Nyomtatás

Öt ember ma Németországban bíróság elé állt azon vád miatt, hogy jobboldali puccsot terveztek és az egészségügyi minisztert akarták elrabolni.

A négy férfit és egy nőt hazaárulással és terroristaszervezet alapításával vagy tagjává válásával vádolják.

A szövetségi ügyészek szerint a csoport kapcsolatban áll a Birodalmi Polgárok mozgalmával, amely elveti Németország háború utáni alkotmányának jogosságát, és hasonlóságokat mutat az Amerikai Egyesült Államokban működő Szuverén Pogárok és a QAnon mozgalmakkal.

Az ügyészek szerint a csoport “polgárháborúhoz hasonló körülményeket” kívánt teremteni azzal, hogy robbanószerek segítségével országos áramszünetet okoz, majd elrabolja az egészségügyi minisztert, Karl Lauterbachot, a szigorú koronavírus intézkedések prominens támogatóját.

Nem voltak jelek arra, hogy a csoport, amely Egyesült Hazafiak néven hivatkozott magára, közel lenne a puccs kivitelezéséhez. Azonban az ügyészek szerint a fegyverek és a pénz beszerzése bizonyítja, hogy “veszélyes bűnözők voltak, akik meg akarták valósítani tervüket”.

A férfiak nevét adatvédelmi okokból nem hozták nyilvánosságra, őket tavaly áprilisban tartóztatták le.

A rendőrség akkor lefoglalt 22 lőfegyvert, köztük egy Kalasnyikov típusú puskát, valamint több száz töltényt, továbbá jelentős összegeket készpénzben, aranyban és ezüstben.

A nőt, aki fél évvel később került őrizetbe, több dokumentum megírásával vádolják a csoport részére, ideértve Lauterbach “letartóztatási parancsát” is.

A nyugdíjas tanár továbbá leveleket írt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek és Andrzej Duda lengyel elnöknek.

Lauterbach a német Der Spiegel hetilapnak elmondta, hogy reméli a “kemény, igazságos ítéletet”, amely eltántorít másokat hasonló tervek készítésétől.

Az ügy különálló azon több mint két tucat ember decemberi letartóztatásával kapcsolatos ügyétől, akik szintén a kormány megdöntésére szervezkedtek.

Azt állítják, hogy ezek a szélsőjobboldali összeesküvők a Birodalmi Polgárok nevű mozgalom tagjai, amely erőszakos támadásokat hajtott végre és rasszista, antiszemita összeesküvés-elméleteket hirdet.

Ezenkívül nem ismerik el a modern német államot.

forrás: Morning Star

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2023-05-18  A MI IDÖNK