Képaláírás: A vágyakozás nem hozza öt vissza hamarabb. VÁLLALJ HÁBORÚBAN MUNKÁT!
Nézd meg az US foglalkoztastási szolgátatást

Az elmúlt néhány hónapban, mióta a MAGA teljes hatalomra került, úgy tűnik, hogy a hangulatváltozás, amiről annyit beszéltem, egyre határozottabb formát ölt. Ez már nem csak egy hangulat, hanem valójában egyfajta normakényszer. A helyzet az, hogy mindezt már láttam korábban. Komolyan mondom, hogy úgy érzem, mintha a jövőből jöttem volna.

Talán észrevettétek, hogy az emberek a TOO HOT TO WORK (Túl meleg van dolgozni) trendről beszélnek. Ezt a lányokra nyomják a bevásárlóközpontokban, mint „ironikus” divatot, és konzervatív, hagyománytisztelő influencerek terjesztik. Az az elképzelés, hogy ha fiatal és csinos vagy, akkor nem kell dolgoznod – csak egy férfi, pár gyerek és egy szép háztartás. Miért pazarolnád az életed Excel táblázatokra és unalmas irodai munkára, amikor lehetnél önmagad – dögös, csinos és anyuka, és hagyhatnád, hogy egy férfi gondoskodjon rólad.

Forrás:https://x.com/plasticdykeband/status/1909679254536679602

"Elmész a bevásárlóközpontba, és ilyen pólókat látsz tinilányoknak árulni egy olyan időszakban, amikor gyorsan terjednek a jobboldali ideológiák, és folyamatosan visszavonják a nők jogait – de ha kiállsz ellene, jön a ‘túl woke, "bélyeg vagy."

Számtalan szempontból közelíthetem meg ezt a témát. De egy olyanból szeretném kezdeni, amiről egyáltalán nem esik szó: dögösnek lenni és dögösnek maradni egy férfi számára nyilvánvalóan munka – sok munka.

Moszkvából származom, ezért nagyon jól ismerem a „TÚL DÖGÖS A MUNKÁHOZ” filozófiát. A Szovjetunió összeomlása után sok nő ott ezt a mottót tette magáévá, és azóta is így él. Az 1990-es évektől kezdve Oroszország legszebb fiatal női Moszkvába költöztek, hogy ezt a „munkát” végezzék. Hogy igazságosak legyünk, az orosz társadalom olyan zűrzavarban volt, hogy mind a férfiak, mind a nők számára nagyon kevés lehetőség volt, így a nők természetesen elkezdték kihasználni az egyetlen valódi vagyont, ami az övék volt és amit irányítottak: a testüket és a külsejüket. Saját termelési eszközükké váltak. (A férfiak is ezt tették, a testüket és az izmaikat felhasználva ugyanazon üzletág másik oldalára álltak: az erőszakos bűncselekményekhez.)

Mindenesetre a nők elköltöztek vidéki szülővárosukból Moszkvába, mert ott voltak az újgazdag férfiak. A nők csak két dologgal felszerelkezve érkeztek: a vonzerejükkel és a természetes ravaszságukkal. Néhányuknak sikerült a küldetése: meghódítottak egy gazdag férfit, és sikerült életet építeniük maguknak. Néhányukat teherbe ejtették, elhagyták, és vereséget szenvedve kellett visszatérniük szülővárosukba. (Néha a gyermeket az anyjuknál hagyták, és újra szerencsét próbáltak Moszkvában.) Néhányuknak szerencséjük volt, és híres modellek lettek, mint Natalia Vodyanova. De a legtöbbjük, a legjobb esetben is, trófea feleség vagy szerető lett. Az egyetlen feladatuk az volt, hogy megőrizzék a külsejüket. Ezért mindent megtettek a testükkel: plasztikai műtétek, szépségápolási rutinok, szélsőséges diéták, és mégis, mindezek ellenére, végül fiatalabb nők miatt dobták őket, akiket viszont, miután megnyerték a versenyt, szintén eldobtak. A szerencsések és a legokosabbak, legravaszabbak végül gyerekekkel és valamilyen végkielégítéssel, esetleg a férfiuk tőkéjéből indított vállalkozással maradtak. A gyerekek valójában központi szerepet játszanak a jó végkielégítés megszerzésében. Ők azok a horgonyok, amelyekkel a nők magukhoz kötik a férfiakat, hogy azok ne tudják őket könnyen eldobni, hanem anyagi támogatást nyújtsanak nekik, még akkor is, ha előbb-utóbb egy fiatalabb és frissebb feleségre váltanak. A támogatás mértéke teljesen a férfin múlik – adhat semmit, vagy rendkívül nagylelkű lehet. Minden attól függ, hogy a nő milyen kapcsolatban áll vele. Mivel a nőknek nem volt (és még mindig nincs) tényleges jogi védelmük, és a bíróságok a gazdag és hatalmas férfiaknak vannak alárendelve, a nők nem számíthatnak a rendszerre a tartásdíj és a gyerektartás biztosításában. Sőt, ha perelnek, a férfi bosszúból megvonhatja tőlük a támogatást.

Tipikus „TÚL DÖGÖS A MUNKÁHOZ” nők Moszkvában. (Nem, ez nem AI. Ezek valódi nők.)

Ahogy gyakran mondom a podcastban, Oroszország valójában egy Jeffrey Epstein-világ, ahol a fiatalság és a szexualitás bőségesen rendelkezésre áll és eladó. És nem is túl drága. A férfiak teljességgel kielégülnek belőle, és úgy kezelik a nőket, mint bármely más kívánatos fogyasztási cikket, például egy jó autót – megveszed, élvezed, megunod, pár karcolás lesz rajta, visszateszed a garázsba, és veszel egy újat. Ez gyakran a gazdag orosz férfiak pszichológiája. A nők viszont ennek a hiperfogyasztói férfi tekintetnek a végső internalizátorai, és ennek eredményeként disszociált, szinte kannibalisztikus viszonyban vannak a testükkel, éheztetik, feljavítják, arra kényszerítik, hogy úgy nézzenek ki, ahogy szerintük a férfi akarja. Objektivizálják magukat és objektivizálják a férfiakat – ami azt jelenti, hogy a férfiak csak akkor jók nekik, ha tele vannak pénzzel. Természetesen, ezek a kapcsolatok a hagyományos látszat ellenére, szimbiotikus/parazita kapcsolatok, amelyek nem kedveznek a hagyományos értékeknek, sem a boldog és egészséges családi életnek, és biztosan nem jó a gyerekeknek – mivel elsősorban a nők fedezékeként szolgálnak, hogy anyagi biztonságot szerezzenek maguknak a „szép éveik” után. Ez egyfajta háremmentalitás, ami csak a háremben jó. Valójában sok THTW (AZ OROSZ NÖ) orosz nő utazik az Emirátusokba, hogy rövid ideig dolgozzon sejkekkel.

De ez logikus. Ezeknek a nőknek a testük az egyetlen hatalomforrásuk. Az, hogy testüket fiatalosnak és vonzónak tartsák, az életük munkája. Minden alkalommal, amikor Moszkvába látogatok és találkozom ezekkel a THTW-nőkkel, eszembe jut, milyen lélekszorító az életük. Tökéletes, botoxos és lézerrel csiszolt arcuk van, hatalmas ajkaik, az arccsontjukat töltőanyaggal emelték ki, manikűrjük és pedikűrjük makulátlan, és minden alkalomra profi fodrászhoz járnak. De a szemük halott, és a leghidegebb, legkegyetlenebb pillantásokkal méregetnek, értékelve az értékedet. Ha férfi vagy, tudni akarják, hogy elég gazdag vagy-e ahhoz, hogy érdemes legyen rád időt szánniuk. Ha nő vagy, tudni akarják, hogy potenciális versenytárs vagy-e – versenytárs a munkájukban.

Szerintem Oroszország, amely társadalmi összeomlást élt át, és ennek következtében teljes barbárságba és kannibalizmusba süllyedt, jó példa arra, hová vezet logikusan ez a THTW-érzés.

Erre gondoltam, amikor megláttam ezt a legújabb trendet itt az Egyesült Államokban – amikor konzervatív férfi és női influencerek azzal érveltek, hogy a nőknek nem szabad dolgozniuk, hogy a feminizmus vicc, és hogy mindannyian vissza kellene térnünk az idilli 1950-es évek Amerikájába.

Érdekes módon a konzervatív véleményvezérek közül csak Megyn Kelly vette ezt személyes támadásnak, és védte azokat a dolgozó nőket, akik szerinte példaként kell álljanak a fiatal lányok előtt. Álláspontja azonban nem áll összhangban az általa hirdetett MAGA-világnézettel. Ha a hagyományos MAGA-programot logikusan végiggondoljuk, akkor igen, a nőket bezárva kellene tartani otthon, és nem lenne helye a tévében olyanoknak, mint Megyn Kelly, akik propagandát terjesztenek a zombi tévékhez, telefonokhoz és számítógépekhez ragaszkodó plebejusoknak – kivéve, ha ezek a nők főzőműsort, lakberendezési műsort vagy babanevelési műsort vezetnek, és megmondják a lányoknak, hogyan legyenek jók és engedelmesek. Milyen példát mutat Megyn Kelly azzal, hogy agresszív és magabiztos, és hangoztatja politikai véleményét? Hogy a nők elég okosak ahhoz, hogy nagy kérdésekről beszéljenek? Jobb, ha nem adunk ötleteket ezeknek a nőknek!

A helyzet az, hogy ez az egész „zárjuk be a nőket otthon” trend többnyire incel fantázia. (Az incel (ejtsd: inszel) az angol involuntary celibates, magyarul "önkéntelen cölibátus" rövidítése, egy online szubkulturát leíró kifejezés. Azokat értik alatta, akik vágyuk ellenére sem képesek romantikus vagy szexuális kapcsolatot létesíteni. Az incel fórumokon folytatott megbeszéléseket gyakran neheztelés, nőgyűlölet, embergyűlölet, önsajnálat és önutálat, rasszizmus, a beleegyezés nélküli szexre feljogosítottság érzése és a szexuálisan aktív emberek elleni erőszak támogatása jellemzi.)

A legtöbb férfi évtizedek óta nem kap családfenntartó bért, így az átlagos férfi nem tudja eltartani a családját egy jövedelemből. Szüksége van partnere keresetére munkahelyen. De talán az az elképzelés, hogy ha a nőket bezárják otthon, a munkaerőpiac kedvezőbb lesz a férfiak számára, és jobban fizetnek nekik? Oké, persze. De ez még mindig az 1950-es évek incel-nosztalgiája. Az 1950-es évek élete talán néhányak számára valamivel könnyebb volt, de sokak számára egyértelműen elviselhetetlen – elvégre a polgárjogok és a női mozgalom ebből az „idillikus, tökéletes világból” született, amelyet ma az emberek szeretnek elképzelni.

Úgy érzem, ki kell mondanom a nyilvánvalót: a történelem során a nők többsége mindig dolgozott. A médiában propagált tradwife-kép (hagyományos feleség) egy gazdag tradwife-t ábrázol, aki olyan életet él, amelyet csak az arisztokrácia engedhet meg magának. És valójában ez nem is olyan tradicionális. A tradwife influencerek gyakran jól keresnek, sőt alkalmazottakat is foglalkoztatnak, így ők maguk is girl bossok – álruhás girl bossok, szemérmes nőnek öltözött girl bossok. Vagy eleve obszcénül gazdagok, mint Hannah Neeleman, aki 10 millió követővel rendelkezik a Ballerina Farm Instagram-fiókján. Nyolcgyermekes anya, és tökéletes életet él egy utahi farmon a férjével és az állataival. De nézzük csak: az apósa David Neeleman, aki a Jetblue és más kereskedelmi légitársaságok alapítója, becsült nettó vagyona félmilliárd dollár.

De még ha figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy az idilli tradwife élet a legtöbbünk számára elérhetetlen – még akkor is, ha elérhető volt, az 1950-es évek középosztálybeli Stepford Wife életének sok borzalma volt... olyan borzalmak, amelyekről a fiatalok már nem gondolkodnak, mert egy olyan világban nőttek fel, ahol ezek nem léteznek. ("Stepfordi feleség" az 1972-es The Stepford Wives (Stepfordi feleségek) horror-paródia ihlette kifejezés, melyben a feleségeket tökéletes, robotként viselkedő háziasszonyokká változtatják.)A nőket bezárták otthonukba, még akkor is, ha azok gyönyörű, nagy házak voltak, minden felszereléssel, hogy egész nap tökéletes pitét süthessenek, és minden eszközzel, hogy szépségszalonba járhassanak és jól nézzenek ki. Gyakran nagyon boldogtalanok voltak – depresszióval, hisztériával és más mentális betegségekkel diagnosztizálták őket. Gyógyszerekkel kezelték őket, beleegyezésük nélkül intézetbe zárták, és néha az orvosok ki is törölték az agyukat, csak mert a férjeik nem értették, miért nem boldogok ebben a tökéletes életben. „Mi a baj, drágám? Nem vagy boldog az új GE mosógéppel/szárítóval, amit vettem neked? Van önmosó funkciója!” Joseph Kennedy Sr. lobotómiát végeztetett lányán, JFK testvérén, Rosemary Kennedy-n, mert dührohamai voltak, és ő »nehéz esetnek« tartotta. A beavatkozásról még a feleségét, a lány anyját sem tájékoztatta. Nos, ha akkoriban Amerikában éltem volna, nem tudnám megírni ezt az esszét, sőt, semmit sem tudnék közölni, mert már rég lobotómiát végeztek volna rajtam, mivel nagyon nehéz természetű és vitatkozó vagyok.

Mindenesetre még azok a nők is, akik igazán élvezték háziasszonyi életüket, dolgoztak. Nem az Instagramon keresték a kenyerüket azzal, hogy tradwife életüket mutogatták, miközben a házimunkát a cselédek végezték. Gondoskodtak a házról, a gyerekekről, a férjről, és sok olyan reproduktív munkát végeztek, amely a legtöbb férfi számára láthatatlan, és ha szerencséjük volt a férjükkel, elég jól szerették őket, és nem voltak túl ambiciózusak, akkor ez nem is volt olyan rossz helyzet. De mi van, ha a férj hirtelen meghal? Ezek a nők gyakran meglehetősen tehetetlenek voltak az évekig tartó infantilizálás után, és hirtelen nem feltétlenül biztosított anyagi körülmények között maradtak. Így új férjet kellett találniuk – valakit, aki eltartja őket és a gyerekeiket. Így a házi prostitúcióba kényszerültek, mert mi más lehetőségük volt? Kevés volt. Szóval talán csak le kell vetni a jó modort, és igazi prostituáltnak kell lenni, mint Jeanne Dielman.

Az absztrakt feminizmus ellen irányuló lázadás, amit látok, nagyon helytelennek tűnik. Igen, szerintem a liberális feminizmus alulértékeltette a nőket és a férfiakat, és sok kárt okozott anélkül, hogy teljesítette volna az ígéreteit. Az ígéretek alatt pedig a következőket értem: ingyenes gyermekgondozás, szülési szabadság, valamint demokratikus hozzáférés olyan dolgokhoz, mint a zene- és művészeti órák vagy a sport. Sok szempontból a liberális feminizmus olyan pszichológiai hadműveletnek tűnik, amelynek célja, hogy a nőknek éppen annyi szabadságot adjon, amennyi ahhoz kell, hogy mind a nők, mind a férfiak boldogtalanok legyenek. Igen, a szexuális „forradalom” felszabadította a nőket, hogy házasság előtt, vagy akár helyette is annyi szexet élvezzenek, amennyit csak akarnak. De minden, ami a gyermekneveléssel és az anyasággal kapcsolatos, magánügy maradt és változatlan, míg az egyetlen előrelépés az, hogy a nők is munkát kaphatnak és úgy léphetnek előre a vállalati ranglétrán, mint a férfiak. Rachel Cusk is ugyanerre a felismerésre jutott, miután életének nagy részét a liberális feminista értékek szerint élte: „Amit feminizmusként éltem meg, valójában azok a férfi értékek voltak, amelyeket többek között a szüleim jó szándékkal örököltek rám – apám transzvesztita értékei és anyám antifeminista értékei. Tehát nem vagyok feminista. Önmagamat gyűlölő transzvesztita vagyok.”

A liberális feminizmus pedig nem szüntette meg a férfiakra nehezedő anyagi nyomást. Sok esetben még mindig a férfiaktól várják el, hogy ők legyenek a család kenyerkeresői, különösen, ha gyerekek is vannak. Mert még akkor is, ha a karrierista nők gyereket akarnak, gyakran olyan férfit kell találniuk, aki jobb karriert futott be, mint ők, hogy ő tudjon eltartani a családot, amíg ők szülési szabadságon vannak. Tehát mi a liberális feminizmus végső haszna a férfiak számára? Továbbra is fennáll a kulturális és anyagi nyomás, hogy patriarchálisnak kell lenni – egydimenziós munkásméhnek, aki a társadalom tiszteletét akarja kivívni, még akkor is, ha utálja a munkáját. Ebben nincs sok szabadság. És ez nem is olyan nagy dolog. De ez a feminizmus hibája? Nem. Az a hibája, hogy nem elég erős.

Jó dolog beismerni a liberális feminizmus kudarcát – elismerni burzsoá hajlamát és képmutatását. De nem azt kell tennünk, hogy eltöröljük a feminizmust és jó férjért imádkozunk, hanem azt, hogy erősítsük a feminizmust: több állami támogatást kell nyújtani a nőknek és azoknak a munkáknak, amelyeket eddig ingyen kellett elvégezniük. Peter Thiel, a híresen meleg, nőgyűlölő, intrikus milliárdos pontosan ezt sajnálja: hogy miután a nők szavazati jogot kaptak, a „bébiszitter államot” szavazták meg, és most nem akarnak lemondani róla – de a helyzet az, hogy ez nem is igazán bébiszitter állam.

Trump új javaslata, hogy 5000 dollárt adjanak azoknak a nőknek, akik anyák lesznek, hogy növeljék a születési arányt, ugyanolyan nevetséges. Hogyan segíthet 5000 dollár egy gyereknek, amikor egyébként nincs állami támogatás a nevelésükre? Ez egy trükk, hogy ne kelljen semmit tenni, miközben úgy tűnik, hogy tesznek valamit – a klasszikus oszd meg és uralkodj stratégia. Hiszen manapság 5000 dollárból még egy kutyát sem lehet eltartani.

A legtöbb fiatal amerikai nő valószínűleg nem tudja, hogy a második világháború alatt, amikor az Egyesült Államoknak minden férfit besoroztak a hadseregbe, és a nőknek kellett dolgozniuk, a szövetségi kormány egy általános gyermekgondozási programot indított, hogy gondoskodjon a gyerekekről, amíg anyjuk a gyárban dolgozik – ingyenes oktatást, étkezést és egészségügyi ellátást biztosítottak. Természetesen ezt a programot a háború végével azonnal megszüntették, és a nőket visszazárták az otthonukba. Tehát jó dolgok is történhetnek – és gyorsan is –, ha van mögöttük politikai akarat. Nincs szükség háborúra. Trump és a MAGA manipulálja a nőket, ezzel a szánalmas 5000 dollárral a szemük előtt.

A második világháború volt az egyetlen időszak, amikor az Egyesült Államokban általános gyermekgondozás létezett, és még ma is radikálisnak tűnik. Mit kapnak a nők helyette? A legelitebb szakmákban dolgozó nők, akik az Apple-nél, a Facebooknál, a Google-nél, az Ubernél, a Spotify-nál és sok más nagyvállalatnál dolgoznak, több tízezer dollárt kapnak, hogy befagyaszthassák a petesejtjeiket. De gyermekgondozást nem kapnak.

Szerintem a TOO HOT TO WORK népszerűségének és az ezzel járó hangulatnak az oka a kimerültség. Az emberek kimerültek, túlhajszoltak, alulfizetettek, és amikor körülnéznek, látják, hogy a jövő lassan megszűnik, ahogy Mark Fisher nevezte. Nem csoda, hogy ez nosztalgiát vált ki olyan idők iránt, amelyeket soha nem éltek át – olyan idők iránt, amelyek könnyebbnek, egyszerűbbnek tűnnek...

Amikor az emberek fáradtak, a telefonjukhoz ragadnak, folyamatosan kulturális háborús narratívákkal etetik őket, és mindenféle korú démoni szellemek (más néven médiainfluencerek) ragadják meg őket, akik pontosan rájuk vannak szabva – nincs idő gondolkodni, értelmet találni az életükben, és elgondolkodni azon, miért fáradtak és ki a hibás. Könnyű bedőlni a kész válaszoknak – a feminizmus rossz, az a minden problémád gyökere. De senki sem emlékezteti a fiatal nőket arra, hogy csak 1974-ben engedték meg nekik, hogy saját bankszámlát nyissanak, az Egyenlő Hitelhez való Jogról szóló Törvénynek köszönhetően...

Tényleg vissza akarják ezt is fordítani a lányok? Kétlem. És nem fognak túl boldogok lenni, ha hirtelen ebben a helyzetben találják magukat, mert politikájukat egy démoni influencer által táplált nézetekre alapozzák.

De itt van a titok, amit az amerikai kapitalista kultúra eltitkol előled – amit az 1950-es éveket álmodó influenserek nem értenek: a szocializmusban több esélyed van nőre és házasságra, mint a kapitalizmusban.

Amikor egy nő valóban független, amikor nem trófea, nem tulajdon, akkor a játékszabályok megváltoznak. Ha nem kell megvenni, akkor más tulajdonságokkal lehet vonzani. Lehet, hogy okos és vicces vagy, jól játszol valamilyen hangszeren vagy sportos – nem kell nagy eredményeket elérni. De igen, ebben a helyzetben nincs tulajdonjog. Nincs ugyanolyan kontrollod, és ő elmehet, ha rosszul bánsz vele, vagy ha nem szerelmes többé. Ez nagy csapás lehet a férfi egójára, és talán néhányuknak nagy pszichológiai átállásra lenne szükségük ahhoz, hogy ez működjön. De az előnye, hogy sokkal kevesebb nyomás nehezedne a férfiakra, hogy anyagilag sikeresek legyenek. A férfiaknak nem kellene az életüket pénzt hajszolással tölteniük csak azért, hogy jó családjuk lehessen. A férfiaknak nem kellene magukat magányba és depresszióba dolgozniuk csak azért, hogy ne tekintsék őket vesztesnek... csak azért, hogy jó iskolába és zongoraórára küldhessék a gyerekeiket. Tudod, mi a helyzet? Az általam elképzelt szocialista világban minden iskola és zongoraóra – valamint balettóra, sport és sakkklub – ingyenes.

Sok szempontból csak a szocializmusban lehet a nőknek mindene meg.

Korán családot alapíthatnak és gyereket szülhetnek. Dolgozhatnak és egyenrangú partnerek lehetnek a férfiakkal. Ez nem nőies? Nem férfias? Nem hiszem. Nagyon vonzónak találom, hogy egy férfi foglalkozhat a gyerekekkel és igazi apa lehet, nem csak egy ATM-gép. És tudom, hogy a férfiak vonzónak és szexinek találják a kompetens, teljes értékű nőket. Furcsa, hogy ezt egyáltalán ki kell mondani.

Van egy könyv, Why Women Have Better Sex Under Socialism (Miért jobb a szex a szocializmusban) című, amelyet Kristen Ghodsee antropológus írt, és amely bemutatja, mennyivel jobbak a kapcsolatok szocialista körülmények között. Összehasonlította a nyugat- és kelet-német nők szexuális elégedettségét, és megállapította, hogy a kelet-német nőknek jobb a szexük. Néhányan felháborodtak a könyvön, sokan kigúnyolták. De számomra ez egyértelmű. Ha a partnerünket/férjünket a vonzalom alapján választhatjuk, nem pedig a gazdasági biztonság alapján, akkor jobb szexuális életünk lesz és jobb közös életünk.

Why Women Have Better Sex Under Sozialism

Például a nagymamám, aki egy gazdag zsidó kereskedő családból származott, a szovjet Moszkvában nőtt fel, és úgy döntött, hogy feleségül veszi a szláv nagypapámat, aki egy faluban nőtt fel. Nem volt művelt vagy kifinomult, és nem hozott magával semmilyen vagyont. De jóképű és okos volt, és a haditengerészetnél szolgált, amikor találkoztak. A nagymamám azért ment hozzá, amilyen volt, nem azért, amit adhatott neki. A régi kapitalista világban ez a házasság nem illő párosítás lett volna. De a Szovjetunióban teljesen normális volt, és ő inkább őt választotta, mint valamelyik burzsoá, szemüveges zsidó ügyvédet vagy orvost, akit forradalom nélkül kénytelen lett volna elvenni. A nagymamám és a nagypapám is dolgozott – egyik építész volt, másik pedig állami középvezető. És mégis, a kapcsolatuk „hagyományos” volt. Ő férfias volt, ő nőies. Gyerekeik voltak... minden működött, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Van egy amerikai barátnőm, egy nagyon szép nő, egykori modell, aki milliárdosokkal randizott, és akinek a családja New Englandből származik, és a Mayflower előtti Amerikáig nyúlik vissza. Nem lett gazdag tradwife, pedig lehetett volna. Ehelyett abbahagyta a modellkedést, dolgozott és tanult, és filmrendező és író lett. Most kissé anyagi gondjai vannak, de boldog. Azt csinálja, amit szeret, azzal jár, akivel akar, független, és nem csináltatott egyetlen plasztikai műtétet sem, még botoxot sem. Miért tenné? Nem tartozik azokhoz a gazdag feleségekhez, akiktöl ezt elvárják. Úgy érzi, hogy helyesen döntött. Nemrég mesélte, hogy a nagymamája alkoholizmussal és depresszióval küzdött. Ő is egyike volt azoknak a Stepford feleségeknek – jó megjelenésű, jól öltözött, és bezárva egy nagy, gyönyörű házba. Az én nagymamám, aki 1915-ben született Moszkvában és egész életében dolgozott, nem volt olyan jól frizurázva vagy „ápolt”, mint a barátnőm nagymamája. De biztos, hogy nem volt depressziós. Boldog volt, hogy dolgozhatott és megmaradhatott önmaga, miközben két gyereke és egy férje volt. Hány 1915-ben született amerikai nő lett építész? Gondolom, hogy egyszámjegyű.

Az igazi feminizmus és egyenlőség ma Amerikában nem létezik. Itt az embereknek két választásuk van: a Lean In liberális feminizmus vagy az 1950-es évek tradfem fantáziája. Ezek nem túl jó lehetőségek. De mégis, lefogadom, hogy ha a legtöbb nőnek tényleg választania kellene, a liberális feminizmus mellett maradna, annak sok korlátai ellenére. Mert liberális feminizmusban legalább van némi hatalmad. És ez jobb, mint egy szomorú, öregedő, autonómia nélküli nővé válni, aki adderall, xanax és plasztikai műtétek keverékén él, vagy akit akaratán kívül bezárnak egy intézetbe, mert a férje nem érti, miért olyan hisztérikus. Nem tart el? Nincs szép házad? Autód? Mosógéped? Miért nem vagy boldog?!

Forrás: https://www.nefariousrussians.com/p/too-hot-to-work 2025. április 27.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó