Nyomtatás

Kép: A világuralomra törőket Japánban sem kedvelik (Tüntetés Hirosimában, május 19.)

 

Az Oroszország elleni újabb szankciók bejelentésével kezdődött pénteken Hirosimában a hét nagy nyugati ipari ország (G7) csúcstalálkozója. A G7 állam- és kormányfői egyebek mellett az orosz gyémántimport elleni intézkedéseket jelentették be, amellyel Oroszország tavaly négymilliárd eurót keresett. Nagy-Britannia szintén meg akarja szüntetni az orosz fémek importját. A G7-ek azt is kijelentették, hogy az "orosz csapatok teljes és feltétel nélküli kivonásának" követelését "minden békefelhívásnak tartalmaznia kell". Ezzel nemcsak Kína, hanem Brazília, valamint az arab és afrikai államok erőfeszítéseit is megtorpedózzák, hogy tárgyalásos megoldást találjanak az ukrajnai háborúra. Kijev korábban meglehetősen nyitottnak mutatkozott a kínai közvetítésre; a G7-ek nyilatkozatukkal most ellenszegülnek. Volodimir Zelenszkij elnök a hétvégén személyesen kíván részt venni a G7-ek csúcstalálkozóján.

A sajtó megjelenésekor nem sikerült megegyezni a Kínával szembeni további intézkedésekről. Az USA az újabb szigorítást szorgalmazza. Charles Michel, az EU Tanácsának elnöke viszont kijelentette, hogy az EU-nak érdeke a "stabil és konstruktív" kapcsolatok fenntartása a Kínai Népköztársasággal. A pénteki csúcstalálkozó peremén és környékén egyéb nézeteltérések is felszínre kerültek. Egyes japánok csalódottak voltak amiatt, hogy Joseph Biden amerikai elnök részt vett a G7-ek koszorúzási ünnepségén az 1945. augusztus 6-i amerikai atombombázás emlékművénél, de mégsem volt hajlandó bocsánatot kérni a támadásért, ahogyan Barack Obama tette korábban.

Biden tervezett ausztráliai és pápua-új-guineai látogatásának lemondása szintén nemtetszést váltott ki. Biden a G7-csúcstalálkozót követően mindkét országba ellátogatott volna, de szerdán bejelentette, hogy ehelyett visszarepül Washingtonba, hogy az amerikai adósságplafon körüli vitával foglalkozzon. Ausztráliában Biden részt szeretett volna venni egy régóta tervezett Négyes Paktum csúcstalálkozón, amelyet Canberra most kénytelen volt lemondani. Bob Carr volt ausztrál külügyminiszter heves vitát váltott ki azzal, hogy országa túlságosan is hiszékenyen hagyatkozott az Egyesült Államokra, és a jövőben figyelembe kell vennie annak megbízhatatlanságát. Pápua Új-Guinea még Biden látogatásának napját munkaszüneti nappá is nyilvánította, az első amerikai elnök által tett látogatás alkalmából, és ez most elmaradt, ezért megsértődött. Az ország egy még mindig titkos megállapodás megkötése előtt áll az USA-val, amely - a kiszivárgott információk szerint - amerikai katonai személyzet Pápua Új-Guineában való állomásoztatását írja elő.

Kína, amely az ázsiai-csendes-óceáni térségben az amerikai haderőnövelés célkeresztjébe került, pénteken kétnapos közép-ázsiai csúcstalálkozót tartott Hszian-ban, megnyitva az utat a Kazahsztánnal, Kirgizisztánnal, Tádzsikisztánnal, Türkmenisztánnal és Üzbegisztánnal való együttműködés további bővítése előtt. Hszi Csin-ping elnök bemutatott egy fejlesztési tervet, amely az infrastruktúra további bővítését, valamint az ipar és a kereskedelem fellendítését irányozza elő. Az öt volt szovjet köztársaság hagyományosan Oroszország befolyási övezetének számít, bár Oroszország jelenleg az ukrajnai háború miatt a szokásosnál kisebb kapacitással rendelkezik ott, amit viszont a nyugati hatalmak a saját pozícióik megerősítésére próbálnak felhasználni a térségben. Ez most a Kínai Népköztársaság miatt meghiúsulhat.

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/451093.absturz-des-westens-es-rappelt-im-karton.html 2023. május 20.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Jörg Kronauer 2023-05-21  jungewelt