Miért nem ad orosz területek támadására alkalmas nagy hatótávolságú rendszereket Ukrajnának a Nyugat? Az egész úgy néz ki, mint egy alku. De meddig tartható fenn ez a status quo? Miért csúszik a közvetlen beavatkozás felé a NATO? Részese-e már most közvetlenül a konfliktusnak az Egyesült Államok?

„Lényegében a háború elejétől intenzívvé vált Ukrajna felfegyverzése”
Fotó:EUROPRESS/YASUYOSHI CHIBA/AFP

A Nyugat készült a háborúra. Azonnal elkezdte feszíteni a húr, ahogy Oroszország kezdett magához térni a Szovjetunió szétesése utáni sokkból. Előtte pár évig minden rendben volt, hiszen a belső szétesésével, gazdasági mélyrepülésével elfoglalt Oroszország nem jelentett rá veszélyt. Ráadásul a hidegháborús győzelem utáni mámorban, mintha kicsit el is érzékenyült volna az egykori vetélytárs megtörésén. Beleszédült a saját sikerébe, de azért arra maradt ideje és energiája, hogy a nyugati típusú berendezkedés felé terelgesse a szédelgő, térdre rogyó óriást. Közben arról sem feledkezett el, hogy kihasználva a helyzetet, ezúttal békés úton, a tőke terjeszkedésével tegye rá a kezét az egykori tagköztársaságok nélkül is hatalmas ország természeti kincseire.

„Egészen addig tartott ez az <idill>, amíg a vetélytárs vergődött, és nem kezdte felismerni az ellenségből lett befektető lekezelő mosolya mögött a vicsorgó fogakat”

Jugoszlávia bombázása végképp felnyitotta a kábulatból ébredező oroszok szemét, majd felegyenesedő és a globális porondra visszatérő Moszkva elkezdte előbb hangoztatni, majd érvényesíteni az érdekeit. Ez már kezdett egyre kevésbé tetszeni a Nyugatnak, és a világ akkori egyedüli szuperhatalma már a 2000-es évek első felében elkezdte feszíteni a húrt előbb a posztszovjet térségben gerjesztett „színes forradalmakkal”, majd a rakétavédelmi rendszer telepítésével, Oroszország egyre intenzívebb katonai bekerítésével, az Ukrajna és Grúzia NATO-tagságára tett bukaresti ígéretével. Később Washington egymás után kezdte felmondani a fegyverzet korlátozást és a stratégiai stabilitást biztosító egyezményeket is.

„Erre lépett a Putyin müncheni beszédében megígért szellemben, és tört ki előbb a grúz-orosz háború, majd ezt követte az újabb Majdanra és a kijevi puccsra reagálva a Krím <hazatérítése>”

Innentől már egyre vészesebben éleződött a Nyugat és Oroszország között a feszültség, és az angolszászok vezetésével és Lengyelország hatékony közreműködésével megkezdődött Ukrajna felkészítése a háborúra. Mint a közelmúltban az érintettek sorra elismerték, a minszki megállapodások célja is csupán az időnyerés volt, és ahogy Jens Stoltenberg NATO főtitkár a minap elmondta, az ukrán hadsereget elkezdték átformálni a nyugati sztenderdekre, és az orosz invázió megindulásáig már több mint 50 ezer ukrán katonát képeztek ki.

„Lényegében a háború elejétől intenzívvé vált Ukrajna felfegyverzése”

Ennek méreteire jellemző, hogy a nyártól még Pakisztánból is naponta fordult fegyverekkel megpakolva a brit légierő C-130-as Globemaster óriás teherszállítója Ukrajnába. Ennek fényében egyértelmű az is, miért kellett megpuccsolni a többpólusú világrend pártján álló miniszterelnököt, Imran Khant. De azon sem lepődhetnénk meg, ha kiderülne, hogy az amerikaiak kaotikusnak tűnő afganisztáni kivonulásának is köze lehet Ukrajna felfegyverzéséhez.

Ukrajnába egy éve már intenzíven ömlik a fegyver. A nyugati elit azonban arra azért vigyázott, hogy olyan rakétákat ne adjon Ukrajnának, amelyekkel mélyen támadhatnának orosz területeket. Moszkva láthatóan elfogadta ezeket a játékszabályokat. Mi mással lehet magyarázni azt, hogy a beérkező szállítmányokat az orosz erők annak ellenére nem támadták, hogy tudomásuk volt arról, hol lépik át a határt. Ezek a fegyverek eljuthattak a háborús övezetbe.

„A Kreml ugyanis minden áron igyekszik elkerülni a konfliktus eszkalációját, globálissá szélesedését, ami végül a szembenálló felek kölcsönös elpusztításához vezethetne”

Erről a ki nem mondott, ám tapintható alkuról nem nagyon beszél senki. Talán azért, mert e magasabb szempont szembe megy az ukrajnai terepen dúló háború logikájával. Oroszországban sem értik sokan, hogy miként juthatnak el háborítatlanul a nyugati fegyverek a frontra, miért nem lövik a vasutakat, ezeket a szerelvényeket, és miért állnak még a Dnyeper hídjai? A deal eddig működött. Moszkva félrefordítja a fejét, és a fegyverek eljuthatnak a frontig, cserébe a háború nem érintheti Oroszországot.

„A Nyugat azonban egyre közelebb kerül e status quo felborításához”

Egyre jobb fegyvereket kap Ukrajna. Vegyük csak Németország példáját. Előbb csak katonai sisakokat küldött, majd már a Leopardoknál tart. Az amerikaiak beljebb kezdték, ők a védekező fegyverektől jutottak el a támadókig. Ma már ott tartunk, hogy 120 kilométernél nagyobb hatótávolságú rakéták is érkeznek majd. Olaf Scholz erre azt mondja, Ukrajna a szavát adta, hogy a nyugati fegyverekkel nem lövi az orosz területeket. Komolyan! Ezt el is hiszi valaki? Háború van! Ha Kijev saját fejlesztésű technikával lőtte a több száz kilométerre lévő Engels repülőterét, akkor az ennél jobb rakétákkal ezt nem fogja majd megtenni?

„De meddig tart majd Oroszország türelme? Az ukrán lehetőségek látványos bővülésére ugyanis előbb-utóbb reagálnia kell. S mint 2022 februárjában megtapasztalhattuk, a Kreml türelme is véges”

Vlagyimir Putyin elnök és Szergej Lavrov is utalt rá, hogy a nagy hatótávolságú rakéták ellen Moszkva fel fog lépni. Ilyen válasz lehet új fegyverrendszerek telepítése Oroszország nyugati határainál, beleértve az újonnan az országhoz csatolt ukrajnai területeket is. Ez pedig azt jelenti, hogy Kelet-Európa vészesen militarizálódik, ami finoman szólva sem erősíti a régió stratégiai stabilitását. Ahogy a külügyminiszter utalt rá, addig kell kitolni a határt, hogy ezek a rakéták ne érhessék el az orosz területeket. Magyarán, ez egyértelműen a háború eszkalációját jelenti. Ha Oroszországban meglesz ehhez a politikai akarat és katonai erő is – s mindkettőre megérhet az idő –, akkor beváltja az ígéretét, ami Ukrajna számára a Szumi és Csernyihivi/Csernyigovi terület, valamint Harkiv/Harkov elvesztését is jelenheti.

„Avagy a háború kiszélesedését. Azt, hogy a NATO valamilyen formában közvetlenül is beavatkozik a háborúba”

A minap már a New York Times is arról azt feszegette, hogy az Egyesült Államok proxy szereplőből közvetlen résztvevővé vált-e már. Mint a szerző fogalmaz, a modernebb eszközök szállítása eleve az eddiginél nagyobb szerepvállalást jelent a háborúban. Mint írja, az Ukrajnának átadott, fejlett vezérléssel rendelkező eszközöket az amerikai hadsereg információs hálózata működteti, ez utóbbi pedig olyan szolgáltatási hálózat, amely az ukrajnai harcosoktól függetlenül működik, és teljesen sosem lesz megosztva velük. A Patriot esetében sem az egy üteg átadása a határkő, hanem a tűzvezetési rendszer összekapcsolása, és irányítása Ukrajnán kívülről, feltehetően valamelyik balti államból, az értesülések szerint Észtországból. „Tehát az Egyesült Államok részt vesz ezekben a katonai műveletekben, és abban a pillanatban, amint megtörténnek, küzdő félnek számít” – véli a The New York Times szerzője, megemlítve azt is, hogy tavaly tavasszal szintén az amerikaiaktól érkezett adatokkal tudta Ukrajna elsüllyeszteni a Moszkva cirkálót, és az elsősorban amerikai felderítési támogatással érte el legnagyobb hadi sikereit.

„A NATO tehát egy olyan lejtőre került, amelyen könnyen irányíthatatlanná válnak a folyamatok, és belecsúszhat a háborúba. Ilyen pillanat lehet a nagy hatótávolságú rakéták átadása, amelyre Moszkvának mindenképpen reagálnia kell”

Ezt Angela Merkel volt katonai tanácsadójától a NATO egykori főtitkár-helyetteséig a nyugati szakértők, már nem aktív katonák közül is egyre többen felvetik. Van, aki szerint már a légvédelmi rendszerek átadása csattanáshoz vezethet, a konfliktus eszkalációja pedig megnöveli az atomháború veszélyét Európában. S ehhez még hozzáteszik, hogy Ukrajna segítéséhez hasonlóan morális kötelesség a globális konfliktus, a világháború elkerülése is.

Mint láthattuk, a Nyugat, ezen belül mindenek előtt az Egyesült Államok hosszú ideje készült erre a háborúra. Most már csak az a kérdés, hogy meddig hajlandó ebben elmenni. Kész-e Oroszország gyengítésére akár az európai biztonság megrendülése árán is? S mit szól mindehhez Európa?