Kép: Michael Gstettenbauer/imago

A Sixt autókölcsönző cég terjeszkedik, és olyan stratégiailag fontos repülőtéri állomásokat vesz át, mint ez itt Nizzában.

Ha minden csak szép szavakról és nemes célokról szólna, minden rendben lenne Németország és Franciaország, az EU két legerősebb hatalma között. A francia-német nyilatkozat, amelyet hivatalosan 2023. január 22-én, az Élysée-szerződés aláírásának 60. évfordulóján mutattak be, szép példája ennek. A nyilatkozat szerint teljes egyetértés volt abban, hogy olyan EU-t szeretnének, amely "a jelenleginél rugalmasabb, fenntarthatóbb és önállóbb cselekvésre alkalmasabb". Ennek eléréséhez "az EU gazdasági, ipari és technológiai bázisának" hatékonyabbá kell válnia; szükséges továbbá "az európai védelmi képességek megerősítése". A végső cél a "valódi európai szuverenitás". És nem, a szuverenitás nem öncélú. Erre azért van szükség - írta Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök a nyilatkozat bemutatása alkalmából megjelent újságcikkben -, hogy az EU "rendelkezzen a nemzetközi rend alakításához szükséges geopolitikai képességekkel".

Kép: dpa. Forrás: https://www.zdf.de/nachrichten/politik/macron-scholz-potsdam-100.html

Olaf Scholz üdvözli Emmanuel Macron-t Potsdamban.

Papíron tehát a berlini és a párizsi kormány teljesen egyetért abban a törekvésében, hogy az EU összezárja a sorokat, hogy világhatalomként léphessen fel. A való életben azonban, mint mindig, a dolgok egy kicsit másképp néznek ki. Ez annak tudható be, hogy Németország és Franciaország gazdasága bizonyos tekintetben egészen eltérően ketyeg; ezért az EU keretein belül egységesítendő kérdésekben a viták általában előre programozottak. A legfrissebb példa erre az uniós adósságszabályok körüli vita. A német kormány - a hagyományos német megszorító politikának megfelelően - keményen nyomul a szabályok minél szigorúbb megtartása és a megengedett adósságállomány szigorú felső határának megszabása érdekében. Franciaország, amelynek gazdasága a szigorú megszorító politika folytatása esetén hosszú távon a német versenytársakkal szemben veszítene, rugalmasabb adósságszabályokat, több kivételt szorgalmaz. A konfliktus bizonyos mértékig szembeállítja a két oldalt egymással.

Aztán vannak egyszerű rivalizálások, a befolyásért és a haszonért folytatott dulakodások is. Ezek jelenleg jól megfigyelhetők két olyan fegyverkezési projektben, amelyek nagy jelentőséggel bírnának egy katonailag független EU számára: a hatodik generációs vadászrepülőgép, amely más fegyverekkel, például drónokkal hálózatba kötve fog működni (Future Combat Air System, FCAS), és egy új földi fő harcászati rendszer (MGCS), amely szintén más fegyverekkel hálózatba kötve fog működni. Mindkettőt a német és francia fegyvergyártók közösen fogják megépíteni. A cél az is, hogy az EU önálló fegyveripari bázissal rendelkezzen. A probléma: mindkét fél féltékenyen igyekszik biztosítani magának a technológiai és ipari zsíros falatokat, és semmiképpen sem hagyja, hogy szövetséges vetélytársa kihasználja azt. Az eredmény: a rivalizálás megbénítja az együttműködést; az FCAS-t az évfordulón csak a hajszál híján sikerült megmenteni a korai végtől, míg az MGCS valószínűleg ilyen vég elé néz. A Rheinmetall mindenesetre már bemutatta a lehetséges alternatívát a "Panther" harckocsi formájában.

A belső ellentétek és az állandó rivalizálás mellett van egy harmadik probléma is: az, hogy a transzatlanti üzlet néha kiegészítést vagy akár alternatívát is kínál Németországnak a Franciaországgal folytatott üzlethez képest. Vegyük például a vadászrepülőgépeket: az FCAS legkorábban 2040-ben állhat szolgálatba. A világ azonban nem fogja megvárni konfliktusaival és háborúival, amíg az EU befejezi felfegyverkezését. Mit lehet tenni, hogy például a nukleáris részvételhez modern vadászrepülőgépek álljanak rendelkezésre, amikor a korszerűtlen "Tornado" hamarosan kivonásra kerül? A német kormány 35 amerikai F-35-ös repülőgépet szerez be - és Washington ügyesen megédesíti az üzletet azzal, hogy a Rheinmetall bizonyos alkatrészeket gyárt a harmadik országokba szállított összes F-35-ös repülőgéphez. Vegyük például a légvédelmet: Berlin minél egységesebb rendszereket akar telepíteni Európa-szerte - és ennek érdekében megalapította az Európai Égi Pajzs Kezdeményezést (ESSI), amely beszereznéa német IRIS-T mellett (a közelharcra) a már régóta beszerzett, jól bevált amerikai Patriot rendszert, valamint az izraeli "Arrow 3" szélsőséges távolságokra szánt pajzsot is. Párizs dühös: az F-35-ös repülőgép megvásárlása gyakorlatilag elvonja a forrásokat az FCAS-tól, és az ESSI ismét az amerikai vállalatokra támaszkodik; ráadásul a francia fegyvergyártók is hoppon maradnak.

Az ukrajnai háború tovább fokozza a feszültséget. A nyugati oldalon egyértelműen az USA adja meg az alaphangot minden tekintetben; Németország is függővé válik az amerikai cseppfolyósított földgáztól. A háború "összeforrasztotta a transzatlanti szövetséget" - állapította meg márciusban a külpolitikai szakértő; "Németország és Franciaország számára" viszont "megosztó tényezővé" vált. Mert "francia szempontból a kancellár olyan stratégiát követ, amely Európát az Egyesült Államoktól teszi függővé, és végső soron a saját cselekvőképességét veszélyezteti" - folytatta Charrier: "Ezért a keménység, amelyet Macron tanúsít Németországgal szemben". Berlin és Párizs között "új korszak virrad: a nyílt konfrontáció korszaka".

Charrier túloz? Nos, Macron mindenképpen nagyot lép a világpolitikában - és amit tesz, az gyakran nem egyezik Berlin álláspontjával. Ez igaz például a Kína-politikára. A német kormány igyekszik megvédeni a német gazdasági érdekeket, de folyamatosan enged az amerikai nyomásnak - a még mindig legfontosabb gazdasági partner követeléseit nem lehet figyelmen kívül hagyni -, és egyre újabb agresszív intézkedésekbe bocsátkozik Kínával szemben. Stratégiailag ez jól jön neki: segít meggyengíteni a nagy kelet-ázsiai riválist. Franciaország másképp van ezzel: bár kényszerítő intézkedésekhez folyamodik ott is, ahol az EU ipari bázisának megerősítését reméli - például a Huawei kizárásával -, egyébként jelenleg bővíti Kínával folytatott üzleti tevékenységét; ez teljes mértékben az EU független globális politikájának szellemében történik, amely nem hagyja magát sem Peking, sem Washington által határozottan az egyik oldalra húzni.

Párizs az ukrajnai háborúban is önálló irányvonalat követ. Nemrég meglepő módon eltért korábbi irányvonalától, és kijelentette, hogy mégiscsak támogatja Ukrajna gyors NATO-csatlakozását - Washington és Berlin terveivel ellentétben. Joseph Biden amerikai elnök bejelentése óta, miszerint Ukrajnának minden csatlakozási kritériumnak meg kell felelnie, belátható időn belül elenyészően kicsi az esélye annak, hogy ez sikerüljön. Macron azonban reménykedhet abban, hogy követelésével maga mellé állítja Lengyelországot és a balti államokat, és talán egy kicsit jobban egyesíti a megosztott EU-t - francia vezetés alatt. Az, hogy ezzel hátba szúrja Németországot, nem számít neki. Charrier-nek talán igaza volt a "nyílt konfrontáció korszakáról" szóló tézisével.

Forrás: https://www.jungewelt.de/beilage/art/453512

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó