Ezen a vasárnapon egy éve, hogy Sir Keir Starmer vezeti a brit szociáldemokratákat. Ez idő alatt sikerült elérnie, hogy a Labour párt a társadalmi mozgalmak számára még a legkisebb, szerény hasznot se hozzon. Egy példa erre: a héten Alexander Sobel, Leeds North-West választókörzet labour képviselője podcast interjút adott. Ebben az interjúban kifejezte ösztönös ellenérzését a nagytőkével szemben. „Amikor képviselő lettem, azt hittem, hogy sohasem fogok találkozni ezekkel az emberekkel. Ezek az emberek az ellenségeink.”

A mondatot a pártvezető Starmer nem akarta ellenvetés nélkül hagyni. A médiákon keresztül a pártvezető közölte: „A vezetésem alatt mindig világossá tettem, hogy a Labour gazdaságbarát. Sőt, több mint gazdaságbarát. Partneri kapcsolatot akarunk a gazdasággal. Alex Sobel tudja, hogy helytelen kijelentéseket tett. Elnézést kért emiatt tőlem”.

Ismerjük az ilyen elnézéseket, ezek csak ritkán jönnek önként. Starmer-nek hivatalban töltött eddigi ideje alatt gondja volt arra, hogy mindazok, akik nem az ő vonalát képviselik, repüljenek. Elődjét, Jeremy Corbynt már hónapokkal ezelőtt kizárták az alsóházi frakcióból. A baloldali szárny más prominens képviselőit, mint a korábban környezetvédelemért felelős Rebecca Long-Bailey-t, már régen kirakták. Mindenütt, ahol a lehetőség felmerül, hogy egy helyi szervezet baloldali személyeket szeretne indítani a helyi és parlamenti választásokon, Starmer pártközpontja közbelép és a demokratikus folyamatot ellehetetleníti. Starmer elrendezi, hogy csak polgári nézeteket képviselő politikusok kerüljenek pozíciókba.

Az a könnyedség, amellyel Starmer a rezsimjét be tudta vezetni, figyelemreméltó. A párt és a szakszervezetek részéről az ellenállás nagyrészt petíciókra és cikkekben megfogalmazott elégedetlenségre korlátozódott. Azt a rövid időt, amelyben Corbyn és a baloldali szárny a párt vezetését magáénak mondhatta, nem használták ki arra, hogy ellenállóképes szervezeti struktúrákat alakítsanak ki. Ennek megfelelően könnyen sikerült Stramer-nek az ellehetetlenítésük.

A Corbyn-időszak legfontosabb örökségét másutt találjuk. Corbyn hivatali ideje alatt a brit fiatalság erőteljesen és tartósan politizálódott. Ennek hatásai jól érzékelhetők a szexista és rasszista politikai erőszak elleni tiltakozásokban, az új autoriter törvényekkel szembeni fellépésben, a bérlők sztrájkjaiban a privatizált diákotthonok embertelen karantén körülményei miatt, és egy sor dolgozói ellenállásban.  A parlamenti út elzáródása utána a politikailag aktív fiatalság egyre inkább az utcára vonul jogai kiharcolásáért. Egy tartós és ellenállásra képes szervezet kiépítése azonban szükségszerű, de nagyon nehéz feladat.

Kommentár Ralf. S.:

Igen, ez nagyon elkeserítő. Kijelenthetnénk, hogy igen, ez világos volt, hogy a szociáldemokraták nem tudnak tartósan baloldaliak lenni. A párt etablisment mindent megtett azért, hogy Corbynt szabotálja. A szociáldemokratáknak újból és újból észre kell venniük, hogy a gyűlöletük mindennel szemben, ami baloldali, nagyobb, mint gyűlöletük a munkások és alkalmazottak ellenfeleivel szemben.  Mert világos, ha valaki, mint Corbyn sikereket ér el, akkor azzal összeomlik a (jobboldali) szociáldemokraták élethazugsága: az ugyanis, hogy az egyetlen út ahhoz, hogy a kapitalizmusból valamit is a dolgozók számára kisajtoljanak, abból áll, hogy az eszméiket kidobják, és a tőkéhez törleszkednek. Ahelyett, hogy szembefordulnának vele és felvennék a küzdelmet ellene. És akkor vannak olyan emberek, mint Corbyn, akik nem dobják a szemétdombra ideáljaikat és még 70 fölött is meg vannak győződve arról, hogy lehetséges egy valóban jobb világ. Azok, akik gerincük elvesztése és ideáljaik elárulása miatt tulajdonképpen önmagukat gyűlölik, most gyűlöletüket azokra vetítik ki, akik ellentétben velük gerincesek maradtak.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Bev. kép: 

Nagy-Britannia Labour pártját egy éve vezeti: Sir Keir Starmer

Foto: HOC/JESSICA TAYLOR/REUTERS