Az elmúlt hét legfontosabb történése gazdasági szempontból nem itthoni: csődöt jelentett az egyik legnagyobb kripto-kereskedő cég, az FTX. Bár sokan az alapítása óta gyanakodtak arra, hogy a cég körül valami nincsen rendben, most egyre inkább biztos, hogy egy 65 milliárd dollár értékűre hízott csalás volt az egész, olyan kitettségekkel, ami nem hogy a kriptovaluta-ipart fogja magával rántani, de lehet kihúzza a talajt az egész techszektor alól. Ha a csalás maga nem, hát az emelkedő jegybanki alapkamatok mindenképpen azt jelentik, hogy a bő esztendőknek vége van. A csalás napvilágra kerülése csak azt a kérdést veti fel, hogy ezek a bő esztendők mennyire voltak valójában azok?

Helyszűke miatt egyetlen dolgot kell csak megérteni a kriptopiac összeomlását illetően - a csalásnak a természetét. Lényegében annyi történt, hogy mindenféle kriptocégek kibocsájthatták a saját tokenjeiket - kvázi saját valutákat, amivel az emberek spekulálhattak, hogy a jövőben érnek majd valamit. Az ígéret az volt, hogy ezek a valuták valamiféle forradalmi technológiák használatához kellhetnek majd, és az árfolyam-mozgásaik alapján úgy is tűnhetett, hogy volt rájuk kereslet. Emberek milliói fektették a (valódi) pénzüket ezekbe az eszközökbe, majd nézték, amint az applikációjuk szerint a vagyonuk csak nő és nő. Sokan kerestek sok pénzt, még többen buktak, hiszen mint kiderült, ezek a kriptocégek a háttérben maguk között adták-vették a valutákat, azaz úgy tettek, mintha nagyobb lenne a forgalom, mint amekkora valójában. Eközben lerántottak intézményes befektetőket is (valódi) pénzekkel, amiket számolatlanul öntöttek hirdetésekbe minden fronton, ezzel elérve a gyanútlan milliókat, akik a (valódi) pénzeiket öntötték ezekbe a bóvlikba. Szó se róla: van, akinek tényleg nagyobb háza és menő sportkocsija lett, de a vagyonok nagy része eltűnt a rendszerben, miközben a kisbefektetőket lenullázták.

A sztori a történelem eddigi legnagyobb pénzügyi csalásának látszik - és még nem dőlt be teljesen, tehát a végső kárt nehéz felbecsülni. De az eset szimptómatikus, hiszen a 2008-as válság után az lett a nagy ötlet, hogy úgy állítjuk helyre a világgazdaságot, hogy számolatlanul öntjük bele felülről az ingyen pénzt. A nulla szinten tartott alapkamatok ugyanis azt jelentették, hogy a tőke kvázi ingyen volt, melyeket befektetések, vállalati és lakossági hitelek formájában pumpáltak a motorba.

Cégek, vállalkozók és magánszemélyek juthattak úgy pénzhez, hogy elég volt annyiban bízniuk, hogy bármibe is fordítják azt, az valamivel többet fog érni a visszafizetés napján, mint annak a felvételekor. Ez persze bődületes felhajtó erővel bírt, még ha a béreken később is látszott meg, de a beruházási kedv felpörgött mindenhol. Nálunk is minden mezőn nőtt egy ipari park, újépítésű városrészek tűntek fel a semmiből, a turizmus pörgött. Aki tudta, hogy hogyan játsza meg a lapjait, az vagyonokat kereshetett, és csak az nem dolgozott, aki nem akart.

Ezzel egyetlen probléma volt: semmi sem garantálta, hogy ezeknek az értéke a jövőben is nőni fog. Az értékek még is nőttek, hiszen mindenre volt kereslet: mindig volt egy új vevő, aki szintén fel tudott markolni a banktól elég pénzt abban a hiszemben, hogy a befektetése többet fog érni, mint a hitel felvételének a napján.

A végtelen mennyiségű ingyen pénz gyakorlatilag mesterséges keresletet gerjesztett addig a pontig, hogy már nem látszott, mi a spekulatív befektetés, és mi képvisel valódi értéket. A tech szektor ebben kirívó, hiszen ott járt a csúcsra ez a fajta mesterséges felértékelődés, de a szar alapanyagú újépítésű lakóházaktól a hipster-kézműves baszarantyún keresztül a szabadulószobáig MINDEN érintett volt.

Mindenki egy olyan jövőre fogadott, ami soha sem jött el: helyette megkaptuk a globális lezárásokat, amelyek mesterségesen eltorzították a piacokat (tovább hajtva a techszektor spekulatív buborékját), majd a nyitás utáni helyreállás elkezdte elmosni az alapot. A jegybankok cinikusak, amikor csak az infláció megfékezéséről beszélnek a kamatemelés indokaként: mivel minden hitelből pörgött, még a bolti kenyér is, minden egyes kamatemelés a további hiteleket drágítja. A különbözetet a kereskedő áremeléssel fedezi, miközben az eddigi hitelek értéke leromlik.

(Némi időeltolódással persze a kamatemelés pénzt kéne kivonjon a gazdaságból, ami mérsékli az inflációt - de ehhez az kéne, hogy a pénzt le lehessen valahova ültetni, ahol biztosan megtérül, vagy legalább nem romlik az inflációval. Biztos befektetések pedig ilyen környezetben nem nagyon vannak…)

Másszóval: nem az történt, hogy amibe befektetek, az fog többet érni. Hanem ezen jegybanki döntések eredményeképp a korábban felvett összegek fognak kevesebbet érni.

Ezt nem lehet másként leírni, mintha kiderült volna, hogy a város legnagyobb kaszinója nem hogy a meglévő szabályozást nem tartja be, hanem "itt a piros, hol a pirost" játszik mindenkivel, miközben a bejövő pénzt kiszipolyozzák. Amikor kiderül, hogy az embereket átbaszták, akkor pedig nem őket mentjük ki - hanem a kaszinót.

A különbség az, hogy aki a kaszinóba bemegy, az legalább önként teszi. Mi viszont nem dönthettünk másként, minthogy ebben a gazdaságban próbálunk boldogulni: a hazárdjáték árát viszont nekünk kell megfizetnünk.

Zord idők elébe nézünk, a bulinak pedig vége.