Olvasom, hogy Donald Trumpot, az Amerikai Egyesült Államok negyvenötödik elnökét egyik palotájának személyzete csak „a király”-ként emlegette. Állítólag mindig szeszélyes uralkodóként viselkedett, s így tett elnökként is. A sajtó korábban médiakirályként beszélt róla, az elmúlt négy év alatt pedig a Twitter-király nevet ragasztották rá. Az internetnek abban a részében, amit elsősorban elém sodornak az algoritmusokkal dolgozó számítógépes programok, már az elmúlt hetekben így jellemezték az érzelmileg ellene hangolódott magyarok:

„Ő volt Amerika eddigi legrosszabb elnöke.”

Nem tisztem őt megítélni. De ha igaz az állítás, akkor talán érdemes lenne elgondolkozni azon, milyen az a kiválasztási mechanizmus, milyen az a választási rendszer, amely egy sokak szerint annyira alkalmatlan, narcisztikus személyt emel a világ eddigi vezető hatalmának legmagasabb tisztségébe, amilyennek Domald Trumpot lefestik demokratapárti ellenfelei, nemkülönben a (neo)liberális üzleti körök médiumai?

Azt már meg sem merem említeni, mi van akkor, ha ennek nem csupán a választási szisztéma az oka? Mi van akkor, ha ennél is mélyebbre kell ásni? Ha a mozgatórugókat a gazdasági, a szociális, az értékválság táján kell keresni, ami az USA-t is megrendíti? Mindenesetre kissé gyermekdednek tűnik a már-már permanens amerikai lázadásokban megnyilvánuló jelenségeket azzal magyarázni, hogy az elmúlt négy évben egy bohóc, sőt egy félőrült vezette az országot. Ne kerüljük meg tehát a kérdést!

„Rajongott-e volna Trumpért a sokmilliós tömeg, a választók csaknem fele, ha egyébként elégedett lenne sorsával, a fennálló viszonyokkal?”

Jós nem vagyok, ezért azt javaslom: térjünk vissza a kérdések megválaszolásához egy-két év múlva! Ha a január 20-i beiktatás után, a Joe Biden nevével fémjelzett adminisztrációnak sikerül enyhíteni a társadalmi feszültségeket, s Amerika legalább nagyjából visszatér a régi kerékvágásba, akkor majd tényleg elmondhatjuk: ha nem a ki- és beszámíthatatlan Trump kormányzott volna 2016 és 2020 között, az Egyesült Államok megspórolt volna magának négy keserves évet.

Akkor nem kellett volna az USA szinte minden államában belbiztonsági készültséget elrendelni az elnöki beiktatási ceremónia miatt várható zavargások megelőzésére, letörésére. Akkor nem kellett volna 25 ezer fegyverest Washingtonba vezényelni az ott lévő erőkön felül. Nem mellesleg folyamatosan kiszűrve közülük a Trump-szimpatizásnokat! Mindenesetre ennek az állománynak a nagysága nagyobb, mint ahány amerikai katona Afganisztánban, Irakban, Szíriában, Jemenben együttesen szolgál…

Ám félő, hogy miközben lelép a király, és színre lép az elnök – azazhogy inkább Camala Harris alelnök, akit az öregúr mellé, sőt elé tolnak a médiában –, a válság marad. Márpedig, ha így történik, akkor nem sok jó vár sem az Amerikában, sem a világ más részein élőkre. Miközben az új vezetés az ország lecsendesítésével lesz elfoglalva, óhatatlanul konfrontálódni fog más országokkal, sőt egész régiókkal. Egyrészt azért, mert ahhoz, hogy helyzetbe hozzák a hazai termelőket, vagyis növeljék a munkahelyek számát, el kell lehetetleníteni a külföldi versenytársakat.

Gyengíteni kell Kína, Oroszország, vagy akár az Európai Unió országainak gazdasági helyzetét, hogy felvevőpiacot teremtsenek a gyakran drágább amerikai termékek és energiahordozók számára. Ez pedig forráskivonást fog jelenteni más országokból, ami azokban feszültségekhez vezet. 

Ma még az USA intézményei ellenőrzik a világ pénzügyi forgalmának jelentős részét. Amerikai cégek uralják a nyugati szórakoztatóipart és a hírszolgáltatási piacot. Az internet adatforgalmából eredő előnyök szintén amerikai cégeknél csapódnak le. Washington befolyása érvényesül a nemzetközi szervezetek, bíróságok nagy hányadában. Az így kialakult monopolhelyzettel való visszaélés, amit a katonai támaszpontok világszerte kiépített hálózata nyomatékosít, immár ellenlépésekre késztethetik a kárvallottakat. S még jó, ha nem katonaiakra.

Aligha képzelhető el, hogy a Biden-kormány szakítani tudna a Trump-vezetés alatt felfuttatott kínai és az oroszellenes szankciós politikával. Ha lesz is egy-két ügyben visszatáncolás, a fegyverzetkorlátozási megállapodások egész sorának felmondásával kapcsolatos, az elnököktől független indítékok nagyrészt változatlanok maradnak. Ezek ugyanis a tőkeérdekekből fakadnak, amelyek kihatnak a tömegek foglalkoztatási, szociális stb. helyzetére, vagyis a társadalom egészére. A kormányzati tevékenység arra irányul, hogy összhangot teremtsen a nagy belső rendszerek között. Ehhez a katonai nyomásgyakorlás révén és a diplomácia különféle formáin keresztül kell biztosítani a nemzetközi feltételeket.

A birodalmi recept mindössze ennyi. S minthogy az alaphelyzet változatlan, Bidenék is ezt fogják használni: a belső feszültségeket lehetőleg a nemzetközi porondon fogják levezetni.

Jóllehet, a felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy az utolsó hetekben és napokban a Trump-adminisztráció béna kacsaként, sőt a távozó elnök már-már durcás kisfiúként viselkedett – amit persze a hívei gesztusként értékelhetnek –, Washington ebben az átmeneti időben is szinte naponta tört borsot főként a moszkvai vezetők orra alá. Ebben tehát egyrészt egyfajta folytonosság érzékelhető. Másrészt annak jelzése, hogy a jövőben tovább növelik a nyomást Oroszországra.

Az akciósorozat Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus Moszkvába repítésével kezdődött. Hadd törje a fejét a putyini gárda, mit is kezdjenek vele! Jóllehet az egykori bloggert azonnal őrizetbe vették, a világhálón terjeszteni kezdték egy videóját úgymond Putyin hivalkodó villájáról. Ehhez persze nem mellékelték a tulajdoni lapot. Az internet érzelmi alapon kommentelő népének elég néhány képsor, egy fotó is, hogy egyfajta Pavlov kutyájaként a manipulátorok kénye-kedve szerint reagáljon bármilyen ügyre.

Közben az USA-ban a kormányzati hatalomátvételre készülő Demokrata Párt két nagyasszonya, Hilary Clinton és Nancy Pelosi arról értekezett, mekkora izgalommal várják, hogy átvizsgálhassák a Trump–Putyin beszélgetések hanganyagait. Január 18-án példátlan módon blokkolták a New York-i orosz konzulátus telefon- és internetvonalait. A legnagyobb húzás persze az volt, hogy újból sikerült elérni az Északi-áramlat 2 gázvezeték befejezés előtt álló munkálatainak leállítását. Ezzel persze az oroszok mellett számos nyugat-európai cégnek is sikerült további veszteséget okozni a nemzetközi jogbiztonság, a jogállamiság nagyobb dicsőségére.  

Minderre reagálva kemény hangot ütöttek meg az oroszországi állami duma, vagyis a parlament január 19-i ülésén. Összehangolt támadást indítottak Alekszej Navalnij, továbbá az úgymond őt pénzelő ellenséges titkosszolgálatok, sőt az orosz joghatóságok ellen, amelyek hagyták idáig fajulni az ügyet. A parlament elnöke országa nevében előre kikérte magának, hogy az USA és a NATO-országok befolyásolják az ősszel esedékes oroszországi parlamenti választásokat, amiként azt a múltban tették. Mint mondta: az avítt, átláthatatlan, kontrollálhatatlan amerikai választási rendszer kudarcát látva, ne oktassák ki őket Washingtonból. Nyugat-Európában pedig hagyják végre abba a tüntetők ütlegelését, gumilövedékekkel lövetését!

Egy nappal Joe Biden beiktatása előtt tehát elkezdődött a húzd meg, ereszd meg. Ám ha azt gondolja valaki, hogy majd csak lerendezik a nagyok egymás között ezt az egészét, annak nincs jó hírem. Orbán Viktor hírhedten fontossá tette magát a nemzetközi politikai színpadon, ezért aligha ússzuk meg, hogy a konfliktusokba belekeverjenek bennünket. Előrevetíti a várható fejleményeket, hogy a Biden-csapatba olyan kipróbált harcosokat vettek be a kelet-európai térségbeli amerikai érdekek képviselőiként, akik égnek a vágytól, hogy sikerre vigyék az Oroszország ellenében 2014-ben, Barack Obama elnöksége, Joe Biden alelnöksége alatt Ukrajnában elkezdett, a Lengyelországban, Belaruszban, Moldovában perdig Trump alatt félgőzzel beindított folyamatokat. Ezek az urak és hölgyek aligha fogják tűrni, hogy a magyar kormányfő kilógjon a sorból. Csakhogy az Orbán Viktor révén kijátszható magyar kártyáról feltehetően Moszkva sem szívesen mondana le...#

CÍMKÉP: Donald Trump és Camala Harris – Miközben az új amerikai vezetés az ország lecsendesítésével lesz elfoglalva, óhatatlanul konfrontálódni fog más országokkal, sőt egész régiókkal