Felirat: NATO 1999-ig; 1. Osterweiterung: Keleti bővítés 1999; 2. Osterweiterung: Keleti bővítés 2004; NATO 2017-ben

A NATO három évvel ezelőtti 70. évfordulóján^[1] még mindig hiányzott több állam- és kormányfő, és a szkeptikus hangvételű dicséretek csak megerősítették, hogy a szervezetben nem mennek zökkenőmentesen a dolgok. A NATO brüsszeli központjában ezért egyesek lehetőséget látnak az Oroszországgal való előre látható és jelenleg eszkalálódó konfliktusban az Észak-atlanti Szerződés újjáélesztésére.

Ugyanis az tény, hogy a NATO soha nem vonult vissza a stratégiai projektek frontvonalából. És az egyik ilyen, még mindig folyamatban lévő projekt a NATO határainak kelet felé történő áthelyezése, lehető legközelebb az Orosz Föderáció határaihoz. Tehát aki a NATO-ról beszél, az nem hallgathat a keleti bővítésről.

A Szovjetunió és vele együtt a Varsói Szerződés összeomlása szükségessé tette, hogy a NATO, amelynek fennmaradását hivatalosan soha nem kérdőjelezték meg, újragondolja az európai biztonsági struktúrát.

A NATO akkori főtitkára, Manfred Wörner már 1991-ben, még a 15 szovjetköztársaság formális függetlenné válása előtt biztosította Borisz Jelcint arról, hogy a NATO Tanács államainak túlnyomó többsége (13 a 16-ból) a NATO bővítése ellen szólalt fel, és hogy nem szabad megengednia Szovjetuniónak az Európai Közösségtől való elszigetelését.

Egy évvel korábban egy brüsszeli beszédében már megpróbálta megnyugtatni a Szovjetunióban kifejezett aggodalmakat azzal, hogy biztosította^[2]:

„Maga az a tény, hogy nem vagyunk hajlandóak NATO-csapatokat állomásoztatni a Német Szövetségi Köztársaság területén kívül, kötelező biztonsági garanciákat nyújt a Szovjetuniónak.”

A fejlemények azonban más irányt vettek. Az amerikai külügyminisztérium már 1993. szeptember elején kidolgozott egy tervet a NATO bővítésére. A lehető leghamarabb Közép- és Kelet-Európával, valamint a balti államokkal kívánta kezdeni, hogy 2005-ben Ukrajnát, Fehéroroszországot és Oroszországot is bevonja.

Jelcint aggasztották ezek a tervek, és már 1993. szeptember 15-én levelet írt Clintonnak, amelyben figyelmeztetett^[3]:

"Oroszországban nemcsak az ellenzék, hanem a mérsékelt körök is kétségtelenül úgy tekintenék ezt, mint hazánk újabb izolációját, amely szöges ellentétben áll az euroatlanti térségbe való természetes beilleszkedésével".

Utalt a német újraegyesítési szerződésre is, amely "kizárja a NATO-terület keleti kiterjesztésének lehetőségét". Ugyanakkor az Egyesült Államok oroszországi diplomatája, James Collins arra figyelmeztetett, hogy a NATO-kérdés neuralgikus pont az oroszok számára^[4]:

„Feltételezik, hogy egy újonnan megosztott Európa rossz oldalán fognak kikötni, ha bármilyen döntést gyorsan meghoznak. Bármilyen árnyaltan is, ha a NATO olyan politikát folytat, amely úgy terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, hogy nem hagy ajtót nyitva Oroszország számára, azt Moszkvában mindenhol úgy értelmeznék, hogy az Oroszország ellen irányul - és csakis Oroszország ellen.”

James Collins

Clinton azonban ragaszkodott a tervekhez, és 1994 januárjában Prágába és Moszkvába tett útja során igyekezett azokat "békepartnerségként" elfogadtatni lengyel, magyar, cseh és szlovák tárgyalópartnereivel. Kijelentette, hogy a "Partnerség a békéért" "a NATO-tagsághoz vezető út", nem pedig "egy újabb, Európát néhány száz mérfölddel keletebbre elválasztó vonal meghúzása".^[5]

Az, hogy a második előrejelzés nem volt helyes, ma már vitathatatlan, és ezt a további fejlemények is bizonyítják. 1999-ben Lengyelország, Magyarország és a Cseh Köztársaság a NATO tagja lett. Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia 2004-ben, Albánia és Horvátország 2009-ben, végül Montenegró 2017-ben következett. Bosznia-Hercegovina és Észak-Macedónia azonban még mindig szerepel a NATO tagsági tervében.

Ezzel lezárhatjuk a NATO stratégiájának ezt a fejezetét. Bár Ukrajna még nem szerepel a listán, integrációja azt jelentené, hogy a NATO átlépné a Putyin elnök által megfogalmazott vörös vonalat. És itt van még egy vád, amelyről többször is vitatkoznak. A NATO keleti bővítésével a Nyugat megszegte a Szovjetunió akkori elnökének, Mihail Gorbacsovnak tett ígéretét, hogy nem mozdítja el a határokat kelet felé.

Horst Teltschik a NATO megalapításának 70. évfordulóján „Russisches Roulette. Vom Kalten Krieg zum Kalten Frieden” - Orosz rulett. A hidegháborútól a hideg békéig - (C.H. Beck, 2019) című könyvében ezt az ígéretet a legendák birodalmába sorolta. 1990 elején Hans-Dietrich Genscher és amerikai kollégája, James Baker között ilyen irányú megbeszélések zajlottak.

De "nem volt és nem is lehetett hivatalos ígéret a Nyugat részéről". Csak arról volt szó, hogy nem állomásoztatnak NATO-erőket vagy NATO-létesítményeket az NDK egykori területén mindaddig, amíg orosz csapatok vannak jelen az NDK-ban (...) Mihail Gorbacsov elnök időközben többször is megerősítette, hogy 1990-ben nem folytak tárgyalások egy esetleges keleti bővítésről"^[6].

Teltschik, aki korabeli szemtanú és Helmut Kohl akkori legközelebbi külpolitikai tanácsadója, nehezen cáfolható forrás. Pedig Klaus von Dohnanyi egyértelműen ellentmondott neki a könyvről írt recenziójában a Die Zeit című lapban idén júniusban.^[7] Baker külügyminiszter 1990 február elején Moszkvában Gorbacsovnak és Eduard Sevardnadze külügyminiszternek azt az egyértelmű biztosítékot adta, hogy "a NATO semmilyen módon nem terjeszkedik az NDK akkori keleti határain túlra (...)". Baker erről tájékoztatta Helmut Kohlt is a Gorbacsovval folytatott megbeszélései előtt.

Dohnanyi elsősorban Mary Elise Sarotte harvardi professzor egyik publikációjára támaszkodott, aki "1989" című, 2014-ben második kiadásban megjelent könyvében azt állítja, hogy James Baker amerikai külügyminiszter 1990 február elején, a német újraegyesítésről folytatott tárgyalások során megállapodott Gorbacsov elnökkel, hogy a NATO nem törekszik az NDK akkori keleti határán túli terjeszkedésre. Idézi Baker írásos feljegyzését a tárgyalásokról:

Végeredmény: Az egységes Németország egy megváltozott (politikai) NATO-ban - amelynek jogrendje nem mozdulna kelet felé.

Gorbacsov akkor azt válaszolta: "A NATO bármilyen, a jelenlegi területén túli bővítése elfogadhatatlan lenne". Ma Dohnanyi az amerikai-szovjet tárgyalásoknak ezt a történelmi menetét vitathatatlannak tartja.

Ez azonban viszont kiváltotta Teltschik ellenvéleményét, aki a 2019. július 11-i Zeit-ben ragaszkodik "a megszegett ígéret legendájához", és most részletesebben is kitér saját szerepére. Baker a Gorbacsovval folytatott megbeszélése előtt levélben tájékoztatta Kohlt. Ezt a levelet Baker személyesen jelentette be neki, Teltschiknek, és akkor adta át, amikor Kohl február 10-én megérkezett a moszkvai repülőtérre.

A levél bizonyította, hogy Baker Gorbacsov-val és Sevardnadze-val folytatott beszélgetése kizárólag az esetleges egyesülés folyamatáról és az egyesült Németország jövőbeli státuszáról szólt:

Baker megkérdezte Gorbacsovot, hogy nem részesítene-e előnyben egy egyesült Németországot a NATO-n kívül, függetlenül és amerikai csapatok nélkül, azzal a biztosítékkal, hogy a NATO hatásköre egy centimétert sem változik kelet felé a jelenlegi pozíciójától. Gorbacsov azt válaszolta, hogy "a NATO területének bármilyen kiterjesztése elfogadhatatlan".

Ezt Dohnanyi verziójának megerősítéseként is felfoghatjuk. Teltschik azonban továbbra is úgy véli, hogy Dohnanyi túlértelmezi a levelet és Baker feljegyzését:

„A "becsületesség" megköveteli, hogy ebben az esetben egyértelműen ellentmondjak Sarotte asszonynak és von Dohnanyi úrnak, mindkettőjüket nagyra tartva.”

Az egyetlen furcsaság az, hogy mindkét ellenző figyelmen kívül hagyta azokat a dokumentumokat, amelyeket a Nemzetbiztonsági Archívum 2017. december 12-én tett közzé NATO Expansion: What Gorbachev Heard címmel.^[8] Ezek mind arról tanúskodnak, hogy Baker híres "egy centit sem kelet felé" mondata a Gorbacsovval 1990. február 9-én tartott találkozón biztosíték volt arra, hogy a NATOterületének bővítését nem tolják túl az akkori határokon.

De nem csak ez, hanem az összes érintett állam- és kormányfő, Bush-tól Kohl-ig, Mitterrand-ig és Thatcher-ig ugyanezt a meggyőződést vallotta. Bush már az 1989. decemberi máltai csúcstalálkozón biztosította Gorbacsovot, hogy az USA nem fogja kihasználni a kelet-európai forradalmakat a szovjet érdekek megsértésére.

Ezt az álláspontot Bush megismételte az 1990. május 31-i washingtoni csúcstalálkozón is, mondván, hogy Németország egyesítésével az USA nem is gondol arra, hogy bármilyen módon kárt okozzon a Szovjetuniónak. Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter 1990. január 31-én Tutzing-ban tartott híres beszédében még egyértelműbben fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a NATO-nak ki kell zárnia "területének kelet felé, vagyis a szovjet határokhoz közelebbi kiterjesztését".^[9]

Ez a "Tutzing-formula" képezte az alapját Kohl és Gorbacsov február 10-én Moszkvában folytatott későbbi megbeszéléseinek is, amikor Kohl elvi hozzájárulást kapott az egyesüléshez és a NATO-ban maradáshoz, amennyiben a NATO nem terjeszkedik kelet felé.

Baker erre hivatkozott az Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel február 9-én folytatott beszélgetésében is, és a Gorbacsovval folytatott beszélgetésében ugyanezen a napon háromszor is kifejtette a "egy centimétert sem keletre" formulát: az amerikaiak megértették, "hogy nemcsak a Szovjetunió, hanem az európai államok számára is fontos, hogy garanciákat kapjanak arra, hogy ha az USA a NATO keretein belül foglalná el pozícióit Németországban, a NATO katonai joghatósága egyetlen centiméterrel sem terjedne ki kelet felé”^[10].

A Gorbacsovval 1990. május 18-án Moszkvában tartott újabb találkozón ismét biztosította^[11]:

"Mielőtt néhány szót szólnék a német kérdésről, hadd hangsúlyozzam még egyszer, hogy politikánk nem az, hogy Kelet-Európát elválasszuk a Szovjetuniótól. Egy időben ez volt a mi politikánk. Ma azonban egy stabil Európa felépítésében vagyunk érdekeltek, és ezt Önökkel együtt tesszük.”

James Baker

A francia François Mitterrand a Gorbacsovval május 25-én Moszkvában folytatott megbeszélései során szintén hangsúlyozta, hogy bár ő személy szerint a katonai blokkok lebontását támogatja, a Nyugatnak biztonságos környezetet kell teremtenie a Szovjetunió és egész Európa számára. A május végi washingtoni csúcstalálkozót követően Margret Thatcher 1990. június 8-án Londonban találkozott Gorbacsovval. Ő is Gorbacsov támogatásáról beszélt, és arról, hogy a NATO-t politikai és katonai szempontból kevésbé fenyegető szövetséggé kell átalakítani^[12]:

"Meg kell találnunk a módját annak, hogy a Szovjetunióban bizalmat keltsünk abban, hogy biztonsága biztosított..... Az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia (EBESZ) mindennek ernyője lehetne, akárcsak az a fórum, amely a Szovjetuniót teljes mértékben bevonná az európai jövőről szóló vitába.”

Margret Thatcher

A Konferenz über Sicherheit und Zusammenarbeit in Europa (KSZE); Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia, szerepet játszott az 1990. július 17-i telefonbeszélgetésben is, amelyben Bush többek között egy kibővített és megerősített KSZE ötletét vetette fel Gorbacsovnak, olyan új intézményekkel, amelyekben a Szovjetunió részt vehetne, és amelyekben az új Európa része lehetne. Az amerikai kormányon belül azonban más áramlatok is voltak. A védelmi minisztérium például azon a véleményen volt, hogy nyitva kell hagyni az ajtót a kelet-európai államok NATO-tagsága előtt. A külügyminisztérium számára azonban a NATO bővítése nem volt napirenden.

Kniefall in Warschau

Letérdelés Varsóban Willi Brandt, 1970.12.07.

Foto:REGIERUNGonline; B 145 Bild-00182585, Szerző:Reineke, Engelbert (Fotograf)

 

Két évvel később azonban a védelmi minisztérium győzedelmeskedett álláspontjával. Azóta sem csillapodtak sem a viták a NATO keleti bővítéséről, és különösen nem az azt ért kritikák. 1997-ben Robert McNamara volt külügyminiszter és több mint 40 magas rangú politikus nyílt levelet írt Bill Clinton elnöknek, amelyben "történelmi méretű hibának" nevezték az esetleges keleti terjeszkedést.

George F. Kennan diplomata és vezető hidegháborús stratéga pedig a New York Times-ban arra figyelmeztetett, hogy a NATO kiterjesztése Oroszország határaihoz a hidegháború utáni amerikai politika legkatasztrofálisabb hibája lenne.

Elsősorban arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen döntés nacionalista, nyugatellenes és militarista tendenciákat táplálhat Oroszországban, és káros hatással lenne a demokrácia fejlődésére. A NATO előretörése ismét határvonalat húzott keresztül Európán, és elmélyítette a konfrontációt a Nyugat és Oroszország között.

A keleti irányú bővítés még mindig nem fejeződött be, és a vita az előnyökről és hátrányokról folytatódni fog. Egy vitás kérdést azonban a feloldott titkosítású dokumentumoknak kellett volna rendezniük. Ezek a dokumentumok nem engednek meg más következtetést, mint hogy a Nyugat ígéretet tett Gorbacsovnak, hogy a NATO-t a korábbi határain belül hagyja, de ezt az ígéretet már az 1990-es évek végén megszegték.

Forrás: https://www.heise.de/tp/features/Osterweiterung-Wie-die-Nato-wortbruechig-wurde-6347016.html

Szerző: Norman Paech, 2022. február 03.

+++++++++++++++++++++++

In memoriam:

Mihail Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára az SZKP ifjúsági szervezetének – Komszomol - 20. kongresszusán, 1987-ben. Kreml Kongresszusi Palota.

Mihail Szergejevics Gorbacsov, született 1931. március 2-án Moszkvában, meghalt 2022. augusztus 31-én, szovjet politikus. 1985 márciusa és 1991 augusztusa között a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Központi Bizottságának főtitkára, 1990 márciusa és 1991 decembere között a Szovjetunió elnöke volt. A szovjet politikában új hangsúlyt fektetett a glasznoszty-ra ("nyitottság") és a peresztrojká-ra ("átszervezés"). Az USA-val folytatott leszerelési tárgyalásokon kezdeményezte a hidegháború befejezését. 1990-ben Nobel-békedíjat kapott.

Forrás: https://de.wikipedia.org/wiki/Michail_Sergejewitsch_Gorbatschow#/media/Datei:RIAN_archive_850809_General_Secretary_of_the_CPSU_CC_M._Gorbachev_(crop).jpg

Foto: RIA Novosti archive, image #850809 / Vladimir Vyatkin /; CC-BY-SA 3.0CC BY-SA 3.0

++++++++++++++++++++++++++++++

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

 

^[1]https://www.nato.int/cps/en/natohq/news_171576.htm

^[2]Manfred Wörner, "The Atlantic Alliance and European Security in the 1990s", Rede an das Bremer Tabak-Kollegium, Brüssel 17. Mai 1990.

^[3]Unclassified U.S. Department of State, Case No. M-2006-01499, Doc. No. C1753698, 06-15-2016.

^[4]Unclassified U.S. Department of State, Doc. Nr. 1993MOSCOW33021, 10. April 2000.

^[5]The White House, Washington, Memorandum of Conversation 0568, v. 11. Januar 1994, Clinton Library.

^[6]Horst Teltschik, Russisches Roulette, S. 111.

^[7]Klaus von Dohnanyi, "Russland im Visier", Die Zeit Nr. 26/2019 v. 19. Juni 2019.

^[8]Svetlana Savranskaya, T. Blanton, What Gobachev heard, Declassified documents show security assurances against NATO expansion to Soviet leaders from Baker, Bush, Genscher, Kohl, Gates, Mitterand, Thatcher, Major, and Woerner.

^[9]Document 01, U.S.Embassy Bonn Confidential Cable to Secretary of State on the Speech oft he German Foreign Minister: Genscher Outlines His Vision of a New European Architecture, 1990-02-01, U.S. Department of Stae, FOIA Reading Room. Case F-2015 10829

^[10]Document Nr. 6, Record of conversation between Mikhail Gorbachev and James Baker in Moscow (Excerpts), 1990-02-09, Gorbachev Foundation Archive, Fond 1, Opis 1.

^[11]Document 18, Report of conversation between Gorbachev and James Baker in Moscow, 1990-05-18, Gorbachev Foundation Archive, Fond 1, Opis 1.

^[12]Document 22, Letter from Mr. Powell to Mr. Wall: Thatcher-Gorbachev memorandum of conversation, 1990-06-08, Foreign and Commonwealth Office. Documents on British Policy Overseas, series III, vol. VIII: German Unification, 1989-1990.