Fotó: Evgeniy Shkolenko via Getty Images
"Most már vitathatatlanul ugyanarra az útra léptünk az elmúlt néhány hétben, mint az elmúlt tíz évben" - mondta Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője egy hónappal azután, hogy Oroszország megindította Ukrajnában az indokolatlan és alaptalan háborúját. Borrell arra az előrelépésre utalt, amelyet az EU és tagállamai szerinte azáltal értek el, hogy egységesen léptek fel, és így megtanultak határozottabban fellépni a világ színpadán. Ezt a fejlődést, amelyről Borrell beszélt, sok helyen geopolitikai ébredésként kezelték. Bár sok vita folyt és folyik arról, hogy hogyan kellene kinéznie egy geopolitikai (vagy geopolitikailag orientáltabb) EU-nak, és hogy az EU militarizálása valóban elég messzire megy-e ahhoz, hogy megfeleljen geopolitikai ambícióinak. Kevésbé került előtérbe, hogy ez a meghirdetett geopolitikai ébredés végső soron elérheti-e a biztonságosabb jövő célját.
Ez a cikk amellett érvel, hogy az EU geopolitikai ambíciói katonai hatalmának kiterjesztésére összpontosít, az EU-n belüli és kívüli emberek többsége biztonsága rovására.
Geopolitikai ébredés?
Az EU geopolitikai koncepciója éppoly ellentmondásos, mint maga a geopolitika kifejezés. Amióta Ursula Von der Leyen, az EU Bizottságának elnöke felfedte, hogy 2019-ben "geopolitikai bizottságot" hoz létre, számos kétség és kérdés merült fel az EU geopolitikai céljaival és befolyásával kapcsolatban.
Az EU meghirdetett geopolitikai ébredése nem Oroszországról vagy az ukrajnai háborúról szól, hanem azoknak a hosszú távú erőfeszítéseknek a folytatását jelenti, amelyek célja, hogy az EU erősebb szereplővé váljon a nagyhatalmi versenyben. Az ukrajnai orosz invázió inkább a meglévő folyamatok katalizátora, mintsem érdemi változások kiváltója.
Az új tényezők közé tartozik azonban a halálos fegyverek szállítása egy háborús övezetbe az Európai Békefenntartási Eszközön keresztül, a 15 000 ukrán katona katonai kiképzési missziója, az Oroszország elleni messzemenő szankciócsomag és az Ukrajnának felajánlott uniós tagjelölti státusz. Emellett az EU tagállamai is messzemenő intézkedéseket hoztak. Németország például 100 milliárd eurós különalapot hozott létre fegyveres erőinek korszerűsítésére - még az alkotmányát is módosította ennek érdekében -, és védelmi kiadásait a NATO 2%-os céljához igazítja, amit valóságos fordulópontnak neveznek. Ezeknek az intézkedéseknek azonban nem lesz konkrét hatása az ukrajnai háború menetére, mivel sok évbe telik, amíg a pénzt valóban elköltik, és az új, modernizált fegyverrendszerek ténylegesen rendelkezésre állnak.
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájára vonatkozó 2016-os globális stratégia Global Strategy for the European Union's Foreign and Security Policy" (Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájának globális stratégiája) már az egyes tagállamok katonai kiadásainak növelése mellett és a puha hatalom előtérbe helyezése ellen érvelt, ha az EU erősebb globális szereplővé kíván válni. Különösen a Brexit óta az EU katonai hatalmának bővítésére összpontosít, miközben a geopolitikai befolyásgyakorlás egyéb módjai stagnáltak vagy veszítettek jelentőségükből: nem történt kézzelfogható előrelépés az EU szomszédsági vagy bővítési politikájában, a fejlesztési együttműködés nem tűnt ki új kezdeményezésekkel, és a Global Gateway projekt (az EU válasza Kína Új Selyemút projektjére) nem tudta sakkban tartani Kínát a globális délen megnövekedett befolyása terén. A nagyszabású megállapodások megkötése a közelmúltba tartozik, az EU közvetlen külföldi befektetéseinek kiáramlása csökkent, a transzatlanti kötelék pedig megingott. Ugyanakkor az EU (a 2012. évi Nobel-békedíj nyertese) példátlan lépéseket tett annak érdekében, hogy a forrásokat és a figyelmet a polgári prioritásokról a katonai prioritások felé terelje.
Az EU militarizálása, hogy a "hard power" révén felvértezze a nagyhatalmi versenyre.
Az EU növekvő militarizálódásának utolsó építőköve a stratégiai iránytű. A 2022. március 25-i EU-csúcstalálkozó nyomán létrehozott iránytű célja, hogy meghatározza a jövőbeli európai katonapolitika irányát, egyesítve a 2016-os globális stratégiát azokkal a mechanizmusokkal, amelyeket azóta a PESCO, az EFA és az EPF óta vezett be. Az Iránytű-tervezet stratégiai elemzése egy olyan EU-t ír le, amelyet instabilitás és konfliktusok vesznek körül egy konfliktusokkal teli, többpólusú világban. A hatalmi politika visszatért a globális színtérre, és a világűrhöz, a tengeri útvonalakhoz és a kulcsfontosságú ásványkincsekhez való hozzáférésért éles harc folyik. "Ebben az erősen konfrontatív rendszerben az EU-nak és tagállamainak többet kell befektetniük biztonságukba és védelmükbe ahhoz, hogy erős politikai és biztonsági szereplő lehessen. [...] Sok még a tennivaló annak érdekében, hogy az EU megerősíthesse geopolitikai pozícióját. Ezért kvantumugrásra van szükség ahhoz, hogy [...] egy erősebb és nagyobb képességű Európai Uniót alakítsunk ki, amely a biztonságot nyújtó tényezőként lép fel"."
A Stratégiai Iránytű középpontjában a stratégiai autonómia koncepciója áll, amelyet az EU-nak el kell érnie ahhoz, hogy egy ilyen kvantumugrást tegyen. Az Emmanuel Macron francia elnök által is szorgalmazott stratégiai autonómia célja (bár nincs általános érvényű definíció), hogy az EU felhatalmazást kapjon arra, hogy háborúkat és katonai műveleteket az EU-ban kifejlesztett és előállított fegyverekkel és egyéb erőforrásokkal folytasson.
Az EU tervezett stratégiai autonómiájának kilátásai azonban, amely egy geopolitikai szempontból jobban orientált EU létrehozását célozza, a háború kezdete óta jelentősen csökkentek. A normandiai formátum kudarca, amelyben Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország a háború előtt tárgyalt, az összes európai számára kudarcot jelent: hogy saját kezükbe vegyék kontinensük biztonságát. Emmanuel Macron 2017-ben halottnak nyilvánította a NATO-t, de mára a szövetség két új európai taggal, Svédországgal és Finnországgal bővült, és ismét az európai védelmi politika vitathatatlan szerves része lett. Ami az energiaimportot illeti, az EU ma már jobban függ az USA-ból származó frackolt gáztól. Ez a NATO-tól és az amerikai energiaimporttól való függés a leghatékonyabb módja annak, hogy az USA geopolitikai ambíciói számára az EU támogatását követelje.
Jürgen Wagner a Rosa Luxemburg Alapítvány brüsszeli irodája számára készített elemzésében a következőket fejtegeti a Stratégiai Iránytűvel kapcsolatban: "Ami mindebben igazán problematikus, az az, hogy teljes mértékben a katonai apparátus bővítésére összpontosítanak, mint az egyetlen eszközre, amelyet megfelelőnek tartanak a nagyhatalmak közötti növekvő konfliktusokra való reagálásra. A többi szempont legfeljebb kiegészítő elemmé degradálódik ezeken a hatalmi konfliktusokon belül - a bizalomépítő intézkedések, a leszerelési kezdeményezések vagy a fegyverzetellenőrzés, amelyek alkalmasak lennének a ténylegesen egyre növekvő feszültségek csökkentésére, sajnos árnyéklétet élnek az Iránytűben.".
A Stratégiai Iránytű nem hagy kétséget afelől, hogy az EU jelenlegi vezetése az EU geopolitikai befolyásának megerősítésében a stratégiai autonómia katonai erejének kiterjesztésén keresztül történő elérésében látja a kulcsot.
A biztonság újragondolása
Az EU fegyverkezése nemcsak az éghajlati katasztrófa, a sürgető szociális problémák és az egészségügyi rendszerek fenyegető összeomlásának elhárításához szükséges pénzügyi forrásokat emészti fel, hanem valódi fenyegetést jelent azok számára is, akik a globális délen belegabalyodtak abba a megközelítésébe, amely elsősorban az EU biztonságra összpontosít. Az EU most folytatja ezt a paradigmaváltást még nagyobb ambíciókkal a "kemény hatalom" felé, amely már jóval az ukrajnai háború előtt elkezdődött.
Ahelyett, hogy az EU az egyre fokozódó militarizálódás útját követné, globális törekvéseit az emberiséget fenyegető három legnagyobb veszély - az atomháború okozta pusztítás, a biológiai sokféleség csökkenése és az éghajlati válság - kezelésére kellene összpontosítania. E biztonsági kockázatok egyike sem oldható meg több fegyverrel. Egy még inkább militarizált EU nem lesz képes arra, hogy olyan diplomáciai hatalomként bővítse szerepét, amely képes egy új, közös szabályokon, diplomácián és együttműködésen alapuló európai biztonsági rendet létrehozni. Az EU számára nehéz lesz egyszerre katonai hatalomként és megbízható tárgyalópartnerként fellépni a globális fegyverkezési versenyben. Az egyre magasabb védelmi költségvetések helyett minden eddiginél nagyobb szükség van a de-eszkalációra, a polgári konfliktusmegelőző intézkedésekre és a többoldalú leszerelési erőfeszítésekre.
A COP-27 egyiptomi megnyitóján António Guterres ENSZ-főtitkár egyértelmű beszédet mondott. Figyelmeztette a globális közösséget: "A túlélésünkért küzdünk. És ezt elveszítjük. [...] Nagy sebességgel haladunk az éghajlati pokol felé, fél lábbal a gázpedálon". Röviden: nem engedhetjük meg magunknak, hogy az erőforrásokat és a figyelmet eltereljük az éghajlati válságról, és helyette a globális fegyverkezési versenybe és egy újbóli blokkkonfrontációba fektessünk. Az éghajlati összeomlás következményei már most is fenyegetik a bolygón élő emberek többségének anyagi biztonságát, és ez a jövőben is így lesz. Ennek a biztonságnak a megteremtése azt jelenti, hogy biztosítani kell a minőségi élelemhez, vízhez, menedékhez, oktatáshoz és energiához való hozzáférést, valamint a közös, élhető jövő kilátásait.
Legfőbb ideje, hogy megváltoztassuk a biztonságról alkotott felfogásunkat. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy olyan biztonsági rendszert tartsunk fenn, amely egy kiváltságos keveseket tart fenn sok marginalizált ember kárára, ez utóbbiakat az állandó bizonytalanság állapotába taszítja, és a bolygót még inkább a hanyatlás lefelé tartó spiráljába taszítja. A biztonság meggyőző és holisztikus megközelítése a társadalmi küzdelmekből fakad, és a társadalmi osztályokat, az éghajlatot, a migrációt, a militarizmust, a békét, az állami elnyomást, a szexizmust és a rasszizmust érintő kérdések összefogásával mindenki biztonságának szükségességét szolgálja. Az élhető jövő biztosítása érdekében olyan kollektív biztonsági megközelítéseket kell kialakítanunk, amelyek szembehelyezkednek a jelenlegi antagonista biztonsági politikákkal és struktúrákkal. Míg ez utóbbiak a Másiktól való biztonságot kívánják biztosítani, a kollektív biztonság a Másikkal együtt kívánja megteremteni a biztonságot. A kollektív biztonság azt jelenti, hogy a biztonság olyan formájáért dolgozunk, amely biztonságot nyújt nekünk, mert a többiek is biztonságban vannak. A biztonság iránti igény az élet minden területén nem utópisztikus cél, hanem olyan reális válasz, amely ténylegesen komolyan veszi a világ anyagi társfüggőségét. Senki sincs biztonságban, amíg nincs mindenki biztonságban.
Eredetileg a Metapolis Magazine honlapján jelent meg.
Forrás: https://www.transform-network.net/de/blog/article/eine-geopolitische-eu-wozu/
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
