1927. augusztus 23.
Ezen a napon került sor Sacco és Vanzetti olasz származású anarchisták kivégzésére. Az ellenük folytatott büntetőeljárás világszerte nagy port kavart, mivel az nem volt mentes igazságtalanságtól, xenofóbiától és politikai boszorkányüldözéstől sem.
Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti olasz származású anarchisták voltak, akik – mint oly sok korabeli sorstársuk – nem találtak kellő megélhetésre, s ezért fiatalon kivándoroltak az Amerikai Egyesült Államokba. Mindketten Plymouthban telepedtek le pár évvel az első világháború kitörése előtt, halárusként kezdtek el dolgozni, így ismerkedtek meg egymással. Rövidesen jó barátok és elvtársak lettek. A világégést kezdettől fogva ellenezték, s több háborúellenes tüntetésen is részt vettek. Hogy elkerüljék a besorozást, az USA hadba lépésekor Mexikóba mentek, s csak a konfliktus befejezését követően tértek vissza onnan.
1920. április 15-én a South Braintree cipőgyár számvivőjét a szemtanúk szerint „olasznak látszó” fegyveresek támadták meg, s egy rablógyilkosság keretében jelentős, mintegy 15 ezer dollárnyi készpénzt vittek el tőle. A rendőrség május 5-én letartóztatta Saccót és Vanzettit, akiknél pisztolyokat találtak, melyeket bizonyítékként használtak fel ellenük a meginduló tárgyalás során. Bár a két férfinak nem volt priusza, s alibit is tudtak igazolni, a vád azt állította, hogy a rablógyilkosságot ők követték el, s hogy a megkaparintott összeget pénzalapként kívánták felhasználni anarchista célok érdekében. Másfelől a gyanúsítottak olasz emigránsok voltak, ami szintén rontott a helyzetükön (például nem is beszéltek folyékonyan angolul, s megesett, hogy a feltett kérdések némelyikét félre értve egészen más válaszokat adtak).
A bírói eljárás tehát bizonyos előítéleteken és prekoncepciókon nyugodott, s nem titkolt célja volt példát statuálni a politikailag veszélyesnek tartott anarchistákon. A tárgyalást vezető bíró, Webster Thayer nem a rendelkezésre álló – meglehetősen gyér – bizonyítékokra fókuszált, hanem mindenekelőtt morális alapon kívánta meg- és elítélni a vádlottakat, felróva nekik például azt is, hogy annak idején kibújtak a katonai szolgálat alól. Ily módon aztán nem meglepő, hogy 1921. július 14-én Thayer bíró mindkettejüket bűnösnek nyilvánította és a legnagyobb kiszabható büntetéssel sújtotta. Sacco és Vanzetti ezt követően éveket töltöttek a halálsoron, míg végül a halálos ítéletet végrehajtották és 1927. augusztus 23-án villamosszékkel kivégezték őket. Bűnösségüket egész idő alatt nem sikerült minden kétséget kizárólag bizonyítani, sőt egy - a tettet időközben magára vállaló - személy vallomását a bíróság figyelmen kívül hagyta.
Már az ellenük indított jogi eljárást is sokan követték figyelemmel és sérelmezték, a kiszabott ítélet azonban minden korábbit felülmúló felháborodást keltett az amerikai munkásság és a nemzetközi közvélemény körében egyaránt. Országszerte, illetve Európában is számos helyen került sor tüntetésekre, sőt egyes helyeken az anarchisták különböző direkt akciókkal (például robbantással) fejezték ki tiltakozásukat. Sacco és Vanzetti érdekében még a korszak értelmiségeinek egy része is nyíltan kiállt Albert Einsteintől H. G. Wellsig. 
1977-ben végül az akkori massachusettsi kormányzó rehabilitálta Saccót és Vanzettit, s augusztus 23-át „Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti emléknappá” nyilvánította.

Forrás: http://spartacus-educational.com/USAvanzetti.htm, http://spartacus-educational.com/USAsaccoN.htm