Bevezetés: Egy háború jogi alap nélkül

Ebben az előadásban Michael Lüders német sajtós-szakértő és közel-keleti szakértő elemzi az USA és Izrael Irán elleni támadását. Központi tézise világos: ez nem megelőző csapás vagy védelmi intézkedés, hanem egy nemzetközi jogot sértő agressziós háború, amely a rezsimváltás kihirdetett célját szolgálja. Lüders nemcsak a harcoló feleket bírálja, hanem az európai, különösen a német politika és média reakcióját is, akiket képmutatással, hiteltelenséggel és saját jogi normáik megsértésével vádol.

1. A támadás jogi és politikai értékelése

1.1 Egy önkéntesen választott háború

Lüders egy egyértelmű tisztázással kezdi: Az Irán elleni támadást semmi sem igazolja. Ez nem egy növekvő fenyegetés terméke, hanem egy "önkéntes választott háború" az USA és Izrael által. A cél nem a nukleáris leszerelés, hanem a nyílt rezsimváltás Teheránban.

1.2 A diplomáciai erőfeszítésekkel kapcsolatos megtévesztés

A támadás alattomos jellegének hangsúlyozására Lüders a háború február 28-i kezdete előtti diplomáciai erőfeszítésekre utal. Idézi az ománi külügyminisztert, aki az első támadások előtt egy órával kijelentette, hogy az USA és Irán közötti tárgyalások – amelyeket Omán közvetített, legutóbb Genfben zajlott – közel álltak a megoldáshoz. Ezt az időpontot szándékosan választották az Egyesült Államok és Izrael a tárgyalások szabotálására.

Következtetés: Sem Washingtonnak, sem Tel-Avivnak soha nem volt szándéka, hogy megállapodjon Iránnal. A háború egy régóta elökészített stratégia eredménye, különösen az izraeli vezetés Benjamin Netanjahu vezetése részéről, amely több mint 30 éve törekszik rezsimváltásra Iránban.

2. Történelmi kontextus: A megsemmisült nukleáris megállapodás

2.1 A JCPOA – Működő Eszköz

Lüders felidézi a  2015-ös Közös Átfogó Cselekvési Tervet (JCPOA), a nukleáris megállapodást. Ezt a megállapodást számos ország tárgyalta meg és írta alá, többek között az EU-3 (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia), az USA, Oroszország és Kína. Ez működött, lehetővé téve Irán számára, hogy polgári célokra használja a nukleáris energiát, miközben megakadályozta a katonai nukleáris program kialakulását, és szigorú ellenőrzéseket vezetett be a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) részéről.

2.2 Az USA által történő betörés

Ezt a megállapodást Donald Trump 2018-ban első ciklusa alatt egyoldalúan megszüntette. Lüders ezt a cselekedetet úgy írja le, mint egy nemzetközi jog szerinti kötelező érvényű szerződés "széttépését". Ez a döntés a további eszkaláció kezdetét jelentette.

2.3 A sikertelen újratárgyalások

A háború előtt a tárgyalások megújultak, amelyek Lüders szerint szintén "jó csillag alatt" zajlottak. Azzal vádolja Izraelt, hogy belép ezekbe a tárgyalásokba, hogy azok szétrobbanjanak. Az USA és Izrael csak "színlelte, hogy hajlandóak lennének tárgyalni", hogy ezután odacsaphassanak.

3. A Nyugat és Európa reakciója – Kettős mérce

Lüders kritikájának egyik központi pontja a nyugati államok közösségének hozzáállása.

3.1 A néma "helyettes seriffek"

Lüders bírálja az európai államfőket és kormányfőket, különösen Ursula von derLeyent (EU-bizottság), FriedrichMerzet és Emmanuel Macront. Ugyanazok a politikusok, akik fáradhatatlanul elítélik az orosz agresszióháborút Ukrajna ellen, nem találnak kritikát az "amerikai-izraeli agressziós háborúra" Irán ellen. Ehelyett elítélték Iránt a szomszédos arab államok elleni megtorló támadásai miatt, de nem az Egyesült Államokat és Izraelt.

Az EU-3-at "az amerikai politika helyettes seriffjeként" írja  le, akik erkölcsi és jogi bűnrészesség szerepét töltik be. Ez a hozzáállás egyenértékű azzal,  mint "saját hitelesség teljes elvesztése".

3.2 Németország szerepe: Büszke az előzetes információkra?

Lüders különösen szigorú a német külpolitikával szemben. Megemlít egy jelentést a német külügyminiszterről (Annalena Baerbock-ra utalva, akit itt tévesen "Wadefu"-nak nevez), aki büszkén jelentette be, hogy ő volt az első Európában, akit az izraeli kormány értesített a közelgő támadásról. Lüders ezt a hozzáállást botrányos jóváhagyásnak tartja. Ezzel szemben Macron bölcsebben cselekedett, hangsúlyozta, hogy semmit sem tud ("semmit sem tudott, lecsapott, lemaradt").

3.3 A német médiadiskurzus

Lüders élesen bírálja a német médiát, amiért kezdetben az agressziós háborút "megelőző háborúként" állította be. Ez a terminológia helytelen és eufemizmus. Ragaszkodik hozzá, hogy ez a nemzetközi jog megsértő támadás, amelynek következményei előre nem láthatóak.

4. A geopolitikai és katonai dimenzió

4.1 A rövid háború hamis feltételezése

Mind az izraeli vezetés (Netanjahu), mind az amerikai kormány (Trump) rövid háborúra számított. Netanjahu néhány napos háborút ígért a lakosságnak, Trump pedig legfeljebb két hetes "háborús horizont"-t. Úgy hitték, hogy bombázhatják Iránt a megadásra.

Lüders ezt "súlyos félreértésnek" tartja. Idézi az iráni szakértőt, Trita Parsit, aki szerint az izraeli vezetés hónapokig suttogta a Trump-kormányzatnak, hogy az iráni ellenállás gyorsan összeomlik. A kockázatokat szándékosan alábecsülték, hogy az Egyesült Államokat a háborúba vonják.

4.2 A Hormuzi-szoros lezárása

Lüders az irántól a Hormuzi-szoros lezárását említi a háború első napjának egyik legjelentősebb fejleményének. Ez a szoros szűk keresztmetszetet jelent (legszűkebb pontján 25–50 km széles), amelyen  keresztül a világ olaj- és gáztermelésének mintegy 20%-a szállítható.

Lüders hangsúlyozza, hogy alig van szükség egy lövésre a hatékony lezáráshoz. Már a bezárás bejelentése is azt jelenti, hogy a világon egyetlen biztosítótársaság sem biztosítja azokat a hajókat, amelyek ezen az útvonalon szeretnének átkelni. Ez az energiaárak az egekbe szökését eredményezi.

4.3 Az új fenyegetettségi táj: drónok kontra konvojok

Ellentétben az iráni–iraki háborúval (1980-1988), amikor az USA még képes volt konvojokkal kísérni az olajszállító tartályhajókat, ma a helyzet más. Iránnak vannak drónjai, amelyek könnyen meg tudják támadni a tankereket és amerikai hadihajókat.

5. Ali Khamenei meggyilkolása – Vallási fordulópont

Lüders előadásának messze legrészletesebb és leganalitikusabb pontja az iráni forradalmi vezető, Ali Hamenei meggyilkolásának értékelése. Úgy véli, hogy ezt a cselekedet teljesen alábecsülik a nyugati közvéleményben.

5.1 Hamenei teológiai jelentősége

Hamenei nemcsak politikus volt, hanem  a Tizenkét síita vezetője, a hívők millióinak legmagasabb vallási képviselője. Lüders drasztikus összehasonlítást von: "Olyan, mintha valaki megölné a pápát." Hamenei politikai cselekedete, elnyomási politikájának kritikája gyakran objektíven igazolt, de nem igazolja meggyilkolását, és biztosan nem a vallási dimenziójának félreértését.

5.2 Hamenei vértanú

Lüders azt állítja, hogy a gyilkosság a 86 éves Hameneit, aki az információk szerint súlyosan beteg, mártír ranggá emeli a síita  iszlámban. Nem a vitatott politikusként fogják emlékezni rá, hanem mint legendás, hősi alakra, aki a síita mitológiában szerepel.

5.3 A történelmi összehasonlítás: Karbala 2.0

Ezen az aktus erejének magyarázatára Lüders a síita iszlám eredetére utal. Utal a 680-as Karbalai csatára, amelyben a próféta unokája, Hussein és követői egy szunnita felsőbbrendűség által meghaltak. Ez az esemény a síiták gyászának és azonosításának központi pontja: az igazak, Ali pártja (innen a síiták), az igazságtalanok áldozata lett.

Hamenei meggyilkolása az USA és Izrael részéről "déjà vu", "Karbala 2.0" a vallásos síiták  számára. Ismét egy túlhatalmas agresszor megölte a síiták fejét. Ezt úgy értelmezik, mint támadást az egész vallás ellen, amely hihetetlenül erős, inspiráló erőt szabadít fel a bosszúra és az ellenállásra.

5.4 Első jelek és jövőbeli következmények

Lüders a kezdeti reakciókra utal, például a pakisztáni tüntetésekre és a kasmíri zavargásokra. Figyelmeztet, hogy a "következmények" óriásiak lesznek. A vallási dimenzió évekig és évtizedeken át formálja a Közel-Kelet régióját. "Pandora szelencéjét" kinyitva látja, amit már nem lehet becsukni. Ez nem korlátozódik Iránra, hanem mozgósítja a síitákat az Arab-öböl államaiban.

6. Gőg és Izrael birodalmi ambíciói

6.1 Az ellenség definíciója: az iszlám egészében

Lüders idézi Netanjahut, aki egy úgynevezett "antiszemitizmus konferencián" Jeruzsálemben kijelentette, hogy Izrael legnagyobb ellensége az iszlám. Lüders számára ez hatalmas gőg kifejezése. Így egy mintegy 7 millió zsidó élén álló kormányfő, amely világszerte közel kétmilliárd muszlimot nyilvánít ellenségnek.

6.2 Expanziós fantáziák: Az Eufrátesz és a Nílus

Hivatkozik az amerikai izraeli nagykövetre, Mike Huckabee-re, egy keresztény cionistára, aki úgy látja, hogy Izrael határai az Eufrátesz és a Nílus között nyúlnak. Az ilyen felsőbbrendűségi állítások jelentik az Irán elleni háború valódi mozgatórugóját, amelyet meg kell szüntetni, mint az utolsó megmaradt "hegemón államot" a régióban.

6.3 A legközelebbi ellenségek: Törökország, Katar és Pakisztán

Lüders figyelmeztet, hogy Izrael már azonosította a következő ellenségeket: Törökországot és Katar-t, mivel ők támogatják a Muzulmán Testvériséget. Pakisztánt, mint muszlim nukleáris hatalmat, már szintén fenyegetésként említi Netanjahu. Tehát Izrael nem a biztonsággal foglalkozik, hanem a régióban uralkodó szerepével.

7. Történelmi folytonosság és a jövőbe tekintés

7.1 Elfeledett történelem: Az 1979-es forradalom gyökere

Lüders bírálja a nyugati politikusok történelmietlen nézeteit. Elfelejtik, hogy az 1979-es iszlám forradalom közvetlen válasz volt az 1953-as demokratikusan  megválasztott miniszterelnök Mohammad Mossadegh elleni amerikai és brit támogatású  puccsra. Mossadegh államosítani merte az iráni olajipart. A válasz egy generációval később jött. Lüders azt jósolja, hogy Khamenei meggyilkolásának hasonló hosszú távú következményei lesznek, amelyek évekig és évtizedekig tartanak majd.

7.2 A rendszer megerősítése

Ellentétben a nyugati reményekkel a rezsimváltásra vagy a liberális forradalomra, Lüders feltételezi, hogy a háború, különösen a forradalmi vezető meggyilkolása  kezdetben stabilizálja a  rendszert. Az iráni–iraki háborúhoz hasonlóan, amely bezárta a forradalmárok sorait és az ellenzéki tagokat árulónak bélyegezte, a nemzeti kohézió most erősödik.

A hadsereg, különösen a Forradalmi Gárda, továbbra is a döntő erő tényezője. A politikai rendszer túlélési ideje egy újabb generációval meghosszabbothat e támadás következtében.

7.3 Irán katonai képességei

Még ha Irán katonailag nem is éri el az USA-t, jelentős erőforrásai vannak:

• 1000-től 1500-ig terjedő hosszú hatótávolságú rakéták, beleértve a hiperszonikus rakétákat is, amelyek elsősorban Tel-Avivra irányulnak.
• Tízezer közepes hatótávolságú rakéta (hatótávolsága körülbelül 200 km), amelyek képesek lefedni az egész öböl-öböl régióját.

Ezekkel a képességekkel Irán hónapokig védekezhetne, és tömegesen bombázhatná az amerikai katonai bázisokat a régióban.

8. Gazdasági következmények Németország számára

Lüders sötét gazdasági kilátásokat vázol fel Németország számára. A Hormuzi-szoros lezárása és a Közel-Keletből érkező olaj- és gázellátás elvesztése, miközben bojkottálják az orosz energiát, hatalmas függőséget eredményez az USA-tól. Az amerikaiak ezt a helyzetet felhasználnák arra, hogy drasztikusan emeljék az árakat. A német gazdaság és lakosság még nem értette meg ennek a fejlődésnek a jelentőségét.

9. A humanitárius dráma és a cinikus "felszabadítási retorika"

Lüders felteszi az áldozatok kérdését. Megemlíti a háború első nagy, szörnyű kezdetét: a Mandab városában elkövetett lányiskolát megtámadni, amelyekben legalább 150 halott a következménye. Gúnyosan kérdezi, hogyan akarnak szabadságot hozni a nők számára Iránban azzal, hogy lányokat ölnek meg egy iskolában. Bírálja a nyugati aktivistákat és a politikai retorikát ("nő, élet, szabadság"), amely a pusztítást a felszabadulással azonosítja. Ez a képmutatás ahhoz vezetett, hogy a Nyugat minden hitelességét elveszíti a globális délen.

10. Kilátás: Az ukrajnai háborútól a harmadik világháborúig?

10.1 Az ukrajnai háború relativizálása

Lüders provokatív összehasonlítást vetett fel: Bármennyire is elítélendő az orosz ukrajnai támadás, ennek a háborúnak a veszélye alacsony a közel-keleti új háború potenciáljához képest. A közel-keleti háború képes teljesen elhalványulni az ukrajnai háborút.

10.2 Oroszország és Kína szerepe

Mindkét állam geostratégiai és gazdasági okokból Irán mellett áll. Nem állnának tétlenül, hogy az USA és Izrael megsemmisíti egyik legfontosabb partnerüket a régióban. Ez  erőszakos összefonódáshoz vezethet az érdekek között, és jelentősen növelheti a tűzvész, a harmadik világháború veszélyét.

10.3 Az utolsó eszkaláció: A nukleáris fegyverek alkalmazása?

Lüders nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az USA vagy Izrael, ha védekezésben állnak és nem tudják megnyerni a háborút, fontolóra vehetik taktikai nukleáris fegyverek ("mini nukleáris fegyverek") alkalmazását, hogy végső soron pusztító csapást mérjenek Iránra.

Végső visszatekintés: A Nyugat elveszett hitelessége

Lüders egy komor összefoglalóval zárul. A Nyugat, különösen Németország, Franciaország és Nagy-Britannia, minden hitelességét elvesztette. Semmi másért nem állnak ki, csak a képmutatásért, a pusztításért és a halálért. Idézi Hannah Arendt filozófust, aki már 1944-ben figyelmeztetett, hogy egy erőszakon alapuló Izrael, amely nem egyezik meg szomszédaival, hosszú távon nem állhat fenn a Közel-Keleten.

Úgy érzi, mintha "a Titanic pakliban lenne", és a politikai és média elithez fordul, hogy álljanak meg és rendezzék át a kártyákat. Az Irán elleni háború fordulópont egy sztálingrádi pillanat, amely megmutatja, hogy az USA és Izrael túllépte a határt.

Forrás: https://www.youtube.com/results?search_query=michael+l%C3%BCders

Az interjú szöveges formáját készítette: Francois Naetar

Magyarra fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó