Az Egyesült Államok vezérelte kapitalista világ számomra egyre inkább egy olyan börtönre emlékeztet, melynek homlokzatára öles betűkkel van felírva, hogy ez itt a SZABADSÁG VILÁGA, bent börtönlelkészek jólfizetett csoportja ismételgeti a beutaltaknak reggeltől-estig: De jól is érzitek magatokat, de jó is nektek, hogy ebben a börtönben élhettek, ez minden börtönök legjobbika!
A foglyok egy részéből még kórusokat is szerveznek, akik aztán nagy kedvezményekért - például seggenfütyülő gumikutyáért, vagy az ebéd kiváltságáért - zengik az intézmény dicséretét, a korlátlan szabadság mantráját, hiszen ebben az intézményben mindenki azt csinálhat, amit szabad.
A börtön vezetése megpróbálja a még szabadlábon, vagy más börtönökben élőket is beterelni a kapun, az erre a célra alkalmazott személyzet az ellenkezőknek eltöri kezét-lábát, sokszor a gerincét is - úgy leszel boldog, ahogy én mondom, üvölti hozzá, aztán hosszú fejtegetésekbe kezd a bolsevizmus átkos világáról.
Aki a börtönben él - a személyzet kivételével - vagy csicska, vagy köcsög lesz, akit ez a finom disztinkció érdekel, bárhol utánaolvashat, én most nem cizellálnám.
Azért vannak, aki ellenállnak a hol szelíd, hol durva erőszaknak, ezek a társadalmak a börtönben megvetendőnek, ostobának és tömeggyilkosnak lesznek minősítve, időről-időre próbálkoznak megtörésükkel, kifosztásukkal.
Ha nincs erejük saját védelmükre, akkor hamarosan társadalmuk romjainak közepén ülve szemlélhetik vezetőik fellógatott holttestének himbálózását az akasztófán - természetesen a humanizmus és önzetlenség jegyében.
Oroszország és Kína kiemelt célpontja a kapitalista világrendnek, ami nem is csoda, hiszen Oroszország maga a Föld kincsestára, mindene van, ami szem-szájnak ingere, Kína pedig maga a Piac, ahol mindent el lehet adni, amit a Föld kincseiből elő lehet állítani.
Persze, ma már fordult a kocka - Kína tekinti piacnak a nyugati világot, és nem is téved sokat.
Évszázadok óta célpont ez a két állam az angolszász országok számára, sikertelenül.
Ma is ezt a harcot nézegethetjük, és ha megállhatunk a nézelődésnél, isteni szerencsénk lesz.
Európa nyugati fele a második világháború után betagozódott az amerikai világrendbe, beállt Amerika katonai védőernyője alá, mert védelmet remélt Sztálin bolsevik cégér alatt működő kelet-ázsiai diktatúrája ellen, keleti felét pedig Sztálin ütköző-zónának használta a gátlástalan angolszász nyomulás ellen.
Mindkét aggodalom jogos volt, a helyzet a Szovjetunió felbomlásáig betonszilárdságú volt, az atompatt biztosította a kölcsönös elrettentést, ezért a szembenálló felek általában kijelölt harcosaik útján verekedtek.
Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Kuba, Afganisztán, a Közel-Kelet országai mind-mind ezt a háborút vívták, és ma sincs ez másként.
Aki azt hiszi, hogy ma Ukrajna vív háborút Oroszországgal, annak fogalma sincs a világról.
Ez a harc a világ újrafelosztásáról szól, ugyanazokkal a versenyzőkkel, csak más helyszínen, más szorítóban, más erőviszonyok közepette.
A helyzetet ahhoz hasonlítanám, mikor a száztagú Lakatos család kigyúrt férfitagjai odaküldik a nyápic kis Lakatos Rómeót a járdán arrafelé sétáló Erős Jóskához, hogy köpje le, szidja az anyját és sunyin rúgjon is bele, - majd ők megvédik.
A kis Rómeónak tetszik a feladat, amúgy is utálja Jóskát, mert amikor egyszer lopott tőle, akkor nyakonlegyintette, meg egyébként is zavarja, ha néha megemlítik, hogy a születése körül sürgölődő bedolgozók között főszerepet töltött be utálata tárgya, akinek egyenesági, ám törvényes leszármazottaival még a Jóskától örökölt lakáson is osztoznia kell.
Verekszik is velük eleget, és ez most jó alkalomnak tűnik, hogy végleg elrendezze velük a dolgot, kiverje őket a szobáikból.
Aztán mindenki csodálkozik, mikor Jóska orrbavágja, a Lakatos család meg ugyan dob neki kést, baseballütőt és telekürtöli a falut szegény Romeo sajnálatával, de a közvetlen verekedéshez továbbra sincs kedve, mert látta a Bűnvadászok című filmet.
Így aztán csak a pisztolyával hadonászik lelkesen.
Terrence Hill az oroszok, Bud Spencer a kínaiak, ki találja ki, hogy ki lenne egy komoly verekedés során Amerika - esetleg amerikai földön?
Persze jobb a békesség, de ehhez kölcsönös szándék kell, ami jelenleg - sajnos - hiányzik.
Ami engem ebben az egész helyzetben - túl annak minden szörnyűségén - legjobban zavar, az Európa egyre szégyenletesebb szerepe.
Európa évtizedeken keresztül remekül megvolt az oroszokkal, akik - ne feledjük - maguk is Európa.
Voltak megállapodások a határok sérthetetlenségéről, a fegyverzetkorlátozásról, aztán a NATO keleti terjeszkedésének tilalmáról - egyiket se az oroszok szegték meg.
Amerika meg telerakta a világot - főleg Oroszország és Kína határait - katonai támaszpontjaival, fáklyával szaladgált a puskaporos hordók között és szította a feszültséget a világban.
Oroszország Európa megbízható energiaszállítója volt - a mai napig az - az Angela Merkel vezette Európa pedig megtalálta velük a modus vivendit. Senki sem fizetett rá, nem kellett meghalnia senkinek, mígnem csak most Amerikának az őrült utáni a változatosság kedvéért demens vezetője és Európa bizonyítási kényszertől nyomasztott új vezetése új geopolitikai helyzet kialakításába nem kezdett.
Minimálisan is kockázatos.
Közben hülyeségekkel szórakoztatják a koronavírus-járványban legyengült és elbutított európai társadalmakat, azt mondják, hogy jobb nekik az olcsó gáz helyett a drága, melyből egyébként is kevés van, hogy majd öt év alatt kivezetik az orosz olajat a gazdaságból, helyette jöhet a fenetudja honnan a Brent - dupla áron.
És mi van, ha Oroszország úgy véli, hogy anyagi áldozatok árán bár, de bedönti az európai gazdaságot - az életünket - és elzárja a csapokat.
Mindet - meglehet, máról - holnapra.
Ukrajna meg állítólag leveri Oroszországot, már talán holnap.
Vagy kisnyúl.
A vicc jut eszembe, a kis Hansiról, mikor a világtérképet nézegette 43-ban: Mutti, a Führer látta már ezt?
A helyzet egy táborba tolta a kínaiakat és az oroszokat, egymás természetes szövetségeseivé tette őket, ami nem túl jó jel annak az Amerikának, melynek csicskásai ugyan sokan vannak szertefele a világban, de barátai nincsenek, mert bunkósbottal nem könnyű barátokat szerezni.
Hogy mi lesz a vége ennek, ma még kiszámíthatatlan, de hogy Európa ebből nem jön ki jól, az már ma is látható.
Angela Merkel mai utódai ismét bizonyították, amit nálunk a rendszerváltás már megmutatott: szétverni évtizedek munkájának gyümölcsét felettébb könnyen megy, de felépíteni valamit - hosszú és keserves dolog, emellett a szándékon túl tehetség is kellene hozzá.
Mi lett Európából?
És mi lesz így belőle?
De Gaulle, Helmut Kohl forognak sírjukban, Angela Merkel meg könnyes szemmel nézi a dúlást, mellyel szétverik álmát, az erős, egységes Európát.
Mi meg hangyák vagyunk az elefántok játszóterén, még ha néha Viktornak düböröghetnékje támad, akkor is...
A börtön vezetése megpróbálja a még szabadlábon, vagy más börtönökben élőket is beterelni a kapun, az erre a célra alkalmazott személyzet az ellenkezőknek eltöri kezét-lábát, sokszor a gerincét is - úgy leszel boldog, ahogy én mondom, üvölti hozzá, aztán hosszú fejtegetésekbe kezd a bolsevizmus átkos világáról.
Aki a börtönben él - a személyzet kivételével - vagy csicska, vagy köcsög lesz, akit ez a finom disztinkció érdekel, bárhol utánaolvashat, én most nem cizellálnám.
Azért vannak, aki ellenállnak a hol szelíd, hol durva erőszaknak, ezek a társadalmak a börtönben megvetendőnek, ostobának és tömeggyilkosnak lesznek minősítve, időről-időre próbálkoznak megtörésükkel, kifosztásukkal.
Ha nincs erejük saját védelmükre, akkor hamarosan társadalmuk romjainak közepén ülve szemlélhetik vezetőik fellógatott holttestének himbálózását az akasztófán - természetesen a humanizmus és önzetlenség jegyében.
Oroszország és Kína kiemelt célpontja a kapitalista világrendnek, ami nem is csoda, hiszen Oroszország maga a Föld kincsestára, mindene van, ami szem-szájnak ingere, Kína pedig maga a Piac, ahol mindent el lehet adni, amit a Föld kincseiből elő lehet állítani.
Persze, ma már fordult a kocka - Kína tekinti piacnak a nyugati világot, és nem is téved sokat.
Évszázadok óta célpont ez a két állam az angolszász országok számára, sikertelenül.
Ma is ezt a harcot nézegethetjük, és ha megállhatunk a nézelődésnél, isteni szerencsénk lesz.
Európa nyugati fele a második világháború után betagozódott az amerikai világrendbe, beállt Amerika katonai védőernyője alá, mert védelmet remélt Sztálin bolsevik cégér alatt működő kelet-ázsiai diktatúrája ellen, keleti felét pedig Sztálin ütköző-zónának használta a gátlástalan angolszász nyomulás ellen.
Mindkét aggodalom jogos volt, a helyzet a Szovjetunió felbomlásáig betonszilárdságú volt, az atompatt biztosította a kölcsönös elrettentést, ezért a szembenálló felek általában kijelölt harcosaik útján verekedtek.
Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Kuba, Afganisztán, a Közel-Kelet országai mind-mind ezt a háborút vívták, és ma sincs ez másként.
Aki azt hiszi, hogy ma Ukrajna vív háborút Oroszországgal, annak fogalma sincs a világról.
Ez a harc a világ újrafelosztásáról szól, ugyanazokkal a versenyzőkkel, csak más helyszínen, más szorítóban, más erőviszonyok közepette.
A helyzetet ahhoz hasonlítanám, mikor a száztagú Lakatos család kigyúrt férfitagjai odaküldik a nyápic kis Lakatos Rómeót a járdán arrafelé sétáló Erős Jóskához, hogy köpje le, szidja az anyját és sunyin rúgjon is bele, - majd ők megvédik.
A kis Rómeónak tetszik a feladat, amúgy is utálja Jóskát, mert amikor egyszer lopott tőle, akkor nyakonlegyintette, meg egyébként is zavarja, ha néha megemlítik, hogy a születése körül sürgölődő bedolgozók között főszerepet töltött be utálata tárgya, akinek egyenesági, ám törvényes leszármazottaival még a Jóskától örökölt lakáson is osztoznia kell.
Verekszik is velük eleget, és ez most jó alkalomnak tűnik, hogy végleg elrendezze velük a dolgot, kiverje őket a szobáikból.
Aztán mindenki csodálkozik, mikor Jóska orrbavágja, a Lakatos család meg ugyan dob neki kést, baseballütőt és telekürtöli a falut szegény Romeo sajnálatával, de a közvetlen verekedéshez továbbra sincs kedve, mert látta a Bűnvadászok című filmet.
Így aztán csak a pisztolyával hadonászik lelkesen.
Terrence Hill az oroszok, Bud Spencer a kínaiak, ki találja ki, hogy ki lenne egy komoly verekedés során Amerika - esetleg amerikai földön?
Persze jobb a békesség, de ehhez kölcsönös szándék kell, ami jelenleg - sajnos - hiányzik.
Ami engem ebben az egész helyzetben - túl annak minden szörnyűségén - legjobban zavar, az Európa egyre szégyenletesebb szerepe.
Európa évtizedeken keresztül remekül megvolt az oroszokkal, akik - ne feledjük - maguk is Európa.
Voltak megállapodások a határok sérthetetlenségéről, a fegyverzetkorlátozásról, aztán a NATO keleti terjeszkedésének tilalmáról - egyiket se az oroszok szegték meg.
Amerika meg telerakta a világot - főleg Oroszország és Kína határait - katonai támaszpontjaival, fáklyával szaladgált a puskaporos hordók között és szította a feszültséget a világban.
Oroszország Európa megbízható energiaszállítója volt - a mai napig az - az Angela Merkel vezette Európa pedig megtalálta velük a modus vivendit. Senki sem fizetett rá, nem kellett meghalnia senkinek, mígnem csak most Amerikának az őrült utáni a változatosság kedvéért demens vezetője és Európa bizonyítási kényszertől nyomasztott új vezetése új geopolitikai helyzet kialakításába nem kezdett.
Minimálisan is kockázatos.
Közben hülyeségekkel szórakoztatják a koronavírus-járványban legyengült és elbutított európai társadalmakat, azt mondják, hogy jobb nekik az olcsó gáz helyett a drága, melyből egyébként is kevés van, hogy majd öt év alatt kivezetik az orosz olajat a gazdaságból, helyette jöhet a fenetudja honnan a Brent - dupla áron.
És mi van, ha Oroszország úgy véli, hogy anyagi áldozatok árán bár, de bedönti az európai gazdaságot - az életünket - és elzárja a csapokat.
Mindet - meglehet, máról - holnapra.
Ukrajna meg állítólag leveri Oroszországot, már talán holnap.
Vagy kisnyúl.
A vicc jut eszembe, a kis Hansiról, mikor a világtérképet nézegette 43-ban: Mutti, a Führer látta már ezt?
A helyzet egy táborba tolta a kínaiakat és az oroszokat, egymás természetes szövetségeseivé tette őket, ami nem túl jó jel annak az Amerikának, melynek csicskásai ugyan sokan vannak szertefele a világban, de barátai nincsenek, mert bunkósbottal nem könnyű barátokat szerezni.
Hogy mi lesz a vége ennek, ma még kiszámíthatatlan, de hogy Európa ebből nem jön ki jól, az már ma is látható.
Angela Merkel mai utódai ismét bizonyították, amit nálunk a rendszerváltás már megmutatott: szétverni évtizedek munkájának gyümölcsét felettébb könnyen megy, de felépíteni valamit - hosszú és keserves dolog, emellett a szándékon túl tehetség is kellene hozzá.
Mi lett Európából?
És mi lesz így belőle?
De Gaulle, Helmut Kohl forognak sírjukban, Angela Merkel meg könnyes szemmel nézi a dúlást, mellyel szétverik álmát, az erős, egységes Európát.
Mi meg hangyák vagyunk az elefántok játszóterén, még ha néha Viktornak düböröghetnékje támad, akkor is...
:O)))
