Ahogy az albérletárak tovább emelkednek, az új parlamenti Lakásbizottság és a Megfizethető Lakhatási Cselekvési Terv tesztelni fogja az EU lakáspolitikai befolyásának határait. De először is az alapvető emberi jogként kell kezelni a lakhatást – hangzott el a Baloldal frakció lakáskonferencián.
A Baloldal egy „A hajléktalanság és a lakhatás költségeinek növekedése elleni küzdelem” című konferenciát szervezett az Európai Parlamentben, ahol különböző európai országok lakáspolitikai szakértői vettek részt. A lakhatási és hajléktalansági válság ma már egész Európában jelen van, és a résztvevők hangsúlyozták, hogy az Európai Unió összehangoltabb erőfeszítésekre van szükség a probléma megoldásához, beleértve a határokon átnyúló szakmai együttműködést, új állami támogatási rendszereket és friss EU-s jogszabályokat.
A szakértők beszámoltak a közösségi lakásellátás drasztikus csökkentéséről az északi országokban, a hajléktalanság rekordszintjéről Írországban, a hajléktalanság gyökérokainak megváltozásáról, a generációs traumákról, valamint a lakhatáshoz kapcsolódó mentális egészségügyi és szociális problémákról.
Kathleen Funchion (Sinn Féin, Írország) kijelentette: „A lakhatási válság a legnagyobb társadalmi probléma, amellyel ma Írország és az EU lakossága szembesül. Politikai döntések vezettek ide, és most már egész Európában jelen van a válság. A lakhatás ma már több, mint egyszerű gazdasági kérdés – mindenkit érint.”
Leïla Chaibi (Engedetlen Franciaország) hozzátette: „A banki és építőipari lobbisták lesznek az elsők, akik belépnek Dan Jorgensen, az energia és lakhatásért felelős európai biztos irodájába, mert az EU-t csak egy perselynek tekintik. De a lakáspolitikában elkezdődött a változás. A hatalmi egyensúly nem a mi javunkra billen, de az az erősségünk, hogy áttörjük a gátlásokat és bevisszük a kulcsfontosságú szereplőket a parlamentbe. Ez az erősségünk, és ez segít majd a győzelemben.”
Estrella Galán (Sumar, Spanyolország) kiemelte: „Társadalmunk egy példa nélküli lakhatási vészhelyzettel néz szembe: az EU-ban körülbelül egymillió ember alszik az utcán minden éjszaka. A statisztika mögött egyértelmű politikai kudarcok húzódnak: a szociális lakhatás visszaszorítása, a lakbérek és árak szabályozásának hiánya, valamint a kilakoltatások elleni védelem elégtelensége. Meg kell védenünk a sebezhető csoportokat, és az EU kohéziós forrásainak legalább 5%-át a hajléktalanság elleni küzdelemre kell fordítanunk.”
Li Andersson (Vasemmistoliitto, Finnország) kijelentette: „A lakhatási válság megoldásához a lakáspolitikában fordulatra van szükség. Nem elég csak a megfizethető lakhatást követelni. Ki kell alakítanunk a nonprofit lakásmodelleket, amelyek Finnországban pozitív eredményeket hoztak.”
Hanna Gedin (Vänsterpartiet, Svédország) pedig így foglalta össze: „Az ember egyik legalapvetőbb szükséglete a jó és megfizethető lakhatáshoz való hozzáférés. Európa-szerte ez volt a politika legnagyobb kudarca az elmúlt húsz évben. A lakhatási költségek sokkal gyorsabban nőttek, mint a jövedelmek, és számos városban a dolgozók már nem tudják kifizetni a lakhatást. A szabadpiac nem fogja megoldani ezt a problémát. A lakhatás nem árucikk, hanem emberi jog. A lakhatási válság elleni küzdelem korunk egyik legsürgetőbb politikai kérdése.”
