^[1] Zeynep Sefariye Eksi a Föderation demokratischer Arbeitervereine (DIDF) Demokratikus Munkásegyesületek Szövetsége) elnöke

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/413418.gastarbeiter-integration-ist-der-gemeinsame-kampf.html

Szerző: Yusuf As. 2021. október 30.Fotó: Klaus Rose/imago images

Milyen képet lehet rajzolni a Törökországgal kötött, úgynevezett toborzási megállapodás 60. évfordulójáról?

Ma 2,8 millió török származású él Németországban, közülük 1,5 millióan itt születtek. Ez azt jelenti, hogy az itt születettek száma magasabb, mint az aktívan ide vándoroltaké. Ez az arány pedig egyre inkább az itt születettek irányába tolódik el. Ez a tendencia növeli a török származásúak részvételét a társadalmi életben és az itteni jövőépítésük esélyeit.

Az integráció kudarcba fulladt, mint ahogy sokan állítják?

A német szövetségi kormányok eddig mindig felületesen határozták meg az integrációt. A kritériumok a következők voltak: nyelvtanulás, törvénynek és az alkotmánynak való megfelelés, valamint a munkaerőpiacon való foglalkoztathatóság. Magánügynek nyilvánították az integrációt, ahelyett, hogy államként felelősséget vállaltak volna érte.

Számunkra azonban az integráció a migráns és a helybeli munkavállalók közös küzdelme a jobb munkakörülményekért és a magasabb bérekért, vagyis ez a közös jövőért folytatott kollektív küzdelem. Ez a közös küzdelem és összetartozás pedig az együttélés minden területén jól megfigyelhető. Ennek fényében az integráció nem bontható le puszta nyelv- vagy törvénytanulásra. Másrészt az együttélés illetve az integráció tovább fejlődik a migránsok jogi, társadalmi és gazdasági eredményein keresztül. Amint az elmúlt 60 év mutatja, a török származású emberek az élet minden területén aktívan részt vesznek a társadalmi küzdelemben. Megtanultuk, hogy problémáink megoldásának alapja a társadalmi mozgalmakban való szélesebb körű részvétel.

Mit kell tennie a kormánynak azért, hogy a társadalmi, közösségi életben a migránsok, azaz bevándorlók részvételét felgyorsítsa?

A megfelelő lépések, bár korántsem elégségesek, az állampolgársági törvény 2000. évi reformja és Németország bevándorló országként való elismerése volt 2006-ban. A migránsok jogi és szociális körülményei tekintetében azonban nem történt elörelépés. Tegnap és ma is a migrációs politika Németországban az olcsó szakképzett munkaerő szükségességéről szól.

Németországnak, mint migrációs országnak lehetővé kell tennie minden migráns számára a társadalmi életben való részvételt. A honosítást meg kell könnyíteni. Lehetővé kell tenni az állampolgárságot azoknak az embereknek, akiknek életük középpontja itt van, feltételek nélkül. Meg kell szüntetni a nem állampolgárok politikai életben való részvételének akadályait. Törvényi változtatásokat kell végrehajtani az aktív és passzív szavazati jogok és a népszavazáson való részvétel szabályaiban. Az évek óta tartó rasszista migrációs politika és az elmérgesedett előítéletek felszámolása érdekében a társadalmi részvételt elősegítő programokra van szükség. Az államapparátus rasszista csoportjait fel kell oszlatni, a rasszista szervezeteket be kell tiltani, a rasszista támadásokat pedig teljesen fel kell számolni a migráns lakosság félelmeinek és elszigeteltségének csökkentése, valamint a bizalomépítés érdekében. Ez fontos hozzájárulás lenne az együttéléshez. Tudjuk azonban, hogy mindez csak közös küzdelemmel és ellenállással lesz lehetséges. A kormányon, a hatalmon lévőktől nem jön semmi.

Minek kell következnie az elmúlt 60 év tapasztalataiból a jövő számára?

A jövőben nagyobb szükség lesz a dolgozók egységes fellépésére. A problémák a járvány idején fokozódtak. A jelenleg megalakulófélben lévő kormány – összetételtől függetlenül – nem kínál megoldást ezekre a problémákra. A választások előtt emberek ezrei tüntettek a biztos munkahelyekért, tüntettek a lakáshiány ellen, valamint a jobb egészségügyi és klímapolitikáért. E küzdelmek összekapcsolása és a munkások közötti kohézió, összetartás erősítése, pontosabban először ez a közös érdekeltség megteremtése felgyorsítja a jobb együttélést. Az elmúlt 60 év legfontosabb tapasztalata, hogy a kormányzattal szembeni elvárások helyett a munkavállalók maguk is megoldhatják problémáikat, és összefogva javíthatják életüket. A jövőre nézve ígéretesek ezek a jelek.

Felirat: Üdvözlünk! „Vendégmunkások“ 60 éve. Együtt egy szolidáris együttélésért! Open Air Fesztivál. DIDF, DIDF – Jugend

**********************************

Strukturális rasszizmus

A „vendégmunkások“ integrációjával az NSZK-ban soha nem foglalkoztak. Ankara kihasználja a török származásúak diszkriminációját saját nacionalista céljaira

Német vállalatok nyereségéért dolgoznak: egy család Törökországból, a Rüsselsheim-i Opel gyár előtt (1984) Fotó: Sommer/imago

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/413417.60-jahre-anwerbeabkommen-struktureller-rassismus.html

Szerző: Oktay Demirel, 2021. október 30.

Toborzási megállapodás

1961. október 30-án a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Török Köztársaság megállapodást írt alá, amely török származású munkavállalók toborzásáról szólt. Azokat az embereket nevezik török származásúaknak, akik etnikai csoportjuktól függetlenül törökországi bevándorló életrajzzal rendelkeznek. Akkoriban "vendégmunkásoknak" nevezték őket, mivel német cégeknél, gyárakban stb. végzendő ideiglenes munkára érkeztek Németországba. Az NSZK a korábbi években már kötött hasonló megállapodásokat más államokkal is, például Olaszországgal, Görögországgal és Spanyolországgal.

60 éve, hogy az első törökországi vendégmunkások megérkeztek a Német Szövetségi Köztársaságba. Olcsó, egészséges és munkavégzésre alkalmas munkavállalókat kerestek, akik korlátozott ideig német vállalatoknál dolgoznának. A bevándorlás politika az olcsó munkaerő iránti érdeklődés mellett a munkavállalók közötti verseny fokozását, a bérek és a munkakörülmények leszorítását, így a dolgozók egymás ellen való kijátszását szolgálta. A nagyvállalatok például megpróbálták más tevékenységi területekre is kiterjeszteni azokat az alacsony bérű csoportokat, amelyek a hatvanas években a vendégmunkásokból - és elsősorban a nőkből - álltak. Ez a törekvés nem utolsósorban a kollégák ellenállása miatt bukott meg, származásuktól függetlenül.

A vendégmunkásokat a nagyvárosokba, főleg az ipari metropoliszokba koncentrálták, és részesei lettek a német gazdasági csodának. Részesei voltak a történelemnek, de ismeretlenek maradtak. Ez emlékeztet azokra a történelemkönyvekre, amelyek Caesar diadalairól, Nagy Sándor hódításairól vagy Kleopátra piramisairól beszélnek, miközben a katonákat és a munkásokat meg sem említik. Pedig ők verejtékükkel és vérükkel fizettek a gazdasági csodáért. Így halványulnak el a nagy autó- és acélipari cégek összeszerelő sorain, a különböző bányákban keményen dolgozó török származású vendégmunkások képei.

Néhány év azért jöttek, hogy kereseteikből, megtakarításaikból építsenek valamit régi hazájukban, de maradtak, mert Németországban új otthont találtak. Gyerekeiket és házastársukat is ide hozták, idővel az első gyerekek már Németországban születtek és itt jártak iskolába, a későbbi generációk pedig egyetemre. Ők vagy leszármazottjaik üzleteket nyitottak, ingatlant vásároltak, tudósok, jogászok, gondozók és oktatók lettek.

Anja Piel, a DGB^[2] igazgatótanácsának tagja pénteken emlékeztetett arra, hogy „hosszú időbe telt”, „amíg a német szövetségi kormányok felismerték: Németország bevándorló ország”. Az a tény, hogy a Németországba kiközvetítettek majd automatikusan hazatérnek, „nagy tévhit” volt. Állampolgárokká váltak, bár Németország "nem mindig könnyítette meg számukra ezt" - mondta Piel, sajnos kissé finomkodóan.

Az integráció úgynevezett sikeres példái nem önmaguktól voltak sikeresek, hanem többnyire a migránsok hatalmas erőfeszítéseiből származtak, az együttélést rontó, az integrációt akadályozni akaró politikai és társadalmi erők heves ellenállása ellenére. A német bevándorlás politika történelmi, pozitív fordulata volt, amikor a „vérjog” állampolgári elvéről lemondtak, egyúttal azonban elszalasztották a lehetőséget a migránsok tényszerű, egyenlőségen alapuló részvételének megerősítésére. A kirekesztés, az előítéletek és a strukturális rasszizmus továbbra is formálta a mindennapi munkát és életet, ami a migránsok egy részénél az önmagukba való bezárkózást váltotta ki. Ez adott lehetőséget és talajt a török lobbi szervezetek befolyásának és tevékenységének, amelyek a migránsok diszkriminációját többek között nacionalista célokra, illetve a török kormány bel- és külpolitikai céljaira használják ki.

Megfigyelhető, hogy a török kormány fokozta politikai erőfeszítéseit a török származásúak körében. Ennek a politikának a sarokkövei egyrészt az, hogy a török származásúakra külföldön » diaszpóra«^[3]- ként tekintenek; másrészt megfigyelhetőek a török kormány erőfeszítései, hogy a Németországban élő török származásúak Ankarával való azonosulását aktívan segítsék elő; harmadrészt pedig az a törekvés, hogy a török származásúak Németországban a török »nemzeti, vallási hovatartozásuk« erősítése révén mozgósíthatók legyenek Ankara bel- és külpolitikai céljai érdekében.

Az együttélést ezért egy olyan feszültség zóna határozza meg, amely egyrészt a kirekesztéstől, megosztottságtól és strukturális rasszizmustól megszabadulni nem tudó és nem is akaró integrációs politika, másrészt a török kormány és lobbi szervezetei aktív azonosítási és mozgósító törekvései között húzódik meg.

Hatvan éves a német-török munkaerő-toborzó szerződés

 Ma hatvan éve lépett életbe a német-török munkaerő-toborzó szerződés. A brémai és hamburgi kiállítások nyomon követik, hogyan változtatta meg a migráció az érintettek és környezetük életmódját, generációkon keresztül. 

Forrás: https://www.faz.net/aktuell/feuilleton/debatten/ausstellungen-60-jahre-anwerbeabkommen-mit-der-tuerkei-17609330.html   2021. október 31.

Szerző: Hubert Spiegel szerkesztő

Németország és Törökország között hatvan éve Bad Godesbergben aláírt munkaerő-toborzási szerződés nem feltűnő dokumentum. Csak két oldala van. De ez a két oldal, amely a Szövetségi Munkaügyi Közlönyben jelent meg a török munkavállalók német nyelvű munkaszerződésének mintájával együtt, örökre megváltoztatta Németországot.

Megváltoztatták Törökországot, és számtalan ember életét átalakították. 

Orhan még kisgyerek volt, amikor apja 1969-ben Németországba ment, hogy ott dolgozzon. Törökországban magas volt a munkanélküliség, Németországban pedig munkaerőt kerestek. Akkor még alig tudta valaki, hogy a két ország külpolitikai megfontolásai, a török hadsereg Adnan Menderes kormánya elleni puccsa 1960-ban, valamint a NATO stratégiai megfontolásai is hozzájárultak a megállapodás megkötéséhez. Két év után az apa az egész családot elhozta Németországba. Orhan először látja meg egy fotóstúdió belsejét, mert útlevélképet kell készíteni az ország elhagyásához. „Amikor megérkeztem Németországba, Gütersloh környékére, minden furcsa volt számomra. Jártam iskolába. Egy szót sem tudtam németül.” Ezért szégyelli magát a német gyerekek előtt, akikkel az iskolabuszon ül. A német és a török gyerekeket külön tanítják az iskolában. Orhan osztályában 42 –en tanulnak. „A Fekete-tenger partján fekvő hegyi falumban, ahol iskolába jártam, egy kicsit jobb volt az elosztás. Körülbelül harmincan voltunk ott gyerekek, és az általános iskola az ötödik osztályig működött." 

A furcsaságok és az otthonvesztés élményei

Az iskolában jól tanuló török fiúk autószerelőnek tanultak, a lányokból fodrászok lettek. „Semmi mást nem ajánlottak fel” – emlékszik vissza Orhan Calisir, aki jelenleg újságíróként és filmesként dolgozik. Édesapja a török „vendégmunkások” közé tartozott, mint akkoriban mondták, aki a munkaerő-toborzó szerződés alapján került Németországba. Most a brémai Focke Múzeum új városi laboratóriumának kurátorával, Bora Aksennel együtt Calisir tizenegy török állampolgárt kérdezett meg az akkori emlékeikről. Az Életutak című kiállítás és a hozzá tartozó könyv példaértékű, egyedi sorsokat dokumentál. Ami közös bennük: az idegenség és az otthonvesztés élményei.Az 1941-ben született Ali Deniz egyike volt az úgynevezett „repülőgép-tanároknak”, akiket gyorsan képeztek ki az 1960-as években Törökországban tapasztalt nagy tanárhiány miatt. Mivel egy baloldali párt tagja volt, és politikailag üldözték, egy időre Olaszországba akart menni. Aztán egy újságban olvasott a munkaerő-toborzási szerződésről. Az isztambuli munkaügyi hivatalban azt mondták neki, hogy egy hajógyárban fog dolgozni. Deniz nem tudta, mi ez, de azt mondta: „Kiismerem magam.” A brémai Vulkan hajógyárban tanult hegeszteni, és esti kurzusokon németül is. Amikor valamivel később a brémai szenátus kétnyelvű tanárokat keresett, Ali Deniz jelentkezett, és az úgynevezett „szenátusi tanárok” közé került. Németországot hazájaként írja le. De szeretné, ha „hazájában”, Törökországban temessék el. „Ki látogatja meg a síromat, ha itt temetnek el? Alig valaki. De Törökországban több százan lennének. Ezért szeretnék visszamenni oda."

 A német-török munkaerő - toborozási szerződés tizenkét évig, 1961-től 1973-ig volt érvényben. 867 ezren hitték el a benne foglalt ígéreteket. 1974-ben Aras Ören író keserű mérleget von erről „A rövid álom Kagithane-ból” című hosszú versében: (részlet) „A nyolcszázezer / Milyen beteg halak voltak ők, / napfény nélküli akváriumokban, / milyen beteg halak voltak ők, / sáros vízben, / ezeken a vidékeken, mint a sáros / akváriumi vizek.” Ören verseit idézi az „Innen vagyunk” című kiállítás az esseni Ruhr Múzeumban, amely most hamarosan bezár, de jövőre Hamburgban és Berlinben lesz látható. Körülbelül 190-et tartalmaz az összesen 3500 fényképből, amelyeket a török fotós, Ergun Catagay készített 1990-ben öt német városban, a török-német életről szóló nagyméretű fotóriportjához. Brémában az ember a kezdeteket nézi, Catagay szeme a második generáción van. Ma közel hárommillió török migrációs hátterű ember él Németországban. 

Török bányászok a Dusiburg közeli „Walsum” bányából. Foto: Ullstein Bild

Összeállította és fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

^[1] Zeynep Sefariye Eksi a Föderation demokratischer Arbeitervereine (DIDF) Demokratikus Munkásegyesületek Szövetsége) elnöke

^[2] DGB: Deutscher Gewerkschaftsbund, Német Szakszervezetek Szövetsége https://de.wikipedia.org/wiki/Deutscher_Gewerkschaftsbund

^[3] A diaszpóra kifejezés (diaspora, ógörög nyelven: διασπορά – jelentése: magok elvetése vagy szétszórása) valamely etnikumra, vallás követőire, illetve közösségre utal, akik külső kényszer hatására elhagyni kényszerülnek szülőföldjüket, majd a világ valamely táján más népek közé szétszóródva folytatják életüket, építik kultúrájukat. https://hu.wikipedia.org/wiki/Diaszp%C3%B3ra. Vagyis identitásuk a szülőföldhöz köti őket, még ha nem is ismerik azt.