A Nyugat veresége annyira teljes körű, hogy a táliboknak még a látszatra sem kell adniuk a béketárgyalásokon. „A külföldi fegyveres erők most szinte fejvesztetten vonulnak vissza” - írta Peter Carstens április 24 - én a FAZ-ban (Frankfurter Allgemeine Zeitung). Aznap az Egyesült Államok Isztambulban megtartott békekonferenciára hívta meg a tálibokat. Az iszlamisták ennek semmi értelmét nem látták, és nem voltak hajlandók a béketárgyalásokra elmenni.
A jelenlegi helyzet drámaian megváltozott a javukra. 2021. július 1 -jén a tálibok bejelentették, hogy Afganisztán területének 80 százalékát és a 421 körzetéből 218-at irányítanak. Továbbra is haladnak előre, elfoglalták Maidan-Wardak tartományt, és szó szerint Kabul kapujában vannak. 2021. augusztus 6-án meghódították Saranj-t, a dél-nyugati Afganisztánban Nimruz tartomány fővárosát, augusztus 7-én Scheberghan és Sarepul tartományokat, valamint augusztus 8-án Kunduz tartományt (volt német szektor).[1] Új taktikai megközelítésük a várakozásoknak megfelelő: felhívták az afgán nemzeti hadsereg (ANA) katonáit, hogy adják meg magukat. Katonák ezrei egyetlen lövés nélkül máris csatlakoztak a tálibokhoz. A kabuli kormányzat vesztésre áll. Hogy a hadvezérek (warlords) összefognak-e Kabul elfoglalása előtt, hogy megállítsák a tálibokat, hogy Afganisztánon belüli tárgyalások folytathassanak, az talán a csillagokban van csak megírva.
Afganisztán elitje már rég átutalta dollárjait a dubai bankokhoz, és becsomagolt bőröndjeiken ülnek. Aki teheti, elhagyja az országot.
Az USA-nak és NATO-szövetségeseinek nem sikerült legyőzniük a tálibokat, még 150.000 katona bevetésével sem. A háború hetente 1,5 milliárd dollárba került 2001 és 2014 közötti fénykorában. Hosszú távon már nem lehetett finanszírozni. A háború húsz éve elképzelhetetlen pusztításokat okozott. A TOLO-TV hírcsatorna április 18-i jelentése szerint az afgán és az amerikai kormány, valamint az ENSZ számításai szerint 160.000 ember halt meg 2001 óta. Emellett a FAZ szerint "66.000 afgán biztonsági erőt, 4000 nemzetközi katonát és 80 000 iszlamistát" öltek meg. Ezen túlmenően, a NATO-országok hadvezéreinek együttműködése és közvetlen támogatása révén a korrupció, a nepotizmus, az etnikai széttagoltság és hasonlóak, továbbra is különösen jól fejlődhettek. Az egész állami apparátus, mind az igazságszolgáltatás, mind a végrehajtó hatalom, a törvényhozás és a biztonsági szervek, alaposan szennyezettek a korrupció vírusával. Az elit már rég átutalta dollárjait a dubai bankokhoz, és most becsomagolt bőröndjeiken ülnek. Aki teheti, elhagyja az országot.
Joe Biden manővere
A katasztrófa története a kilencvenes évek elején kezdődött: az Egyesült Államok legfőbb képviselője, George Bush Senior 1991 elején bejelentette az "Új Világrendet" az Egyesült Államok által vezetett Irak elleni háború befejezése után. A Bush Junior körüli neokonzervatívok[2] - Dick Cheney, Paul Wolfowitz és Donald Rumsfeld - Greater-Middle-East (GME)[3], vagyis a közel-keleti stratégiájának részeként - a teljes Közel- és Közép-Kelet régiót az Egyesült Államok ellenőrzése alá akarták vonni, a Kaukázustól Észak-Afrikáig és onnan Banglades-től Hindukus[4]-ig. A 2001. szeptember 11 -i New York-i támadások megfelelő alkalmat adtak a GME stratégia végrehajtására. 2001. október 7-én az amerikai vadászgépek bombázni kezdték Afganisztánt. Miután a tálib rezsimet négy hét után elsöpörték, az amerikai egységek 2003 elején bevonultak Irakba. Irakban a háború még javában folyt, amikor a tálibok - visszanyerve erejüket - visszatértek.
Az USA-nak végül el kellett fogadnia vereségét. Titokban is és hivatalosan is két évig tárgyaltak a tálibokkal a Katari Emirátusban, és 2020 februárjában aláírták a megállapodást – még mindig Donald Trump vezetésével. Ebben kötelezték magukat, hogy 2021. április végéig kivonják katonáikat Afganisztánból. Ezzel a tálibok szó szerint diplomáciai úton is legyőzték az USA-t, és az USA kapitulációját szerződéssel pecsételték meg.
Az új amerikai elnök, Joe Biden kezdetben megkérdőjelezte a hadsereg kivonulását 2021. április végéig. Beszélni akartak a tálibokkal a dátum elhalasztásáról annak érdekében, hogy "egy kicsit tovább" maradhassanak a Hindukus-ban. "Hat hét alatt nem igazán lehet több mint 10.000 katonát kivonni" - mondta az amerikai felsőház Biztonsági Bizottságának elnöke, Adam Smith március 24-én. „Együtt fogjuk eldönteni, hogy „amikor az idő megérett rá, elhagyjuk Afganisztánt” - mondta az Egyesült Államok brüsszeli NATO-nagykövetének képviselője. Biden március 29-én hangsúlyozta, hogy nem akarja, hogy nyomás gyakoroljanak rájuk a megbeszélt határidő miatt. "Menni fogunk. A kérdés az, hogy mikor megyünk ” – volt a hozzáállása.
A tálibok azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy az Egyesült Államok hajtsa végre a 2020. februári megállapodást, különben "azokat, akik nem tartják be a megállapodást, felelősségre vonják" - hangsúlyozta az iszlamisták szóvivője a Twitteren. Bejelentették tavaszi offenzívájukat, hogy ezzel az USA-t és a NATO-t még idén kivonulásra kényszerítsék. Marie-Agnes Strack-Zimmermann, az FDP védelmi politikusa szerint "ez inkább menekülésnek tűnik". Az USA pontosan ezt a forgatókönyvet – egy második Saigont – akarta elkerülni.
Biden amerikai elnöknek akaratlanul is el kellett ismernie, hogy az USA-nak már nincs esélye Afganisztánban. Április 13-án elrendelte katonáinak kivonását az év szeptemberére. Szeptember 11-ig minden amerikai egységnek feltétel nélkül és a ellenszolgáltatás nélkül ki kell vonulnia a Hindukus-ból.
Május 1-jén hivatalosan is megkezdődött a NATO-egységek kivonása Afganisztánból. Továbbra sem világos, mi történik azokkal a külföldi zsoldosokkal, akik az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) és a más NATO-országok titkosszolgálatai nevében Afganisztánban dolgoztak. Assadullah Walwalgi, a katonai kérdések szakértője körülbelül 40.000-re becsüli azokat, akik mintegy 50 különböző, túlnyomórészt amerikai katonai társasággal vannak szerződésben, és akik "elvégzik a piszkos munkát". Kivonásukról és visszavonásukról egyelőre szó sincs.
Az új fókusz: Kína
Afganisztánban mind az amerikai imperialista hatalom, mind szövetségesei, köztük Németország számára sem a nők jogai, sem az emberi jogok nem voltak fontosak. Afganisztán sem érdekelte őket. Számukra fontosak voltak a térségben fennálló stratégiai érdekeik, az Orosz Föderáció bekerítése és az iráni rendszerváltás. De most megváltoztak a feltételek és velük együtt az amerikai stratégia prioritásai. Belátható időn belül a Kínai Népköztársaság gazdaságilag, de katonailag is képes lesz megelőzni az USA-t, vagy ha nem megelőzni, akkor legalábbis felzárkózni hozzá. 2017 végén Kínát "stratégiai riválisnak" minősítették az amerikai nemzetbiztonsági stratégiában.
Afganisztán már nem fontos. A jövőben az USA erejét a stratégiailag fontosabb régiókra akarja koncentrálni
Az USA most megpróbálja Biden elnöksége alatt katonailag bekeríteni Kínát és legalább késleltetni az ország felemelkedését a jövőbeli világhatalomhoz. Már Barack Obama amerikai elnök is kinyilvánította az Egyesült Államok vezetésével a "Csendes –óceán évszázadát" - ez a stratégia egyértelműen Kína ellen irányul. Ennek érdekében az USA már regionális katonai szövetségeket kötött Japánnal, Dél-Koreával, Ausztráliával, a Fülöp-szigetekkel, Thaifölddel, Szingapúrral, Vietnámmal, Malajziával, Indonéziával és az atomhatalom Indiával.
A Dél-Kínai-tenger körüli regionális konfliktust – amelynek 80 százalékára Kína már bejelentette igényét, és részben már meg is szállta – vetheti be az USA, mint a Kína elleni konfliktus vezető témáját. Kína igénye "történelmi érvekre támaszkodik, amelyek kétezer évre nyúlnak vissza". Afganisztánt pedig ideiglenesen leírták. Az USA arra a geostratégiai régióra akarja összpontosítani erőit, amely a jövőben fontos szerepet fog játszani. A régió, amelyre építve ezt a fölényt meg akarják erősíteni, a Csendes-óceán térsége. Az erőket Afganisztánban és környékén éppen azért vonják vissza, hogy a Kínával szemben támaszpontot építsenek a Csendes-óceánon.És mi lesz Afganisztánnal? Sok mindent tudunk, de nem mindent az amerikai stratégiáról Afganisztánban és környékén. A következő lehetőségek feltételezhetők:
Először is: Közvetlenül a NATO-egységek kivonulása után a politikai és katonai elit elhagyja az országot annak érdekében, hogy ne vegyenek részt egy esetleges megújult háborúban a tálibokkal. Azután, mint 1996-ban, a tálibok lesznek az ország egyedüli uralkodói.
Másodszor: Ha az amerikai adminisztrációnak sikerülne megnyernie a tálibokat nagylelkű pénzügyi és fejlesztési politikai ajánlatokkal egy koalíciós kormány megalakítására a kabuli adminisztrációval, akkor viszonylag zökkenőmentes átalakulás következhet be afgán mércével mérve.
Harmadszor, ha ez nem sikerül, nagy valószínűséggel kitörhet az 1992-hez hasonló polgárháború, amelyben Kabul nagyrészt megsemmisült, és több mint 50.000 embert öltek meg.
Szerző: Matin Baraki[5] nemzetközi politikát tanított a marburgi, a gießeni, a kasseli és a münsteri egyetemen, valamint az FHS-Fulda-ban. A Marburgi Philipps Egyetem Konfliktuskutató Központjának tagja.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
[1] A cikk augusztus 9-én készült, nem foglalja magába legújabb fejleményeket.
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Neokonzervativizmus
[3] https://de.wikipedia.org/wiki/Gro%C3%9Fraum_Mittlerer_Osten
[4] https://de.wikipedia.org/wiki/Hindukusch
[5] https://www.akweb.de/autor-in/matin-baraki/
Forrás: https://www.akweb.de/politik/afghanistan-taliban-in-kabul-die-verheerende-bilanz-des-nato-krieges/ 2021. augusztus 17.
Bev.kép: Az iszlamista tálibokat (itt látható harcosok 2012 -ben egy reintegrációs programban vettek részt) végső soron még 20 év alatt sem lehetett legyőzni 150 000 katona bevetésével sem. Fotó: isafmedia / Wikimedia Commons, CC BY 2.0
