Megérkeztek az orosz békefenntartók Ukrajnába.
Nem valami megdöbbentő meglepetés, jóllehet a nyugati világ politikusainak jelentős része csapágyasra forgatja a szemét attól a helyzettől, melyre bizton lehetett számítani attól kezdve, hogy a jelen esetben NATO cégér alatt futó Amerika semmibe vette Oroszország jogos biztonsági igényeit és tárgyalások helyett inkább pozícióit iparkodott erősíteni a térségben.
Aztán a tehetséges ukrán reálpolitikusok is kitettek magukért, ott handabandáztak, ahol tudtak, az ukrán hadsereg erényeit dicsérve verték két féltéglával a mellüket, a fene se tudja, miben bízva.

Merthogy a Krím annektálása óta pontosan tudni lehetett, hogy ez a helyzet politikailag ugyan kezelhető, de az angolszász célok szempontjából leginkább csak eredménytelenül.
Oroszország meghúzta azt a vörös vonalat, melyet nem tanácsos senkinek sem átlépni, Grúziában megmutatta, hogy ezt komolyan is gondolja, most pedig odaküldte katonáit Ukrajnába, és ezzel megvédte a békét.

Na ja, nem Ukrajna és Oroszország között, hanem a világban, de hát persze ez az ukránokat nem vigasztalja.

Az is bebizonyosodott, hogy egy ukrán Stohl Buci semmivel nem jobb politikus, mint Ronald Reagan, és az is remekül látszik, hogy a Nyugat ugyanolyan gátlástalanággal dobná oda az ukrán fiatalokat egy eleve vesztett ügyért, mint tette ezt 1956-ban nálunk.

Aki azt hiszi, hogy most háború folyik Ukrajnában, az téved, ez egy apró kis szürkehályog-műtét, melynek célja, hogy a nyugati politikusok pontosabban lássák mi a helyzet  errefelé.

Oroszország nem akar testvérharcot, ezért is intézte úgy a dolgot, hogy az ukrán hadseregnek esélyes se legyen komolyabb ellenállásra. Néhány óra alatt kiiktatták a légierőt, megvakították a radarokat, eltakarították a vezetési pontokat - nem volt szőnyegbombázás, nem volt nehéztüzérség, a rakéták elvégezték a munkát pontosan, és nagyobb hajcihő nélkül.
Az oroszoknak még a felderítéssel se nagyon kellett bajlódniuk, hiszen az objektumok zömét ők építették, az ukrán tisztikart gyakorlatilag ők képezték ki, az ukránok többsége pedig a néhai Szovjetunió gyermeke.
Ők nem felejtették el a közös szenvedést, meg a néhánymillió halottat, az árulókat, az ukrán fasisztákat, akik akkor álltak be a németek szolgálatába, amikor a németek és szövetségeseik - élükön velünk - kegyetlenül gyilkolták népüket.
Szóval ez viszonylag kevés borzalommal járó konfliktus, kivéve a két szakadár megyét, ezek ketten együtt akkorák, mint fél Magyarország, és most már nem úszhatják meg az orosz érdekszférával való szorosabb kapcsolatot, - igaz, hogy miután a lakosság orosz, a könnyek árjára ezért nem kellene számítani.

Természetesen a robbanások fényénél az ukrán vezetés is kezd megvilágosodni, az a Zelenszkíj, aki nemrégen felettébb hetykén visszautasította Putyin tárgyalási ajánlatát, ma arról beszél, hogy nyitottak a tárgyalásokra és a semlegességre.

Ha hamarabb megvilágosodik, akkor erre a helyzetre sor sem kerül, megőrizhették volna nemzeti büszkeségüket, fegyvereiket, barátkozhattak volna a Nyugattal és Oroszországgal is, de az elvakult gőg és az angolszász arrogancia elvette az eszüket.
Ami meg a szankciókat illeti, az körülbelül a börtönök világát idézi, jól megfenyegetik az oroszokat, miszerint ha megversz, akkor lesz*plak, hogy behorpad a homlokod!

Aki a vállát vonogatja, hogy majd jól elzárják a gázcsapot, oszt az oroszok vihetik a gázukat meg az olajukat ahova akarják, azok elfeledkeznek arról, hogy erre rendelkezésükre is áll már a lehetőség, míg Nyugat-Európa erősen függ az orosz energiahordozóktól, és nem csak a konyhai gáztűzhelyek és a fűtés miatt, hanem az ipari felhasználás miatt is.

Nem szólva a ritka nyersanyagokról, merthogy azok mindenfelé nem találhatók, míg Oroszország rendelkezik a Mengyelejev- táblázat teljes választékával.

Amerikának persze nem túl fontos Európa, sőt - még örül is, ha gazdaságilag gyengül, ezért aztán lelkesen biztatja, hogy kezdjen birkózni a medvével, csak beledöglik valamelyikük.
Folynak a találgatások, hogy milyen lesz Kína viszonya a helyzethez, a tehetséges szakértők ezrei próbálják eladni világmegváltó elméleteiket a kormányoknak és a médiának, van ott minden, demokrácia meg csurgó könnyek, csak éppen az érdekek reális számbavétele hiányzik.
Majd eljön ennek is az ideje, legfeljebb Hans meg Brünhilde didereg kicsit jövő télen - majd kiderül.
Oroszországot ma nem lehet gazdaságilag sarokba szorítani, politikailag még annyira sem, a Nyugatnak most le kell nyelnie a békát és el kell fogadnia, hogy Oroszországnak is lehetnek jogos biztonsági igényei.


Magyarország helyzete ebben a konfliktusban az Ukrajnában élő magyar nemzetiség miatt speciális.

Jelenleg is rengetegen járnak hozzánk nyugdíjat felvenni, szavazni Viktorra, néhányan talán még dolgozni is, most majd szaporodik a számuk azokkal a fiatalokkal, akik nem szeretnének hős harcosok lenni az ukrán hadseregben.

Velük nemsok gond lesz, hiszen úgyis továbbállnak, mint ahogy a többi migráns is - mennek átmászni a kolbászból font kerítésen.

A magyar politikai osztály meg már megint ostobább a kívánatosnál, beszáll az Amerika által szított nemzetközi hisztériába, hogy elfogadhatóvá tegye magát Amerikában, és mutogassa, milyen egy lojális szövetséges.

Hogy Márki-Zay verdesi magát a földhöz az érthető, perspektívában szeretne egyszer látogató-kitűző nélkül is meglátogatni a Fehér-házat, de hogy a DK prominensei miért nem képesek árnyaltabb álláspontot kialakítani, az számomra nagy talány.

A szövetségesi hűségünk hangsúlyozása mellett el lehetne képzelni olyan állásfoglalást is, mely akceptálja az orosz biztonságpolitikai igényeket is, és egyetért az ukrán fasizmus visszaszorításának igényével, támogatva egyúttal az ukrán semlegesség szép ideáját, melyre most talán lenne lehetőség is, nem úgy, mint '56-ban nekünk...
És nem kell állandóan nyilatkozgatni, nem kellene magunkból ellenséget gyártani, nem kellene állandóan sajtkukac módjára viselkedni.

Oroszország felemelkedésre van ítélve, miként Kína is, az USA pedig már régen (Reagan?) túljutott a zeniten.

Európa meg csak Oroszországgal együtt valaki, ez bebizonyosodott már a napóleoni háborúk korában és a II. Világháborúban is.

A világ a globalizáció felé halad, erős Európa nélkül utódaink kiütést fognak kapni a tejberizstől vagy a sáskapörkölttől, ha feljön a harmadik világ...

 

 

Közben persze megy a hisztéria, Alföldi Róbert is arra biztat, hogy legyünk tökös férfiak,  hát persze.

Nekünk béke kell és normális nemzetközi kapcsolatok, a harcot pedig a maffia és a szegénység ellen kell folytatnunk, természetesen figyelembe véve az erkölcsi követelményeket is.

De az érdekeket is, még akkor is, ha a számunkra nem túl rokonszenves politikus képviseli.

Putyin egyébként magasról tesz a mi rokonszenvünkre és igaza is van, neki az orosz nép érdekeit kell szem előtt tartania, ha nem ezt teszi, akkor nem jó hazafi.

Persze Putyin ellen ágálni könnyebb, mint Orbán ellen, csak éppen kissé nevetséges.

Oroszország a látszat ellenére nem Ukrajnával hadakozik, hanem az Amerikai Egyesült Államokkal, melynek - normál esetben - semmi dolga nem lehetne errefelé.

Oroszország nem akar rakétákat telepíteni Kubába, Mexikóba, Nicaraguába, Venezuelába, nem nyomul közelebb az amerikai határokhoz, nem kelt feszültséget azon a földrészen.

A NATO a Varsói Szerződés feloszlásával elvesztette létjogosultságát, hát most megpróbál tenni ez ellen, merthogy a háború - üzlet is, és az amerikai hadiipar számára a béke maga a katasztrófa.

 

 

Én azért mégis azt hiszem, hogy a Föld minden népe számára a béke az igazi opció.
Béke pedig soha nem lesz az érdekek kölcsönös figyelembevétele nélkül.
Persze handabandázni olcsóbbnak tűnik, de lehet, a végén ez lesz a drágább megoldás...

 

 

:O)))