A Thatcher-korszakhoz képest a bérből élők osztálytudata nőtt. Szimbolikus kép: GerdAltmann Pixabay (Public Domain)

Rishi Sunak a miniszterelnöki hivatalban éppen száz napja. A "sikeres" jelző minden elemzésből hiányzik. Sunak inkább olyan, mint azok a rajzfilmfigurák, akik megpróbálják eloltani a tüzet a faházban, és nem veszik észre, hogy a saját farkuk ég.

Rishi Sunak. Fotó:Ministry of Housing, CC BY-ND 2.0

Forrás: https://www.telepolis.de/features/Grossbritannien-Rishi-soll-es-richten-7319260.html

Bármihez is ér Sunak, az legalábbis parázslani kezd. Kabinetjét botrányok rázzák meg - Dominik Raab igazságügyi miniszter pozíciója erősen ellentmondásos zaklatás miatt, Nadhim Zahawi már lemondott tárca nélküli miniszteri posztjáról adóelkerülés miatt, valamint Gavin Williamson oktatási miniszteri posztjáról mobbing miatt..

Sunak gazdaságpolitikája szintén zsákutcába jutott. A "brexitisták" arra kényszerítik, hogy veszélyes szimbolikus politikát folytasson, például a korábbi uniós jogszabályok teljes eltörlését. Mintha nem lenne elég nagy a káosz és a bizonytalanság az országban.

Sunak pártmegmentő szerepe már régen kimúlt. Az ellenzéki Munkáspárt felmérései kimutatták, hogy a választások szempontjából kritikus választókerületekben a lakosság kigúnyolja a miniszterelnököt, mert nyilvánvalóan "el van tájolva". Sunak távolságtartása odáig megy, hogy a pártban már most sokan úgy vélik, hiba volt leváltani elődjét, Boris Johnsont. Bármilyen őrültségnek is hangzik, Johnson egyszerűen a legjobb választás volt a konzervatívok mezőnyében.

Kőkeményen a sztrájkok ellen?

És most a sztrájkok. Méreteit tekintve tulajdonképpen általános sztrájkról kellene beszélnünk. De ez Nagy-Britanniában tilos, mert a kapitalizmus anyaországában - csakúgy, mint Németországban - csak magadért szabad sztrájkolni. Mivel csak a saját érdekükben és nem más csoportokkal való szolidaritásból sztrájkolhatnak, a csoportok most koordinálnak. A hangsúlyt saját bérköveteléseikre helyezik, ugyanakkor február hónapra közös sztrájknaptárt állítottak össze, amelyben csak néhány üres hely van.

A sztrájkfenyegetéstől a brit konzervatívok szeme hagyományosan könnybe lábad. Sunak valószínűleg itt is meglátta a lehetőséget. Ennek köze van Maggie Thatcher miniszterelnök 1980-as évekbeli sikeréhez. Akkoriban a "Vaslady" szakszervezeti főnökökkel szembeni könyörtelen keménysége vezetett a vélt sikeréhez.

Mint köztudott, Thatcherre, mint vezető személyiségre, a konzervatívok gyakran hivatkoznak. Bizonyos fontos részleteket azonban gyakran figyelmen kívül hagynak. Thatcher akkori szakszervezetek elleni harca egy nem elhanyagolható dologban különbözik a Thatcher-imitátor Sunak -tól: Thatcher a közvéleményt maga mellé állította.

"Militáns kommunisták", akiknek semmi más nem járt a fejükben, csak a sztrájk - így jellemezte Thatcher röviden a szakszervezeteket. Ez az 1980-as évek elején még jórészt „CommonSense” magától értetődő általános vélemény volt. Hogy ez az elemzés helyes volt-e, az egy hosszabb vita tárgya lenne, csakhogy a társadalmi többség osztotta ezt a véleményt.

Thatcher keményen fellépett. A sztrájkolókat el lehetett bocsátani, és a szakszervezeteket betiltó munkáltatók továbbra is kaphattak állami megbízásokat. Thatcher tudta, hogy még a szakszervezeti tagok is helyesnek tartották, hogy egyes szakszervezeti főnökök ellen harcoljanak, mert felfogásuk szerint túlságosan hatalmassá váltak, és nem a munkavállalók érdekeit képviselik.

Sunak helyzete nem összehasonlítható a Thatcher helyzetéhez az 1980-as évekből. Nagy-Britanniában az emberek nem félnek a szakszervezeti főnököktől, látják a számos sztrájkolót, akiknek sokat kell dolgozniuk csekély bérért. A miniszterelnök az utolsó szimpátiafoszlányokat is elégeti, amelyeket még élvez, amikor ahelyett, hogy meghallgatná a sztrájkolók aggodalmait, most megpróbálja korlátozni a sztrájkjogukat.

A minimális juttatások sztrájk esetén szóló törvény kiterjesztése, amelyet januárban vertek át az alsóházon, azt a célt szolgálja, hogy a szakszervezetek ne veszélyeztethessék vagy akár béníthassák meg a közéletet. Mint tudjuk, ez a sztrájk lényege.

Kérdéses, hogy a Lordok Házának második kamarája, amelyben a konzervatívok nem rendelkeznek elegendő többséggel, engedélyezni fogja-e a törvény elfogadását. A törvény számos részletében nagyon kiforratlan. Nem tud például válaszolni arra, hogyan lehet a munkavállalókat nem létező munka elvégzésére kényszeríteni.

A sztrájkok egyik oka éppen a kórházak és iskolák létszámhiánya. A britek egyértelmű többsége (57 százalék) a kormány hibáiban látja a sztrájkok okait. Sajnálom Rishi, de ez már nem a nyolcvanas évek.

A közalkalmazottak szükséghelyzete

Sunak - aki dacosan próbálja eljátszani Thatcher keménységét- , azt sem érti, hogy rossz embereket állított maga elé. A "kapzsi" szakszervezetek elleni gazdasági gyilkos érv mindig is az volt, hogy a követelt magasabb bérek magasabb árakhoz vezethetnek, és így az inflációt fokozzák, amely jelenleg is nagyon magas.

Az egyetlen probléma az, hogy a közszféra dolgozói sztrájkolnak. Az ápolónőktől a buszsofőrökig. Béreik nincsenek összefüggésben a termelési költségekkel és így az emelkedő árakkal.

Ráadásul Paul Johnson brit közgazdász a kormány számára kiszámolta, hogy a béremelések makrogazdasági szempontból milyen csekélyek lennének. Már az üzemanyagadó ideiglenes csökkentésének megszüntetése is elegendő lenne ahhoz, hogy a tanárok és a kórházi dolgozók bére az inflációt ellensúlyozó mértékben emelkedjen.

De Sunak nem tud segíteni magán. Neki el kell játszania a keményvonalas politikust, aki soha nem tárgyal, és szigorúan követi a gazdasági fellendüléshez vezető saját útját, amelyet rajta kívül már senki sem ismer el. Eközben az Egyesült Királyság az egyetlen G7-ország, amelynek gazdasága zsugorodik. Az ország lakói számára mindez nagyon keserű.

Jelenleg zajlik az ápolószemélyzet legnagyobb sztrájkja a nemzeti egészségügyi szolgálat, az NHS történetében. A legtöbb sztrájkoló nagyon őszintének tűnik. Aggodalmaik természetesen nem önzőek. Az ápolók korán kelnek, reggel 6-kor kezdik a műszakot. Estig dolgoznak.

A több mint tizenkét órás munka után általában nincs erejük a saját társadalmi életük fenntartásához. Azok az emberek, akik hosszú éveken át nagy szenvedéllyel végezték a munkájukat, most a "belső lemondással" küzdenek. Még rosszabb, hogy látniuk kell, hogy részlegeikben olyan kevés a személyzet, hogy a rendszeres működést egyszerűen nem lehet tovább fenntartani.

Ilyenkor nem ritkán élet-halál kérdésről van szó. A létszámhiány volt az utolsó csepp a pohárban az NHS-ben (National Health Service). Az ápolók közül sokan most sztrájkolnak először, pedig mindig is ellenezték a sztrájkot. Most már látják, hogy a toryk minden szájhősködésük ellenére tönkre teszik az egészségügyi rendszert. Az ápolók ezért a betegeikért is sztrájkolnak.

Ami felháborító, az az évtizedek óta alkalmazott politikai számítás. Azok az emberek, akik nyilvánvalóan azt a hivatást választják, hogy másokon segítsenek, kötelességüknek érzik, hogy segítsenek nekik. Mindig szemtelenül kihasználták azt a hajlandóságukat, hogy az embertársaikért addig dolgoznak, amíg össze nem esnek.

A Covid ezt az igazságtalanságot a végletekig vitte. Az ápolók, akik a végsőkig fogták haldokló betegeik kezét az elszigetelt kórteremben, egy cent béremelést sem látnak, nem tudják többé fizetni saját lakbérüket és energiaköltségeiket (mert azok meredeken emelkedtek), és az élelmiszerbankokból kell élelmiszert szerezniük.

Rishi Sunak viszont kissé kényelmetlenül érzi magát, amikor a televízióban kell bevallania, hogy minden idők leggazdagabb miniszterelnökeként természetesen magánbiztosítása van.

Nagy a szolidaritás a sztrájkolókkal. A tanárok az ápolóknak gyűjtenek, az elhaladó autók pedig bátorítóan dudálnak a sztrájkolóknak. Van egyfajta közös küzdelem. A mentősök, a postai dolgozók, a vámosok, a vonatszemélyzet, a buszvezetők, sőt még a járművezetői vizsgabiztosok is csatlakoznak. Mindannyian nem tudják már fizetni a saját számláikat és jelzáloghiteleiket az infláció miatt.

Ha igaz az, hogy semmi sem olyan kielégítő, mint a közért dolgozni, - mert a közösségért végzett munka által jobban érzed magad -, mint a saját érdekeidet hajszolni, akkor ezt most végre valakinek el kellene mondania Rishi Sunak-nak. A sztrájkoló tanárok legalább egy figyelemre méltó sikert könyvelhetnek el: a diákjaik is sztrájkolnak, mert ők sem akarják tovább látni iskolájuk hanyatlását.

Forrás: https://www.telepolis.de/features/Mega-Streikwelle-in-Grossbritannien-7485110.html 2023. február 06.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó