The Family, azaz A Család címmel készült egy ötrészes dokumentumfilm-sorozat a Netflix jóvoltából, mely egy rejtélyes, ám annál befolyásosabb lobbicsoportot mutat be. De tényleg olyan nagy hatalma van-e a Közösségnek, hogy elnököt csináljon Trumpból? És bebizonyítja ezt a sorozat?
A kereszténység sajátosan amerikai verziója, az evangéliumi kereszténység (más néven evangelikalizmus) innen, Európa közepéből nézve mindig is a patriotizmus, az önsegítő tréningek és néha bizony a sima ripacskodás furcsa és bizarr keverékének tűnt, mely nem sokban hasonlít a nálunk honos történelmi egyházaktól látott vallásgyakorlásra. A képhez az is hozzátartozik, hogy az a bizonyos vidéki és túlnyomórészt fehér Amerika, melynek lakói oly fontos szerepet játszottak Donald Trumpelnökké választásában, az evangéliumi kereszténység fő bástyája, és az evangelikalizmus súlyát jelzi az is, hogy alelnök lett a fundamentalista Mike Pence-ből. Ezek ismeretében annyira nem lehet meglepő, hogy az amerikai politikában is hagyományosan komoly súlyuk van ezeknek az ultrakonzervatív vallási vezetőknek, az USA amúgy is sokkal kevésbé szekuláris állam, mint a miénk bármikor is volt az elmúlt évtizedekben, mi hát a meglepő abban, hogy Washingtonban is befolyása van egy fundamentalista elit klubnak?
Jesse Moss dokumentumfilm-sorozata egy oknyomozó újságíró, Jeff Sharlet könyvein alapul, és maga Sharlet is állandó szereplője a sorozatnak, mely öt részben vizsgálja a hivatalosan névtelen, és jobbára csak Family (Család) vagy Fellowship (Közösség) néven emlegetett csoport befolyását az amerikai és a nemzetközi politikára. Ő nem kevesebbet állít, mint hogy egy titkos, maffiaszerű hálózat tartja a markában a politikai elitet, miközben magáról a csoportosulásról szinte semmit nem tudni. A Család befolyását leginkább az évente megrendezett nemzeti imareggeli jelzi, melyen valamennyi amerikai elnök megjelent Eisenhower óta, és amely inkább egy óriási nemzetközi lobbiesemény, meghívottakkal a világ minden részéről, idén például Gattyán György és a magyar nemzeti imareggeliket szervező Balog Zoltánis részt vehettek rajta. Ezt évtizedeken át, a két évvel ezelőtti haláláig egy Doug Coe nevű férfi szervezte, aki a csoportot alapító Abraham Vereide utódjaként lett a névtelen szerveződés semmilyen hivatalos tisztséget nem viselő vezéralakja, miközben számtalan fényképen bukkan fel vezető politikusok társaságában.
Coe tényleg egy rejtélyes alak – „a legnagyobb hatalmú ember Washingtonban, akit senki sem ismer” –, jelen volt a Camp David-i csúcson is 1978-ban, és aki még több más nemzetközi ügyben is kulcsszerepet játszott. Sőt, járt Magyarországon is, de erről is csak nyúlfarknyi hír jelent meg 1993-ban néhány napilapban:
Antall József miniszterelnök tegnap délelőtt rövid megbeszélésen fogadta Douglas Coe-t, a National Prayer Breakfast mozgalom amerikai vezetőjét és a kíséretében lévő politikusokat. A megbeszélésen jelen volt Kodolányi Gyula címzetes államtitkár, a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója.
Hogy miről beszéltek, kik voltak a kíséretében és mi ez a mozgalom, erről egy szó sem esett sehol.
A Családot a norvég születésű Abraham Vereide alapította 1935-ben Seattle-ben, összegyűjtve a város leggazdagabb üzletembereit, hivatalosan azért, hogy közösen imádkozzanak és tanulmányozzák a Bibliát, nem mellesleg pedig segítsenek legyőzni a rendkívül erőteljes szakszervezeti mozgalmat. Sikerrel jártak, a csoport támogatta konzervatív jelöltet később polgármesterré is választották, és Vereide innentől már országos méretekben gondolkodott, a reggeli imamozgalmához pedig 1953-ban sikerült megnyernie Eisenhower elnököt is, aki a kommunizmus elleni harc kellős közepén örömmel vett részt az eseményen. Addigra Vereide mozgalmába már ömlöttek a tehetős támogatók milliói, és amikor a halálával Doug Coe lett a Család vezető alakja, a szervezet súlya még jobban nőtt. Coe mindent megtett, hogy a szervezet a lehető legnagyobb titokban működjön, keveset beszélt, annál többet hallgatott másokat, igyekezett nem előtérbe kerülni, mert úgy vélte, így sokkal nagyobb befolyásra tehetnek szert.
Mindenképpen izgalmas alapanyag tehát a sorozat témája, mégsem sikerül elég jól hozzányúlni: az első részben ugyanis Moss valamiért úgy döntött, dramatizálni kell Jeff Sharlet első élményeit a Családdal, amikor egy bentlakásos, csak fiatal férfiakból álló vallási közösséghez csatlakozott, melyről később kiderült, Coe láthatatlan hadseregének jövőbeni katonái alkotják. De hiába alakítja például Coe-t olyan neves színész, mint James Cromwell, az egész megoldás suta marad, és nehéz eldönteni, mennyi benne a fikció. Főleg, hogy a másik négy részben már hagyományos dokumentumfilmet látunk, beszélő fejekkel és filmbejátszásokkal. A fő probléma azonban még csak nem is ez, hanem hogy nem sikerül a filmnek igazán konkrét állításokat megfogalmaznia a Család valódi hatalmáról.
Moss természetesen igyekszik minden oldalról megszólalókat keríteni, így több olyan politikussal is beszélget, akik közel vannak a Családhoz, és ők mindent megtesznek azért, hogy meggyőzzék a nézőt arról, hogy nincs itt szó semmi titkos összeesküvésről vagy maffiáról, hanem csak politikusokról, akik Jézusról beszélgetnek. Több kritika is kifogásolta, hogy nem derül ki a filmből, ténylegesen mekkora hatalma van a Családnak, és hogy mennyiben különbözik más, befolyásos lobbicsoportoktól. Különösen, hogy az utolsó részben megismerhetünk egy portlandi sejtet, ahol hétköznapi – többségében fekete – férfiak beszélgetnek egy kávézóban, olyan témákról például, mint az intézményes rasszizmus, és egyáltalán nem tűnnek olyan agymosott, üresen vigyorgó fanatikusoknak, mint a dramatizált első részben megismert házlakók. A sorozat egyik republikánus megszólalója még azt is kilátásba helyezi, hogy nőket és kisebbségieket is bevonnak majd a jelenleg csak fehér férfi politikusok mögött álló Család munkájába, a Család egy másik tagja pedig liberálisnak vallja magát.
The Family, 2019, 5 rész, Netflix. Magyar szinkronnal és felirattal is látható.
