Nyomtatás
Odessza, Moszkva, 2023. május 2. (MB) Kilenc éve annak, hogy az ukrán nácik felgyújtották a szakszervezetek odesszai székházát, és elevenen megégettek 48 embert, kétszázat pedig megsebesítettek – idézte fel a Magyar Békekör tudósítója kedden.
A tömeggyilkosság három hónappal azután történt, miután amerikai segédlettel puccsot hajtottak végre Ukrajnában, megdöntötték Viktor Janukovics elnök törvényes hatalmát, és egy Amerika barát politikust ültettek a helyébe Olekszandr Turcsinov személyében.
A 2014. februári Majdan-téri úgynevezett színes forradalom a szélsőjobboldallal szövetkező ukrán nacionalisták hatalomátvételét, az oroszellenes ösztönök elszabadulását, és az oroszok lakta Donbász elleni háború kezdetét jelentette. Néhány hónappal az odesszai tömegmészárlás után, az ukrán nácik rátámadtak az új kijevi rezsimmel szembeforduló donyecki és luhánszki területekre, és a minszki szerződésben előírt különleges státust semmibe véve 2022-ig, az ukrajnai orosz katonai beavatkozásig 13 ezer orosz életét oltották ki. (Azóta további 4-5 ezerét.)
Az orosz külügyminisztérium kedden közleményben tudatta: „Soha nem fogjuk elfelejteni az odesszai tragédiát. Igyekszünk azonosítani és megbüntetni azokat, akik részt vettek az atrocitásban”.
Az ukrán hatóságok azóta sem indítottak nyomozást az odesszai tömegmészárlás felelősei ellen, a demokráciára és az emberi jogokra oly gyakran hivatkozó nyugati hatalmak pedig minden további nélkül tudomásul vették a történteket – írta tudósítónk.+++
 
 
A dokumentumfilm felvételek az odesszai szakszervezeti székház felgyújtásáról készültek:
Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Magyar Békekör Egyesület 2023-05-02  BÉKEKÖR