"Egy tüntető Anas Al-Sharif fotóját emeli fel – az Al Jazeera egyik, nemrég izraeli légitámadásban meggyilkolt újságíróját – a szerdai kairói tüntetésen, ahol újságírók tiltakoztak a Gázai övezetben történt támadások és kollégáik megölése ellen." Forrás: AFP/KHALED DESOUKI

Az izraeli újságírók nem hajlandók belátni, hogy egy ország, amely a gázai háborúban több újságírót ölt meg, mint bármely más konfliktusban a történelem során, egy napon rájuk is fegyvert fog.

„Ha ezek a szavaim eljutnak hozzád, tudd, hogy Izraelnek sikerült megölnie és elhallgattatnia a hangomat. … Isten tudja, hogy minden erőmmel és erőfeszítésemmel azon voltam, hogy támasza és hangja legyek népemnek, attól a pillanattól kezdve, hogy a Jabalya menekülttábor sikátoraiban és utcáin megnyitottam a szemem az életre. Reméltem, hogy Isten meghosszabbítja az életemet, amíg visszatérhetek családommal és szeretteimmel eredeti szülővárosunkba, a megszállt Al-Majdal Asqalan-ba. De Isten akarata győzött, és az Ő rendelete teljesült.”

Nem Isten akarata határozta meg Anas Al-Sharif újságíró sorsát vasárnap, három másik újságíróval és két civil személyiséggel együtt, a Gázai város al-Shifa kórház melletti sajtósátorban. Nem Isten akarata volt, hanem egy bűnöző izraeli katonai drón, amely al-Sharifot, az Al Jazeera legnevesebb háborús tudósítóját vette célba. Nem Isten akarata, hanem Izraelé, hogy kivégezze őt azzal az indokkal, hogy „Hamas-sejtet vezetett”, anélkül, hogy erre bármilyen bizonyítékot felmutatott volna.

Sokan a világon elhitték a hadsereg verzióját, ahogyan azt is elhitték, hogy az Izraeli Védelmi Erők nem ölték meg az Al Jazeera riporterét, Shireen Abu Akleh-t Jenin-ben 2022-ben. Még azok is, akik hinni akarnak abban, hogy Al-Sharif sejtvezető volt, meg kell kérdezzék: és mi van az öt emberrel, akiket vele együtt megöltek? Ők a sejt helyettes vezetői voltak? Nem lehet elhinni semmit, amit egy olyan hadsereg mond, amely ilyen hidegvérrel mészárolja az újságírókat, vagy egy olyan állam, amely nem engedélyezi a háború szabad tudósítását, még a jabaljai terrorsejt vezetőjéről szóló riportokat sem.

• Izrael palesztin újságírók elleni támadásai Gázában nem járulékos veszteségek. Ez stratégia
• Izrael meggyilkolta az Al Jazeera újságíróját, Anas al-Sharif-ot Gázában, ami felháborodást és félelmet keltett
• Izrael tudja, hogy a külföldi sajtó Gázába érkezése után nem lesz olyan könnyű újságírókat megölni

Nehéz elhinni – vagy talán már semmi sem nehéz elhinni –, hogy milyen kevés érdeklődést váltott ki itt négy újságíró meggyilkolása. Az izraeli sajtó két táborra szakadt: az egyik figyelmen kívül hagyta a történetet, a másik pedig arról számolt be, hogy Izrael likvidált egy terroristát. Semmilyen információval nem rendelkezve szinte mindenki megmozdult, hogy elmesélje azt a történetet, amelyet az Izraeli Védelmi Erők diktált nekik, és a pokolba a valósággal. És a pokolba a bátor kollégával való szolidaritással is.

Palesztinok imádkoznak egy gázai temetőben keddenaz Al Jazeera tudósítója, Anas Al-Sharif sírjánál, aki más újságírókkal együtt meghalt egy izraeli támadásban. Forrás: AFP/BASHAR TALEB

Az egyetlen bizonyíték egy fénykép volt, amelyen Al-Sharif látható a Hamász vezetőjével, Yahya Sinwar-ral. Ez valóban kivégzésre okot adó bűncselekmény.

Al-Sharif, aki milliószor bátrabb volt bármely izraeli újságírónál, és kevésbé volt bevonva az állam és népe propagandájába, mint Nir Dvori és Or Heller, megtaníthatta volna az izraeli média képviselőinek az újságírás alapjait.

A sajtó arcátlansága itt nem ismerhatárokat: „Az Al Jazeera egy propaganda-hálózat” – kiabálják az izraeli tévécsatornák riporterei, akik maguk alatt vágták a fát az ultranacionalista propaganda és az igazság eltitkolásának terén e háború alatt.

Ha az Al Jazeera propaganda, akkor mi a Channel 12? És a 11., 13., 14. és 15. csatorna? Van nekik egyáltalán valami közük az újságíráshoz ebben a háborúban?

Palesztin gyerekek és egy újságíró vizsgálják az Al-Shifa kórházban, Gázában, az Al Jazeera lerombolt sátrát hétfőn, az izraeli hadsereg éjszakai támadása után. Forrás: AFP/BASHAR TALEB

Az újságírás halála az igazság és a szolidaritás halálát is jelentette. Azok, akik ebben a háborúban több újságírót öltek meg, mint bármelyik másik háborúban a történelem során – 186-ot a New York-i székhelyű Újságírók Védelméért Bizottság szerint, 263-at a B'Tselem szerint –, egy napon fegyvert fognak szegezni ránk, az izraeli újságírókra is, akik nem találunk kegyelmet a szemükben. Nehéz megérteni, hogy az izraeli újságírók hogyan nem értik ezt. Vagy talán azt tervezik, hogy továbbra is alázatosan szolgálják az izraeli propagandagépezetet, mert a szemükben ez az újságírás.

De most a héten az IDF tüzelt egy újságírói sátorra – és amit nem mutattak a képernyőn, az vérfagyasztó volt: újságírók holttesteit húzták ki az égő sátorból, izraeli kollégáik pedig éljeneztek vagy hallgattak. Micsoda szégyen, mind személyes, mind szakmai szempontból. Hogy lehet ez kevésbé sokkoló, mint 2018-ban a szaúdi újságíró, Jamal Khashoggi meggyilkolása? Azért, mert al-Sharif holttestét nem darabolták fel?

Al-Sharif barátai és végrendelete szerint ő tudta, hogy célpont. Amikor az IDF októberben megfenyegette, Irene Khan, az ENSZ véleménynyilvánítási szabadságért felelős különmegbízottja aggodalmát fejezte ki sorsa miatt. Al-Sharif, mondta, hogy ő az utolsó életben maradt újságíró a Gázai övezet északi részén. Pontosan ezért ölte meg Izrael. „Ne felejtsétek el Gázát” – ezek voltak végrendeletének utolsó szavai.

 Gideon Levy

Forrás: https://www.haaretz.com/opinion/2025-08-13/ty-article-opinion/.premium/when-anas-al-sharif-died-so-did-journalism-and-so-did-truth-and-solidarity/00000198-a4b7-dff4-a39e-adbf3bdb0000 2025. augusztus 13

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó