LucianaCastellina, forrás: sinistraineuropa.it

Nem pártja szimbólumán keresztül, amelyet a Tricolore színeiben pompázó történelmi láng ural, hanem kapcsolatain keresztül, Meloni folyamatosan hangsúlyozza rokonságát az összes hasonló szervezettel szerte Európában;  Marine Le Pen-el, a spanyol VOX-al, a magyar és a lengyel kormánnyal. Nem arról van szó, hogy a jobboldal szavazatainak száma összességében nőtt volna, de még mindig veszélyes, hogy Meloni közel ötmillió olyan ember szavazatát szerezte meg, akik öt évvel ezelőtt még a Lega vagy Berlusconi mellett tették le a voksukat –két olyan erő, amely ma már marginális.

Meloni tehát győzött, és Mattarella elnök most kénytelen őt megbízni a kormányalakítással. Ennek a kormánynak a politikája azonban nem fog lényegesen különbözni Draghi politikájától. A neoliberális globalizáció már nem olyan jelenség, amelyhez a nemzeti kormányok aktívan csatlakozhatnak; ez már régóta a nemzetközi piac nagyobb pénzügyi csoportjai által eldöntött tény. Az egyes kormányoknak csak a részletekbe van beleszólásuk. Mindenesetre Meloni kinyilvánította, hogy hűséges a NATO-hoz, és Draghi most vele együtt dolgozik azon, hogy a legjobbat hozza ki az EU-ból. Azt is megpróbálja majd elhitetni az emberekkel, hogy jelentős politikai váltás történt.

Ami nagyon aggasztó, hogy a kormánya hatással lesz az állampolgári jogokra, a bevándorlók üldözésére, a nők jogaira, az abortuszra, az LMBTQ-jogokra, az oktatásra stb.

A legrosszabb azonban a demokrácia megvetése. A rendszer áldozataiban Meloni azt az illúziót kelti, hogy ha egyszer kikapcsoljuk a politika "fecsegését", és erős kézbe vetjük bizalmunkat, minden problémánk megoldódik.

Azért hangsúlyozom leendő kormányunknak ezt az aspektusát, mert nem tudjuk megmagyarázni az olaszok gondolkodásmódját, ha csak a hagyományos antifasizmusra összpontosítunk, és figyelmen kívül hagyjuk a jelenlegi politikai osztály bázisát. Ezt a hibát követte el a PD (a választások igazi vesztese; teljesítménye vezetett Latta lemondásának bejelentéséhez) a választási kampányában, amely óvatos volt, hogy ne riassza el azokat a centrista csoportokat, amelyekkel végül össze akart fogni. Ezért szakított az Öt Csillag Mozgalommal, amelynek éppen ellenkezőleg, sikerült visszaszereznie az öt évvel ezelőtt elvesztett választói nagy részét. Az Öt Csillag Mozgalom 15,3%-kal a harmadik helyen végzett, alig lemaradva a PD mögött. Különösen erős volt délen, mivel jó szociálpolitikai programja volt. Az elmúlt években ez a mozgalom, amely eredetileg "a politika elleni" tiltakozásként indult, és amely magát "sem baloldalinak, sem jobboldalinak" nem nevezte, végül mindenféle politikai erővel együtt kormányzott. Ez a gyötrelmes tapasztalat vezetett érettségéhez és a kétesebb szárnyai marginalizálódásához. Ma már egyértelmű orientációval rendelkezik - bár kultúrája természetesen nem a hagyományos baloldali kultúra. Nem véletlen, hogy sok szavazatot kapott azoktól, akik nem értettek egyet a PD azon döntésével, hogy az Öt Csillagot nem vette be a "széles antifasiszta frontba".

A mostani választás statisztikájának legjelentősebb eleme, amelyre eddig senki sem fordított figyelmet, hogy az olaszok 40%-a (9%-kal több, mint legutóbb) távol maradt a választásoktól. Közöttük különösen sok a fiatal. És ez nem azért van, mert apolitikusak, hanem egyszerűen azért, mert nem érdekli őket egy olyan intézményi politikai vita, amely olyan távol áll attól, ami igazán foglalkoztatja őket: a korszakos változásoktól, amelyekkel a többszörös környezeti veszélyek miatt kell szembenéznünk, amelyekkel azonban egyetlen minisztérium sem foglalkozik. (A számítások szerint a választási kampánybeszédek időtartamának mindössze 0,5%-át fordították erre a kérdésre.)

Az olasz baloldal újjáépítése lehetséges, de hosszú időbe telik, és nem állhat pusztán Mélenchon projektjének másolásából. Egyszerűen nem elég, ha több kis legyőzött pártból valami nagyobbat alkotunk, ahogyan ez Franciaországban történt. (Vajon sikerült volna Franciaországban, ha Franciaország nem élte volna át a sárgamellényes tüntetések ambivalens, de erőteljes sokkját?) Lehetséges a baloldal feltámasztása, úgy is, hogy megőrizzük a kulturális örökség és élmény egy részét, amelyet nem szabad elveszíteni. Ennek azonban a társadalomból kell származnia, és újra kell élesztenünk a közösségek és projektek hálózatát. Ugyanakkor nem szabad úgy tennünk, mintha képesek lennénk visszatérni a háború utáni nagyszerű évekhez, amikor a szociális kompromisszum lehetséges volt, lehetővé téve az erőforrások relatív újraelosztását és fontos reformokat, amelyek ma már mindenhol (például Svédországban is) elenyésztek. Ma a termelés és fogyasztás által uralt rendszerünk valódi bázisával kell foglalkoznunk, ami valódi forradalmat igényel, különben megnyílik az út az erőszak előtt, amelyet elkerülhetetlenül az igazságtalanság táplál. Ez a fő terület, ahol harcolnunk kell. A Verdi-Sinistra Italiana-val most megnyert 18 képviselő és szenátor minden bizonnyal segíteni fog nekünk ebben; de a fő feladatunk az lesz, hogy visszavegyük a társadalmat.

Az Unione Popolare (amely a Rifondazione Comunista, a Potereal Popolo, a DemA, a ManifestA és más csoportokból áll) nem jutott be a parlamentbe, ahogy az már előre látható volt a katasztrofális választási törvény miatt, amely szükségessé teszi az úgynevezett "technikai szövetségeket". (Néha kell egy kis kompromisszumot kötni; ez a választás esetében megérte, mert nem követelt politikai engedményeket a Sinistra Italiana részéről. Ellenkező esetben a baloldal teljesen eltűnt volna a parlamentből, ami nagyon negatív szimbolikus következményekkel járna).

A most napirenden lévő "kötelező forradalom" neve "degrowth" - ami nem a középkori megszorításokhoz való visszatérést jelenti, mint ahogy azt a dinoszauruszok elhitetik velünk, hanem egy másfajta elégedettségre való reflektálást. Kohei Saito, a Tokiói Egyetem professzora 2020-ban jelentetett meg egy könyvet Capital in theAnthropocene,Tőke az antropocén-ben címmel, amely pontosan azt vizsgálja, hogyan nézhetne ki az elégedettség, ha nem a felesleges javak kényszeres fogyasztásán alapulna. A könyv Japánban bestseller lett, több mint 500 000 példányban kelt el, és minden rekordot megdöntött. Egy felmérés kimutatta, hogy az olvasók szinte mind fiatalokból állnak.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Forrás: https://www.transform-network.net/de/blog/article/die-politik-zurueck-in-die-gesellschaft-holen/