Nyomtatás
Washington, Teherán, Tel-Aviv, 2025. június 13. péntek (MB)
Az amerikai elnök tudott arról, hogy Izrael támadásra készül Irán ellen, és azzal indokolta az iráni nukleáris létesítményekre mért csapást, hogy Irán nem állíthat elő atombombát. Trump tudomásul vette Netanjahu közlését, miszerint az akciót Izrael biztonsága érdekében hajtották végre – jelentette a Magyar Békekör tudósítója pénteken.
„Az Egyesült Államok meg fogja védeni Izraelt Irán válaszcsapásával szemben” – mondta Donald Trump, és parancsot adott a CENTCOM (központi parancsnokság) magas fokú készültségbe helyezésére.
Izrael péntekre virradóra támadta meg Iránt. A nukleáris létesítményeire, ballisztikus rakétagyárára és parancsnoki posztjaira drónokkal és F-16 repülőgépekről mért precíziós csapásokat „Irán agressziójával” indokolta. Israel Katz védelmi miniszter közölte, hogy az „Ébredő oroszlán” fedőnéven végrehajtott tervet megelőző csapásként hajtották végre Irán ellen.
A támadás egyik célpontja a natanzi urániumdúsító volt, egy másik pedig a hadsereg és a forradalmi gárda vezérkara.
Iráni közlés szerint a natanzi dúsító ellen intézett támadás következtében nem keletkezett nukleáris szivárgás. Teheráni közlés szerint a buseri atomerőmű ellen nem hajtottak végre támadást.
A parancsnoki állások elleni támadásban életét vesztette a forradalmi gárda (IRGC) parancsnoka, Hossein Salami, és a fegyveres erők vezérkari főnöke, Mohammad Bageri. Ali Hámenei ajatolla, Irán legfelső vezetője a meggyilkolt Bageri helyébe Ahmad Vahidi tábornokot nevezte kis, az ugyancsak meggyilkolt Salami feladatainak ellátásával pedig Habibolla Sajjarit bízta meg ideiglenesen.
Hamenei közölte: az agresszióban számos vezető és tudós halt meg, és gyermekek is életüket vesztették a lakónegyedek elleni támadásokban. „Az iráni fegyveres erők nem fogják büntetlenül hagyni a cionisták tetteit. A cionista szervezet támadásával kihívta maga ellen fájdalmas és keserű sorsát”.
A világ döbbenten áll az izraeli támadással szemben, melyet Amerika hallgatólagos beleegyezésével hajtottak végre. Politikai megfigyelők attól tartanak, hogy Irán és Izrael konfliktusa eszkalálódhat, és nagyhatalmak is szembekerülhetnek egymással. Utalnak Izrael szövetségére az Egyesült Államokkal, és Iránnak Oroszországgal létrejött átfogó stratégiai partneri viszonyára, továbbá tagságára a Sanghaji Együttműködési Szervezetben (SCO).
A Magyar Békekör elnöke pénteken elítélte az Irán ellen intézett izraeli támadást, és szolidaritását fejezte ki a meggyilkoltak hozzátartozóinak és az iráni népnek. Simó Endre szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök békétlen magatartása átfogóbb nemzetközi konfliktus veszélyét rejti magában.+++
 
 
A fényképen az Izrael által 2025. június 13-ra virradóra megtámadott iráni objektumok egy részét ábrázoló térkép, és egy teheráni lakóház.
Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Magyar Békekör Egyesület 2025-06-13  BÉKEKÖR