, hogy Kijev számára akár egyetlen fegyverszállítást vagy hitelrészletet is kihagyjon. Az NSZK-t is foglalkoztatja az a klasszikus ki-kicsoda kérdés, amelyet Merkel korábbi védelmi minisztere, Ursula von der Leyen (CDU), az EU-bizottság jelenlegi elnöke a Süddeutsche Zeitungnak június 21-én az Ukrajnának nyújtott katonai és pénzügyi támogatás alapjául magyarázott: ""El tudjuk képzelni, hogy Európának ez a része nem az EU része, hanem orosz vagy kínai ellenőrzés alatt áll?".
A német kormány az EU-n belül is igyekszik visszaszerezni a kezdeményezést, ezért újraindított egy intézményi reformprogramot: a nemzeti vétójogok további csökkentését az EU Tanácsában, különösen a kül- és biztonságpolitikai kérdésekben. Ehelyett az ilyen döntéseket a Lisszaboni Szerződésben meghatározott minősített többséggel kellene meghozni. 2022 őszén a kormányhoz kötődő "StiftungWissenschaft und Politik" (Német Nemzetközi és Biztonságpolitikai Intézet) nyilvánosan mérlegelte, hogy milyen eljárási trükkökkel lehetne az ilyen döntéseket a lehető leggyorsabban meghozni, akár a nehézkes nemzeti ratifikációs eljárások nélkül is. Nem lesz könnyű.
A cél egyértelműnek tűnik: megfosztani a szövetségi politika szempontjából megbízhatatlannak ítélt tagállamok - a jelenlegi kontextusban például Magyarország - kormányait attól, hogy az EU mint egyértelműen oroszellenes geopolitikai szereplő kialakulását lassítsák. Ez az igény nem csak az ukrajnai háború kapcsán merült fel, a német kormány inkább eltökéltnek tűnik, hogy ezt a "mozgolódás" ürügyeként használja fel. Paradox módon ezzel egy szokatlan belső uniós szövetségesre tehet szert: Lengyelországot, amely maximálisan érdekelt abban, hogy az EU-Európa oroszellenes frontját bebetonozza, és felmentést kapjon a jogállamiság leépítése miatti vádak alól az új frontállam szerepéért. A lengyel közvélemény kezdeti reakciói közel sem voltak olyan negatívak, mint amilyenekre számítani lehetett volna. Franciaország viszont kihasználja az NSZK viszonylagos politikai gyengeségének helyzetét, hogy a "kelet-európai újjászervezésben" vetélytársként hozza magát játékba: előretör Ukrajna mielőbbi felvétele ügyében az EU-ba és a NATO-ba, miközben Berlin inkább a féket húzza mindkét kérdésben.
Különösen az EU-kérdésben ez nemzeti önérdekből történik. Ha Ukrajna gyorsan taggá válna, akkor egy Ukrajnából és Lengyelországból álló kelet-európai tömb jönne létre, amely lakosságszámban - és így az EU Tanácsában való szavazati jogban - nagyjából egy szinten lenne az NSZK-val, de politikailag szorosan kötődne az USA-hoz. Ez fékezhetné az EU német értelemben vett "világhatalom-képessé" tételére irányuló törekvéseket. Eltekintve attól, hogy a szövetség legnagyobb nettó befizetőjeként az NSZK-nak az ukrán csatlakozás költségeinek oroszlánrészét is viselnie kellene.
A részletekről szóló unalmas viták homlokzata mögött az EU valószínűleg az elkövetkező években a nemzeti rivalizálás színtere lesz: a tét az, hogy ki kit miért instrumentalizál. Az NSZK ebben a vitában kudarcot vallott, de úgy tűnik, nem hajlandó megelégedni az EU második vonalában elfoglalt hellyel.
Forrás: https://www.jungewelt.de/beilage/art/453509 2023. július 12.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
