Válaszul Izrael szeptember 10-i támadására, amely a Katarban tartózkodó Hamász-tárgyalók ellen irányult, az ENSZ Biztonsági Tanácsának mind a 12 tagja egy hatástalan nyilatkozatot adott ki, amelyben nem is említették meg Izrael nevét. Ez a gyáva válasz aláhúzza a nemzetközi közösség szánalmas reakcióját a közel két éve tartó népirtásra.
Izrael úgy véli, hogy bármit megtehet, ahol csak akar, következmények nélkül – ami már két éve így van. Már elpusztította Gázát. Bővíti a telepeket, annektálja a Ciszjordániát, fenyegeti Libanont, Szíriát, Jement és Iránt. Megtámadta a segélyflottákat, lebombázta a menekülttáborokat és meggyilkolta a tárgyalókat. Most pedig bombázta az Egyesült Államok szövetségesének fővárosát. És a világ még mindig habozik.
AJÁNLOTT
„Minden szem Gázára szegeződik”, miközben Izrael fokozza hódító és etnikai tisztogatási kampányát
Az ember azt gondolná, hogy Katar – az Egyesült Államok szövetségese, az amerikai Központi Parancsnokság székhelye és éppen az a hely, ahol a tűzszüneti tárgyalásokat folytatták – lebombázása fordulatot hoz a helyzetben. A támadásban öt Hamász-munkatárs és egy katari biztonsági tiszt halt meg. A Hamász vezető tisztségviselői túlélték, de a valódi célpont nem csak ők voltak. A célpont maga a diplomácia volt.
Trump maga részéről kettős játékot játszott: ultimátumot adott a Hamásznak, miközben engedélyezte Izraelnek, hogy lebombázza azokat a tárgyalókat, akiket az USA Katarban kért befogadni. Az a kifogása, hogy a küldöttje „túl későn hívta” Dohát, hogy figyelmeztesse, nevetséges. Az igazság egyszerűbb: Washington megakadályozhatta volna ezt. Légvédelme tétlenül állt. „Védelmi” ernyője soha nem nyílt ki. Az Egyesült Államok nem csak szemlélő, hanem bűnrészes is.
A világ figyel, és kontinensek milliói követelik ennek a népirtásnak a befejezését.
Netanjahu azzal dicsekedett, hogy Dohában felhatalmazást adott egy „precíziós sebészeti csapásra” az általa „terrorista vezetőknek” nevezett személyek ellen. De legyünk őszinték: ez állami terrorizmus volt, amelyet fényes nappal hajtottak végre egy szuverén ország ellen, amely az Egyesült Államok öbölbeli stratégiájának középpontjában áll. Ez egy merényletkísérlet volt, amelyet szándékosan úgy időzítettek, hogy meghiúsítsa a tűzszünet lehetőségét azáltal, hogy megölte azokat a tárgyalókat, akikre a tűzszünet eléréséhez szükség volt. Közel két éve az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanyahu következetesen akadályozza a tűzszüneti tárgyalásokat. A dohai támadás végérvényesen bizonyítja, hogy Izrael nem érdekelt a békében – csak a végtelen háborúban.
Európában Izrael szoros szövetségesei, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia elítélték a támadást, ahogyan Kína és Oroszország is. Még Izraelben is felháborodást váltott ki a támadás a túszok családjaiból. Einav Zangauker, akinek a fia Gázában van fogságban, azt mondta, hogy Netanjahu „lényegében halálra ítélte a fiamat, Matant”. Felvetette azt a kérdést, amelyet milliók tesznek fel: miért rombol le Izrael minden apró esélyt a megállapodásra?
És az arab világ? Katar miniszterelnöke, Mohammed Al Thani „állami terrorizmusnak” nevezte a támadást, és figyelmeztette a régiót, hogy Netanjahu mindent destabilizál, és hogy Netanjahut bíróság elé kell állítani. Szaúd-Arábia a támadást„nemzetközi jog megsértésének és elfogadhatatlan agressziónak egy arab testvérállam ellen” nevezte. Jordánia „veszélyes eszkalációra” figyelmeztetett. Az Egyesült Arab Emírségek „komoly aggodalmukat” fejezte ki.
De a szavak olcsók. Hol vannak a tettek? Hol van a vörös vonal? Az arab államok két éven át nézték, ahogy a palesztinokat élve elégetik a sátrakban, éheztetik a segélyosztásoknál, bombázzák az otthonukat – és alig többet tettek, mint nyilatkozatokat adtak ki.
Ha a világ hagyja, hogy Izrael megússza Doha bombázását, akkor egyetlen ország sincs biztonságban a Közel-Keleten. Azok az arab vezetők, akik Trump úgynevezett Ábrahám-megállapodása alapján sietve normalizálták kapcsolataikat Izraellel – az Egyesült Arab Emírségek, Marokkó, Bahrein, Szudán – most kollaboránsoknak tűnnek, miközben Netanjahu büntetlenül bombázza az arab fővárosokat. A legkevesebb, amit most tehetnek, hogy visszavonják ezeket a megállapodásokat, az arab világ többi része pedig elítéli a kapcsolatok normalizálására irányuló bármilyen lépést.
Katar összehív egy sürgősségi arab-iszlám csúcstalálkozót, és kollektív arab válaszlépésre szólított fel. Ennek többnek kell lennie, mint szavaknak: összehangolt kampányra van szükség a kereskedelem leállítása, a kapcsolatok megszakítása és szankciók bevezetése érdekében a gazember izraeli állammal szemben.
Innen a válság New Yorkba költözik. Amint megnyílik az ENSZ új ülésszaka, és az Egyesült Államok továbbra is vétójogával megakadályozza a Biztonsági Tanács fellépését, a Közgyűlésnek a válságot napirendjének élére kell helyeznie. Hivatkoznia kell az „Egyesülés a békéért” határozatra, hogy felszólítson a következőkre:
- ENSZ-védelmi erő felállítása humanitárius segélyek szállítására, a civilek védelmére, a háborús bűnök bizonyítékainak megőrzésére és az újjáépítés elősegítésére;
- Átfogó szankciók és katonai embargó;
- Izrael közgyűlési mandátumának visszavonása;
- Az ENSZ régóta szunnyadó apartheidellenes mechanizmusának újraaktiválása, és
- Háborús bűnökkel foglalkozó törvényszék létrehozása.
A világ figyel, és kontinensek milliói követelik ennek a népirtásnak a befejezését. Az ENSZ Közgyűlése még mindig megragadhatja a lehetőséget, hogy bebizonyítsa: a nemzetközi jog nem csak papíron létező szavak. Doha bombázása legyen a fordulópont – az a pillanat, amikor a világ végre cselekszik.
Forrás: https://www.commondreams.org/opinion/israel-terrorism-gaza-doha?fbclid=IwY2xjawMz0G1leHRuA2FlbQIxMABicmlkETBBMjAxVmlMbXJoVXBwRWRNAR69tqT_NGnUh1xOLW9l7gsWUnq9t4SBG35UiF-UsooSFnuY1yrtZhlOPFYRRg_aem_WdUxECAtJQtv_IYnutyeHw 2025. szeptember 13.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
