Alain Badiou kedden Párizsban. A filozófus Franciaország egyik legbefolyásosabb értelmiségije. © Lorraine Hellwig a ZEIT ONLINE számára
A választások után kedden Alain Badiou belép egy nappaliba Párizs Montparnasse kerületében. Arra a kérdésre, hogy hogy van, "rosszul" válaszolja, és azt mondja, még ki kell gyógyulnia a választásokból. Elmagyarázza, miért van még reménye egy új baloldalra. Badiou Franciaország egyik legismertebb élő filozófusa, és kommunistaként az egyik legvitatottabb filozófus. Új könyvében, "Remarques sur la désorientation du monde" (Gallimard) leírja, miért jönnek fel a jobboldali szélsőségesek, miért maradnak hatástalanok a tiltakozó mozgalmak, és miért fogja egy jelentős "dezorientáció" alakítani a jövő politikáját, nem csak Franciaországban.
ZEIT ONLINE: Az elnökválasztás megmutatta, mekkora támogatottsága van a franciaországi jobboldali szélsőségeseknek. A szavazatok csaknem 42 százalékát Marine Le Pen kapta, Emmanuel Macron[1], akinek minden kritika ellenére sikerült viszonylag sok szavazatot szereznie a jobb- és a baloldalon, legközelebb már nem indulhat. Ketyeg az óra, amíg Franciaország nem kap szélsőjobboldali államfőt?
Alain Badiou: Manapság néha hallani ezt a hipotézist, de nem hiszem, hogy igaz. A legmegfelelőbb pillanat a szélsőjobboldali jelölt megválasztására éppen most volt, éppen a népszerű ellenfelek hiánya miatt. Macron mögött egy kis burzsoá tömb állt, de ő neoliberális programjával meglehetősen népszerűtlenné tette magát. Ez lehetőségeket nyitott meg a jobboldal előtt. De a legfontosabb hozadék a választásból nem a szélsőjobboldal eredménye. Lehet, hogy növelték a szavazataikat, de elvileg már korábban is léteztek ilyen formában.
Macron győzelme az első fordulóban
ZEIT ONLINE: Melyek a legfontosabb felismerések?
Badiou: Valóban történelmi pillanat a hagyományos baloldali pártok abszolút eltűnése és egy új baloldali tömörülés megjelenése Jean-Luc Mélenchon[2] körül. Ez az első kísérlet egy olyan parlamenti baloldal létrehozására, amelyben nem létezik a kommunista párt vagy a szocialista párt régi formáiban. Nem nagyon hiszek Mélenchon-ban, mint emberben. De megjelenik itt valami, aminek van nagysága, és egyszerre új és érdekes.
ZEIT ONLINE: Hogyan magyarázza ezt?
Badiou: A régi baloldali pártok elhasználódásával és csalódottságával, amelyek koalíciót kötöttek a konzervatívokkal, és túl kevés baloldali politikát valósítottak meg. Mindenesetre annak a tünete, hogy a baloldal igyekszik olyan orientációt kínálni, amit a régi pártok már nem nyújtottak.
ZEIT ONLINE: Van jövője ennek a baloldalnak?
Badiou: Szerintem a következő néhány hónap fontos lesz ebből a szempontból. Sok múlik a júniusi parlamenti választásokon, amelyek majd megmutatják ennek a mozgalomnak az erejét. Macron valószínűleg nem fog egyedül többséget szerezni, így jobb- és baloldali koalíciós partnerek között kell választania. És már utalt rá, hogy megpróbálja korrumpálni a baloldalt. De én ebben nem hiszek. Szerintem egy klasszikus jobboldali kormány lesz a végén. De az idők bizonytalanok, és legalább ez az új baloldali erő majdnem bejutott a második fordulóba. Talán túl fiatal volt, vagy túl új, de nem volt túl messze a sikertől.
ZEIT ONLINE: Nem számíthatott a szavazatára, mert Ön Franciaország talán legismertebb nem szavazója.
Badiou: Nem szavazok, ez így van.
ZEIT ONLINE: Ezúttal sem?
Badiou: Ezúttal sem. Elméleti okokból nem szavazok. Szerintem ez nem igazán változtat semmit. Szeretek idézni egy gaullista képviselőt, aki azt mondta: "A választások nem a társadalom megváltoztatásáról szólnak, hanem a kormányzásról." És szerintem ez igaz. Az egész kapitalista rendszert nem kérdőjelezik meg. Ha egy kicsit baloldalibb párt van kormányon, a különbség akkor is alig észrevehető. De az 1960-as évek óta először kísértett volna meg, hogy elmenjek szavazni, ha bármikor az lett volna a benyomásom, hogy a szélsőjobb győzhet. Abban azonban teljesen biztos voltam, hogy Macron fog nyerni. És ahogy gondolhatja, nem érzek különösebb politikai szimpátiát iránta, így nem tudtam rá szavazni.
ZEIT ONLINE: Idén nagyon magas volt a választásoktól való tartózkodás, nem csak az urnáknál, hanem más értelemben is. Francia újságírók azt írták, hogy ezt a választást az értelmiségiek hiánya jellemezte. Nincs több mondanivaló a francia politikáról?
Badiou: Ez egyenes következménye annak, hogy az értelmiségiek elbátortalanodtak a választások előtt. Rezignáltak lettek. Ki mondhatott volna valami mást? Ezt egy értelmiségi tehette volna meg Macron vagy a szélsőjobb számára. De mindkettő nagyon ritka. A jobb szélen van egy kis csoport Éric Zemmour körül, akit hallottunk. De még nem olvastam egy intellektuális dicséretet sem Macron- ról.
ZEIT ONLINE: Miért van olyan kevés intellektuális támogatás Macron számára?
Badiou: Macron nem olyan ember, akinek fontos egy bizonyos világnézet. De amikor az értelmiségiek politikai vitákban vesznek részt, akkor nagyrészt a meggyőződés vezérli őket. Van hagyománya a marxista értelmiségieknek, a liberális értelmiségieknek vagy speciális esetben a jobboldali értelmiségiek. És bár Macron programja jobbra hajlik, a kormányzati problémák rendkívül pragmatikus megoldása mellett áll ki. Nehéz megválaszolni azt a kérdést, hogy vannak-e meggyőződései. De ez nem csak Macron személyének problémája, aki ezt talán a legtisztább formájában testesíti meg. Ez a nagyobb dezorientáció tünete. Hogyan jön létre ez a csend egy olyan országban, amelyet mindig is olyan ideológiai konfliktusok jellemeztek, mint amelyek a kapitalizmus és a kommunizmus vagy a forradalom és a konzervativizmus között jelentek meg? Ez összefügg azzal, hogy a politikai vita mindig tágabb értelemben vett ideológiákat, azaz világnézeteket feltételez - és ezek hiányoznak.
ZEIT ONLINE: Hová tűntek ezek a meggyőződések?
Badiou: Nagy a tájékozódási zavar. Ezt láthatja például abban, hogy a jelenlegi tiltakozó mozgalmak gyakran rendkívül zavarosak. Vegyük a sárgamellényeseket vagy a koronaintézkedések elleni tüntetéseket. Mindkét mozgalomban balról jobbra pozíciók és nagyon ellentmondásos elképzelések vad spektruma van. Ami összeköti a mozgalmakat, az egyetlen dolog bírálata, annak, amit a kormány tesz. A sárgamellények esetében még indokolt is, mégpedig sok vidéki térség elhanyagoltsága miatt. De kritikájuk gyenge maradt, mert nincs politikai iránya, nem kötődik semmilyen politikai eszméhez. Ennek eredményeként még az emancipációs hatást kifejtő erők is eredménytelenül szétesnek. Sokan elégedetlenek azzal, ami történik, amit bejelentenek, de nincsenek fix pontjaik, amelyekben eligazodhatnának.
ZEIT ONLINE: Ez a rugalmas modernitás más diagnózisaira emlékeztet, mint például Zygmunt Bauman „Folyósodás” tézisére vagy Hans Ulrich Gumbrecht „széles jelenre” vonatkozó megfigyelésére. Azzal a különbséggel, hogy az Ön esetében ennek az állapotnak az oka egyértelműen politikai.
Badiou: Igen, szerintem ez összefügg azzal, hogy kapitalista társadalomformánknak nincs igazi alternatívája. Egyes pártok kicsit baloldalibbak vagy liberálisabbak, mint mások, de aligha lehet teljesen másképp csinálni a dolgokat, mert végül mindenkinek azt kell tennie, ami így vagy úgy a jólét gyarapodását szolgálja a tőke szabályai szerint. Az, hogy minden erre irányul, a gondolkodást az alternatívák hiányára szűkíti le.
Alain Badiou filozófus, regényíró és matematikus. Filozófiát tanított a Paris 8 Vincennes-Saint-Denis Egyetemen, az Écolenorme supérieur-en és a Collège international de philosophie-n. Franciaország egyik legismertebb értelmiségije, kommunistaként pedig a legharcosabbak közé tartozik. Németül megjelent könyvei többek között: "Das Sein und das Ereignis" (Lét és esemény) (Diaphanes), „Logiken der Welt” (A világ logikája) (Diaphanes) és a „Versuch, die Jugend zu verderben“ (Kísérlet az ifjúság elrontására) (Suhrkamp). Franciaországban az év elején jelent meg a "Remarques sur la Désorientation du monde" (Gallimard).© Lorraine Hellwig für ZEIT ONLINE
ZEIT ONLINE: Milyen mértékben?
Badiou: A politikai gondolkodás területe Franciaországban[3] a „Macron és én”-re zsugorodik. De ez persze máshol is megtalálható. Ez egy tisztán individualista perspektíva, amely a koronatagadók felhívásaiban csúcsosodik ki: "Szabadságom! Szabadságom!" De paradigmatikus, ha megnézzük, milyen igényeket támasztanak ma a tiltakozó mozgalmak, például a sárgamellényesek a benzin árával kapcsolatban. Ez a perspektíva, akárcsak a csőlátás, csak azt nézi, hogy mit tehet a kormány, ami jó lenne nekem. Megkérdezi: "Mit ér ez nekem?" Ez több okból is végzetes. Már nem tartalmaz kollektív gondolatot, nincs vízió, nincs valódi alternatíva. És ez az államhatalom ilyen következménytelen egyéni kritikáiban végződik. És a diffúz egyéni igények ezen formája tovább vezet a tájékozódási zavarhoz. Mert a jobb- és a baloldali szociális egoizmust néha nehéz megkülönböztetni.
ZEIT ONLINE: Ha a jobb- és baloldal szembenállása már nem strukturálja olyan egyértelműen a politikai életet, mint mondja, nem lehet az, hogy a jobb-bal séma egyszerűen elavulttá vált? Donald Trump évei alatt sok szó esett arról, hogy ma már a politikai rend pólusai a „nyitott” és a „zárt” lehetnek.
Badiou: A jobb és a baloldal mindig is rosszul volt meghatározva. Különösen azért, mert tisztában vagyok a kudarc és az elnyomás asszociációival, amelyeket az olyan kifejezések váltanak ki, mint a szocializmus és a kommunizmus. A kommunizmusnak ezt a történetét pedig tudatosítani és bírálni kell. De szükség van egy ellenpontra a kapitalizmussal szemben. Ennyiben ez a konfliktussor nem maradt fenn. Éppen ezért, vissza kell mennünk a gyökerekhez.
ZEIT ONLINE: Az olyan értékek, mint a szabadság vagy az egyenlőség, nem tudnának kivezetni a dezorientációból, miért kell ehhez a marxizmus politikai tervezete?
Badiou: Az olyan értékek, mint a szabadság vagy az egyenlőség, fontosak, de nem elegendőek a mai oppozíció leírására, mert szinte mindenhol használják őket. A kortárs uralkodási formákat ritkán jellemzik despotizmusként, amely ellen a szabadság segítségével lehetne szembeszállni. A kapitalizmus bizonyos mértékig szabadsággal és egyenlőséggel is díszítheti magát. Az ancien régime-hez képest, amelyben az ember születésénél fogva a nemesség vagy a parasztság része volt, bizonyos szempontból egyenlőbb a kapitalista társadalom. És bizonyos értelemben nem. Tehát attól függ, hogy mit értünk szabadságon vagy egyenlőségen, és hogyan szeretnénk ezt elérni. Ez a megkülönböztetés pedig keretet igényel politikai tervezet formájában.
ZEIT ONLINE: De egyre nagyobb számban keresik a tájékozódást azok - hogy az ön terminológiájánál maradjunk - akik nem a marxizmus, hanem a szélsőjobb felé fordulnak.
Badiou: Igen, ez a tájékozódási zavar közvetlen tünete. Éric Zemmour sikeres olyan bűnözői követelésekkel, mint például polgártársaink „kiutasítása”. Mert az ilyesmi úgy látszik, orientációt nyújt. És az ilyen irány ígérete bizonyos szempontból csábítóbb, mert a szélsőjobboldal nem kampányol a rendszer tényleges megváltoztatása érdekében. De azoknak, akik nem szeretik a politika játékát, új szereplőgárdát ígérnek, akik mindent egészen másképp csinálnának. A szélsőjobb bizonyos értelemben kellemes kísértés, mert teátrális marad, legalábbis fehér alkotói számára.
ZEIT ONLINE: Sok nyilvános vitája volt Jean-François Lyotard filozófussal az 1960-as és 1970-es években. Többek között ön a marxizmus elárulásával vádolta meg, mert Lyotard posztmodern elmélete a rezignáció. Mert lehetővé teszi, hogy játékosan, kritikai tudatossággal integrálja magát a kapitalizmusba. Hogyan látja ezt a mai baloldalról?
Badiou: A baloldal eltűnésének tulajdonképpen köze van az akkori vitákhoz. Nem csak ezzel. Végzetes a baloldali aktivizmust kritikára redukálni. Szükség van ellenjavaslatra is. A baloldali politika nem lesz sikeres, ha nem tudja megmondani, mi ő, és mit akar. Nem lehet csak úgy politizálni, hogy azt mondod, amit nem akarsz. Lyotard pedig bizonyos megelégedéssel beszélt a „nagy történetek (narratívák) végéről”. Én a nagy történetekért (narratívákért) vagyok! Ez nem azt jelenti, hogy várjuk a nagy megváltást, hanem azt, hogy tudnunk kell valamilyen irányba dolgozni, hogy pozitívan és kreatívan tájékozódjunk valami felé.
ZEIT ONLINE: Az elején az új baloldalról beszéltünk Jean-Luc Mélenchon körül. Ez optimistává teszi ezzel kapcsolatban?
Badiou: Az optimizmus nem a megfelelő szó. Látom, hogy valami működik ott. Ez a minimum követelmény. Amíg a baloldalt a kommunista párt és a szocialista párt szövetségeként próbálták folytatni, addig abból a semmi szövetsége lett a semmivel. És ez nem sok. Szóval úgy látom, hogy egyrészt az egyik oldalon ez a semmi van, másrészt Mélenchon majdnem bejutott az elnökválasztás második fordulójába. Mivel új szélsőjobb van, talán lesz egy új nagy baloldal is? Lehetséges.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
Forrás: https://www.zeit.de/kultur/2022-04/alain-badiou-frankreich-praesidentschaftswahl-interview/komplettansicht
[1] https://www.zeit.de/thema/emmanuel-macron
[2] https://www.zeit.de/thema/jean-luc-melenchon
[3] https://www.zeit.de/thema/frankreich
