Éppen ma 30 éve annak, hogy Mihail Gorbacsov pártfőtitkár, a Szovjetunió első (és egyetlen) elnöke ellenében - a "Szovjetunió megmentése érdekében" - tulajdonképpen az ő legfőbb emberei végrehajtották az ismert puccsot, melyet jelen sorok írója már akkoriban egy értékelő írásában "operett-puccsként" határozott meg, jelezve, hogy semmilyen komoly esélye már nem volt a sikerre.
Az elképzelt hatalmi fordulatnak nem voltak már szervezett társadalmi felhajtóerői, a SZKP kártyavárként omlott össze. A hatalmi fordulatra tett kísérlet két nap alatt elbukott. A párt felső hatalmi elitje és értelmiségi "meghosszabbításaik" évekkel korábban a "nyugati kapitalizmus" fogyasztói kulturájának híveivé, részben propagandistáivá váltak.
Az esemény alkalmából csak egyetlen, de fontos összefüggésre hívnám fel a gondolkodó emberek figyelmét. Márpedig azok az olvasók, akik rendszerkritikai elméleti folyóiratunkat követik, sokan évtizedek, a fiatalabbak is évek óta, megbocsátják nekem, ha ez alkalomból a műfaji adottságoknak megfelelően tényleg csak egyetlen mozzanara hívom fel figyelmüket - régi vágású nosztalgiázás helyett.
A Szovjetunió és az államszocialista rendszer szétverésében nem általában a reformok képezték az igazi problémát, hiszen valamiképpen a kialakult gazdasági-irányítási és szociális-mentális válságból ki kellett jutni. Az igazi probléma a reformok tartalma volt: a nép nélkül, sőt a népi mozgalmak elnyomásával tovább a kapitalizmusba a "szabad piac" igézetében, vagy népi részvétellel a demokratikus-önigazgatói szocializmus felé. Nem volt harmadik esély. A régi rendszer már nem volt tartható 1989 után. El kell ma is gondolkodnunk azon, vajon miért nem védték meg a Szovjetuniót, az államszocializmust, az állami tulajdont azok a munkástömegek, akik nevében a szovjet hatalom 70 éve létezett. Miért "fogyott el" a rendszerbe vett hitt tömeges méretekben?
A mai "sztálinisták" és a mai "piacosok" még mindig nem tanulták meg a történelmi leckét: az összeomlás nem magyarázható önmagában sem az "árulás-elmélettel", noha voltak árulók, mint tudjuk; sem a "mindent eldöntő" külső tényező konspiratív elméletével, noha volt külső beavatkozás is. Mint mindig.
Tudjuk: a bürokrácia és a hatalmi elitek meghatározó csoportjai az államszocialista évtizedek alatt felhalmozott állami tulajdon privatizálásával, magántulajonná való átalakításával kívánták megőrzni hatalmi-politikai és szociális privilégiumaikat. Nem a véletlenben, hanem anyagi érdekekben gyökerezik, hogy az átalakulás egykori kommunista ideológusainak jó része is konzervatívvá vagy liberálissá vált. Az Eszmélet megalapítása óta - a fenti két irányzattal ellentétben - azt képviselte- képviseli, hogy a közvetlen társadalmi-dolgozói tulajdon dominanciája nélkül nem jöhet létre a szocializmus, az "emberarcú társadalom". Nagyon egyszerűen szólva: ha a termelő közösségek nem érzik sajátjuknak az általuk működtetett termelési egységeket, akkor az nem az ő rendszerük és nem védik meg, ha állami kényszer nem diktálja. Nem áll érdekükben megharcolni érte. Mire erre az összefüggésre rájöttek, ha rájöttek, már lent találták magukat az aluljárókban, a munkanélküli irodákban, a szociális periférián...és még utódaik is mind a mai napig "élvezik" az oligarchikus kapitalizmus összes "vívmányát" és hallgatnak azokra a szirénhangokra, melyek továbbra is, mint 30 éve mindig, a "jó kapitalizmus" bornírt feltételezésével szédítik őket.
Persze, ha a kirekesztettek, elnyomottak, megalázottak, becsapottak, a bérből élők, a munkanélküliek, nem szervezik meg magukat a tőke világán túlmutó jelzett társadalmi-termelési, kulturális-politikai formákban, a felettük álló hatalmak, uralmi hierarchiák kénye-kedvének lesznek továbbra is kiszolgáltatva. Hic Rhodus hic salta.
--------------
Az ELTE Ruszisztikai Intézet és az Eszmélet számos tanulmányát ajánlom olvasóink figyelmébe, akik részletesen meg akarnak ismerkedni a Szovjetunió szétesésével, annak okaival és következményeivel. E kérdések megválaszolásához nemrég megjelent 130. számunk több írása is komoly adalékokkal szolgál, s a megelőző, a 129 számunk.
