Az ukrán újságíró, Anatolij Sharij a Volodimir Zelenszkij által vezetett Ukrajna egyik kritikusa, és emiatt száműzetésben kell élnie (Spanyolországban). Senkinek sem kell egyetértenie a véleményével, de vajon meg kell-e ölni csak azért, mert Ukrajna „ellenségnek” nyilvánította, ahogy sok ukrán szeretné? Ukrajnában gyakran üdvözlik és nyíltan helyeslik az eltérő véleményűek meggyilkolását...
(Szerk.) Azok számára, akik személyesen ismerik Ukrajnát – a Globalbridge szerkesztősége is ide tartozik –, ez ugyan nem újdonság, de oroszországi szerzőnk, Stefano di Lorenzo, aki az ukrán nyelvet is érti, azzal tisztelettel adózik nekik, hogy meri ezt a témát felvetni: sok, nagyon sok ukrán örül, ha egy másként gondolkodót megölnek. Ezt nem utolsósorban a „közösségi” médiában megjelenő kommentek is bizonyítják. (cm)
Legalább tíz éve Európában és Amerikában ügyesen ápolnak egy szépített képet Ukrajnáról, mint nemes, ártatlan és bátor országról, amelynek egyetlen vágya a jólét, a szabadság és a demokrácia. A valóságban azonban az Ukrajna európai integrációját célzó PR-kampány már 2004-ben megkezdődött az első ukrán forradalommal, az „narancssárga forradalommal”. Mivel azonban Juscsenko nyugatbarát elnökségének évei minden másnak bizonyultak, mint sikeresnek, és 2010-ben a „rossz” jelölt nyert, az Ukrajna dicsőítésére irányuló kampány csak a 2014-es forradalommal indult újra nagy léptékben.
Kétségtelen, hogy amikor 2014 telén az ukránok a Majdan-on énekeltek, táncoltak, európai zászlókat lengettek és köveket – és nem csak köveket – dobáltak, arról álmodtak, ami számukra Európa mesés gazdagságának tűnt. Az ukrán szabadság- és demokráciafelfogásról azonban vitatkozni lehet. Végül is a szabadság és a demokrácia olyan általános fogalmak, hogy bármit jelenthetnek, és úgy is lehet őket használni, hogy teljesen értelmetlenné válnak.
Néhány napja Madridban, Spanyolországban, a híres ukrán ügyvédet, Andrij Portnov-ot lelőtték lánya iskolája előtt. A spanyol rendőrség nem tudta elfogni a gyilkost, aki – a munkája hatékonyságából ítélve – nyilvánvalóan profi volt a szakmájában.
Portnov nem volt egy átlagos ukrán. Viktor Janukovics elnöksége alatt az igazságügyi és alkotmányos apparátus egyik központi alakja volt, és fontos pozíciókat töltött be, például a főigazságügyi osztály vezetője és az elnöki adminisztráció helyettes vezetője volt. Janukovics 2014-es bukása után Portnov a poszt-majdáni tisztogatások célpontjává vált, és sok másokkal együtt korrupcióval és hazaárulással vádolták, bár konkrét vádak soha nem vezettek végleges bírósági ítélethez. Oroszországban és Ausztriában töltött évek után 2019-ben tért vissza Ukrajnába, de hamarosan elhagyta az országot, és Spanyolországban telepedett le, amikor az ukrajnai háború utolsó szakasza kezdődött.
Nem célunk itt spekulálni a gyilkos vagy a gyilkosságot ösztönző személy kilétéről. Sok, túlságosan sok ukrán reakciója a férfi halálának hírére az, ami megdöbbentő. „Már itt volt az ideje” – írja valaki a Deutsche Welle egyik Facebook-bejegyzése alatt, „mind úgy végzik, mint ő” – írja egy másik, és rengeteg hasonló, kárörömtől átitatott komment található, amelyek minden emberben, akiben csak egy cseppnyi emberség is van, felfordulást okozhatnak.
A közösségi média ugyanis – ez mára már egyértelműnek kell, hogy legyen – nem olyan hely, ahol barátok találkoznak, akik szeretik egymást, hanem egy mérgező aréna, ahol gyakran gyűlölet uralkodik, ahol az emberek könnyen sértéseket szórnak azokra, akikkel nem értenek egyet, és ahol sokan – nyilvánosan, az egész világ szeme láttára – a legrosszabbat hozzák ki magukból. Ritkán látható azonban, hogy valaki örül egy másik ember erőszakos halálának. De ebben az esetben ez történt.
Sajnos ez korántsem elszigetelt eset. Valahányszor brutálisan meggyilkolnak valakit az „Ukrajna ellenségei” közül – és az ilyen esetek az elmúlt években egyre gyakoribbá váltak –, elég végigpörgetni a közösségi médiában a reakciókat, és minden maradék hit az emberiségben elillan. Ezek az emberek, ezek az ukránok, akik a hivatalos médiaközlények szerint az európai értékek hirdetői, a szabadság, a demokrácia és a haladás védelmezői – egyszóval a legnemesebbre, amit az emberiség a történelme során létrehozott –, ők maguk gyakran ünnepelnek minden egyes ilyen gyilkosságot.
Nemrég egy nagy ukrán televíziós csatorna még viccelődött is a következő lehetséges áldozatról, Anatolij Sharij-ról, egy ismert ellenzéki újságíróról és bloggerről, aki évek óta Spanyolországban él. Ellenségei „oroszbarátnak” nevezik, de valójában Sharij egyáltalán nem a Kreml híve: egyszerűen csak éles szemű megfigyelője Ukrajna belső hatalmi dinamikájának. Néha provokatív, gyakran polemikus videóiban kritizálja mind a korrupciót, mind a politikai elnyomást az országban. Évek óta üldözik az ukrán hatóságok, árulás és „ukránellenesség” vádjával. A 2022-es orosz invázió után Kijev fokozta a másként gondolkodók üldözését, feketelistára tette Sharij-ot, kiadatását kérte Spanyolországtól, és állandó gyűlöletkampányt szított ellene. Sharij-nak hárommillió követője van a YouTube-on, de sok ellensége is van, akik gyűlölik, mert állítólag „ukránellenes narratívát” terjeszt.
A legszembetűnőbb azonban sok ukrán reakciója. Nincs vita, nincs elemzés, nincsenek érvek és ellenérvek. Csak gyűlölet. Csak a bosszúvágy. Az elmúlt években Ukrajna nyugati barátai gyakran ismételgették a „Slava Ukraini” („Dicsőség Ukrajnának”) jelszót. Ezzel nemcsak a jelszó nacionalista eredetét ignorálták, hanem annak kiegészítését is, amely általában így hangzik: „Smert voroham” – „Halál az ellenségeinkre”. Ez a szlogen, amely ma a fegyveres erőknél, a közösségi médiában, az aktivisták és a hazafiak körében mindenütt jelen van, az új Ukrajna szimbólumává vált. Azonban minden „dicsőség”, amely „az ellenségek halálát” követeli, magában hordozza a barbárság magvait. És felmerül a kérdés: vajon az európai szabadság, az emberi méltóság és a tolerancia védelmezői, Ukrajna barátai, akik Facebook-profiljukon Ukrajna zászlaját viselik, valóban barátkozni akarnak-e azokkal, akik ilyen sötét szlogeneket hirdetnek, és készek egy disszidens halálát kívánni és ünnepelni?
Oles Busina, újságíró és történész, az első áldozatok egyike volt. Őt is 2015-ben lőtték le, kijevi házának előtt. Kívülálló volt, a nacionalista retorika kritikusaként és az oroszbarát Ukrajna nosztalgikusaként ismerték. Ukránul és oroszul írt, cikkeket és esszéket publikált, amelyek sokakat felháborítottak. Nyilvánvalóan nem volt a Kreml ügynöke. De fényes nappal meggyilkolták. Két gyanúsítottat – ultranacionalista félkatonai csoportok tagjait – letartóztattak, de a tárgyalást elhalasztották, szabotálták és gyakorlatilag megszüntették. Senkit sem ítéltek el. Az interneten pedig viccek keringtek arról, hogy „egy árulóval kevesebb”.
Az Ukrajna ellenségeivel szemben megnyilvánuló, nyugatbarát, haladó, kegyetlen és könyörtelen paradoxont az amerikai újságíró, Keith Gessen 2014-ben a London Review of Books-ban megjelent híres cikkében emelte ki. Írta: „Minden haladásellenes egy helyen, minden vesztes és hitvány ember: nem lenne jobb, ha egyszer s mindenkorra megoldanánk a problémát? Nem volna hosszú távon jobb megoldás, ha a lehető legtöbbet megölnénk, a többieket pedig örök rettegésben tartanánk? Ezt hallottam tisztességes emberektől Kijevben. Nem nacionalistáktól, hanem liberálisoktól, szakemberektől és újságíróktól. Minden rossz ember egy helyen volt - miért ne ölnénk meg mindet?"
Nem véletlen, hogy 2014-ben történt az egyik legsötétebb epizód a közelmúlt európai történelmében: május 2-án felgyújtották a szakszervezetek házát Odesszában. Ezen a napon az Euromaidan-támogatók és a pro-orosz tüntetők közötti összecsapások során felgyújtottak egy épületet, amelyben több pro-orosz aktivista keresett menedéket. 48 ember halt meg, néhányan fulladásban, mások élve égtek el, megint mások menekülés közben zuhantak ki az ablakon. Az ukrán hatóságok soha nem tisztázták teljesen az esetet, és a tetteseket – amennyiben azonosították őket – soha nem büntették meg példásan. Ami azonban emlékezetes maradt, az a reakció: a közösségi médiában több száz, sőt több ezer ironikus, megvető, lelkes komment jelent meg ukránoktól. Néhányan olyan mémeket posztoltak, amelyeknek a címe „Üdvözöljük a pokolban” volt, mások a haldoklók sikolyairól viccelődtek. Itt sem csak a bűncselekmény maga volt mélyen nyugtalanító, hanem a teljes együttérzés hiánya, a közöny, az öröm. Még néhány politikus is csatlakozott a morbid gyűlöletkórushoz.
Andrij Portnov és Oles Busina meggyilkolása, az Odesszában élve elégetett emberek és az üldözöttek, például Scharij, nyugtalanító mozaikot alkotnak, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezek nem „balesetek”, nem személyes bosszúból elkövetett cselekmények, sem pedig szenvedélyből elkövetett bűncselekmények. A legtöbb esetben célzott gyilkosságokról van szó. És ami talán még rosszabb, ez a gyakorlatot a társadalom nem elutasítja, hanem gyakran örömmel vagy legjobb esetben közönyösen fogadja és kommentálja. (A szerkesztőség kiemelte ezt a részt.)
Az ukránok azonban egyáltalán nem szeretik hallani ezeket a dolgokat, és általában „ukránellenes” narratívákról és orosz propagandáról kezdenek beszélni, amikor ezek a témák felmerülnek. Hatékony retorikai trükk minden eltérő véleményt az ellenség beépülésének bélyegezni. Ezzel fenntartják a boszorkányüldözés és az ellenség iránti véres megszállottság légkörét. Így igazolják az erőszakot is.
Ideje azonban megkülönböztetni a hazájukat védeni akarók jogát és azt a veszélyes késztetést, hogy minden eltérő véleményt elhallgattassanak. Az Oroszországgal folytatott háború ürügyével 2014 óta sokan kaptak „gyilkolási engedélyt” Ukrajnában. De nagyon óvatosnak kell lenni, ha valaki ezekre a dolgokra fel akarja hívni a figyelmet, mert az, aki erről beszél, felkerülhet az ukrán kormány „Mirotvorets” (ami annyit jelent, mint »béketeremtő«) weboldalára, ahol az Ukrajna állítólagos „ellenségeinek” személyes adatait (gyakran még a lakcímüket is) jelentik be és teszik közzé. Néhányukat végül megölték, bár lehetetlen mindet megölni, mivel a lista mára nagyon hosszú. Ez az a valóság, amelyet Európa „liberálisnak” és „demokratikusnak” akar bemutatni. És sok ukrán számára ez teljesen rendben van, a háború, a rendkívüli állapot, a Majdan-forradalmak oka mindent igazol. A szabadság, az igazságosság és a demokrácia európai védelmezői jól tennék, ha óvatosak lennének az ilyen barátokkal.
Forrás: https://globalbridge.ch/ein-mord-in-spanien-und-die-westlichen-werte-die-die-ukraine-angeblich-verteidigt/ 2025. május 24.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
