Ezt pedig Ukrajna a legnagyobb mértékben kihasználja, igaz a december 5-i támadásoknak sokkalta súlyosabb kimenetele is lehetett volna. Kijev biztosan nem fog leállni, a kérdés inkább csak az, hogy legközelebb mikor, és milyen orosz stratégiai létesítményt fog újabb támadás érni.

„Ám úgy tűnik az orosz parancsnokság nem tanult Szíria példájából pedig Engelsz és Gyagilevo esetében az orosz nukleáris triád egyik lábát érte támadás”
Fotó:EUROPRESS by Handout/Russian Defence Ministry/AFP

Az oroszországi Engelsz és Gyagilevo légibázisok elleni ukrán támadások egyértelmű ébresztőként szolgáltak az orosz parancsnokság számára. Ugyanis ekkora mélységben, ilyen kiemelt stratégiai objektumok ellen Ukrajnának még nem sikerült eredményes támadást végrehajtania. Mindkét esetben az akcióban részes drónoknak mintegy 600 kilométert kellett csak orosz területen haladniuk céljuk eléréséhez. A december 5-i események bár első látásra nem okoztak akkora károkat, mint a krími híd esetében, de hadászati szempontból sokkalta súlyosabbnak bizonyultak annál.

„De mi is történt akkor a támadások során?”

A december 5-re virradó éjszaka folyamán jelentések érkeztek a Szaratovi területen fekvő Engelsz, illetve a Rjazanyi területen fekvő Gyagilevo repülőtereken bekövetkezett robbanásokról. Bár elsőre felmerült egy ukrán diverzáns akció lehetősége is, a hétfői nap folyamán biztossá vált, hogy Ukrajna távolsági dróntámadást hajtott végre a stratégiai fontosságú orosz légibázisok ellen. Érdekes módon a támadásokhoz Ukrajna ismét az egykori szovjet gyártású Tu-141 „Sztrizs” drónokat vette elő, mint tette azt a konfliktus első hónapja során.

„Ne feledjünk, 2022. március 10-én egy ugyanilyen, Tu-141 típusú, vélhetően meghibásodott felderítő drón repült keresztül hazánk, Románia és részben Horvátország légterén”

A drón végül Zágrábban zuhant le, ám mint a vizsgálat során kiderült, a fejrészbe szerelt robbanóanyag felrobbanása nagyobb civil veszteségeket is okozhatott volna. Márciussal szemben viszont most a Tu-141-k elérték célpontjaikat. Fontos megemlíteni, hogy mindkét létesítmény az orosz Stratégiai Légierő támaszpontja, Engelsz a kazah határ közelében, míg Gyagilevo Moszkvától nagyjából 200 kilométerre helyezkedik el. Míg Engelsz hagyományosan a klasszikusnak tekintett szovjet-orosz Tupoljev Tu-95Msz és Tu-160 stratégiai bombázók fő támaszpontja, addig Gyagilevo inkább a kisebb hatótávolságú, főképp taktikai szerepkört betöltő Tu-22M3-k állomáshelye.

Az említett légibázisok és távolságuk az ukrán határtól
Forrás:Rybar

„A lehetséges maximális pusztításhoz képest Oroszország viszonylag kis veszteségekkel megúszta az esetet”

Az Engelsz légibázison két Tu-95MSz, míg Gyagilevoban egy Tu-22M3 bombázó szenvedett el kisebb sérüléseket, ám a technikai állomány többi része sértetlen maradt. Sajnos ez nem mondható el a kiszolgáló személyzetről, mivel Gyagilevo esetében három katona életét vesztette, míg négyen sérülésekkel, de túlélték az esetet. A kereskedelmi műholdakat üzemeltető amerikai Maxar vállalat által nyilvánosságra hozott műholdképek alapján egyértelműen elmondható, hogy maga a futópálya egyik esetben sem sérült meg és nagyobb tűz sem keletkezett rajtuk. Utóbbi oka vélhetően az, hogy

„a támadás csak részben tudott sikeres lenni”

Amennyiben ugyanis a korábbi felderítő rendszerek helyére beszerelt robbanófej működésbe lépett volna, sokkalta nagyobb sérülések keletkeztek volna mind a gépparkban, mind magán a repülőtéren. Legnagyobb valószínűséggel hasonló incidens történhetett, mint a Taganrogot ért tavaszi Tocska-U támadás során. Avagy a bázisok légvédelme túl későn észlelve, csak a repülőtér légterében tudta elfogni a drónokat, amelyek roncsai így a pálya mellett parkoló gépek közé hullottak. Engelsz esetében ez csak minimális problémát okozott, ám Gyagilevoban szerencsétlen módon a roncsok épp egy üzemanyagszállító teherautót és az egyik a Tu-22M3 bombázó farokrészét találták el. Míg Engelsz vonatkozásában nem rendelkezünk helyszíni felvételekkel, addig a gyagilevoi képeken egyértelműen látszanak a reptéri technika és a Tu-22M3 bombázó sérülései. Mind a Tu-95-ök, mind a Tu-22M3 nagy valószínűséggel csak repeszek okozta kisebb sérüléseket szenvedtek el, amelyek persze hosszabb javítást igényelnek, ám a bombázók a jövőben is szolgálatban maradhatnak.

Ahogy a mellékelt képen is látszik, a támadás során a Tu-22M3 vízszintes vezérsíkja, valamint a jobb hajtóműve sérült meg
Forrás:Telegram

„Érthetően felmerül a kérdés mind az olvasó, mind a szerző részéről: mégis hogyan történhetett meg mindez?”

Nos, a kérdésre még Oroszországon belül is keresik a válaszokat, ám a legvalószínűbb elmélet szerint a hátországi légvédelem látszólagos tétlensége összefüggésben van magával a háborúval. Avagy míg korábban minden repülőtér és fontosabb objektum rendelkezett saját dedikált légvédelmi rendszerekkel, addig a háború során fellépő igények következtében az említett rendszerek egy részét egyszerűen át kellett csoportosítani az ukrán frontra az ott felmerülő igények kielégítése érdekében. Fontos megemlíteni, hogy egy akkora méretű ország esetében, mint Oroszország, az anyagi és technikai korlátok miatt még békeidőben sem lehet minden négyzetcentiméterre kiterjedő légvédelmi hálót kiépíteni, helyette a fontosabb területek és objektumok élveznek kiemelt védelmet. Miután viszont most a prioritás az ukrajnai hadszíntérre irányul, így egyszerűen nem volt készleten annyi légvédelmi rendszer, amivel a hátország és a front védelmét egyszerre, ugyanolyan mértékben ki tudná elégíteni. Az átcsoportosítás következtében viszont a hátországi repülőterek védelme gyengült meg, ám ezt a parancsnokság nem tekintette nagyobb problémának.

„Utóbbi hatalmas hibának bizonyult”

Ugyanis míg Oroszország a haditechnika terén, úgy Ukrajna az hírszerzés kapcsán van fölényben. Kijev az orosz infrastruktúra elleni csapásai során nem egyedül dolgozik, mivel Washington és nyugati partnerei folyamatosan szolgáltatják neki a legfrissebb hírszerzési információkat, műholdképeket. Ezek birtokában pedig az ukrán vezetés valós idejű helyzetképpel rendelkezik arról, melyik orosz légibázison milyen légvédelmi rendszer települt, és ez mennyire teszi támadhatóvá. A védelmi háló lehetséges réseit, vagy a terepakadályok miatt kevésbé ellenőrizhető szakaszait kihasználva pedig könnyen lehet olyan repülési útvonalat tervezni, amellyel a támadó drón át tud csusszanni a légvédelmen. Ne feledjük, az alacsonyan beérkező célpontok elleni védekezés az egyszerű földrajzi és fizikai alapvetések miatt még nehezebb, amelyet legfeljebb a légi harcálláspontok – AWACS – folyamatos levegőben tartásával lehetne orvosolni. Erre viszont Oroszországnak nincsen elég kapacitása és egy ukrajnai méretű konfliktus esetén még az Egyesült Államoknak is gondot okozna.

 A támadások után Engelszről készült műholdfelvételek

„Ráadásul a helyzetet súlyosbította, hogy a légibázisok parancsnoksága és személyzete egyaránt a békeidős protokollokat követte”

Avagy a repülőtechnika nagyobb területen történő széttelepítése helyett a bombázók a pálya szélén szép sorban, viszonylag kis távolságra parkoltak egymástól. Persze üzemeltetés tekintetében érthető mindez, hisz így sokkalta gyorsabban és könnyebben lehet a szükséges földi munkálatokat elvégezni, ám az ilyen mértékű koncentráció nagyon könnyen támadhatóvá teszi a technikát. Megoldást jelenthetne földsáncok vagy elválasztó blokkok telepítése, amelyek képesek lennének legalább a repeszhatás ellen védelmet nyújtani, ám erre még a kilenc hónappal a háború kezdete után sem sikerült sort keríteni. Utóbbi sajnos nem újkeletű, mivel évtizedes probléma, hogy míg a NATO igyekszik repülőtechnikáját a lehetőségekhez mérten minél gyakrabban védett hangárokban tárolni, addig a szovjet-orosz típusok hagyományosan pusztán a szabad ég alatt, szakszóval élve „a csillaggarázsban alszanak”. Ez pedig bár tény, hogy csökkenni az üzemeltetési költségeket, ám mint a december 5-i példa is mutatja rendkívül sebezhetővé teszi a repülőtechnikát.

Mint a Twitteren terjedő műholdképen is látszik, a Tu-95MSz bombázók egymás mellett, békeidős protokoll szerint sorakoznak
Forrás:Twitter

„Sajnos a hátország hanyag kezelése nem példa nélküli, mivel hasonló incidensre már sor került Szíriában”

Kisebb léptékű, ám részben hasonló jellegű támadás érte ugyanis a szíriai Hmejmím légibázisát 2017 szilveszterén, a mostanihoz képest jóval súlyosabb károkat okozva a technikai állományban. Akárcsak most, úgy Szíriában is földsáncok, valamint a minimális védelmet jelentő könnyűszerkezetes fedezékek nélkül parkoltak a gépek a bázison, miközben a légvédelmi rendszer eredményessége sem volt kielégítő. Csak a személyi és technikai állományban bekövetkezett veszteségek után jelentek meg Hmejmímben a védősáncok, valamint könnyűszerkezetes fedezékek a vadászgépek/vadászbombázók körül. Ezzel párhuzamosan a kisebb méretű és lassabb drónok ellen rendre alacsony hatékonyságú Pancir-Sz1 légvédelem mellett Tor-M2 rendszerek is megjelentek.

 Engelsszel vagy Gyagilevovel szemben Hmejmímben már a technikát könnyűszerkezetes fedezék védi

„Ám úgy tűnik az orosz parancsnokság nem tanult Szíria példájából pedig Engelsz és Gyagilevo esetében az orosz nukleáris triád egyik lábát érte támadás”

Utóbbira válaszul elviekben Moszkva a hatályos nukleáris doktrína értelmében akár atomfegyverek bevetésével is válaszolhatott volna. Ráadásul nem ez az első az orosz hátország ellen elkövetett ukrán támadások közül. Elég csak a krími Szaki/Novofjodorovka repülőterének esetét említsük, vagy épp a december 5-i támadás másnapján a kurszki légibázis üzemanyagtárolói elleni sikeres támadást. A jövőben mindenképpen sort kell keríteni mind a bázisok védelmét ellátó állomány létszámának növelésére, valamint az ukrán drónok hatótávolságán belül eső stratégiai objektumok légvédelmének megerősítésére. Utóbbihoz szükség lenne újabb egységek hadrendbe állítására, ami viszont egy időigényes folyamat, így vélhetően rövid távon a kérdést csak újabb átcsoportosításokkal lehet megoldani. Vélhetően nem véletlen az sem, hogy az elmúlt hónapokban a Szíriába települt orosz légvédelem egy részét Moszkva hazarendelte, míg további tartalékok főképp a Szibériát magába foglaló Központi Katonai Körzet esetében állnak rendelkezése. A többi körzet esetében azért nem lehetséges újabb légvédelmi technika átvezénylése, mivel azok vagy NATO tagállamokkal, vagy egyéb, amerikai csapatokat elszállásoló országokkal határosak.

Sz-300V és Buk-M3 légvédelmi rendszerek valahol az ukrán front térségében

„Ukrajna pedig a támadások folytatására készül”

Bár a sajtóban elsődlegesen az amerikai HIMARS indítók hatótávolságának Washington általi szándékos lekorlátozásának híre terjedt el, sokkalta fontosabb a Tu-141-ek kérdése. Gyakorlatilag ez a platform az, amely tényleges mélységi csapásmérő képességet tud biztosítani Kijev számára. Nemrég nyilvánosságra került műholdfelvételek, illetve hírszerzési információk szerint Kijev nyugati segítséggel az elmúlt hónapokban folyamatosan modernizálta Tu-141 flottáját, vélhetően lecserélve a legnagyobb problémát jelentő inerciális navigációs rendszerét.

„Ezzel együtt az ukrán hadvezetés elkezdte feltérképezni a használaton kívüli kisebb vidéki, lehetőség szerint aszfaltozott repülőterek listáját a Tu-141-ek indítása érdekében”

A rangsorolás során előnyt jelent az autóutakhoz, valamint a frontvonalhoz, illetve az orosz határhoz való minél nagyobb közelség a hatótáv maximalizálása érdekében. Természetesen fontos szempont az orosz tüzérség hatótávolságán kívüli elhelyezkedés is, így többek közt az egyik választás a Kupjanszktól nyugatra fekvő Szoboljevkára esett. Nem kizárt, hogy az Engelsz és Gyagilevo elleni támadásokat is Kijev a N49.69947° E037.54220° koordinátájú repülőtérről indította.

Szobolevka repülőtere
Forrás:Telegram

Ráadásul Ukrajnában fokozatosan zajlanak az orosz-iráni Shahed-136-hoz hasonló kamikaze drónok fejlesztési munkálatai is, amelyeket tömeges hullámokban indítva Kijev túlterhelheti az orosz városok légvédelmét.

„Persze mindezt érdemes a háború kontextusában, a rendelkezésre álló termelési kapacitások fényében vizsgálni”

Így például hiába válik kiváló csapásmérő fegyverzet az egykori szovjet Tu-141 és Tu-143 drónokból, azok gyártása még az 1980-as években megszűnt és nincs lehetőség újabb példányok beszerzésére. Kijevnek akárcsak a Tocska ballisztikus rakéták esetében, saját, az elmúlt évtizedekben sokszor nem megfelelően tárolt készleteire kell támaszkodnia. Az orosz támadások következtében pedig a javítási munkálatokat végző Harkovi Repülőgépgyár kapacitásai is jelentősen csökkentek. Egyúttal, mint a Krím példája mutatja, az orosz légvédelem megfelelő szervezés mellett fel tud készülni az esetleges tömeges ukrán dróntámadások kivédésére. Az ukrán öngyilkos drónok sokkalta inkább a kevésbé felkészült hátországi régiók esetében jelenthetnek problémát, ám megfelelő kiépített gyártási kapacitás hiányában egyelőre még nem kerül sor tömeges bevetésükre.

Állítólagos ukrán gyártású öngyilkos drón roncsai a Krím térségében. A kép hitelességét a szárnyakon szereplő sajátos felirat miatt nem tudjuk teljes mértékben megerősíteni, ám ha magát a konstrukciót nézzük egy viszonylag könnyen előállítható típust láthatunk
Forrás:Telegram

„Ellenben nem kizárt, hogy a jövőben Ukrajna esetleg egy, az orosz főváros elleni támadással is megpróbálkozik”

Utóbbit ugyanis a Tu-141 1000 kilométeres hatótávja lehetővé teszi. Bár több korábbi anyagunkban is bemutattuk, hogy Moszkvát Washington mellett a világ egyik legerősebb lég- és rakétavédelmi hálója védi, Kijev az Engelsz és Gyagilevo elleni sikeres akciók után felbátorodhat. Természetesen utóbbi hatalmas rizikót rejt magában kimeneteltől függetlenül, mivel egy olyan eszkalációs spirált indíthat el, amely végső soron akár nukleáris fegyverek bevetését is magában rejti. Mondanunk sem kell, amennyiben az első atomfegyver felrobbanna Ukrajnában, abban a pillanatban a háború regionálisból globálissá válik.