Az osztrák államszerződés aláírásának 70. évfordulója alkalmából Bécsben tartották a kisebbségi sztrájkot. Ana Grilc beszámol a tüntetők követeléseiről és az osztrák politika mulasztásairól.
Három méter magas, papírmasé test, erdőzöld köpeny, háromcsúcsos sapka és piros csillag. Így vonul fel a kancellári hivatal előtt – a partizánnő Mira. 70 évvel az osztrák állami szerződés (ÖSV) aláírása után, és ezzel együtt a 7. cikkely után is, amely a szlovén és horvát népcsoportoknak biztosítja jogaikat. Most újra fel kell állnia, hogy harcoljon a kisebbségi jogok javításáért Ausztriában. De ezúttal sem egyedül teszi.
Štrajk – sztrájk – strike!
Május 15-én körülbelül 400 tüntető gyűlt össze a szövetségi kancellária előtt, hogy a Minderheiten Štrajks (Kisebbségi sztrájk) zászlaja alatt vonuljon az utcára. A tüntetést a szlovén és horvát népcsoportok hallgatói klubjai – a Klub slovenskih študentk*študentov na Dunaju (KSŠŠD) és a Hrvatski akademski klub (HAK) – szervezték. Az ÖSV 70. évfordulója alkalmából a klubok a Čl_n 7 projektben dolgoznak, amelynek célja a 7. cikk újragondolása és a népcsoportok és kisebbségek jogaiért folytatott küzdelem ismét széles körű társadalmi témává tétele. A projekt keretében már rendeztek egy eseménysorozatot, egy brosúra és egy vándorkiállítás is készül, 2026-ban pedig szimpóziumot terveznek a „kisebbség nevelés” témájában. De először az utcára vonulnak – egész Ausztriában.
A többség kisebbség
A bécsi tüntetés volt az első. Előzetesen a burgenlandi horvát és karintiai szlovén diákok számos más kisebbségi és népcsoport szervezettel, valamint a szolidáris többségi lakossággal hoztak létre hálózatot. Végül egy kisebbségi sztrájk lett belőle, amely a közös küzdelemre, a szolidaritásra és a kisebbségi szövetségekre helyezi a hangsúlyt. Minden kisebbségnek megvannak a maga problémái, de a marginalizálódás és a diszkrimináció mindannyiukat érinti. A nagy napon a tüntetők 14 beszédet hallgattak meg a magyar, roma, horvát és szlovén népcsoportok képviselőitől, az önrendelkezésért küzdő mozgalommaktól, a zsidóktól, a queer kurdoktól, valamint a Standing Together Vienna, az Initiative Minderheiten és az Initiative Antifaschistisches Gedenken egyesületektől. Burgenlandi Liza Hausmann-Farkas beszédében így fogalmazott: „Tudjuk, mit jelent küzdeni a láthatóságért, az iskolákért, a médiáért, a helyért ebben a társadalomban. És azt mondjuk: a népcsoportok jogai nem kiváltságok. Ezek emberi jogok!”
A tüntetés alaphangja gyorsan megadatik. A „Ich sag Österreich, ihr sagt…(„Én mondom Ausztria, ti mondjátok…”) A „Fail!“ („Puccs!“) tökéletesen működött – különösen a Parlament előtt. A gyerekblokk, amelyben többek között a burgenlandi horát Viverica óvoda is erős képviseletet élvez, hangosan skandálta: „Viverica, naša pravica!” („Viverica, a mi jogunk!”). A „Abrakadabra, večjezična tabla!” („Abrakadabra, többnyelvű tábla!”) varázsigével pedig többnyelvű helynévtáblákatvarázsoltak elő. A kisebbségek sztrájkján fiatalok és idősek gyűltek össze, hogy régi és új követeléseket kiabáljanak a parlamentnek.
Követeléseink: a minimum
Nem kevés követelésük van. Az 7. cikk teljes végrehajtásának elmaradása mellett az osztrák nemzetiségi csoportoknak ma más igényeik is vannak. Végül is 70 év alatt sok minden változhat. A népcsoportok történelmileg kialakult települései – azaz Dél-Karintia/Južna Koroška és Burgenland/Gradišće – mellett a burgenlandi horvátok és a karintiai szlovénok ma már városi központokban is élnek. Ott azonban jelenleg nincs lehetőségük gyakorolni a nekik járó jogokat. Ez elsősorban a fiatal családok számára jelent nagy kihívást. Gyermekeik ugyanis alig vagy egyáltalán nem tudják első nyelvüket használni vagy megtanulni az óvodában, az általános iskolában vagy a gimnáziumban. Így a nyelv a magánszférába szorul, és „titkos nyelvvé” válik.
A 7. cikk aláírása óta további változás is bekövetkezett: a nyelvet beszélők száma zuhanórepülésben van. A szlovén idiómák és a burgenlandi horvát nyelv lassan eltűnik a nyilvánosságból, az otthonokból és a beszédből. Szükség van tehát e nyelvek biztosítására és digitalizálására, a nemzetiségi törvény – amelynek célja a 7. cikk alkalmazhatóságának biztosítása – kisebbségbarát reformjára, a 7. cikk kiterjesztésére minden nemzetiségi csoportra és további nemzetiségi csoportok elismerésére. Mert bármennyire szomorú, a burgenlandi horvátok és a karintiai szlovénok népcsoportkénti státuszuk és az állami szerződésben való megemlítésük révén kiváltságos helyzetben vannak. Más kisebbségek még ezekre a jogokra sem jogosultak.
Stari*a, hallgass ide!
A kisebbségek sztrájkja a Ringről a Schillerplatz-ra vezetett, ahol minden évben megemlékeznek az örmény népirtásról. A helyszínen álló mellszobrot azonnal transzparensekkel borítják, míg a tömeg a hat méter hosszú és három méter széles színpad körül gyülekezik. Hiszen a nap még nem ért véget: 70 év után legalább egy hétórás tüntetésnek helye van! A programot Dominik Krištof és Mira Gabriel, a KSŠŠD szóvivői nyitják meg. Dominik Krištof beszédében így fogalmaz: „Nemcsak a bécsi állami szerződés 7. cikkének végrehajtását követeljük, hanem annak továbbgondolását és kiterjesztését minden kisebbségi csoportra! Mert sok nyelv, kultúra és identitás még mindig elnyomott, szabályozott, ellenőrzött – egy olyan rendszer által, amely róluk dönt anélkül, hogy meghallgatná őket.” De ezen a napon hallgatnak – és nem csak a felszólalókra, hanem a kisebbségi zenekarokra is. A demonstrációs fesztivál hibrid eseményen a karintiai-szlovén Bališ, a burgenlandi-horvát Bruji, Kacavida és Basbaritenori zenekarok, valamint a Makeshift-Concept és Ubahn Pudding punkzenekarok adták a hangulatot. Kisebbségi zűrzavar is volt.
A tüntetés után jön a tüntetés
Pontosan 22 órakor a tüntetők „Člen 7 – pravica naša” („7. cikk – a mi jogunk!”) kiáltással zárják le a rendezvényt a Belvedere felé. A színpadot lebontják, és a következő tüntetésig, 2025. október 10-ig Klagenfurtban Erwin technikus gondjaira bízzák. A szervezőcsapat kimerültség, etnikai stressz és eufória között ingadozik. Ugyanis ugyan eljöttek az emberek, de főleg a kisebbségek tagjai. A többségi lakosság nagyrészt távol maradt. A média is eljött – de ismét csak a kisebbségi médiumok. Csalódottak, de nem lepődtek meg.
Míg a kisebbségek tagjai folyamatosan szembesülnek marginalizált csoportként való státuszukkal, a többségi lakosság könnyen elháríthatja a felelősséget. Pedig ez mindannyiunkat érint. A világszerte jobbra tolódó politikai helyzetben a kisebbségek a társadalom szeizmográfjai. Ha jogait korlátozzák, nyelvét eltörlik, ellene uszítanak, akkor a demokrácia alapjai megrendülnek. Nem nekik kellene ezt a szerepet betölteniük. Egy szolidáris társadalomnak elégnek kellene lennie abból, hogy évszázadok óta igazságtalanságok történnek a közepén. Az embereknek tudniuk kellene, hogy apátiájuk bűnrészességet jelent. Mert ma és mindig igaz: ha az igazságtalanság joggá válik, az ellenállás kötelesség!
Forrás: https://mosaik-blog.at/minderheiten-strajk/ 2025. május 27.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
