Az ÖVP több mint 100 éve küzd a munkaidő csökkentése ellen. Ha a keresztényszocialistákon és az ipari vállalatok képviselőin múlna, a munkanapok soha nem lettek volna rövidebbek. Ha a szakszervezetek és az alkalmazottak harcai nem lettek volna eredményesek, akkor Ausztriában az emberek továbbra is napi 12, 14 vagy akár 16 órát dolgoznának - és ezt a hét hat napján.

Több mint 100 éve a dolgozó emberek és képviselőik rövidebb munkaidőt követelnek – újból és újból, sikeresen. 1885-ben ez a harc 11 órás munkanapot és 60 órás hetet eredményezett, hat munkanappal. Az évtizedek alatt ez 8 órává vált, a hét öt napján, a szokásos munkaidőnek megfelelően. Még akkor is, ha a munkavállalók világa ma teljesen más, mint 1885-ben volt - az ellenérvek 2020-ban ugyanazok, mint akkor:             

„Ez most nem a megfelelő idő arra, hogy munkaidő csökkentésről beszéljünk“. Christine Aschbacher, ÖVP miniszter, sajtótájékoztató, 2020. július 14.      

„Nagyon jól tudják, hogy ez a munkaidő csökkentés milyen súlyosan érintene bennünket pont a jelenlegi helyzetben“ Karl Marberger, ÖVP parlamenti képviselő, 1968.12.12-én a 40 órás munkahétről.     

"A gyárakat a 8 órás munkanappal egy nagyon súlyos terhelési próba elé állítottuk…a kisipari vállalkozásoknak már eddig is nagyon heves küzdelmeket kellett folytatniuk a gyárakkal, és nagyon kétlem, hogy pont most van a megfelelő ideje annak, hogy a kisipari vállalkozásokat ellehetetlenítsük a 8 órás munkanappal….”  Alois Dengg, parlamenti képviselő, 1919. 12. 17. a 8 órás munkanapról.

Ausztriában a munkaidő nem csökkent minden területre vonatkozóan 45 éve, a gazdasági teljesítmény jelentős növekedése ellenére. Csak néhány iparágban csökkentették a munkaidőt a kollektív szerződésekben. Ma az osztrákok dolgoznak a legtöbbet Európában, csak Máltán és Cipruson dolgoznak többet. 2018-ban az ÖVP-FPÖ szövetségi kormány Sebastian Kurz irányításával még meg is hosszabbította a munkaidőt: először lehetséges ismét a 60 órás munkahét, kollektív szerződés nélkül. Ezen túlmenően ebben az országban a munkavállalók évente mintegy 260 millió óra túlórát teljesítenek, ebből jó 40 milliót soha nem fizetnek ki. Itt lenne az ideje Ausztriában a munkaidőről beszélgetni^[1], amivel sok szakértő, politikus, munkavállaló és képviselőik is egyetértenek. De az ÖVP – csakúgy, mint száz évvel ezelőtt - ellene van.

Megnéztük az elmúlt 100 év fő érveit, és összehasonlítottuk a konzervatív figyelmeztetéseket a valósággal.

Tartalomjegyzék

1) Sajnos az idő soha nem megfelelő

2) Az érvelés: egyetlen cég sem marad Ausztriában

3) Honnan vegyünk a megüresedett állásokra szakembereket?

4) Ki fizesse? Túl sokba kerül!

5) Ne csökkentsék a munkaidőt válság idején!

6) A munkaidő csökkentésének kísértete

Sajnos az idő soha nem megfelelő

Az ÖVP leggyakoribb érve egy 4 napos munkahét ellen az időzítés. Jelenleg, a koronaválság idején valóban nem lehet gondolkodni a munkaidő csökkentésén - mondják. Ám az ÖVP politikusainak parlamenti beszédei és nyilatkozatai az elmúlt 100 évben azt mutatják, hogy ha Ausztria alkalmazottai a rövidebb munkaidő ügyében kivárták volna az ÖVP és az üzlet képviselői szerinti megfelelő időt, akkor valószínűleg még mindig 12 órás munkanapban és a 6 napos munkahétben dolgoznának

Az ÖVP-nek és az iparosoknak egy pontban igazuk van: Nincs a természettől elrendelt idő a törvényes munkaidő-csökkentésre. A csökkentett munkaidőt nem varázslatként jelentik be, nem pottyan le az égből. Szinte az összes munkaidő csökkentést nagy nehézségek árán kellett az ÖVP-től és az üzlet képviselőitől kiharcolni - demonstrációkkal, sztrájkokkal, tiltakozásokkal és népszavazásokkal.

2) A székhely érvelése: egyetlen társaság sem marad Ausztriában

Az a fenyegetés, hogy a vállalatok a rövidebb munkaidő és a „drágább munkavállalók” miatt külföldre menekülnek, már sokkal régebb óta használatos, mint a globalizáció. Az cégek elvándorlásától való félelem több mint száz éve népszerű érv a munkavállalók helyzetének szinte bármilyen javításával szemben. Nincs ez másként a munkaidő csökkentésével sem.

Ezt a véleményt nemcsak az üzleti vállalkozások képviselői osztották, hanem a német császár is. 1890-ben II. Vilmos biztos volt abban, hogy a jobb munkakörülmények tönkreteszik a német ipart és nem teszik versenyképessé más országokkal: „Gazdasági szempontból figyelembe kell venni, hogy a túlzott munkavállalói védelmi jogszabályok aránytalanul nagy terhet rónak a német iparra a külföldiekhez képest. Ami a német ipart hátrányosan befolyásolja a nemzetközi versenyben. (...) Ha ezen az úton további előrelépés történik, és Németország már nem tud előnyösebb lenni a külföldi versenytársaknál, akkor az ipar károsodásával a dolgozók keresete is károsodik. "

Sok szakértő számára egyértelmű, hogy a vállalatok nem fordítanak hátat Ausztriának: A magas szintű képzettség, a jó infrastruktúra és a magas életminőség évtizedek óta vonzzák a vállalatokat, és továbbra is alapvető helymeghatározó tényező:

 „Ausztriában a teljes munkaidőben foglalkoztatottak munkaideje a leghosszabbak között van Európában. Más európai országokban szinte mindenütt rövidebb a munkaidő. Egyébként a működési hely (telephely) áthelyezésének örökös fenyegetése az egyik legalkalmasabb módszer arra, hogy a gazdaság vezetői saját érdekeiket érvényesítsék a dolgozó lakosság rovására. ”- mondja a vitáról Matthias Schnetzer, az AK (Munkaügyi kamara) közgazdasági szakértője.

Az új „munkaügyi miniszter”, Martin Kocher is ugyanazt a trombitát fújja, és jól ismert érveket hallunk tőle: Kocher elutasítja a munkaidő csökkentését, mert a munkaidő csökkentése „növeli a bérköltségeket” és „rossz lenne a gazdaságnak”.

Az export összehasonlítása azt is megmutatja, hogy Ausztria mennyire versenyképes a nemzetközi összehasonlításban.

  Felirat: „ A külföldi konkurencia miatt a munkaidő csökkentése lehetetlen”, mondják konzervatívok.   

A külföld konkurenciáját nem lehet a munkaidő csökkentése elleni érvként elfogadni

Eközben a 40 órás munkahét bevezetése óta az export tovább növekedett.

Honnan vegyünk a megüresedett állásokra szakembereket?

Bár a konzervatívok szeretik azt állítani, hogy a munkaidő csökkentése "megsemmisítené a munkahelyeket", az ellenkező érvet is szeretik megfogalmazni: hogy nincs elég képzett ember az újonnan létrehozott állások betöltésére.

Harald Mahrer, a WKO, az Osztrák Gazdasági Kamara elnöke, 2020. 07. 04-én nyilatkozta:

„A hiányzó szakemberek problémája most nincs a fókuszban, de hamarosan megint a figyelem középpontjába kerül. Amiről egyáltalán nem akarok beszélni, az a munkaidő csökkentése.”

Arthur Mussil, ÖVP parlamenti képviselő 1969. 03.26-án a 40 órás munkahétről:

„Aki ismeri a munkaerőpiaci trendeket, az tudja, hogy a jövőben jelentősen nagyobb igény lesz kvalifikált szakemberek iránt – mindez munkaidő csökkenés és a munkaidő csökkentésről tartandó népszavazás nélkül.”

Igaz: Ausztriában bizonyos ágazatokban túl kevés a szakképzett munkaerő - például az ápolás területén. A hosszú munkaidő azonban ezen nem változtat. Éppen ellenkezőleg: Azok a vállalatok, amelyeknek gondjai vannak a jól képzett szakmunkások felvételével, évek óta jobb munkakörülményekre támaszkodnak szakképzett munkavállalók toborzása és megtartása érdekében - ideértve a rövidebb munkaidőt is. Például a csúcstechnológiájú vegyipar és acélipar, amelyek némelyike 32 órás munkahéttel működik. A "Brüder Unterweger" kelet-tiroli szappangyártó szintén rövidebb munkanapokkal dolgozik^[2]:

"Időközben kiderült, hogy nem a pénz az egyedüli döntő tényező a munkahely megválasztásánál, hanem a rendelkezésre álló szabadidő is" - mondja Michael Unterweger. Ezzel az ajánlattal elegendő számú jó munkavállalót találunk, különösen a magasan képzettek körében."

A Munkaügyi Kamara is tud ilyen erőfeszítésekről: „Az olyan ágazatok, mint az idegenforgalom vagy az ápolás, amelyek sokak számára vonzóbbá válhatnak, ha lerövidítik a munkaidőt. Például néhány vállalat egy éves szolgálat után már egy 6. heti nyaralással hirdet, hogy ezzel képzett szakembereket vonzzon a céghez ”- magyarázza Schnetzer. "Még akkor is, ha más intézkedések sokkal fontosabbak a szakképzett munkaerő hiányának megoldására, mint például a szakképzésbe és a továbbképzésbe történő beruházások."

Ki fizesse? Túl sokba kerül!

A vállalatok számára megfizethetetlen többletterhet jelentene, ha a munkavállalók ugyanazon bérekért kevesebb munkát végeznének. Ennek következménye egy költségrobbanás és a termelés visszaesése lenne - minden vállalat bebukna, mondják az ÖVP és az nagyvállalatok magabiztosan.

A történelem itt is azt mutatja, hogy hiábavalóak voltak a félelmek. Az osztrák textilipar, amely hevesen ellenezte a 11 órás munkanap bevezetését, 1913-ban 24-szer több gyapotot dolgozott fel, mint 1841-ben. Az 1885-ös munkaidő csökkenése következtében a termelés visszaeséséről szó sem lehetett.

A gazdasági helyzet még inkább észrevehetővé vált a 40 órás hét 1969-es fokozatos bevezetése után. Az 1970-es évek gazdasági növekedését a maga öt-hét százalékos éves növekedési rátával a mai napig sem sikerült elérni. Ez az osztrák ipar termelési volumenében is meglátszik, amely 1950 és 1998 között 8,1-szeresére nőtt, 1970 és 1998 között azonban csak megduplázódott.

Ezen kívül az 1960-as évektől kezdve nemcsak több volt a termelés, de emellett az egységnyi munkaerőköltség is rendkívül kedvezően alakult az osztrák iparban. A többi olyan országhoz képest, amelyek akkor már az EU-ban voltak, Ausztria 1964 és 1997 között 0,8% -os éves bérköltség-előnyt regisztrált.

A beharangozott üzleti bukás vagy a termelés összeomlása történelmileg nem bizonyítható - éppen ellenkezőleg.

Az elmúlt évtizedekben azonban a vállalatvezetők egyre nagyobb részt vettek ki a vállalatok növekvő profitjából. A munkások egyre kevesebbet láttak abból, amit megtermeltek. Ez látható a bérkvótában, amely hosszú távon csökkent, és a nyereségkvótában, amely ugyanakkor növekedett. Mindeközben azt kellett folyamatosan végighallgatnunk, hogy a vállalatok nem engedhetik meg maguknak a munkavállaló barát intézkedéseket.

A 90-es évek közepe óta Ausztriában a bérek és a termelékenység egymástól elszakadtak. A bérek kvótája hosszútávon csökken, míg a nyereség kvótája növekszik.

Tudjuk, hogy a rövidebb munkaidő javítja az alkalmazottak koncentrációját és termelékenységét^[3]. Csökkenti a munkahelyi baleseteket és a betegszabadságokat, mivel az alkalmazottak mentálisan és fizikailag ritkábban vannak túlterhelve. Schnetzer, az AK gazdasági szakértője is ezt hangsúlyozza, de rámutat: „Valójában a központi kérdés kevésbé az, hogy mi károsítja a gazdaságot, hanem az, hogy mi jó az embereknek. A gazdasági érdekek természetesen szerepet játszanak, de nem kizárólag ”. Ez azonban nem számít az új „munkaügyi miniszter”, Martin Kocher számára, aki a „magasabb bérköltségek” érvével elutasítja a munkaidő csökkentését, mivel számára a munkavállalók elsősorban költségtényezőként jelennek meg.

Ne csökkentsék a munkaidőt válság idején!

Az általános gazdasági helyzetnek többször is érvként kell szolgálnia, amikor az ÖVP és az vállalatok meg akarják akadályozni a munkaidő csökkentését. Mert ez csak erős gazdasági konjuktura idején lehetséges, szerintük.

Valójában a jelenlegi gazdasági válságban a munkahelyek megmentése érdekében jelentősen csökken a munkaidő: rövidített munka (Kurzarbeit) formájában. "Természetesen könnyebb csökkenteni a munkaidőt a magas termelékenység növekedése idején, de a jelenlegi magas munkanélküliség különösen innovatív modelleket követel meg a jövedelmező munkavégzés jobb elosztásában az álláskeresők és a túlterheltek között" - magyarázza Schnetzer. És hozzáteszi: "Ugyanilyen fontos lenne a fizetetlen házimunka és az otthoni gondozási munka jobb megosztása^[4], mivel mindkét munka a jelenlegi válságban jelentősen megnőtt."

 

A munkaidő csökkentésének kísértete

A történelem azt mutatja, hogy az érvek fő célja a félelem felkeltése és a dolgozók számára bármilyen javulás lehetetlenné tétele. De a félt bukás nem következett be. Az osztrák gazdaság mindenesetre jól fejlődött, annak ellenére, hogy a munkaidő csökkent - vagy talán annak köszönhetően -, mivel a gazdasági növekedés, az export és a termelékenység az évek során folyamatosan emelkedett. A munka termelékenységét tekintve Ausztria az EU-ban átlagosan az élmezőnyben van, és az egy alkalmazottra jutó bruttó hozzáadott érték 116,6 százalékával megelőzi az olyan iparosodott nemzeteket, mint Franciaország, Németország, Olaszország és Nagy-Britannia. Ebben meghatározó szerepet játszanak a képzett és motivált alkalmazottak.

       

A vállalatok nyeresége növekszik – a bérek csökkennek.

A nyereség arány (Gewinnquote) - és bérek arányának (Lohnquote) változása bruttó hazai termékben 1970 óta

A kérdés az, hogy ki fog profitálni ebből a fejlődésből. Legkésőbb az 1990-es évek óta a bérek a növekvő termelékenység után kullognak. Gyorsabban, jobban és többet termelnek, de a bérek nem nőnek ennek megfelelően. Másrészt látható, hogy a vállalatok az elmúlt évtizedekben egyre több nyereségre tettek szert. Legfőbb ideje lenne ennek a közösen generált fejlődésnek a munkaidő csökkentésével való igazságos elosztását elérni.

Szorgalom nélkül nincs nyereség

        

Forrás: https://kontrast.at/ohne-fleiss-kein-preis/            2021. június 29.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

 

^[1] https://kontrast.at/4-tage-woche-vor-und-nachteile/        

^[2] https://kontrast.at/4-tage-woche-erfahrungen-tirol-brueder-unterweger/  

^[3] https://kontrast.at/4-tage-woche-neuseeland-barnes/

^[4] https://kontrast.at/gleichstellung-frauen-arbeitsmarkt-corona/