Az aktivisták a „népirtás Palesztinában, német fegyverekkel – nem velünk! Ellenállást!” molinót feszítették ki a gyárépület tetején, illetve palesztin zászlót lengettek.
A német Bild napilap beszámolója szerint nagyjából reggel negyed hétkor kezdték az akciót, aminek keretében négy aktivista mászott fel a tetőre, majd locsolta le a gyárat festékkel. Az aktivisták azóta is a tetőn vannak.
A rendőrség mintegy húszfős kontingenssel vonult ki az épülethez, a környéket az intézkedés idejére lezárták. Amennyiben az aktivisták nem jönnek le a tetőről a rendőrség felszólítására, a különleges erők fogják kiüríteni a helyszínt. „A különleges erők felkészültek a magaslati mentéshez” nyilatkozta a rendőrség szóvivője.
A Rheinmetall a világ egyik legnagyobb fegyvergyártója, lőszereket, fegyvereket, légvédelmi rendszereket és tankokat is gyárt – és Magyarországon is vannak gyárai. A berlini üzemben korábban autóalkatrészeket készítettek, jelenleg tüzérségi lövedékeket gyártanak. A cég a világ számos országába exportál fegyvereket, fegyverrendszereket – így például Törökországba, ahol többek között a kurdok ellen vetik be őket – de Magyarország is a Rheinmetalltól rendelt új tankokat.
Nem utolsó sorban pedig Izrael hadseregének is fontos beszállítója, ami – ahogy az aktivisták is felhívták rá a figyelmet – a gázai népirtáshoz használja a német fegyvereket.