Fej-fej melletti verseny lesz: Törökországban jelenleg Kemal Kılıçdaroğlu ellenzéki vezető és Recep Tayip Erdoğan államfő küzd a győzelemért a vasárnapi elnökválasztáson. Az elnök mellett a parlamentet is újraválasztják. Sokan Törökországban, Kurdisztánban és azon kívül is úgy tekintenek a választásra, mint az egész régió sorsdöntő választására. Remélik, hogy a választással véget ér az Erdoğan-korszak.
A választásokra a különböző pártok három nagy, egymással versengő szövetségbe tömörültek: az eddig hatalmon lévő Népi Szövetség, amely Erdoğan jobboldali AKP-jából és a Szürke Farkasok Pártjából, az MHP-ből áll. A Nemzet Szövetség, amelyet Kılıçdaroğlu nacionalista-szociáldemokrata CHP vezet, és amely különböző liberális, jobboldali szociáldemokrata és mérsékelt iszlamista pártokat foglal magában. És a Munka és Szabadság Szövetség, amelyet a két baloldali párt, a HDP és a TIP alkot. Ez utóbbi nem állított saját elnökjelöltet. Kılıçdaroğlu-t támogatja, akit a törökországi és kurdisztáni baloldaliak többsége kisebbik rossznak tart Erdoğan-hoz képest.
TILALMI ELJÁRÁS A HDP ELLEN
A HDP (Népi Demokratikus Párt) eddig a baloldal reménysugara volt. Néhány évvel ezelőtt egyesítette a kurd szabadságmozgalom, az ökológiai, szocialista és feminista mozgalmak embereit, és a kurdok mellett sok baloldali törököt is. Erdoğan azonban a HDP-t is a halállistájára tette. Jelenleg folyik a párt betiltására irányuló eljárás. Ez nem utolsósorban azt szolgálja a rezsimnek, hogy a pártot cselekvésképtelenné tegye a választásokon. Hiszen mit ér egy olyan párt, amely a választások után eltűnik a parlamentből, mert betiltják?
Egy márciusi pártkonferencián a HDP ezért beleegyezett abba, hogy jelöltjei a baloldali-zöld Yeşil Sol Parti (Zöld Baloldali Párt) listáján induljanak, hogy a fenyegető betiltás ellenére is cselekvőképes maradjon. Ez bizonyos rugalmasságot mutat a baloldali és progresszív erők részéről, de nem könnyíti meg az ellenzék választási kampányát. Különösen a vidéki régiókban a Yeşil Sol Parti-t még nem sokan ismerik. A választási kampány ennek megváltoztatásáról szól.
Anna, Camille és Hagop Bécsből Észak-Kurdisztánba/Kelet-Törökországba utazott, hogy támogassa a Yeşil Sol Parti-t a választási kampányban. Innen számolnak be az aktuális eseményekről.


Választási kampány Török Kurdisztánban
Választási kampány a Yeşil Sol Parti zászlóival
Forrás: https://mosaik-blog.at/tuerkei-kurdistan-wahlkampf/ 2023. MÁJUS 9.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó


