Sokan szerettek volna abban hinni, hogy az iráni rezsim gyorsan és könnyen megbuktatható – ez azonban súlyos tévedésnek bizonyult. A nyugati hatalmak pedig nem igazán tudnak mit kezdeni azzal, hogy a felkelést támogató retorikájuk és akcióik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a rezsim brutalitása ezreket küldjön halálba a tiltakozók közül. Miközben szabadságukat sem sikerült kivívni, a nyugatos ellenzék által ígért és várt amerikai katonai beavatkozás elmaradt – bár az iráni vezetés csak időt nyert, stabilitást nem.
Elhamvadni látszik a december végi, január eleji iráni tömegtüntetések lángja. Noha számos nyugati politikai propagandaforrás (avagy éppen az ezek által gyarmatosított, Elon Musk-féle X-platform) és szakértő is már az Iszlám Köztársaság várható, közeli bukásáról írt, mémelt és cikkezett, a jelenlegi információk szerint a tömegtüntetéseket a hivatalban lévő iráni kormány mégis kegyetlenül igyekezett az elmúlt hetekben vérbe fojtani.
Az Amnesty International civil szervezethez az elmúlt hét folyamán eljutott, hitelesített felvételek és fényképek sorozata bizonyítja, hogy a rendszer „illegális kivégzései” eddig több ezer, a rendszer és a gazdasági összeomlás ellen tüntető polgárt érintettek. Agnès Callamard, a szervezet főtitkára nyilatkozatában kiemelte: „[Iránban] a vérontás és büntetlenség spiráljának véget kell vetni. A január 8. óta elkövetett gyilkosságok és elnyomás súlyossága és mértéke még az iráni hatóságok saját, a nemzetközi jog szerinti súlyos emberi jogi jogsértések és bűncselekmények elkövetésével kapcsolatos borzalmas mérlege alapján is példátlan.”
A hivatalosan elismert halálos áldozatok száma 2500-3000 körül mozog, de a valós adat ennél jóval magasabb is lehet.
A rezsim brutális reakciója előtt viszont arról is érkeztek hírek, hogy ezúttal az összecsapások a kormányoldalról, a fegyveres testületek részéről is követeltek halálos áldozatokat. Ez rámutat arra, hogy a mozgalom és tömegtüntetések lázadásokká fajulhattak az utolsó napokban, sőt, mai értesüléseink szerint kiterjedtek nem csupán a keleti és nyugati, etnikailag vegyesen lakott végekre, hanem az etnikailag perzsa, északi, központi területekre (amelyek az iszlám vezetés hagyományosan legnagyobb bázisai voltak), sőt, a városokon kívülre, a hagyományosan konzervatív kisvárosi, falusi vidékekre is.
Szabad Európa, 1956?
Az elégedetlenség fő oka az ország tarthatatlan gazdasági helyzete. 2025 augusztus végén az USA újabb, minden addiginál keményebb Irán elleni szankciói ellehetetlenítették, hogy bármely ország érdemben tudjon kereskedni Teheránnal, és csak a riál, a nemzeti fizetőeszköz sorozatos, súlyos leértékelésével tudták az addig sem túl szilárd lábakon álló gazdaságot időlegesen felszínen tartani.
Az eredeti gazdasági okokkal kapcsolatban január 20-án Scott Bessent, Trump gazdasági minisztere már egészen nyíltan fogalmazott, saját, 2025 augusztusi szankcióit dicsérve megjegyezte: az megteremtette a megfelelő mértékű gazdasági problémákat Iránban, amelyek sikeresen vezettek el az általuk kívánt lázadásokhoz is. És annak ellenére, hogy az összecsapásokban végül a rezsim több ezer embert mészárolt le, a miniszter hozzátette a Davosban, a világ leggazdagabb emberei körében megtartott Világgazdasági Fórumon azt is: „Jó úton haladunk!”
A legutóbbi, december végi leértékelés valóban súlyosan érintette a bazárok kereskedőit és általában az embereket is. Hiába próbálta ezeket mérsékelni a rezsim gazdasági ígéretekkel és „párbeszéddel”, tömegtüntetésekig, végül erőszakos összecsapásokig jutott a dolog.
A tüntetések és összecsapások hevességét helyszíni riportok és elemzők szerint az is magyarázhatja, hogy a nyugati hírforrások még az internet január 8-ai korlátozása előtt képesek voltak számos, az utcára vonuló és elkeseredett iránival elhitetni, hogy a legújabb nyugati beavatkozás, amely ezúttal a rezsimet is megbuktathatja, bármelyik napon bekövetkezhet.
Ezzel kapcsolatos tartalmakat még január legelején, főként az izraeli kormány és ellenzék hivatalos képviselői terjesztettek. Van, ami ezek közül a „könnyen letagadható” kategóriába esik: az ellenzék vezetője és a volt miniszterelnök, Naftali Bennett például Iránra utalva egy rövid videót rakott ki, amelyen megfordít egy homokórát, feliratként pedig azt mellékelte: „Eljött az idő!” Ebből a tüntetők akár azt az információt is leszűrhették, hogy az izraeli katonai beavatkozás bármelyik órában bekövetkezhet. Ennek ellenére semmi sem történt.
Más prominens megmondóemberek azzal biztatták a rezsim ellen lázadókat, hogy a nyugati titkosszolgálatok „már a tömegben vannak”, és segítenek majd. Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad, a közösségi médiában még fárszi nyelvű felhívást is közzétett, amelyben azt írták, ott vannak, és segítenek majd a lázadóknak.
A különböző észak-amerikai és európai, az iráni lázadókkal szolidáris tüntetések közepette tűnt fel az immár 65 éves Reza herceg: az 1979-ben száműzött iráni trónörökös Iránban nagyon népszerűvé váló videókat kezdett el közzétenni arról, hogy kész terve van a rendszerváltásra, hamarosan ő is megjelenik majd az országban, hogy „átvegye a hatalmat”. Mozgalmát a Musk-féle X közösségi médiaplatform még azzal is megtámogatta, hogy az iráni zászlót lecserélte a Pahlavi-dinasztia és a politikai emigráció által használt oroszlános-napos verzióra.
Reza herceg főként csak az interneten létező iráni politikai mozgalmát még az amerikai kormány és Donald Trump sem támogatta. Reza elvileg találkozott az elnökkel, de a találkozó után Trump úgy nyilatkozott: „kedves fickónak tűnik,” arról viszont nem győzte meg, hogy át is tudná venni a kormányzást az országban abban az esetben, ha az Iszlám Köztársaság mégis megbukna.
Ennek ellenére Reza tovább folytatta virtuális kampányát. Ahogy a Middle East Monitor Iránnal kapcsolatos nyugati propagandáról szóló cikke is említi, Izrael már 2025 októbere óta, a júniusi 12 napos háborút követően hivatalosan beállt Pahlavi politikai követelései mellé, és támogatást is kezdett nyújtani mozgalma részére. A 2025-ös háborút az váltotta ki, hogy Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu és később Donald Trump is azt a sztorit kezdték el terjeszteni, hogy Irán „nukleáris fegyverprogramja a végső stádiumba lépett”, és végül az amerikai elnök úgy döntött, légi beavatkozással bombázza azokat a földalatti bázisokat, amelyekről azt mondták, ott készül az atomprogram keretében a fegyver. Mindez 12 napon keresztül dúló izraeli-iráni rakétaháború után történt. A háború már jelezte: semmiféle békülés nem várható az USA, Izrael és Irán között az elmérgesedett helyzet után – a konfliktust csupán időlegesen befagyasztották.
Kudarcnak bizonyult az internet lekapcsolása utáni, immár teljes mértékben Elon Musk Starlink műholdas-internetes technológiájára hagyatkozó nyugati akció is. A New York Times az akció kapcsán január 15-én szerényen úgy tudósított, „önkéntes tech-dolgozók hálózata” kezdte meg a Starlink vevőegységek „tömeges becsempészését” Iránba az internetszolgáltatók lelövése után. Erről Jeremy Loffredo tech-blogger azt írta, mivel a Musk által tulajdonolt SpaceX, a Starlink gyártója egyben az amerikai hadügyminisztérium fő beszállítója is, ezért nincs szükség óriási fantáziára ahhoz, hogy elképzeljük, több tízezer ilyen Starlink-egységet nem lehet komoly titkosszolgálati segítség nélkül az országba szállítani.
Noha ettől Musk (és minden bizonnyal a Pentagon) is a szabad internethozzáférés (és így a nagy amerikai techplatformok működésének) helyreállítását várta, csalódniuk kellett. Az iráni kormányzat – oroszokhoz hasonló fejlettségű – elektronikus hadviselési rendszere ugyanis a mostani jelek szerint nagyjából órák alatt semlegesítette Musk összes országba csempészett vevőegységét. Így az oligarcha által ígért, csúcstechnikás beavatkozás ugyancsak kudarcot vallott.
Azonban az internet rezsim általi „lekapcsolása” előtt már éppen megfelelő mennyiségű, hitelesnek tetsző információt kaphatott az átlag lázadó és tüntető ahhoz, hogy feltételezze, ellenállásában ezúttal nem hagyják magára.
Most mégis úgy tűnik, hogy ez történt. A felelőtlen felhívások az általános fegyveres felkelésre éppen a Pahlavi-dinasztiát éltető és a „liberális demokrácia” megteremtését szorgalmazó influenszerektől jöttek.
A brutális infláció, az élelmiszer- és üzemanyagárak emelkedése kiváltotta első tiltakozások résztvevői között a bazárok kereskedői mellett a munkásosztály szervezett elemei is megjelentek. A kezdeti lelkesedésük – amelyről Kurdisztán-Azerbajdzsán tartomány munkáspártjai kapcsán mi is beszámoltunk már – viszont január közepére dühös kiábrándulásnak adta át a helyet.
A több ezer halálos áldozatot követelő felkelés tehát nagyjából olyan nyugati támogatást kapott, mint a magyar forradalmárok 1956-ban.
Akkoriban a Szabad Európa egyes, magyar műsorvezetői keltettek ENSZ-beavatkozást ígérő, hamis reményeket a szovjetek ellen harcolókban, ma ezt a munkát – még hatékonyabban – elvégezte néhány politikai szereplő és influenszer nyomában az internet és a közösségi média, miközben a lebegtetett amerikai katonai beavatkozás elmaradt.
Az amerikai Nemzetközi Kommunista Tendencia (Leftcom) kollektíva angol fordításban közölt több, a szerveződő és sztrájkot hirdető munkások szervezetei által kiadott tudósítást és felhívást, amelyeknek értékelései összefoglalóan megállapították:
- Az újabb és erőszakosabb jellegű iráni tüntetéseken elhangzott szlogenek „túlnyomórészt reakciós jellegűek voltak, és sokkal kevésbé osztályorientáltak”.
- A monarchista áramlatokhoz és külföldi hatalmakhoz kapcsolódó reakciós politikai erőkhöz tartozó zsoldos elemek épültek be körükbe. Ezek az elemek a korábbi felkelésekben is jelen voltak – a jelenlegi tüntetésekben viszont szerepük jelentősen nagyobb mértékű.
- Az első héten a tüntetések nagy része az ország nyugati régióinak tartományaiba és kisebb városaiba terjedt át. A [2025 júniusi] tizenkét napos [izraeli/amerikai – iráni] háború után ezek a területek úgy tűnik, jobban ki voltak téve a külföldi beavatkozásnak kedvező körülményeknek.
- Az iráni munkásmozgalom szervei nagyrészt passzív vagy kétértelmű álláspontot foglaltak el a külföldi [nyugati] beavatkozással szemben, amelynek közvetlen célja nem a felszabadítás, hanem Iránnak a tizenkét napos háború után felfüggesztett tárgyalásokba való visszakényszerítése volt.
- A korábbi mozgalmakhoz hasonlóan a legszembetűnőbb hiányosság továbbra is az, hogy a tiltakozás nem internacionalista orientációjú.
A Kurdisztáni és Azerbajdzsáni Munkástanácsok, egy a felkelések idején szerveződött testület még tovább ment, és azt írta, a január 8-i internet-lekapcsolás előtt közvetlenül a tiltakozások és összecsapásokat szervező lázadók akciói „kifejezetten imperialista-monarchista-cionista jelleget öltöttek”, ezzel pedig a tüntetésekben és felkelésekben résztvevő munkástömegeket elidegenítették maguktól. Körükben sem Reza, sem Izrael Állam nem túl népszerű, ahogyan a monarchista és „liberális demokrata”, USA-párti jelszavak sem.
Közleményükben hangsúlyozták azt is, „felhívjuk a diákokat, az értelmiségieket és az alsóbb osztályokat, hogy szálljanak ki az [iráni rezsim által hangoztatott] »ellenállás tengelye« és a [nyugati] »imperializmus« kettős játékából. Egyik sem jelentheti a felszabadulást. A felszabadulás csak a munkásosztály szerveződésének szívéből és a szocialista horizont szívéből lehetséges.”
A nyilatkozatot az ország népes, nyugati tartományaiból, Szanandadzs, Báne, Mariván, Szákkez, Bukan, Oshvanieh, Piranshahr és Mahabad prefektúrák „munkásaktivistái” nevében adták ki. A többi, Leftcom által közölt felhívásból kiderül az is, a déli, arab-iráni vegyes lakosságú Huzisztán tartományból és központi területekről is hasonló véleményt fogalmaztak meg a munkásszervezetek.
Január elején hasonló, elhatárolódó nyilatkozatok jelentek meg Irán számos más tájáról, szakszervezetektől, munkástanácsoktól és antiimperialista aktivistáktól. Ezek mindegyike hangsúlyozta: a megszorító és privatizáló iráni hatalom és a nyugati befolyásra fegyveres konfliktust felelőtlenül provokáló, nyugati pénzből felépített „monarchisták és jobboldaliak” ugyanannak az éremnek a két oldalát jelképezik. Ugyanakkor, mint a közleményből is kiderül, számos „értelmiségi, diák és az alsóbb osztályok” tagjai is csatlakozhattak más politikai csoportok akciójához.
Az iráni rezsim „csak időt tudott nyerni, stabilitást nem”
Szalai Máté, a velencei Ca’ Foscari Egyetem Iránnal is foglalkozó kutatója a Mércének úgy nyilatkozott, hogy a számos hír és mendemonda mellett néhány tény azért a januári felkelések nyomán mostanra megállapítható. Szerinte „a rezsimnek sikerült túlélnie a tüntetési, pontosabban felkelési hullámot, de minden jel arra mutat, hogy ezzel csak időt tudott nyerni, stabilitást nem.”
Hozzátette még: „A stratégia, amit a kormány alkalmazott a jelenlegi válságban, nagyon hasonló volt ahhoz, amit korábban használt hasonló esetekben: először kompromisszumkészséget mutatott, majd egyre erőteljesebben lépett fel és külföldi beavatkozásról, terroristákról beszélt.”
Szalai szerint viszont két újdonság is megfigyelhető volt: egyrészt „a brutalitás precedens nélküli mértéke, másrészt pedig a nemzetközi mozgástér drasztikus szűkülése.” Ezekből az okokból kifolyólag a rendszer legitimitása olyan sebet kapott, ami nehezen begyógyíthatónak tűnik.
Ez nem jelenti feltétlenül, hogy a rendszer rövid távon meg fog bukni. A szakértő szerint elég példa van arra, hogy egy hasonló hegemónia „gyenge legitimitással” is túlél, elsősorban a „megfélemlítésre és erőszakra” támaszkodva. Azt viszont, hogy hosszútávon mibe kapaszkodhat még Ali Hámenei ajatollah és rendszere, nagyon nehéz látni.
Szalai Máté úgy véli, hogy a felkelések külföldi bátorítására, szítására, illetve az amerikai beavatkozás lebegtetésére és elmaradására az a valódi magyarázat, hogy valóban készültek a katonai akcióra vonatkozó tervek. Ugyanakkor
„erre nem került sor, több okból kifolyólag sem. A katonai kapacitások nem álltak készen a térségben, a közel-keleti regionális partnerek, beleértve Izraelt és Öböl-államokat, lobbiztak a beavatkozás ellen. Ráadásul úgy tűnt, hogy Washington el is késett.”
Izrael – bár feltehetően tervei között szerepelt, hogy a belső felkelések technikai támogatásának útján megpróbáljon elérni egy rezsimváltást, talán nem szeretné még egyszer abban a helyzetben találni magát, mint a tizenkét napos háború során, 2025 júniusában. Ekkor kiderült, Irán középtávú és ballisztikus rakétái a védelmi rendszerek (Vaskupola, Dávid Parittyája) ellenére is súlyos károkat tudnak okozni a sűrűn lakott és sűrűn beépített államban. A mostani tüntetésbe való beavatkozás és Reza herceg reklámozása tehát Izrael részéről elsősorban arról szólt, hogy megpróbálják az egészet háború nélkül, Arab Tavasz-szerűen lerendezni. Ez volt a „B-terv”, amely viszont egyelőre úgy tetszik, nem érte el célját.
Az amerikai-iráni viszony viszont olyannyira elmérgesedett mostanra, hogy, ahogyan Szalai fogalmazott: „Szerintem a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Washington felkészül rá, hogy a következő tüntetési hullám esetén hamarabb tudjanak beavatkozni.” Hozzátette, ehhez Pahlavi szerepe fontos, hiszen a trónörökös „imidzse” nagyot erősödött az elmúlt hónapban, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ő és hívei, szervezete át tudnák venni a tényleges hatalmat az országban.
Elgondolkodtatott a cikk? Voltak benne új informácók, érdekes meglátások? Segített abban, hogy kialakítsd saját véleményed? Ha igen, mennyit ér ez számodra?
A gondolkozásra, kritikára és közös cselekvésre ihlető újságíráshoz az olvasók összefogására is szükség van. Csatlakozz, hogy együtt teremthessünk értéket!
Már ezer forint is nagy segítség, és ha teheted, légy rendszeres támogató! Köszönjük!
