Maxime Prevot belga külügyminiszter a médiával beszélget, miután megérkezik az uniós külügyminiszterek találkozójára az Európai Tanács luxembourgi épületébe, 2026. április 21-én. Fotó: Virginia Mayo

Az Amnesty International április 21-én kiadott figyelmeztető nyilatkozatában kijelentette, hogy az Európai Unió „minden főnöke gyáva”. Az elítélés közvetlen válasz volt az európai blokk rendszerszintű mulasztására az Izraellel való kapcsolatok fenntartása terén a Külügyek Tanácsának luxemburgi ülésén.

A hónapokig tartó jogi figyelmeztetések ellenére az EU ismét az eljárási biztonságot helyezte előtérbe az emberi élet sürgősségével szemben.

Az EU-ra gyakorolt ​​nyomást egy erkölcsi álláspont kialakítására Spanyolország, Írország és Szlovénia koalíciója vezette, amelyhez később Belgium is csatlakozott. Azt állították, hogy az EU-Izrael Társulási Megállapodás – a kereskedelmi kapcsolataikat szabályozó jogi keret – az „emberi jogok tiszteletben tartásán” alapul.

Ha ezt a megállapodást fenntartjuk, miközben a megszállt Palesztinában folytatódnak a szélsőséges jogsértések, az az EU alapító szerződéseinek értelmét veszti.

Egy ilyen döntés, még ha címkével is ellátták volna, mérhetetlenül jó lett volna. Helyreállította volna az EU megrendült hitelességének egy részét, és újraélesztette volna a nemzetközi jogról szóló vitát. Ami még fontosabb, konkrét intézkedések sorozatát indította volna el Izrael felelősségre vonására, és kézzelfogható reményt adott volna a palesztinoknak.

Mindez azonban Németország és Olaszország lobbitevékenységének köszönhetően nem történt meg. Ezek a nemzetek diplomáciai tűzfalként védték Izraelt a következményektől.

A német álláspont továbbra is összhangban van Berlin keményvonalas Izrael-védelmével, amely álláspont a gázai népirtás során is fennmaradt. Németország, amelynek a tömeges népírtás elleni tiltakozás világszintű legnagyobb szószólójának kellett volna lennie, ismételten Izraelnek nyújtottvédelmet a  Nemzetközi Bíróságon (ICJ) és más globális intézményeknél.

E népirtás során Berlin megduplázta erejét, és ragaszkodott ahhoz, hogy a vádnak „semmi alapja sincs”. Ez a merev álláspont változatlan maradt akkor is, amikor Spanyolország csatlakozott a dél-afrikai ügyhöz a Nemzetközi Bíróság előtt, ami mély szakadást jelez az európai jogi és erkölcsi konszenzusban.

Ezért nem meglepő, hogy a német vezetés „nem megfelelőnek” minősítette a kereskedelem felfüggesztésére vonatkozó luxemburgi javaslatot. Olaszországgal együtt ragaszkodott ahhoz, hogy az EU-nak „konstruktív párbeszédet” kell folytatnia Tel-Aviv-al – ez a kifejezés mára a bűnrészesség eufemizmusává vált.

Olaszország egy bizarrabb példát mutat. Míg Giorgia Meloni jobboldali kormánya továbbra is az Izrael-párti gárdával van összekötve, az olasz nép mozgósítása az egyik legerősebb Európában.

Róma és Milánó utcáin tömegtüntetések és általános sztrájkok zajlottak, amelyek vetekedtek a Spanyolországban tapasztalt hévvel. Meloni azonban továbbra sem hajlandó meghallgatni népe felhívását, miniszterei pedig Luxemburgban kijelentették, hogy a szerződés felfüggesztésére irányuló javaslatot „elhalasztották”.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök valószínűleg nagy megkönnyebbülést érzett a szavazás után. Az izraeli gazdaság jelenleg a folyamatos háborúk elképesztő terhe alatt küzd, a költségvetési hiány pedig az egekbe szökik, miközben a védelmi kiadások az egekbe szöknek. Az EU továbbra is Izrael legnagyobb kereskedelmi partnere, az árukereskedelem teljes értéke meghaladja a 42 milliárd eurót.

Ez a megállapodás létfontosságú gazdasági mentőövet biztosít a preferenciális piaci hozzáférés és a csúcstechnológiai integráció révén; felfüggesztése pusztító pénzügyi sokkot okozna.

De az a tény, hogy Németországnak és Olaszországnak egyelőre sikerült fenntartania a szerződést, nem zárja ki a már folyamatban lévő, küszöbön álló szakítást.

Ezt a szakadást nem kormányok, hanem európai társadalmak vezetik. Nem túlzás azt állítani, hogy Európa Izraellel való kapcsolata sorsdöntő változás előtt áll. Izrael feltétel nélküli támogatói, mint például Németország, és a vele szimpatizálóbb nemzetek, mint például Írország, közötti történelmi megosztottság összeomlani látszik, miközben a politikai inga Palesztina felé kileng.

A keményvonalas tábor a közelmúltban a legnagyobb csapást a magyarországi politikai fordulattól kapta. Magyar Péter felemelkedésével, aki nemrégiben megfogadta, hogy Magyarország tiszteletben tartja a Netanjahu elleni letartóztatási parancsokat, Izrael elvesztette legmegbízhatóbb „vétójogát” Brüsszelben.

Ezáltal Németország egyre inkább elszigetelődik, mint a status quo egyetlen nehézsúlyú védelmezője.

Már nem szimbolikus gesztusokról beszélünk. A palesztin támogatás kritikus tömegének vagyunk tanúi, amelyet közvetlen cselekvés kísér: táborozások, jogi kihívások és munkássztrájkok. Április 14-én arról számoltak be, hogy több mint egymillió európai írta alá a hivatalos „Igazságot Palesztinának” petíciót, amelyben szankciók kivetésére szólítják fel Brüsszelt.

Ez egy tartós nyomást tükröz, amely képes alakítani a politikai napirendet. Az e havi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Németországban a válaszadóknak mindössze 17 százaléka tekinti Izraelt megbízható partnernek. Ez egyre szélesedő szakadékot mutat az európai közvélemény és kormányaik között. Míg Spanyolország látszólag reagál a közvélemény hangulatára, Németország továbbra is dacol azzal.

Ugyanezek az erkölcsi álláspontok tükröződnek más regionális háborúkkal kapcsolatos attitűdökben is. Egy 2026 márciusi közvélemény-kutatás szerint a spanyolok és olaszok 56 százaléka ellenzi az amerikai-izraeli katonai fellépést Iránban. A közvélemény egyre inkább nem különálló válságoknak, hanem egyetlen, kudarcot vallott politika összefüggő frontjainak tekinti ezeket.

A háború elutasítása az izraeli katonai politika és az európai kormányok hozzá való igazodásának szélesebb körű elutasításának része. Ezek az elmozdulások nem csupán Izraelt szigetelték el; szövetségeseit is kezdik elszigetelni. Donald Trumpot és a Netanjahu politikájával való teljes összhangját leszámítva a nyugati blokk egységes, kérdés nélkül Izrael igényeit kiszolgáló korszakának alkonya látható."

Az európai támogatás hagyományos magyarázata – a holokauszt miatti történelmi bűntudat – már nem magyarázza a politikai elit viselkedését. Pontosabb magyarázatot Európa saját gyarmati erőszak és faji hierarchia örökségében találhatunk.

Az igazi változás azonban a civil társadalomnak és a palesztinok ellenálló képességének köszönhető, akik megkerülték a hagyományos média szűrőit, hogy közvetlenül a világhoz szólhassanak.

Európa most már tudja, hogy népirtást követtek el. Ez a paradigmaváltás valószínűleg nem fordítható vissza, függetlenül attól, hogy Luxemburg bürokratáinak sikerül-e elodázniuk az elkerülhetetlent.

Iratkozzon fel a Savage Minds csatornára

Szerkesztő által

Oknyomozó riportok és társadalmi kommentárok a közkultúráról, a művészetekről, a tudományról és a politikáról.

Forrás: https://substack.com/home/post/p-196025126 2026. április 30.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó