A republikánus pártvezetés – Donald Trump erős támogatásával – megpróbálja előretolni az „One Big Beautiful Bill Act” törvényjavaslatot, miközben egyre mélyebb a szakadás a pártban, és növekszik az ellenállás az úgynevezett „fordított Robin Hood-törvény” ellen.
A május 22-én a Képviselőházban elfogadott törvényjavaslat, amelyre azt mondták, hogy „az USA történetének legnagyobb vagyonáthelyezés a gazdagoktól a szegények felé”, Trump 2017-es adócsökkentéseinek meghosszabbításával, 4,5 billió dollárral csökkentené a szövetségi adóbevételeket 2025 és 2034 között. Ugyanakkor az ország legnagyobb élelmiszer-segélyprogramjára, a SNAP-re a legnagyobb csökkentséeket írja elő a történelemben, valamint a Medicaid (az ország legnagyobb közegészségügyi biztosítási programja) megszorítása miatt mintegy 7,6 millió ember veszítheti el az egészségbiztosítását. A Yale és a Pennsylvania Egyetem közegészségügyi kutatói figyelmeztető levelet küldtek a Szenátusnak, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a törvény rendelkezései – köztük a biztosításvesztés – több mint 51 000 halálos áldozatot eredményezhetnek.

Nő az ellenállás
A Trump-kormány folyamatosan promótálja és támogatja a javaslatot, de a közvélemény körében egyre elterjedtebb a tiltakozás. Egy CBS News/YouGov felmérés szerint a megkérdezettek 43%-a úgy véli, hogy a törvény ártana nekik és családjuknak, míg csak 26% gondolja, hogy segítene rajtuk. A megkérdezettek 49%-a úgy érzi, hogy a munkásosztályt sújtaná a leginkább. Egy Quinnipiac közvélemény-kutatás szerint a választók többsége (53%) ellenzi a javaslatot, és még Trump saját pártján belül is csak 67% támogatja.
A törvényjavaslat jelenleg a republikánusok által uralt Szenátusban van, ahol várhatóan módosítják, tekintettel a jobboldali párton belül kirobbant vitákra. Legfeltűnőbb példa erre az Elon Musk és Donald Trump közötti nyilvános viszály, amelyet éppen ez a törvényjavaslat váltott ki. Musk nyíltan leszidta Trumpot a javaslatért, amiért növeli az államháztartási hiányt, és kampányt indított az elnök ellen – még annyira elment, hogy Jeffrey Epstein gyermekkereskedőhöz kapcsolta Trumpot, és felháborodását fejezte ki felelősségre vonása miatt. Musk azóta enyhített a Trump elleni legdurvább vádjain.
Medicaid-megszorítások és belső ellentétek a republikánusoknál
A Trump-Musk viszály mellett a párt sok tagja kételkedik a törvény költségvetési kiadásaiban. Néhány pénzügyileg konzervatívabb szenátor (főleg a gazdagok adókedvezményeinek hatalmas költsége miatt) próbál megtakarításokat elérni a törvényben. Azonban a gazdagok adókedvezményeit nem érintenék, helyette inkább Trump néhány népszerű rendelkezését – például a „jatt adómentességét” és a „túlóra adómentességét” – próbálják megvágni.
Egyes republikánus szenátorok – különösen Joni Ernst (Iowa) botrányos kijelentése után – kezdenek aggódni a Medicaid-megszorítások miatt. Ernst, amikor válaszolt egy választópolgár aggodalmára az egészségbiztosítás nélkül maradók halála miatt, megjegyezte: „Hát, mind meg fogunk halni.” Mérsékeltebb republikánusok, mint Susan Collins (Maine), Lisa Murkowski (Alaska) és Jerry Moran (Kansas) is aggódnak a Medicaid-csökkentések miatt.
Milliárdok a bevándorlás elleni fellépésre
Miközben a republikánus szenátorok vitatkoznak a Medicaid, az adópolitika és más rendelkezések felett, a Trump-kormány a bevándorlásellenes tiltakozások hullámát használja fel a törvény támogatásának erősítésére.
A javaslat 46,5 milliárd dollárt szán az USA-Mexikó fal további építésére, valamint 4,1 milliárdot új határőrök és vámosok felvételére. A bevándorlásellenes tüntetések növekedésével a jobboldalon egyre fontosabbá válnak ezek a rendelkezések.
A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt így reagált a Los Angeles-i tiltakozásokra, amelyek munkahelyi bevándorlás-razziák ellen robbantak ki:
„A Los Angeles-i zavargások bizonyítják, hogy kétségbeejtően szükségünk van több bevándorlás-ellenes erőforrásra… Ezért is biztosít Trump elnök One Big, Beautiful Bill törvénye évi egymillió kitoloncolást, valamint 10 000 új ICE-alkalmazottat, 5000 új vámost és 3000 új határőrt.”
forrás: Peoples Dispatch


