A bécsi Európai Gázkonferencia (balmix.hu: http://balmix.hu/hu/kulfoldi-elemzesek/83236-https-www-derstandard-at-story-2000144916492-strassenblockade-fuer-mehr-klimamassnahmen-in-innsbru ) egy dolgot világossá tesz: Ausztria, és különösen Bécs kedvelt tárgyalási helyszín, ha olajról és gázról van szó. Nem véletlen, hogy az OPEC székhelye Bécsben van. Azt azonban gyakran elfelejtik, hogy Ausztria maga is olaj- és gáztermelő ország. Az osztrák OMV a világ egyik legnagyobb vállalata ezen a területen, érdekeltségei az afrikai kontinensen, valamint Észak-, Kelet- és Közép-Európában vannak. Az OMV a bécsi repülőtérrel együtt nagy politikai és gazdasági hatalommal rendelkező fosszilis tőkefrakciót alkot, ami különösen Ausztria keleti tartományaiban érzékelhető. Egyszerűen fogalmazva, az OMV szállítja az üzemanyagot, amellyel a repülőgépek Schwechatban felszállnak. Mindkettő nélkülözhetetlen Ausztria mint gazdasági helyszín számára.

Az Ukrajna elleni orosz agressziós háború kezdete óta Ausztriában is megkezdődött az olaj- és gázipar megkérdőjelezése. A téli hónapokban felszálló árak egyértelműen rámutattak az ezektől a nyersanyagoktól való függés problémájára, nem is beszélve azok bizonyítottan káros hatásáról az éghajlatra. Amiről mindezek során soha nem esik szó, az az, hogy az olaj- és gázkitermelés valójában milyen szerepet játszott az osztrák történelemben. Pedig Közép-Európa egyik legnagyobb olajtartaléka a Bécsi-medencében található. A Weinviertel-ben pedig az OMV próbafúrásokat végez, hogy a vitatott fracking módszerrel földgázt nyerjen ki a földből.

AZ OSZTRÁK-MAGYAR OLAJÁLLAM

Fosszilis tüzelőanyagok nélkül egyetlen modern ipari társadalom sem működhet. A szén, a gáz és az olaj hozta el nekünk azt a világot, amelyben ma élünk: autókkal, gázfűtéssel, háborúkkal és környezetpusztítással. Ausztria sem kivétel ez alól. Alison Fleig Frank harvardi professzor "Olajbirodalom - A jólét víziói az osztrák Galíciában" című könyvében leírja, hogyan vált Ausztria-Magyarország a 19. század végére a világ harmadik legnagyobb olajtermelő államává.

Az egyik kezdeti epicentrum Galícia, a mai Nyugat-Ukrajna volt. Ez volt akkoriban Közép-Európa Dallasa. Szerencselovagok százait vonzották oda, hogy olaj után kutassanak. Az alkalmazott módszerek kezdetben kezdetlegesek voltak. A munkások csak kapákkal és puszta kézzel ástak a fekete arany után. A munkások a környékbeli földművesek voltak, akik csekély napibért kerestek. A munka veszélyes volt. Az olaj újra és újra kigyulladt, például mert egy vihar során villám csapott a fából készült termelőtornyokba. Az így keletkezett nagy tüzek néha hónapokig égtek, miközben a földből felbugyogó olaj szennyezte a termőföldeket és a folyókat.

Ez a szennyezés még akkor is folytatódott, amikor kanadai és amerikai mérnökök modern technológiát hoztak Galíciába. Az olajkitermelés piszkos üzlet volt és maradt. A bécsi k.u.k. (kaiserliche und königliche - császári és királyi) kormány védte ezt a fejlődést, és megvédte a születőben lévő olajipart a külföldi kíváncsiságtól, például amikor az amerikai monopólium, a Standard Oil megpróbált letelepedni Galíciában.

OLAJLÁZ ÉS VILÁGHÁBORÚ

Ami Galíciában zajlott, az egy valóságos olajláz volt, túlkizsákmányoló tendenciákkal. Az akkori jelszó az volt, hogy minél több olajat kell a lehető legrövidebb idő alatt a földből kinyerni. Az első világháború előestéjén ennek katonai jelentősége is volt. A repülőgépeknek, tankoknak, hajóknak és más modern fegyverrendszereknek egyre nagyobb szükségük volt az olajra a működéshez. Galícia döntő hadszíntérré vált Ausztria-Magyarország számára. Amikor Oroszország ideiglenesen elfoglalta Galíciát, a császári és királyi hadsereg megtorpant.

További probléma volt, hogy Ausztria-Magyarország nem folytatott stratégiailag orientált infrastruktúra-politikát. Nem épült például olyan vasúti vagy úthálózat, amely lehetővé tette volna a Galíciában kitermelt olaj gyors elszállítását a trieszti hadikikötőbe. Az Európai Unió a "transzeurópai hálózatok" (TEN) révén - amelyek közé a lobaui autópálya is tartozik - háborús autópályák kiépítését támogatja Közép-Európában, többek között olyan tanulságokra alapozva, amelyeket a kapitalista államok levontak az első világháborúból.

(A Lobau autópálya építése ellen idén februárban is óriási tiltakozások voltak Ausztriában. Ld. erről részletesebben: http://balmix.hu/hu/kulfoldi-elemzesek/64918-lobau-a-rendorseg-a-tiltakozok-taborat-teljesen-felszamolta. Megj. fordító)

OLAJDORÁDÓ BORVIDÉK

Az osztrák-magyar felügyelet alatt Galíciában végrehajtott túlkizsákmányolásról ma Ausztriában alig beszélnek. Az emberek inkább a kelet-ausztriai Weinviertel térségében az első világháború végén beköszöntő olaj- és gázkitermelés fénykorára emlékeznek. Itt alapították 1935-ben a Rohöl-Aufsuchungsgesellschaft-ot (RAG). Az ehhez szükséges tőkét a mai Exxon Mobil és Royal Dutch Shell transznacionális konglomerátumok elődvállalatai adták - mutat rá Benjamin Steininger a Weinviertel olaj- és gázkitermelésének történetéről szóló cikkében. Az RAG építette az első vezetékeket a Weinviertelből a Lobau peremén lévő lelőhelyekre. Ma ezek a vezetékek az OMV tulajdonában vannak. Az RAG jelenleg elsősorban a gáztároló létesítmények üzemeltetésére összpontosít.

Az 1930-as évek időszakáról a Gerhard Ruthammer által írt "Oil Dorado Weinviertel" című könyv előszava így szól: "Az 1930-as évek elején leírhatatlan volt az ujjongás, amikor Ausztriában a Zistersdorf-i területen az első gazdaságilag jelentős olajleletet találták. Hamarosan további lelőhelyeket fedeztek fel és fejlesztettek ki. A kockázatvállaló úttörők időszakának azonban hirtelen véget vetett az Ausztria 1938-as megszállását követő német uralom. Megkezdődött a lelőhelyek rablógazdálkodási jellegű kiaknázása, amely az orosz megszállás alatt is folytatódott."

AZ OMV TÖRTÉNELEMSZEMLÉLETE

Ruthammer az OMV egykori alkalmazottja, valamint a Leoben-i Egyetem egykori professzora. Nézete nagyrészt megegyezik az OMV által a Weinviertel-ben az általa szponzorált számos tanösvényen elmesélt történeti verzióval. Ez szerinte a felelős osztrák olaj- és gázipar története, amelynek fénykorát rövid időre beárnyékolta a külföldieknek felróható túlzott kizsákmányolás, de azóta visszanyerte régi fényét.

Ez a történelemkép ellentmondásra kell, hogy késztessen. De nincs aki ellentmondjon. Ez minden bizonnyal az OMV keleti régióra gyakorolt nagy kulturális hatásának is köszönhető. A Weinviertel-ben csak néhány olyan uszoda vagy kulturális központ van, amelynek finanszírozásában az OMV nem vett részt.

ELFOJTOTT NEMZETISZOCIALISTA GYÖKEREK

Az osztrák olaj- és gázipart valójában a nácik nagyrészt kisajátították. A nyereséges termelési jogokat német vállalatoknak adták. De a képhez hozzátartozik az is, hogy a nácik a hadigazdaság részeként tömegesen fektettek be a keleti régió infrastruktúrájába. A ma is létező vagy újjáépített infrastruktúrák, mint például a schwechati finomító, a lobaui olajkikötő, számos csővezeték és nem utolsósorban a Bécs-Schwechat repülőtér nemzetiszocialista eredetűek. Ezeket kényszermunkások segítségével építették és üzemeltették. A német Wehrmacht kelet felé való menetelése csak osztrák olajjal volt lehetséges. Erre az időszakra vonatkozó emlékezéskultúra szinte teljesen hiányzik, vagy inkább nagyrészt háttérbe szorul.

Pedig az osztrák fosszilis kapitalizmus eredetének kritikai méltatása már régóta esedékes. A mai hatalmas vállalatok, mint az OMV és a bécsi repülőtér, a háborúban, a kizsákmányolásban és a fasizmusban gyökereznek. Aki a gázról, az olajról és az éghajlati válságról beszél, nem hallgathat erről.

Fotó: Andrij Bulba

Forrás: https://mosaik-blog.at/gaskonferenz-omv/

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó