Üdvözöljük a "RuZZkiy Mir[1]"-on
Evgenia Kovda: https://substack.com/profile/4187822-evgenia-kovda
Forrás: https://yasha.substack.com/p/welcome-to-the-ruzzkiy-mir?utm_source=%2Fprofile%2F4187822-evgenia-kovda&utm_medium=reader2&s=r
2022. április 13.
Engem is feldühít a háború, mint mindenki mást. Most, hogy a kezdeti pánik alábbhagyott, el akarok mondani néhány dolgot.
Itt, Amerikában a legtöbb "szakértő" általában Putyin tartós uralmát és ezt az új háborút a szovjet rendszer újraindításaként értelmezi. Valamiféle Sztálin 2.0-nak. De ez a nézet a dolgokról szinte minden szinten rossz. Azt hiszem, ez valójában sokkal rosszabb narratíva, mint egyszerűen "Vissza a Szovjetunióba".
Annak ellenére, hogy milyen rossz volt a Szovjetunió valósága, és milyen cinikus volt a nómenklatúrája, a Szovjetunió lényegében a kommunizmust képviselte - egy felszabadító utópisztikus ideológiát. Ez inspirálta az embereket az egész világon. Tehát papíron legalábbis az ország kiállt valami jó mellett, küzdött valami jóért, valamiért, amire törekedni kell. A Szovjetunió nem egyszerüen a birodalmi Oroszország folytatása volt új néven és új zászló alatt, ugyanazzal a kizsákmányoló ideológiával, ahogy ezt egy nagyon leegyszerűsített hidegháborús szemlélet hírdeti, amely az orosz történelem és politika megértésének teljes hiányát mutatja.
De Putyin rezsimje - amely most sokkal határozottabb formát ölt - nagyon más. Nem utópiában gyökerezik. Nem kínál alternatívát vagy új inspiráló módot a társadalom megszervezésére. Kezdettől fogva pragmatikus, és az volt a célja, hogy megőrizze a némi stabilitás látszatát az 1990-es évek elején a bűnös privatizációt követően Oroszországban. Most új fordulatot vesz, és lemond a stabilitásról. De nem olyan meglepő, hogy Oroszországban sokan szurkolnak neki.
A „ruszkij mir” élcsapata:https://twitter.com/EvgeniaKovda/status/1388689501648683012
Rogozin, Vaino, Sechin, Matvienko, Sojgu, Medvegyev, Lavrov, Volodin...
A Szovjetunióban évtizedek óta tartó kváziszocializmus és szegénység után az emberek belevetették magukat a kvázikapitalizmusba, amely sokkal feudálisabb és nyersebb, mint amit az emberek nyugaton tapasztalnak. Az oroszok többsége inkább elszegényedett, egy kisebbségség pedig hasznot húz az állami iparágak privatizációjából és a kapitalista társadalomban megnyílt új üzleti lehetőségekből. Az egész ország bordélyházzá vált, mindenféle ideológia nélkül. Néhányan természetesen az orosz ortodox valláshoz fordultak, kétségbeesetten törekedve arra, hogy értelme legyen életüknek, mert a régi paradigma megsemmisült. De nehéz ezeket az embereket igazán vallásosnak nevezni, ugyanúgy, ahogy előtte sem voltak igazán marxista-leninisták.
A bukott "civil társadalom" Oroszországban, amelyet sok, az országból elmenekült liberális orosz most megsírat, nem tegnap vallott kudarcot. Még csak nem is Putyin alatt bukott meg. Azt hiszem, már az 1990-es évek közepén megbukott, a privatizáció és az apró rablólovag oligarchia létrehozása után. Erről azonban a közbeszédben nem volt szó. Azonkívül, hogy néhány nyugdíjas tiltakozott összes megtakarítása elvesztése ellen, ezt a privatizációt ritkán kritizálták a liberálisok - azok a liberálisok sem, akik ellenfelüknek tekintették azt, aki a Kremlben ült. Valójában a liberálisok gyakran nevettek a privatizáció kritikusain, "sovki"-nak nevezték őket, ami egyszerű szovjet embert jelent. Amennyire meg tudom ítélni, a "civil társadalom", amelyet a liberálisok állítólag felépítettek, számukra az jelentette, hogy civilizált burzsoá életüket nyugati javakkal, turizmussal és utazással, valamint médiaprojektekkel gazdagították. Úgy tűnt, senkit sem érdekel, hogy gazdasági igazságosságra van szükség a kifosztott és kirabolt országuk számára. Ha a saját kis kényelmes világukon túlra néztek volna, akkor látták volna az elszegényedett emberek tömegeit, akiknek nem volt idejük vagy energiájuk a "civil társadalomban" való részvételre. És most éppen a lakosságnak ez a része – a tönkretett, szegény és keserű orosz nép – az, akit Putyin propagandája mozgósít és felfegyverez, hazafias őrületbe kergetve, hogy támogassa a háborút, amelyet a Szent Oroszország és a sátáni Nyugat konfrontációjaként mutatnak be számukra.
Ami most történik, az nem a Szovjetunió újjáélesztése bármilyen formában, nem "1984" (utalás Georg Orwell könyvére - megj. fordító), amely életre kel. Putyin projektje határozottan és nyíltan bolsevikellenes. Ha valaki, akkor ő az ellenforradalmár - egykori ellenforradalmi KGB-ügynök. Felidézi a forradalom előtti Oroszország nagy birodalmának képeit, egy olyan birodalmét, amelyet Lenin megtört, mert nemzeti "hercegségeket" (Putyin szavai) hozott létre különböző határokkal. A közelmúltban egy hatalmas háborúpárti tüntetésen, amely gyermekkori otthonom mellett került megrendezésre, Putyin dicsérte a 18. századi Fjodor Ushakov admirálist, aki állítólag soha nem vesztett háborút, és akit most az orosz ortodox egyház szentté avat. Ugyanakkor Putyin felidézi a nácik felett a második világháborúban aratott győzelmet, hogy támogatást nyerjen és igazolja ezt a háborút. És ez működik – Putyin elfogadottsága emelkedett, és az oroszok többsége úgy tűnik, hogy úgy gondolja, hogy a Nagy Honvédő Háború újraindítása zajlik most, a sátáni nácik újabb bandája ellen, akiket el kell pusztítani és újra meg kell leckéztetni. A ténynek, hogy az emberek ilyen könnyen bedőlnek neki, szintén annak a következménye, hogy Oroszországban nem létezik politika. Csak a politika esztétizálása létezik, amely, mint Walter Benjamin megjegyezte, a rezsim fasiszta természetében gyökerezik.
Az elmúlt hónapban Putyin megszilárdította hatalmát, és végleg eltakarította az ellenzék nagy részét. Elnyomta az összes megmaradt szabad médiát, cenzúrázta a szólásszabadságot, és tovább kriminalizálta az eltérő véleményeket. És most a "nemzet áruló” narratívája erősödik. Most bárki, aki ellenzi a háborút, azzal gyanúsítható, hogy elárulja a nemzetet és az ellenségnek dolgozik. Nemrég "nem orosznak" nevezett engem egy RT (Russian Today) újságíró a "lelkiállapotom" és az állítólagos "lojalitásom" miatt.
De szeretném megismételni: annak ellenére, hogy Putyin parazita fegyverként használja fel a Szovjetunió második világháborús győzelmének emlékét, Putyin projektje nem a Szovjetunió újjáélesztése. Ez a "történelmi Oroszország" újjáépítése, ahogy ő maga meghirdette. Rezsimje hibrid – ideológiailag nem túl koherens, de összességében határozottan szovjetellenes. És mindaz, ami most történik, véget vet a Szovjetunióval kapcsolatos büszkeség utolsó elemének - a nácik feletti győzelemnek. Tehát egyszerre "nácitlanítja" Ukrajnát és dekommunizálja Oroszországot[2]. Nem lennék meglepve, ha végre sikerült volna eltemetnie Lenin testét és megszabadulnia a mauzóleumtól.
De mivel a nyugati emberek többsége csak hat héttel ezelőtt tudta meg, hogy Ukrajna egyáltalán a térképen van, és mindent kiragadnak az összefüggésekből, azt hiszem, fontos, hogy az orosz társadalomról úgy beszéljünk, ahogy létezik.
Az a társadalom, amelyet az 1990-es években átalakítottak, majd Putyin az elmúlt 20 évben fenntartott, egy feudális bordélyház volt. Nagyon sivár, de egy apró kisebbséggel, amelynek karneváli élete volt Moszkva központjában. Ebben a bordélyházban nőttem fel, és bár túl fiatal voltam és védett ahhoz, hogy jobban megismerjem, határozottan érzékeltem az "ünnep pestis idején" hangulatát, és éreztem azoknak az embereknek a csendes, de észrevehető neheztelését is, akiket nem hívtak meg erre az ünnepre. Engem is megmérgeztek cinizmussal, apátiával és anyagiassággal, mint szinte mindenki mást.
Most, felnőttként gondolva rá, a Száműzetés (The Exil) valóban az egyetlen irodalmi projekt, amely megragadta ezt a szellemet - lázas, karneválszerű, de sivár és ijesztő is. A fiatalság, a szépség és a pénz kultusza. Ez egy nagyon brutális világ volt, a liberális média vékony furnérja, a városi újraéledése, a gasztronómia fellendülése és Moszkva általános szépsége ellenére, amely az elmúlt évtizedet jellemezte. Most, amikor ennek a furnérnak a nagy része egy hónapon belül eltűnik, világos, hogy milyen felszínes volt mindig is: csak egy játszótér a liberális értelmiség számára, akik annak ellenére, hogy részt vettek az ellenzéki tüntetéseken, nagyon jól éltek - soha nem utasították el az államot vagy az oligarchikus pénzt, amely finanszírozta projektjeiket.
Az orosz liberálisok – akik közül sokan tömegesen hagyták el az országot – érdekes módon hasonlítanak Putyinra a Szovjetunió iránti gyűlöletükben. Tagadják az orosz forradalom fontosságát is. Számukra az volt minden gonosz eredete, egy értelmetlen vérfürdő. Andrej Nyekrasov dokumentumfilmes itt nagyon jól elmagyarázta[3], ezért nem akarok részletes elemzést végezni az orosz liberálisokról. De röviden: nagyon gyarmati, jobboldali sznobok, akik lenézik a "műveletlen tömegeket", és európai oroszoknak tekintik magukat. Eközben a legtöbbjük csak néhány generációnyira van ezektől a "műveletlen tömegektől".
Mindenki emlékszik és idézi Putyint, aki egyszer azt mondta, hogy a Szovjetunió összeomlása a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt, és talán el is hiszik ezt. De a "katasztrófa", amelyre utalnak, nem a Szovjetunió, mint szocialista állam elvesztése volt, hanem az ország elvesztése - hogy elveszítik a "történelmi Oroszországot".
Ami azonban ironikus számomra, az az, hogy Putyin és belső köre szovjet kreatúrák. Anatolij Mariengof 1928-as regényének, a Cynics-nek egy részletére emlékeztet, amely az 1920-as évek elején Moszkváról szól. Főhősnője, Olga, a külföldre menekült fehér orosz lány, akit magát is elbűvöli a forradalom és a bolsevikok. De aztán ebben a jelenetben férjével egy utcai piacra megy, és észreveszi, hogy a forradalom egy szörnyet szült – egy új burzsoáziát.
Putyin képviseli ezt a hibrid szovjet burzsoázia szörnyeteget. A legtöbb ember Putyin körében feltörekedett ember. Nagyon aktív szovjet állampolgárok voltak, gyakran kommunista párttagok és karrieristák. Legtöbbjük nagyon szerény paraszti környezetből származik, szüleik gyári munkások voltak. Putyin köztudottan azt mondta, hogy anyja még a középiskolát sem fejezte be, és egész életében alacsony szintű munkát végzett. Putyin és népe ennek az idősebb, alázatosabb szovjet generációnak a gyermekei. Feljebb léptek, és kormányzati bürokratákká és szakemberekké váltak. Hasznot húztak a szovjet rendszerből, ők a szovjet rendszer alkotásai. És mégis az ellen az ideológia és a rendszer ellen fordultak, amely létrehozta és hatalomra juttatta őket.
Nem azt mondom, hogy ezeknek az embereknek imádniuk kell a Szovjetuniót minden lehetőségéért, amelyet adott nekik. De ironikus, hogy ezek az emberek - egyszerű orosz parasztok unokái - fel akarják éleszteni a cári Oroszországot. Úgy értem, a cári Oroszország egy vidéki elmaradott parasztország volt, nagyrészt írástudatlan lakossággal és francia nyelven beszélő földtulajdonosok kis csoportjával, akik úgy bántak a parasztjaikkal, mint a marhákkal, kisajátították munkájuk eredményeit, megerőszakolták fiatal jobbágynőiket, majd az egyik európai szanatóriumból a másikba mentek, hogy javítsák az egészségüket. És most Putyin népe – néhány generációnyira ugyanazoktól a parasztoktól – dicséri és dicsőíti ezt a világot.
Ami elképesztő, hogy Putyin köre még az 1825-ös dekabrista felkelést[4] is elutasítja és átnevezi. A dekabristák arisztokraták és katonatisztek voltak, akik megpróbálták megdönteni a monarchiát és felszabadítani a jobbágyokat. A Szovjetunióban felkelésüket mindig hősiesnek tekintették. De Putyin Oroszországában a dekabristákat becsmérlik. Van egy nagy költségvetésű film is, amelyet az orosz állam készített és finanszírozott - az Union of Salvation (Üdvösség Uniója), ahol a dekambristákat veszélyes degeneráltaknak és tudatlan, unatkozó arisztokratáknak mutatják be, míg I. Miklóst értelmes és kedves uralkodóként.
Putyin népe valóban reakciós és sokkal konzervatívabb, mint a februári forradalom ideiglenes kormányának liberális burzsoáziája. Ellenségeket találnak Leninben és Nabokovban is – ennyire visszamaradottak. Lenint és Nabokovot is elborzasztotta volna a mai fordulat. Inkább úgy tűnik, mintha Putyin Rettenetes Ivánt favorizálná– és vele együtt a földszerzést, az abszolutizmust, a "hagyományos értékeket", a féktelen paranoiát.
Elképzelem, hogy egy ideológiailag következetlen hibrid 30 év után a "birodalmi Oroszország" helyreállításának valamiféle változata következik be- amely a szélsőséges nacionalizmus bázisán nyugszik, némi fasiszta színezettel. Sok egyszerű szlogen lesz, amelyeknek nem is kell humánusnak tűnniük. A lényeg az lesz, hogy egység és büszkeség érzését adják az elszegényedett orosz népnek, akiknek ebben a „ruszkíj mir”-ben (orosz világban) kell élniük. És nem kell túl sokáig várnunk. Már most is zajlik.
Fordították: Francois Naetar és Naetar-Bakcsi Ildikó
[1]https://globalvoices.org/2022/02/26/what-does-russian-world-stand-for-in-putins-statements-about-ukraine/Vlagyimir Putyin és legfőbb segítőinek nyilatkozatai az orosz - ukrajnai invázióról gyakran tartalmaznak egy kulcskifejezést: „Русский Мир” (Russzkij mir). Ez a kifejezés szó szerint az „orosz világot” jelenti, de úgy is olvasható, mint „orosz béke”, tekintettel a „mir” szó kettős jelentésére oroszul.
A kifejezést az Ukrajna elleni támadás igazolására használják, amelyet Putyin szóhasználatában „ukrajnai katonai műveleteknek” neveznek. Ezzel a szóhasználattal a Kreml kinevezi magát védelmezőjévé és mesterévé minden olyan dolognak, amelyről azt állítják, hogy az orosz kultúra hatókörébe tartozik.
A címben szereplö ZZ-jelzés talán az ukrajnai fasiszta csapatok hírhedt farkas bot jelére utal. Megj. a fordító
[2]https://de.wikipedia.org/wiki/Dekommunisierung#:~:text=Unter%20Dekommunisierung%20oder%20Entkommunisierung%20(analog,wirtschaftliche%20und%20kulturelle%20Aspekte%20besch%C3%A4ftigt. A dekommunizáció az a folyamat, amely a kommunizmus maradványainak felszámolásával foglalkozik a posztkommunista államokban társadalmi, gazdasági és kulturális szempontból
[3]https://rebelheldblog.medium.com/the-long-shadow-of-the-anti-communist-russian-revolution-4a67cb98dfa1 magyarul:http://balmix.hu/hu/?option=com_content&view=article&id=68972Az antikommunista orosz forradalom hosszú árnyéka
[4]https://mult-kor.hu/cikk.php?id=1283 a dekabrista felkelés
