Aug. 18-án a Labour Party vezetője, Jeremy Corbyn hivatalosan is felszólította a “többi pártot”, a tőkés osztály hagyományos pártjait, alapjában a liberális demokratákat és a konzervatívok vezetőit, parlamenti képviselőit, hogy alkossanak olyan kormányt, amely megakadályozza az Unió «egyezség nélküli» elhagyását.

A történelmileg a munkásosztály, a szakszervezetekhez szervesen kapcsolódó politikai reprezentáns párt vezetője tehát a 2016-os népszavazás eredmény, az Európai Unióval való szakítás népakaratának megcsúfolására szólít.

Ennek érdekében szövetkezne olyan pártokkal, amelyek közvetlenül a kizsákmányoló osztályhoz tartoznak, és – kormányon, hosszú éveken át  – munkásellenes politikát folytattak. A 2017-es választásokon dolgozók milliói azért szavaztak a Labourra, mert az kinyilvánította, hogy véget akar vetni a privatizációknak, a szakszervezetellenes intézkedéseknek, a közszolgáltatásokat újra akarja államosítani, azaz az EU követeléseivel szembe akar menni.

Egy munkásaktíva írja: «Corbyn felhívását milliók érzik árulásnak. A 2017-s választásokon a Labour kijelentette, hogy tiszteletben tartja a 2016-os népszavazás eredményét. (…). Ezek a milliók adták a párt bázisát az akkori konzervatív parlamenti többséggel szemben a munkáspárti kormányzás reményében».

A legreakciósabb elemekkel való együttes kormányzás azzal a céllal, hogy Nagy-Britanniát benntartsa az Unióban, ezt a perspektívát semisíti meg, még akkor is, ha Corbyn hozzáteszi, hogy ”átmeneti megoldás” és a Labour Party megpróbál majd a legközelebbi választásokon többséget kapni.

De miért áldozzák fel a Labour vezetői saját kormányzásuk lehetőségét az Unió megmentésének oltárán?

Folyamatos propaganda árasztja a megegyezés nélküli brexit («no deal») apokaliptikus katasztrófájának vízióját. A «no deal», a «rugalmas brexit» és a «kemény brexit» kifejezések a 2016-os népszavazás után keletkeztek és a valóságtól elrugaszkodnak. 

De akármilyen jelzőt is tesznek a brexithez, a megegyezés nélkülit vagy a brit tőkéseknek kedvezőt, amivel Boris Johnson próbálkozik, azok az Európai Unió szabályainak alkalmazásával, vagyis szükségszerűen munkásellenes intézkedések özönével járnak.

A dolgozók számára a «leave»-re szavazás az Unióhoz tartozás követelményeinek, egy sor noliberális intézkedésnek a tartalmi ellentétét jelenti, pl. a vasút újraállamosítását.

Pontosan ez okozta a pánikot a tőkés rend soraiban a 2016-os referendum során, emiatt került Nagy-Britannia hosszantartó és elmélyülő válságba.

Ez a krízis persze nem csak a brit kapitalizmust érinti.

Olaszországban az Öt csillag mozgalom (M5S) – amely tagadni merészeli az osztályviszonyokat – , miután a szélsőjobbal kormányozott, Renzi Demokrata Pártja felé fordul az Európai Unió megmentése érdekében.     

A kizsákmányoló osztály minden országban ragaszkodik az Európai Unió intézményéhez, arra soha nem látott mértékben van szüksége.

A munkásosztály politikai függetlensége nélkül pedig nem képes eredményes harcot vívni a reakció minden formája ellen, és megköveteli az Európai Unióval való leszámolást, egy új, szabad népek szabad szövetsége létrehozását.  

 F.F. (LA TRIBUNE DES TRAVAILLEURS, 2019. aug.)