Kép: Sergei Karpukhin/IMAGO/ZUMA Press

Eltartott egy darabig, de a keddi éves sajtótájékoztatóján az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov végre megtalálta a diplomáciai mércével mérve a tiszta beszédet. Az USA Venezuelát elleni támadását "brutális agressziónak" nevezte, amely a továbbiakban Kubát és Latin-Amerika más államait is fenyegetné. Az évtizedek óta érvényes nemzetközi rendszert fejjel lefelé fordították, és egy olyan korszaka köszöntött be, amikor a hatalom dönt a jog fölött. Oroszország azonban csak az egyenrangúság alapján hajlandó nemzetközi tárgyalásokat folytatni. Lavrov vádjai a "kollektív Nyugattal" szemben, hogy Oroszország stratégiai vereségére és az iráni rendszerváltásra törekszik, nem újak, azonban egyértelmű volt visszautasítása annak lehetőségére, hogy "a mai európai vezetőkkel" ukrajnai megállapodást lehessen találni. Az USA-ra ez a korlátozás láthatóan nem vonatkozik, pedig éppen ők felelősek elsődlegesen a Lavrov által sajnálkozásával emlegetett világhelyzet kaotikussá tételéért.

Érzékenyebb volt azonban, amit Lavrov Grönland témájában mondott: Oroszországnak a szigettel kapcsolatban nincsenek ambíciói, és ezt az USA is jól tudja. Világos azonban az is, hogy Grönland nem Dánia vagy Norvégia "természetes része", hanem a múlt kolonizáló hódítása. Ez akkor is így van, ha a grönlandiak megszokták és elfogadják félig koloniális státuszukat. A NATO feladata, hogy a saját keretein belül megoldást találjon erre a problémára.

Első pillantásra úgy tűnhet, mintha Oroszország szabad kezet adna Donald Trumpnak, hogy azt csináljon Grönlanddal, amit akar. Minden bizonnyal abban a reményben, hogy egy nyílt amerikai támadás az északi-sarki sziget ellen a NATO-n belül jelentős repedéseket és konfliktusokat váltana ki, amit Oroszország mint nevető harmadik fél megtekinthetne és esetleg hasznot is húzhatna belőle. De ez lerövidített látásmód lenne.

Hiszen az államok "természetes részeiről" való beszéd rendkívül rugalmas: Mi "természetes" az államterületekben, és mi a hódítások következménye? Nehéz és csak az adott esetben megválaszolható kérdés, ha ebbe a logikába belevonódunk. Minden érv, amit Lavrov Grönland kapcsán előadott, ugyanolyan joggal alkalmazható Oroszország Szibériában elfoglalt helyzetére is. Ugyanis az is gyarmatosításra került – a 16. és 18. század között Moszkva és Pétervár felől –, nyersanyagait a cobolybundától a gyémántokig a központ eltulajdonította, miközben a haszonnak csak kis része folyt vissza a gyarmatosított régiókba. Szibéria népei is "megszokták" a status quot, és legtöbbjük elfogadja. Nyílt szeparatizmus Szibériában nincs – eddig. Lavrov elég okos volt ahhoz, hogy ezt a fájó pontot ne piszkálja.

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/516017.wor%C3%BCber-lawrow-schweigt.html

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

(És meddig menjünk vissza a történelemben a "természetes részek" és "a múlt kolonizáló hódítása" keresésében? Ötszáz évre? Ezer évre? Kétezerre? Hova vezetne mindez? Na és hol van a népek önreendelkezésének elve? - Balmix szerk.)