Mark Rutte, a NATO főtitkára megcsókolja Donald Trump király kezét. Ennél kínosabb már nem is lehetne!

Miközben Donald Trump a NATO-csúcson játszotta a kemény férfit, Európa kormányfői előrevetített engedékenységgel rohantak a kereszthez. Az öt százalékos „védelmi hozzájárulás” követelését parancsként fogadták – a főtitkár megalázó térdepelésével együtt. Egy szövetség rendkívüli állapotban: rettegő, méltóságát vesztett, önmagát megtagadó.

Soha nem hittem volna, hogy éppen én – ráadásul teljes meggyőződéssel – fogom kimondani ezt a régi porosz idióta frázist. De muszáj! Mert a múlt heti brüsszeli szégyenteljes – vagy mondjuk inkább ódivatúan illett volna: „becstelen” – előadás után, amikor a NATO elérte a méltóságvesztés csúcsát, egyszerűen nem jut eszembe más szó.

Több a félelem…

Olyan érzés volt néha, mintha egy pánikkal átitatott óvodai szülői értekezleten ülnél – azzal a különbséggel, hogy a valóságtól elrugaszkodott, lázadó gyerek épp nem hiányzott, hanem személyesen is ott volt. Donald Trump, a világ legnagyobb hadseregének újbóli főparancsnoka, úgy sétált végig a NATO-csúcson, mint egy aranyköpenyes generalisszimus – és európai vezetőink, reszketve a félelemtől, siettek még a papucsát is utánacipelni!

A megrémült NATO-nagyok alázatos önmarcangolásba kezdtek, és mind közül Mark Rutte főtitkár készült a legjobban a „trumpi ölébe ugró kutyus” szerepére: nyálas levelét, amit a Trump-stílusban írt meg (teli pátosszal és még több európai megvetéssel), a volt elnök örömmel posztolta ki. Egy diplomáciai térdelés – élőben a Truth Social-on.

…mint a hazafiság

És mindez minek? Egy olyan elnök kedvéért, aki most már nem kettő, hanem öt százalékot követel a GDP-ből „védelmi pénz” címén – miközben európai vazallusai bólogatnak, és hanyagul vállalják saját házuk felgyújtását! Mert:

Egy saját, valóságos fenyegetés-elemzés Oroszországról? Vagy legalább az amerikai hírszerzés legfrissebb jelentésének átnézése? Semmi. Az „orosz veszélyt” természeti törvényként fogadják el – olyan alternatívátlanul, mint a régebben versenyképes német ipart fenntartó orosz gázról való lemondást.

Ehelyett öngyilkos szankciók, őrült fegyverkezés és egy Merz–Pistorius-féle geopolitikai eszkalációs mánia törli el országok gazdasági alapjait és társadalmi kohézióját. És a téboly csúcsaként politikusainknak még az is megfelel, hogy közepes hatótávolságú, hiperszonikus rakétákat és robotrepülőket állítsanak fel német földön – gyakorlatilag 83 millió embert túszul ejtve, vagyis célponttá téve őket orosz első csapások számára.

Aki ezt hazafiságnak hiszi, nem értette meg hivatali esküjét – vagy már rég cinikusan félredobta. Nem: ma a politikai elitünk jobban fél Donald Trumptól, mint felelősséget vállalna a saját népéért.

A becstelenség csúcsa

Az, hogy senkinek sem jutott eszébe udvariasan, de határozottan megmutatni a washingtoni divatnak a kollektív önbecsülés határait – legyen. Ehelyett egy transzatlanti paródiát láthattunk tiszta formában: egy szövetség, ami annak idején a „nyugat szabadságáért” alakult, most önként, harc nélkül és térdelve adta át magát a legnagyobb fenyegetésnek.

Már csak egy kamerát kellett volna felállítani és egy főcímdalt játszani. Valami a House of Cards és a Trónok harca között. De valószínű Trump ezt is személyes hódolatnak vette volna, és hazatérve a Truth Social-on puffogta volna: „Szeretnek. Megmondtam, hogy ugorjanak, és megkérdezték: ›Milyen magasra, elnök úr? ‹”

Mi maradt? Egy keserű utóíz. És a szomorú felismerés: a NATO-csúcs legfőbb tanulsága az volt, hogy önbecsülés valahol a „megtörtént” és a „harc nélkül feladott” között áll. Vagy egyszerűbben: több a félelem, mint a hazafiság.

Forrás: https://globalbridge.ch/mehr-angst-als-vaterlandsliebe-oder-der-gipfel-der-ehrlosigkeit/ 2025. július 2.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó