A kijelentés amennyire meghökkentő, annyira elgondolkodtató.

Egy társadalom biztonsága, működőképessége egészen biztosan függ attól, milyen abban a társadalomban a tudáshoz való hozzáférés, az esélyegyenlőség, milyen lelki-testi-mentális gondozás, hogy nő fel egy gyerek. Ebből a perspektívából igaz, amit a börtönőrök mondanak.

Akiknél jobban senki sem tudja, hogy a romániai börtönök is tele vannak olyan bűnelkövetőkkel, akiknek az élete kényszerpályán van. Traumaismétlők, pszichésen sérültek, szervezett bűnözői hálózatokba és bűnelkövetésbe belekényszerítettek. (Döbbenetes, de nagyon sok olyan információ jelenik meg: a szexuális bűncselekmények elkövetői között nagyon nagy számban egykori áldozatok, a romániai gyermekgondozási rendszer egykori neveltjei vannak.)

Ugyanakkor ez a szemlélet félre is visz. Akár azt is gondolhatnánk a hasonló nyilatkozatok alapján, a fehérgalléros bűnelkövetés ritkább. A középosztály tagjai, a diplomások morálisan védettebbek.

Aligha erről van szó: egy olyan társadalomban, ahol nincs kölcsönös szolidaritás, ahol a társadalmi osztályok szimbolikusan, vagy konkrétan is szembeállnak egymással, ott a bűnözés aránya is magas.

A büntetésvégrehajtásban dolgozók szolidaritási nyilatkozatában szerepelt egy adat: a román állam háromszor annyit költ egy elítélt havi ellátására, mint amennyi egy kezdő tanár fizetése. Ha hirtelen felindulásból értelmezzük ezt az adatot, azt is mondhatjuk: jusson kevesebb a börtönökre, és több a tanároknak. A helyes út valószínűleg az: jusson több a bűnmegelőzésre (az oktatásra is), a büntetésvégrehajtás utáni reintegrációra, legyenek kevesebben a börtönökben, többen az iskolapadokban, oktatási programokban.