Állandó téma a békemozgalomban a fegyvergyártás átállítása társadalmilag hasznos célokra. A DGB (Német Szakszervezeti Szövetség) tüntetése a szociális megszorítások és a munkanélküliség ellen az 1980-as évek elején. Felirat: Munkahelyeket ne bombákat

Manapság a klímamozgalmak általában megállnak a gyárak kapujában. És még az önkormányzatok klímavédelmi törekvéseinek hívei sem tudják elérni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését a gazdaságban. A jogi korlátok felállítására vagy a megfelelő árképzéssel vagy adózással történő fejlesztésekre tett kísérletek nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy a bérmunkától függő embereknek pozitiv alternatívákat  nnyújtsanak, különösen nem olyanokat, amelyekben aktívan részt vehetnének. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a dolgok másként is történhetnek.

Ipari alternatív mozgalom

Az 1970-es években a Lucas Aerospace fegyverkezési csoporthoz tartozó 17 gyár brit munkásai és technikusai (úgy tűnik, nők nem voltak köztük) több mint három évet töltöttek szabadidejükben olyan alternatív termék kifejlesztésével, amelyeket felhasználhattak volna a gyárakban arra, hogy csökkentsék a tömeges elbocsátások veszélyét. Nemcsak a munkahelyek megőrzéséről volt szó, hanem többről. Fegyverrendszerek helyett elsősorban hasznos árukat kellene előállítani – így került szóba az úgynevezett fegyverkonverzió, az ipari vállalatok vagy a fegyvergyártás egész ágainak polgári termelésre való átalakítása. A folyamat akkoriban, ha úgy tetszik, egy »ipari alternatív mozgalom«¹ volt, amely korábban vagy azt követően alig létezett. A termékeknél ügyeltek arra, hogy társadalmi igényeket elégítsenek ki, a munka tervezésénél pedig a munka jellege is megváltozzon. Mindez végül egy „korporativ tervet” eredményezett.

Mike Cooley, a Lucas Aerospace vezető tervezője és szakszervezeti tagja így nyilatkozott: „Nem furcsa, hogy megvan a találékonyságunk a Concorde² megépítéséhez, hogy rendelkezünk a komplex légiközlekedési rendszerek létrehozásához szükséges szervezési képességekkel, és hogy rendelkezésünkre áll a technológia ahhoz, hogy embereket küldhessünk a Holdra, de nem tudunk tervezni – inkább nem akarunk tervezni – olyan termelési rendszereket, amelyek az embereket fejlesztik képességeik szerint?”³

Ezek a megfontolások, amelyek minden értelmes ember mindennapi munkájában felmerülnek, különös súlyt kaptak azon nehézségek fényében, amelyekbe a brit ipar az 1970-es években – többek között – az energiaválság és a fegyverkezési kiadások megszorítása miatt belecsúszott. A neoliberalizmus még nem fejtette ki hatását, ezért a Lucas Aerospace dolgozóiból és mérnökeiből álló közös (nem hivatalos), „Lucas Combine” névre keresztelt képviselőtestület lehetőséget látott az alapvető újítások bevezetésére. A munkások és a mérnökök közös felelősséget vállalnak az új termékek kiválasztásért, tervezéséért és gyártási módszereik kidolgozásáért. Kezdetben ez a Munkáspárt stratégiai terveibe is belefért, ezért támogatták. Nagy horderejű tervek születtek a gazdaság átalakítására, az érintettek jelentősen nagyobb részvételével és önrendelkezésével a társadalmi szükségletek kielégítése érdekében. Ennek biztosítására a vállalatoknak terv-egyezményeket kellene kötniük kormányzati szervekkel.⁴

E tervek terjedelme és összetettsége messze túlment a kisebb cégek »aktív elfoglalásán«, amelyek túl keveset tudtak befektetni ahhoz, hogy biztosítsák túlélésüket, ezért kénytelenek voltak dokgozókat elbocsájtani, és önmagukat is kénytelenek voltak „önkizsákmányolni“ , amely azóta sem változott.

A Lucas Aerospace felismerte annak lehetőségét, hogy egy nagy ipari csoportot a „társadalmilag hasznos” áruk előállítása felé tereljen. Eleinte különféle intézményektől, személyiségektől kértek javaslatokat, kevés sikerrel. A projektcsapatok csak akkor kezdhették meg munkájukat, miután saját szakszervezeti tagjaikat megkérdezték. 150 termékre készültek tervek és első konstrukciók, ezek közül számos az orvosi szektor számára (mobil kocsik gerinccsatorna-sérüléses gyerekeknek, dialízis készülékek...), de ajánlatok készültek ökológiailag ésszerűbb energetikai infrastruktúrákhoz is, mint például gázturbinák, benzinüzemű elektromos generátorok, szélturbinák, vagy napkollektorok alacsony energiafelhasználású házak számára. Már akkoriban is felmerült a magas CO2-kibocsátás éghajlati veszélye, még akkor is, ha „viszonylag könnyűnek tartották a levegő CO2-tartalmának állandó szinten tartását”.⁵

A menedzsment ellenállása

A vállalati (korporativ) tervet a vezetőség elutasította. Az egyik érdekelt fél keserűen kijelentette: „A Lucas vezetése hajlandó feláldozni nyereséges termékeket csak azért, hogy bebizonyítsa, a dolgozók nem tudnak jobb termékeket kifejleszteni, mint ők.”⁶ Egy vezérigazgató egyértelművé tette: „Kifejezetten nem vagyunk hajlandók a munkavállalók egy csoportja által tett kísérletekre reagálni, akik de facto hatalmi pozíciót azáltal akarnak elérni valamennyi üzemünkben úgy, hogy egy sor javaslatot tesznek tárgyalási jogaik, alkupozícióik érvényesítésére.«⁷ Később azonban a konszern egy része pontosan ezt, az itt hevesen elutasított utat választotta, és új termékeket fejlesztettek ki. Azonban a nagy szakszervezetek és a kormány sem támogatták a munkavállalók terveit. Az egyik vád az volt, hogy a terv meg akarja változtatni a társadalmat. Mike Cooley, a „Lucas Combine” szövetség elnöke azt mondta: "Természetesen megpróbáljuk megváltoztatni a társadalmat, és nem fogunk bocsánatot kérni érte!"⁸

Ennek a konkrét ügynek a kudarca ellenére a Lucas Combine történelmi lehetőség előtt nyitotta meg az utat. Megtalálta a kiutat a szakszervezetek állandónak tűnő ellentmondásból, amelyet a következőképpen jellemeztek: "Úgy értem, a szakszervezetek már régóta beszélnek a leszerelésről, de amint a fegyverkezési költségvetés csökkentéséről ténylegesen döntés születik, harcolnak a fegyverkezési költségvetés megszigorításai ellen a munkahelyek biztonságának megőrzése érdekében.«⁹ Ugyanez vonatkozik ma még jobban minden olyan munkára, amely ökológiailag és az éghajlatváltozás vonatkozásában felelőtlen.

A legtöbb embernek még ma is nehéz megértenie, hogy egy igazán klímabarát világhoz nemcsak más autómeghajtás- technológiákra van szükség, és már nem csak megújuló energiaforrásokat lehet kiaknázni. »Az energiafelhasználás mintázata, az ipari tevékenység és az alternatív energiaforrások használatához kapcsolódó fogyasztás nagyon eltérne attól, amit jelenleg elfogadunk«¹⁰. Ez továbbra is azt jelenti: „elsősorban nem maga a technológia az alternatíva; az alternatíva sokkal inkább az, ahogyan a társadalom a technológiát felhasználja”.

A jelenlegi alternatív erők stratégiai elképzeléseiben terjed a „prefiguratív politika” fogalma, ami azt jelenti: amit az alapvető átalakulás/forradalom utáni időkre kívánunk, azt már ma ismertté kell tenni és a lehető legjobban elő kell készíteni, ahelyett, hogy a forradalom “ősrobbanására” várnánk. A Lucas Aerospace idején Alfred Sohn-Rethel abban reménykedett, hogy „más nagyvállalatok munkaerői utánozni fogják őket”, így ez a mozgalom „fokozatosan országosan elterjed”, és ez által „társadalmi méretű politikai felfordulást” lehet elindítani.¹¹

Technológia a dolgozók szemszögéből

Még egyszer: „Az alternatíva elsősorban nem maga a technológia; az alternatíva inkább az, ahogyan a társadalom azt használja.«Ide tartozik a technológiai fejlődés demokratizálása is. Az új termékek kifejlesztése és a dolgozók gyártási módszere nem maradhat elszigetelt eset a Lucas Aerospace alternatív tervében a múlt század 1970-es éveiben. A „technológia fejlesztéséről szólt ez a terv a dolgozók szemszögéből”¹². A kapitalista munkamegosztást mindenekelőtt azért bírálták, mert a „lappangó lázadás megtörésének és a munkahely szigorú ellenőrzésének” eszközének fogták fel: „Az élő alanyok tudatos együttműködése helyett a munkafolyamat jelenik meg (... ) tárgyak puszta kombinációjaként, míg az (élő) együttműködés termelőereje a menedzsment közvetlen tulajdonságaként hat.«¹³

Az embereket csak »műveleti egységnek« tekintik, és már akkor is a számítógépenek a termelési folyamatba való bevezetése oda vezetett, hogy »a vezetés azonnali irányítási jogkörét … » nem személyes parancsnoki struktúrák‹ (Control systems) fedik le.¹⁴ Peter Löw-Beer "Ipar és boldogság" című könyvében leírja, hogy az akkoriban uralkodó úgynevezett fordizmus idején az embereknek szinte rabszolgákként kellett dolgozniuk, és hogyan került bevezetésre a csoportmunka, amelyben a fontos döntéseket nem hagyták a csoportokra, és nem javítottak semmit a kizsákmányolás mértékén. Sajnos még a magukat» valódi szocialistának «nevező államokban sem alakultak ki alternatív technológiai struktúrák. Erre gondolhatott Walter Ulbricht, amikor az "utolérés nélküli előzésről" beszélt, ami a társadalombiztonság és a békepolitika nem elhanyagolható területét leszámítva viccé vált. Az igazi alternatíva az lett volna, ha »módszereket dolgozunk ki a gépen dolgozók tevékenységi körének kiterjesztésére (...)«.¹⁵ Marx számára egyértelmű volt, hogy »az ilyen (...) semmiképpen sem volt célja a tőkés gépezetnek«.¹⁶

Sajnos a következő kérdésre soha nem kaptunk választ: „Elképzelhető-e olyan technológia, amelyet a dolgozók használhatnának munkájuk bizonyos területeinek automatizálására anélkül, hogy az élő munkást az „élő gépezet” puszta függelékévé degradálnák? "¹⁷

A gyengélkedő Lucas Aerospace csoport számára új termékeket fejlesztő Lucas Combine olyan széles látókörrel rendelkezett, hogy tagjai nem csak a munkahelyük megőrzésével foglalkoztak. Ismételten követelték «az ember jogát a technológia olyan formájához, amely nemcsak lehetővé teszi számára képességei teljes skálájának megvalósítását és fejlesztését”, hanem „munkájának előfeltételeit és körülményeit, mind a fizikai, mind a szellemi munkában, önállóan újradefiniálják«.¹⁸

A másik gyár

Peter Löw-Beer idézi C. Schumachert, aki döntési kritériumokat ad meg a termelés sokféle döntéshozatali folyamatához. Ennek során különbséget tesz az általánosan használt kritériumok és az alternatív »társadalmilag kívánatos« kritériumok között, amelyeket jelenleg ökológiai kritériumokkal kell kiegészíteni. Az eredmény minden bizonnyal »egy másik gyár« lenne. Ismét felmerül a kérdés, hogy „mit lehetne elérni, ha a munka a tudatos együttműködés folyamataként szerveződne”.

A kapitalista termelési folyamatok is megváltoztak az 1970-es évek óta. A menedzsment újításai során már nem mindenhol dominál a futószalagos munka, de sok dolgozó megtanulta a nagyfokú rugalmasságot,  önállóan szervezett csapatmunkával és folyamatos továbbképzéssel. Ezzel bővülnek a valóban önszerveződő munka lehetőségei, ezekre az előfeltételekre lehetne építeni. De továbbra sem biztosított a „jog ahhoz, hogy a dolgozó eldöntse, mire fordítsa a munkáját, és mit termel vele”.

Mike Cooley szerint az 1970-es években a Lucas Aerospace új termékötletei egy »dialektikus kérdőíven« alapultak: »Hány ember van, milyen végzettséggel rendelkezik? Milyen gépek állnak rendelkezésükre? Mennyire fontosak a vezetők? Vajon a munkaerő maga irányíthatja az üzemet? És mely termékek hiányoznak az Ön környezetéből, a társadalomból és a világból?¹⁹ A válaszadók »kitöltéskor (…) gondolták át (…) képességeiket és adottságaikat, azt a környezetet, amelyben (…) dolgozott, és a rendelkezésre álló eszközöket«. Van benne egyfajta "utópisztikus szocializmus". Már nem az a lényeg, hogy „éljünk, hogy dolgozzunk”, hanem hogy „dolgozzunk, hogy éljünk”«. Ennek az állapotnak az egyik feltétele például az lenne, hogy senki ne sóhajtozzon hétfőn reggel, hogy meg kell várnia a péntek délutánt, hogy „valódi” életre keljen.

Várt utópia

A Lucas Aerospace kérdőívéből az is kiderült, hogy »egy ember sem« dolgozott azért a csoportnál »mert szeretett a fegyverkezési szektorban dolgozni«.²⁰ A távolsági járművezetőkkel folytatott beszélgetésekben, akiknek teherautói jelentősen hozzájárulnak a jelenlegi emisszióhoz, feltehetjük a kérdést: "Nem tudunk-e olyan közös jövőképet kialakítani, amely a munkavállalók érdekeiből indul ki?"²¹ A munkavállalók ellentmondó érdekeit nem morálisan kell elsimítani, hanem úgy kell "újraartikulálni", "hogy azok kompatibilisak lehessenek egy fenntartható közlekedési rendszerrel".²²

A fogyasztás módja is jelentősen megváltozna ennek következtében. A gyártók széleskörűen együttműködnének termékeik felhasználóival, kölcsönösen figyelembe vennék a másik igényeit, lehetőségeit. A gazdaság ekkor használati érték orientált lesz abban az értelemben, hogy »a társadalmi kapcsolatok felé orientálódik (...), hogy maga a társadalmi kapcsolatok előállítási módját képviseli«.²³

»Saját jövőnk emancipációjának termelőereje a konkrét, várt utópia, amely azáltal válik anyagi erőszakká, hogy hirtelen a világ legtermészetesebb dolgaként jelenik meg az, ami eddig nem; mint a társadalmi ész par excellence kifejezése.«²⁴

Akkor a mai valóság abszurdnak fog tűnni, „amelyben az emberek halálos, de jövedelmező termékeket gyártanak, hogy megélhessenek”, ahogy a Nemzetközi Vegyipari Dolgozók Szövetségének titkára fogalmazott.²⁵

Jegyzetek

1 Alfred Sohn-Rethel: Produktionslogik gegen Aneignungslogik. In: Peter Löw-Beer: Industrie und Glück. Der Alternativplan von Lucas Aerospace. Berlin 1981, S. 195–210, hier S. 195

2 Mindeközben a »Concorde« is történelem ma már. Egy szuperszonikus utasszállító repülőgép volt, amely Európa és Amerika között közlekedett. Miután 2000-ben lezuhant egy repülőgép, megfosztották repülési engedélyétől és leállították.

3 Mike Cooley: Vorwort. In: Löw-Beer: Industrie und Glück, a. a. O. S. 7–16

4 Löw-Beer, Industrie und Glück, a. a. O., S. 26

5 ugyanott, S. 69

6 ugyanott: S. 50

7 ugyanott: S. 51

8 ugyanott: S. 57

9 ugyanott.: S. 59

10 ugyanott: S. 62

11 Sohn-Rethel nach Löw-Beer, a. a. O., S. 210

12 Löw-Beer, a. a. O., S. 72

13 ugyanott, S. 73

14 ugyanott, S. 79

15 ugyanott, S. 89

16 Karl Marx: Das Kapital. Kritik der politischen Ökonomie. Erster Band, Buch I: Der Produktionsprozess des Kapitals. In: Karl Marx, Friedrich Engels, Werke Band 23. Berlin 1962, S. 391

17 Löw-Beer, a. a. O., S. 93

18 ugyanott, S. 98

19 Zitiert nach: Pit Wuhrer: Sie planten die bessere Zukunft. In: WOZ – Die Wochenzeitung vom 15.2.2007. Online: https://www.woz.ch/-bbf (abgerufen 14.10.2021)

20 ugyanott

21 Nora Räthzel und David Uzzell: Natur oder Arbeit? Dilemmata und Perspektiven gewerkschaftlicher Umweltpolitik. In: Das Argument294 (2011), S. 734–744. Online abrufbar:https://www.researchgate.net/publication/234167037_Natur_oder_Arbeit_Dilemata_und_Perspektiven_Gewerkschaftlicher_Umweltpolitik(14.10.2021)

22 ugyanott

23 Löw-Beer, a. a. O., S. 131

24 ugyanott.

25 ugyanott., S. 132

Szerző: Anette Schlemm blogot ír a „Philosophenstübchen”-ben, és többek között a „Climate and Class” csoportban dolgozik Jénában. Itt utoljára október 12-én publikált cikket a platformgazdaságról: »Pest und Potential« (Pestis és potenciál)

Fotó: Klaus Rose/picture alliance

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó