Jobb lenne, ha az EU vezetői ezt most elfogadnák, bár természetesen nem fogják.

Realista szemlélettel tekint a nemzetközi kapcsolatokra. Áttöri a háborúpárti csoportgondolkodást. Korábbi magas rangú brit diplomata, aki a 2011-es terrortámadás óta a legtöbb jelentős válságban részt vett, beleértve a 2014 és 2019 közötti négy és fél éves moszkvai szolgálatot is.

A kétségbeesett európai vezetők továbbra is tagadják Ukrajna szörnyű helyzetének nyilvánvaló valóságát, amely idővel csak rosszabbodni fog. Mégis, nem látok bizonyítékot arra, hogy bárki is hajlandó lenne változtatni az irányvonalon, annak ellenére, hogy nyilvánvaló politikai kockázatokkal néznek szembe, és egyre borúsabb előrejelzések várhatók Európa és Ukrajna számára, amennyiben továbbra is egy megnyerhetetlen háborút erőltetnek.

Az ukrajnai háború most teljes mértékben attól függ, hogy az európai államok képesek-e fizetni érte, ami legalább évi 50 milliárd dolláros költséget jelent Ukrajna 2026-os költségvetési évre vonatkozó legfrissebb költségvetési becslése alapján. Ukrajna maga csődben van, és a folyamatban lévő háborút támogató kormányok által biztosítottakon kívül nem fér hozzá más külső tőkeforrásokhoz.

Ez aztán visszavezeti a beszélgetést a jelenleg Belgiumban befagyasztott 140 milliárd dollárnyi vagyon kisajátításához, amelyet a Bizottság újjáépítési hitelre szeretne felhasználni. Maga az „újjáépítési hitel” kifejezés is képmutató, azon az alapon, hogy a kisajátított orosz vagyont nem az újjáépítésre, hanem az ukrán háborús erőfeszítések finanszírozására fordítanák. Valóban. Merz német kancellár nemrégiben azt javasolta, hogy az alap lehetővé tenné Ukrajna számára, hogy további három évig folytassa a harcot.

Abban a szörnyű helyzetben, hogy az ukrajnai háború további három évig folytatódik, a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az orosz fegyveres erők szinte biztosan elnyelik az egész Donbász-régiót – beleértve a Donyeck és Luhanszk megyéket is. Úgy tűnik, ez – Ukrajna kivonulása a Donbászból – képezi Putyin elnök azon feltételeinek alapját, amelyeket a háború mostani befejezésére szabott, az ukrán semlegességi nyilatkozattal és a NATO-törekvésekről való lemondással együtt. Valószínűbb, hogy az orosz fegyveres erők további földterületeket foglalhatnak el Zaporizzsja és Herszon megyékben, valamint Dnyipropetrovszkban, ahol a közelmúltban behatoltak.

Tehát nagy a valószínűsége annak, hogy – a háborús erőfeszítések jelenlegi lassú üteme mellett, amelyben Oroszország hetente kis földterületeket követel – három év múlva Ukrajnának egy olyan békével kell majd megelégednie, amely még a jelenleginél is hátrányosabb lesz számára, miután több területet veszített, valamint potenciálisan több százezer meghalt vagy megsebesült katonát.

Logikus, hogy az európai politikai döntéshozók tisztán látva látnák ezt a komor helyzetet, és arra ösztönözhetnék Zelenszkijt, hogy most azonnal egyezzen meg a békével.

Az európai politikát azonban két fő szempont vezérli. Először is, az az érzelmi meggyőződés, hogy egy elhúzódó háború annyira meggyengítheti Oroszországot, hogy Putyin elnök kénytelen lesz kedvezőtlen feltételekkel megegyezni. Oroszország stratégiai vereségének gondolata – amelyről gyakran beszélnek az európai politikusok – azonban nem érdemel komolyabb vizsgálatot.

Oroszország nem néz szembe ugyanazokkal a jelentős társadalmi és pénzügyi kihívásokkal, mint Ukrajna. Lakossága sokkal nagyobb, és a fegyveres erőkbe való szélesebb körű besorozásra nem volt szükség – Oroszország elegendő új katonát tud toborozni a harchoz, sőt, 2022 óta növelte hadseregének méretét. Ukrajna továbbra is a 25 év feletti férfiak kényszermozgósításához folyamodik, gyakran szélsőséges taktikákat alkalmazva, amelyek magukban foglalják a fiatal férfiak akaratuk ellenére utcán történő összeszedését.

Kritikus fontosságú, hogy Oroszország valószínűleg hosszabb ideig folytathatja a háborút a jelenlegi lassú tempóban anélkül, hogy szélesebb körű fiatal férfiak mozgósítására lenne szükség, ami belpolitikailag népszerűtlennek bizonyulhat Putyin elnök számára. Mégis, minél tovább tart a háború, Ukrajna egyre nagyobb nyomás alá kerül, beleértve a nyugati szövetségeseket is, hogy elmélyítse a mozgósítását, és 25 év alatti fiatal férfiakat fogjon el, hogy megerősítse a frontvonalon erősen megfogyatkozott fegyveres erőit.

Ukrajnán belül eddig jelentős ellenállás tapasztalható ezzel szemben. A 22 év feletti fiatal férfiak mozgósítása népszerűtlen lenne Zelenszkij elnök számára, de súlyosbítaná Ukrajna már amúgy is katasztrofális demográfiai kihívását: a munkaképes korú lakosság 40%-át már elvesztette, akár migráció, akár a frontvonalon elszenvedett halálesetek miatt, és ez a szám tovább fog csökkenni, minél tovább tart a háború.

Oroszország pénzügyi helyzete lényegesen erősebb, mint Ukrajnáé. Az államadósság szintje nagyon alacsony, a GDP körülbelül 15%-a, és egészséges folyó fizetési mérleg többlettel rendelkezik, annak ellenére, hogy az egyensúly 2025 második negyedévében szűkült. Még ha Európa kisajátítja is befagyasztott eszközeit, Oroszország továbbra is bőséges és növekvő devizatartalékokkal rendelkezik, amelyek a közelmúltban először haladták meg a 700 milliárd dollárt.

Oroszország hadiipari komplexuma továbbra is felülmúlja a nyugati beszállítókat a katonai felszerelések és lőszerek gyártásában. Abban a jelenleg valószínűtlen esetben, ha Oroszország kereskedelmi szempontból veszteségessé válna – amit a nyugati kommentátorok Oroszország hadigazdaságának tönkretételeként emlegetnek –, továbbra is jelentős mozgástere lenne arra, hogy nem nyugati hitelezőktől hitelt vegyen fel, tekintettel a fejlődő világgal ápolt erős kapcsolataira, amelyeket a BRICS felemelkedése is segít.

Ukrajna funkcionálisan csődben van, mivel nem tud hitelt felvenni a nyugati tőkepiacokról, mivel úgy döntött, hogy felfüggeszti az összes adósságtörlesztést. Mivel az adósság várhatóan 2025-re eléri a 110%-ot, még a befagyasztott orosz eszközökkel fedezett hitelek figyelembevétele előtt is, az ország teljes mértékben a nyugati segélyektől függ. Ukrajna kereskedelmi mérlege a háború alatt folyamatosan romlott, ami megerősítette a nyugati tőkeinjekcióktól való függőségét, hogy devizatartalékait pozitív szinten tartsa.

Tehát míg Ukrajna elszántsága a harcra megkérdőjelezhetetlen, a nyugatiak érzelmi meggyőződése, hogy ez leküzdheti azokat a hatalmas társadalmi és gazdasági kihívásokat, amelyekkel az ország egy elhúzódó, felőrlő háborúban szembesül Oroszországgal, teljesen alaptalan.

Nézzük tehát meg a racionális magyarázatot arra, hogy Európa továbbra is hajlandó meghosszabbítani az ukrajnai harcot. A kellemetlen igazság az, hogy Európa politikai vezetői azért szorították magukat ebbe a helyzetbe, mert makacsul eltökélték, hogy semmilyen béketárgyaláson ne engedjenek Oroszország követeléseinek. Valójában határozott és rendíthetetlen ellenvetés van az Oroszországgal való tárgyalással szemben, és ez az ellenvetés 2014 óta egyre erősödik.

Európa nagy részén azonban a politikai aritmetika a háborúpárti elit ellen fordul, a nacionalista, háborúellenes pártok teret hódítanak Közép-Európában, Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában és még Lengyelországban is. És Trump elnök Putyin elnökkel való tárgyalások felé tett pozitív kezdeményezései ellenére a trumpofóbia újabb féket jelent az európai politikai elit álláspontjának megváltoztatásában.

Tehát az irányváltás és a közvetlen tárgyalások megkezdése Oroszországgal politikailag katasztrofális következményekkel járhat az európai vezetők számára, amivel minden bizonnyal tisztában kell lenniük. Egy teljes 180 fokos diplomáciai irányváltás Európa részéről megkövetelné annak elfogadását, hogy az Oroszország elleni háború megnyerhetetlen, és hogy Oroszország alapvető aggályait – nevezetesen az ukrán semlegességet – végre politikai valóságként kellene elfogadni.

Ezen az alapon az európai politikusoknak szembe kellene nézniük azzal a lehetőséggel, hogy elmagyarázzák egyre szkeptikusabb szavazóiknak, hogy Oroszország legyőzésére irányuló stratégiájuk kudarcot vallott, miután négy évnyi háború alatt végig azt hajtogatták, hogy végül sikerrel jár. Ez pedig potenciálisan internacionalista kormányok bukásához vezethetne Európa-szerte, kezdve két év múlva, amikor Lengyelország és Franciaország ismét az urnákhoz járul, és 2029-ben, amikor a brit és a német kormányok szembesülnek a választókkal.

Vannak mélyebb problémák is. A háború vége felgyorsítaná Ukrajna Európai Unióba való felvételének folyamatát, ami katasztrofális következményekkel járhatna Európa egész pénzügyi bázisára nézve. Az Európai Bizottságnak szembe kell néznie azzal a gondolattal, hogy el kell fogadnia, hogy a kétszintű Európa elkerülhetetlen, és Ukrajnát tagként kell felvennie a meglévő tagállamok által élvezett pénzügyi előnyök nélkül; valószínűleg érthető okokból ez széles körű neheztelést váltana ki magában Ukrajnában is, mivel oly sok vért áldozott az európaivá válásért, széles körű belső elégedetlenséget és esetleg konfliktust idézve elő egy elégedetlen országban, amelynek közel egymilliós hadserege van. Alternatív megoldásként az Európai Bizottságnak újra kellene terveznie a költségvetését, és hatalmas ellenállásba kellene ütköznie a meglévő tagállamok részéről, akik évente több milliárd eurót veszítenének az Ukrajnának nyújtott támogatások miatt.

Az európai vezetők, akik két lehetőség között őrlődnek: egyrészt abban reménykednek, hogy Oroszország stratégiai vereséget szenved – amit minden racionális megfigyelő valószínűtlennek tart –, másrészt politikájuk kudarcát fogadják el, ami széles körű hatalomvesztést és hatalmas gazdasági és politikai zűrzavart okozna. Úgy döntöttek, hogy nyugodtak maradnak és folytatják a dolgukat. Ha lenne egy csepp eszük is, olyanok, mint Von der Leyen, Merz, Starmer vagy Macron, irányt váltanának, és reményeiket arra helyeznék, hogy megmagyarázzák kudarcukat, mielőtt az európai politikai hullám mindannyiukat kitaszítja a hatalomból. De nem látom annak jelét, hogy meglenne a politikai érzékük ehhez. Így hát tovább ülünk és várunk, miközben a viharfelhők egyre sötétebbek lesznek Európa felett.

A Peacemonger egy olvasók által támogatott kiadvány. Ha új bejegyzéseket szeretne kapni és támogatni szeretné a munkámat, fontolja meg, hogy ingyenes vagy fizetős előfizetővé válik.

Iratkozzon fel a The Peacemonger hírlevélre

Ian Proud realista szemlélettel tekint a nemzetközi kapcsolatokra. Áttöri a háborúpárti csoportgondolkodást. Korábbi magas rangú brit diplomata, aki a 2011-es terrortámadás óta a legtöbb jelentős válságban részt vett, beleértve a 2014 és 2019 közötti négy és fél éves moszkvai szolgálatot is.

Forrás: https://thepeacemonger.substack.com/p/stealing-140-billion-in-russian-assets?utm_source=share&utm_medium=android&r=2cxqch&triedRedirect=true 2025. október 31.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó