Giorgia Meloni Forrás: Wikimedia Commons

Franciaországban már jóval a választások előtt kialakult egy össztársadalmi reakciós mozgalom, amelyben kormánytisztviselők, a politikai spektrum különböző személyiségei és a média is részt vesznek, és amely egyre inkább meghatározza a politikai napirendet, így még a "nagy csere" idegengyűlölő narratívája is szilárd helyet foglal el a társadalmi diskurzusban. Eric Zemmour jelöltsége továbbá hozzájárult ahhoz, hogy a viták középpontja a szélsőjobboldalra helyeződjön, és a különböző szélsőjobboldali áramlatok egymás mellett élése révén diverzifikálta és bagatellizálta ezt az ideológiai teret, miközben Jean-Luc Mélenchon baloldali választási szövetségét, a NUPES-t démonizálták. Ezt tetézte, hogy Emmanuel Macron a parlamenti választásokon a NUPES és az RN közötti párharcok kapcsán elutasította a választási ajánlást országos szinten, aminek következtében a Köztársasági Front összeomlott abban a 200 választókerületben, ahol az RN bejutott a második fordulóba.^[1] Most Le Pen a harmadik legerősebb erő a nemzeti parlamentben is.

Le Pen kampányában a szociális kérdésekre összpontosított, például a nettó bérek emelésére és a nyugdíjak védelmére 60 éves kortól^[2]. Segítséget kért a diákoknak és a családoknak, valamint a vásárlóerő megőrzésére az emelkedő energiaárak mellett. De szó volt a köztársasági értékekről, a francia identitásról és a szuverenitásról is a régi pompában, és így Marine Le Penről, mint „Franciaország szociálpatriójáról”. Választási programja továbbra is a megszokott követelésekkel folytatódik: a migránsáradat ellen, a franciák kárára élő bűnözők ellen, népszavazás a bevándorlás szigorúbb ellenőrzéséről, a nem francia állampolgárok transzferjuttatásainak csökkentése és a közbiztonság, a börtönök bővítése és a rendőrség létszámának növelése. Azok, akik ezt túl mérsékeltnek találták, az elnökválasztáson kezdetben a radikalizálódott változatra szavaztak: Eric Zemmourra - a hagyománytisztelő szélsőjobboldal gyűjtőfogalmára.

Le Pen sikere az olasz jobboldalt is motiválja, még ha itt másképp is alakulnak a dolgok. A 2009-es pénzügyi válság óta legkésőbb kétévente új kormányok, kormányátalakítások vagy tisztán technikai kormányok alakulnak. Ezzel szemben a francia elnöki rendszer az olasz jobboldal szempontjából szinte kívánatosnak tűnik. Következésképpen a politikai rendszer minden további destabilizációját könyörtelenül kihasználja, és ha szükséges, a háttérben mozgatja a szálakat a kormányok megbuktatása érdekében.

Az olasz jobboldal legalább kihasználhatja Mario Draghi "bukását", miután Draghi elutasította az Öt Csillag Mozgalom ("Movimento 5 Stelle" - M5S) követeléseit, amelyek a magas energiaköltségek miatt a pénzeszközök igazságosabb elosztását követelték a szegény családok és a vállalatok javára. Az M5S többek között minimálbért és a havi bér ("Reddito di cittadinanza", hasonlóan a németországi Hartz IV-hez) fenntartását követelte azok számára, akiknek nincs munkájuk. Ezeknek a követeléseknek a teljes figyelmen kívül hagyása vezetett a bizalmi szavazáshoz, amelyet Draghi végül azért is elvesztett, mert bízott a Partito Democratico egy új, szélesebb balközép választási szövetségben, amely magában foglalja az Azione nevű középpártot is. A Carlo Calenda volt miniszter által vezetett Azione azonban elutasította a Draghi bukásáért felelős szövetséges pártokat, és kilépett ebből a szövetségből. A PD vezetője a maga részéről kizárta az Öt Csillag Mozgalommal való koalíciót.

Ezzel megszűntek azok az akadályok, amelyek egy széleskörű jobboldali politikai szövetség a vezető posztfasiszta Fratelli d'Italia, a Lega és a Berlusconi-féle Forza Italia sikerének útjába állhattak volna. Az olasz választási rendszer szerint a mandátumok egyharmadát választókerületekben, kétharmadát pedig választási listákon, arányos képviselet alapján választják. Jelenleg a felmérések szerint a jobboldali szövetség a Fratelli d'Italia 24%-on, a Lega 14%-on, a Forza Italia pedig 7%-on áll. Ez azt jelenti, hogy 100 évvel a Római bevonulás (marcia su Roma) után egy posztfasiszta párt, amely még mindig Mussolini lángját viseli a logójában^[3], nemcsak a jobboldali tábort vezeti, hanem a választási felmérésekben is vezet. Ez önmagában is láthatóvá teszi Olaszországban a pártokból való kiábrándulást és a társadalom jobbra tolódását, amelyet nagyrészt a média is vezérel. A választók mintegy 40-50%-a még mindig bizonytalan, vagy nem szándékozik szavazni - ez a tendencia nem új: a választási részvétel évek óta csökken - a legutóbbi római helyhatósági választásokon például 48% volt.

De mit lehet várni a posztfasisztáktól? Giorgia Meloni, a Fratelli d'Italia párt vezetője elkötelezett a NATO mellett, és elítéli az ukrajnai háborút. Jobboldali kormánykoalíciójával - Berlusconi legutóbbi nyilatkozatai szerint - alkotmánymódosításra törekszik a franciaországihoz hasonló elnöki demokrácia érdekében. Kiáll a keresztény értékek, a "természetes" család mellett, az abortusz és az "LMBT-lobbi" jogai ellen. Biztonságos határokat követel a tömeges bevándorlással és az iszlám erőszakkal szemben, kiáll a népek függetlensége mellett a brüsszeli bürokratákkal szemben. Az "Isten, haza, család" vezérmotívummal, Orbán Viktorhoz hasonlóan hagyománytisztelő jobboldali konzervatívnak nevezi magát. Elutasítja a minimálbér bevezetését, és követeli a "Reddito di cittadinanza" eltörlését, amely egymillió embert menthetne meg az abszolút szegénységtől.

Hogy ez mit jelent Olaszország számára hosszú távon, különösen, hogy a jobboldali kulturális szcéna erős olasz jobboldali mozgalmakra, például a Casa Pound-ra, sportklubokra és kulturális rendezvényekre támaszkodhat, még nem tudni.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Forrás: https://www.transform-network.net/de/blog/article/was-in-frankreich-verhindert-werden-konnte-scheint-in-italien-machbar/

^[1]https://www.transform-network.net/de/blog/article/the-re-parlamentarisation-of-french-politics/?tx_news_pi1%5Bfocus%5D=&cHash=ef172b60e45f7302a852e713cdec411d

^[2]https://www.publicsenat.fr/article/politique/retraite-a-60-ans-marine-le-pen-corrige-sa-copie-193936

^[3]https://www.washingtonpost.com/world/2022/07/26/italy-meloni-post-fascists/cv