Olvasóink talán emlékeznek még a görög válságra, amire a „trojka” (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap hármasának) cinikus válasza többek között az volt: ha Athénnak nincsen pénze, adja el azt, amije van: például a szigeteit és a kikötőit. Jánisz Varufákisz javaslatára a „populistának” nevezett szélsőbaloldali kormány* népszavazást írt ki a diktátumról, az urnákhoz járulók többsége pedig a nemet ikszelte be, annak ellenére, hogy a döntés szinte egy "grexittel" ért volna fel. Alexisz Ciprász miniszterelnök azonban nem mert szembe szegülni Brüsszellel, így a pénzügyminisztere távozott, az utódja pedig hozzálátott az ország történetének talán legnagyobb privatizációjához.
Törökország
- Részletek
A gazdasági összeomlásnak számos oka volt, a 13. és 14. havi nyugdíjak kifizetése például nyilvánvaló túlzás egy mediterrán banánköztársaságtól. De – miként posztunk első részében már utaltunk rá – a krízisben döntő szerepet játszott Németország is, amely segített a mindenkori görög kormánynak meghamisítani a pénzügyi beszámolóit, és ezzel olcsó hitelekhez juttatni Athént, cserébe azért, hogy ezeket részben a hadsereg fejlesztésére fordítják.
A trojka válság(félre)kezelésének haszonélvezői viszont már az unión kívülről érkeztek. Görögország legnagyobb kereskedelmi kikötőjébe, Szalonikibe, Kína vásárolta be magát, míg az USA a hadászatilag fontos befektetéseket kereste. Legújabb szerzeménye Alexandroupolisz, amelyet idén májusban adtak át – hivatalosan a NATO-nak.
Törökországot felbőszítette a koncesszió, és nem véletlenül. Habár maguk is tagjai az észak-atlanti szövetségnek, Ankarában úgy vélik, ezzel teljessé vált az elszigetelésük az Égei-tenger felől. Nem csak azért, mert a város kikötője csupán egy karnyújtásnyira van a határtól, hanem azért is, mert Alexandroupolisz az egyik végpontja a török áramlat gázvezetéknek. Az is világos, hogy Washington csapásmérő fegyvereket készül telepíteni mindössze 260 kilométerre Isztambultól: többek között olyan F-35-ös vadászgépeket, amelyeket eredetileg a törökökkel közösen fejlesztettek, de az USA menet közben kirúgta a programból Ankarát, a pénzét viszont megtartotta.
A nyugati elemzők ennek ellenére abban bíznak, hogy Recep Tayyip Erdoğan az orosz-ukrán konfliktusban elkötelezi magát Kijev, az EU és az Egyesült Államok mellett. Ennek jelét látják – vagy inkább akarják bele látni – a Bayraktar drónók eladásába. Ennek kapcsán két dolgot kell megjegyezni: a török gyártó a háború előtti szerződéseit teljesítette, a gyártási kapacitása pedig 20 egység havonta. A háború kimenetelét tehát nem ezek a robotrepülők fogják eldönteni, viszont jó pénzt hoznak a konyhára egy olyan időben, amikor a török líra árfolyama negatív rekordokat döntöget. "Business as usual" – mondhatnánk. Se több, se kevesebb.
A posztunkat folytatjuk.
(*szélsőbaloldalinak azért semmiképpen nem nevezhető Ciprasz kormánya - Balmix szerk.)
