Nyomtatás

A burgenlandi tartományi gyűlés csütörtökön késő délután a népcsoportok helyzetével is foglalkozott.

Az SPÖ és a Zöldek közösen sürgősségi indítványt nyújtottak be, amelyben felszólítják a szövetségi kormányt, hogy vonja vissza a már elfogadott népcsoporttámogatás csökkentését, és biztosítsa a népcsoportok számára az idei és jövő évre is ugyanazt a támogatási összeget, mint amennyi tavaly rendelkezésre állt.

Az SPÖ burgenlandi frakcióvezetője, Roland Fürst a felszólalásában hangsúlyozta, hogy a népcsoportok milyen fontos szerepet töltenek be Burgenland kulturális identitásában, ők ugyanis elengedhetetlen részei a társadalomnak. A 7,9 millió eurós támogatásból történt 800 ezer eurós megvonást „arculcsapásnak“ nevezte az őshonos kisebbségek számára. Fürst egyben megvédte a parlament burgenlandi SPÖ-s képviselőit is, akik ugyan megszavazták a megszorításokat, de szerinte – mivel a költségvetési csomagról egyben szavaztak – más lehetőségük nem volt.

A Die Grünen képviselője, Wolfgang Spitzmüller is kiemelte a három burgenlandi népcsoport – a romák, a horvátok és a magyarok – fontosságát. Szerinte különösen fontos a nyelvmegőrzés, és hogy a nemzetiségeket ne pusztán folklórcsoportként kezeljék.

Az ÖVP-s Patrik Fazekas szintén hangsúlyozta az őshonos kisebbségek jelentőségét. Mint mondta, a szövetségi kormány elkötelezett a népcsoportok iránt, a támogatási rendszer fő pillérei pedig nem kerültek csökkentésre – a megvonások csupán az „egyéb támogatásokat" érintik, a szövetségi szinten szükséges megtakarítások miatt. Ugyanakkor Fazekas azt is elmondta, hogy 2026 után ismét emelést szeretnének.

Az ÖVP egy módosító indítványt is benyújtott, amelyben arra kérik a burgenlandi Landtagot, hogy dolgozzon ki egy tartományi szintű nemzetiségi támogatási tervet.

Thomas Grandits, az FPÖ képviselője szintén egyértelműen elutasította a megszorításokat, ugyanakkor bírálta az SPÖ-t és az ÖVP-t is. Az FPÖ két önálló indítványt nyújtott be, többek között azzal a követeléssel, hogy a népcsoporti támogatásokat hosszú távon biztosítsák.

Felszólalt még Astrid Eisenkopf, a tartományi gyűlés elnöke is, aki egyben az SPÖ népcsoporti ügyekért felelős szóvivője is. Kiemelte, hogy Burgenland mennyit tesz a népcsoportokért – különösen azzal, hogy új népcsoporti ház épül Oberwart/Felsőőrön.

Az SPÖ és a Zöldek sürgősségi indítványát az FPÖ szavazataival együtt elfogadta a tartományi gyűlés.

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Bognár László, Kelemen Dorottya, Sebestyén Áron, volksgruppen.ORF.at 2025-06-26  volksgruppen.orf.at