Az orosz-afrikai kereskedelem 2022 utáni fellendüléséről korábban már volt szó, azonban érdemes részletesebben is górcső alá venni a témát, ugyanis ez közvetlenül visszavezethető a francia szimpatizáns bábkormányok bukásához Maliban, Nigerben és Burkina Fasoban. Maliban a 2020-2021-es puccsok után hatalomra kerülő rezsim a helyi francia erőket vádolta a dzsihadista szervezetek megerősödéséért, terrortámadásokért, a helyi politikai folyamatokba való beavatkozásért, és követelte a francia erők kivonását, ami 2022 augusztusára meg is történt.

„Természetesen Moszkva nem ítélte el az új rezsimet, és egyből jelentkezett a hatalmi vákuum betöltésére. A Wagner már a francia csapatok kivonása előtt, 2021-ben elkezdett bevonulni az Maliba, eleinte hivatalosan csak kiképzőként és személyi testőrként, azonban 2022-ben már aktívan felléptek a helyi dzsihadisták ellen az új kormány támogatásával”

Természetesen egyik ország sem küld katonai magánvállalatokat nagyobb profit reményében dzsihadistákkal harcolni, a támogatás mögött rejlő ok a nyersanyagok terén keresendő. Mali Afrika harmadik legnagyobb arany exportőre és az ott működő bányák (IAMGOLD, Société des Mines de Sadiola) mára már orosz befolyással működik. Másik fontos nyersanyag az urán, amiből bár Oroszország jelentős tartalékokkal bír, mégsem okos stratégiai döntés kizárólag ezekre a forrásokra támaszkodni, hiszen ezek értéke a jövőben felértékelődik majd és pénztárcabarátabb megoldás afrikai bányákra támaszkodni.

„A másik, egy puccsot követően Oroszország felé forduló volt francia gyarmat Niger”

A 2021-ben megválasztott nyugatpárti Bazoum elnök képtelen volt az országban tevékenykedő ISIS és al-Kaida terror sejteket a francia erőkkel legyőzni. Természetesen a helyiek a franciákat tartották felelősnek, és a sikertelenségüket számon akarták kérni őket. 2023-ban az elnöki testőrség foglyul ejtette az elnököt, felfüggesztette az alkotmányt és megalakították az új kormányt. A puccs francia és amerikai elítélése nem maradt el, de ez már nem változtatott a helyzeten. A francia bázisokat és nagykövetséget 2023 végére evakuálták, és minden anyagi támogatást felfüggesztettek, a Wagner csoport pedig megkezdte a helyi erők kiképzését. A recept a szokásos, a Wagner biztosítja a helyi rezsim stabilitását, harcol a muszlim fanatikusok ellen, és biztosítja a ritkaföldfémek és egyéb erőforrások, Niger esetében főleg az urán- és aranybányák kiaknázását. Érdemes megjegyezni, hogy ezzel a puccsal Franciaország elveszítette az egyik legfontosabb nukleáris fűtőanyag forrását, ezzel az urán importja 15-20 százalékkal csökkent.

„Burkina Faso esetén is észrevehető a szokásos séma. A dzsihadista probléma miatt megpuccsolják a franciapárti elnököt, 2023-ban kivonulnak a francia expedíciós erők és diplomaták, majd a Wagner szépen betölti a keletkezett űrt, és biztosítja a Nyugattól elfordult kormányt, amely engedi az erőforrások kiaknázását”

Mindebben az az érdekes, hogy miközben Macron elnök harcias hangnemet üt meg Moszkva és Putyin elnök kapcsán, Oroszország feldarabolásáról, meggyengítéséről beszélt, addig sorra buktak meg a francia befolyást biztosító kormányok a volt gyarmataikon és mindhárom említett ország esetén az oroszok álltak a puccsok mögött. Ezekből és a politikai tendenciákból, valamint a belőlük következő gazdasági fejleményekből azt a következtetést lehet levonni, hogy

„az európai befolyás gazdaságilag, politikailag és katonailag is gyengül Afrikában, a kínaiak gazdaságilag terjeszkednek, míg az oroszok inkább a puccsok által segítenek hatalomra olyan erőket, amelyek hozzájárulnak Moszkva gazdasági erősödéséhez”

Mindez figyelemre méltó, mivel Oroszország az ukrán háború kezdete óta mindenféle szankciós csomag és a hatalmas katonai költségvetés ellenére a vásárlóerő paritás alapján Európa legerősebb gazdasága lett. Az oroszok tehát nemcsak Ukrajnában állják a sarat, és őrlik fel az európai fegyvereket és az Ukrajnát támogató országok költségvetését, hanem az ellenséges rezsim hatalomra kerülése ellenére Szíriában is megtartották bázisaikat, és még Afrikában is jobban szerepelnek, mint például a franciák.

„Az orosz katonai jelenlét nemcsak a már említett országokban látványos, aktívan szerepet vállalnak más országokban is. Szudánnal például 2020-ban egy 25 évre szóló szerződést kötöttek hadihajók állomásoztatásáról, amely a Vörös-tengeren biztosítana befolyást Moszkvának”

Itt a belső konfliktusban Oroszország mindkét oldalt segíti, hogy mindenképpen nyerjen. A szudáni hadsereget (SAF) is támogatja hadieszközök karbantartásával és kiképzőkkel, míg a velük szembenálló szudáni különleges erőket (RSF) fegyver szállítmányokkal, a háború kellős közepén a Wagnerhez köthető cégek (Meroe Gold, M-Invest) pedig az országban lévő aranyat termelik ki.

Mozambikba 2019-ben érkeztek meg a Wagner zsoldosai, ám az év végére ki is vonták őket a műveleti nehézségek miatt. A Közép-afrikai Köztársaságban még 2018-ban került bevetésre egy lényegesebb, ezer zsoldost számláló kontingens, amikor is a főváros közelében létesítettek egy katonai támaszpontot. A Wagner azóta segíti az elnököt az ellenzéki lázadókkal szemben és biztosítja az arany és gyémánt kitermelését. Másik afrikai támaszpontja a Wagnernek Líbiában található, ahol 2019 óta Haftar tábornokot segítik, és látják el fejlett orosz fegyverekkel, de Haftart támogatja még az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Szaúd-Arábia és Franciaország is, míg az ENSZ által elismert GNA frakciót Törökország, Katar és Olaszország.

„Mint látjuk, feltűnő a Wagner csoport szerepe az afrikai műveletek során. Franciaországgal ellentétben, Oroszország az érdekei érvényesítésére nem a hivatásos katonai állományát küldte Afrikába, hanem a jogilag szürkezónás Wagnert, és annak alvállalataira bízta az afrikai műveletek finanszírozását, a profit kitermelését, így nem hiába szerepelnek a céghez köthető vállalatok számos szankciós listán”

Ez persze inkább 2023-ig Jevgenyij Prigozsin haláláig volt így. A 2023-as ukrán ellenoffenzíva kellős közepén Moszkva ellen meginduló Prigozsin és zsoldosai rávilágítottak a szervezet magasszintű önállóságára, ami egy Oroszországhoz hasonló centralizált állam esetén elfogadhatatlan. A „lázadás” után a Wagnert a Védelmi Minisztérium vezetése elkezdte saját ernyője alá vonni, és csökkenteni az összes PMC (Private Military Company/Contractor) önállóságát. Prigozsin repülőgép balesete után a céget a fia örökölte, de a szervezet ekkorra már lényegében megszűnt. Az orosz vezetés átnevezte Afrika Hadtestté, és szigorú állami kontroll alatt működik. Természetesen 2023 után az Afrikában állomásozó Wagner katonák leszerződtek a Védelmi Minisztériummal, és már hivatásos állami katonaként vesznek részt az ottani műveletekben. Identitásukat azonban megtartották, és büszkén viselik az egykori Wagner jelképeit.

„Konklúzióként meg lehet állapítani, hogy milyen minták mentén működik az orosz hard power az afrikai kontinensen. A séma már lehet unalmas, de működik. Így a nyugati befolyás kiszorítása a velük ellentétes frakciók  támogatásával, az új kormány hatalmon tartása, amíg segítik az országukban lévő ásványkincsek kiaknázását”

Az, hogy egy ország honnan vásárol fegyvereket, annak nemcsak praktikus és katonai jelentősége van, hanem szimbolikus is. A fegyverexport vagy import önmagában leginkább a soft és a hard power között helyezhető el, mivel természetesen van katonai, de gazdasági vonzata is. A tehetős közel-keleti államok azért vásárolnak egyszerre francia, amerikai, német, orosz fegyvereket, mert ez politikai haszonszerzéssel is jár, ugyanakkor logisztikai rémálom. Afrikában jelentős hadseregek csak északon és délen találhatóak. A déli póluson a Dél-afrikai Köztársaság, az északin pedig Egyiptom és Algéria rendelkeznek jelentős hadseregekkel.

„Moszkva számos közép-afrikai országnak exportált a múltban helikoptereket, vadászgépeket, légvédelmi rendszereket és páncélozott járműveket, de a legjelentősebb fegyvervásárlók az észak-afrikai országok”

Algéria jelentős mennyiségben rendelt modern negyedik generációs Szu-30-as vadászgépeket, valamint helikoptereket minden szükséges logisztikai háttérrel és fegyverrendszerrel együtt. Az ország működteti Oroszország után a második legnagyobb T-90-es flottát, és több BMPT-72 Terminator járművet tart rendszerben, mint maga az orosz hadsereg. Rakétarendszerek terén Algéria az Iszkander taktikai ballisztikus rakéta legnagyobb külföldi használója, 48 darab indító járművel és becslések szerint 200 rakétával. Mindemellett az ország temérdek mennyiségű viszonylag új légvédelmi rendszerrel rendelkezik.

„Algéria mellett Egyiptom az egyik legnagyobb vásárlója az orosz hadiipari komplexumnak”

Így 500 darab T-90MS tankot rendelt meg az ország, ami ennek a modernizált T-90-altípusnak az eddigi legnagyobb megrendelése. Emellett Oroszország után a második legnagyobb KA-52 helikopter flottát üzemelteti, és a térségben meghatározó légvédelmi ernyővel rendelkezik, amely nagyrészt orosz légvédelmi rendszerek export változataiból épül fel. Mindez az orosz fegyverexportnak egy kis hányadát teszi ki, a 2019-2023 időszakban a Stockholm International Peace Research Institute szerint az afrikai fegyverexport Oroszország teljes kivitelének mindössze 10 százalékát tette ki. India és Kína volt a legnagyobb importőre a hadiipari termékeknek, tehát az afrikai export periférikus.

Oroszország jelenleg a világ leginkább szankcionált országa, 2025 áprilisában 14 ezer szankció terhét kell elviselnie, míg Iránnak 4200-at, Észak-Koreának pedig 2100-at. Nyilvánvalóvá vált, hogy e három „latorállam” közül Oroszország viselte legjobban a szankciók következményeit. Egyik oka a szankciók sikertelenségének az, hogy a Nyugat képtelen volt elszigetelni az úgynevezett globális Déltől az orosz exportot. Kiderült, hogy már a Nyugatnak nincs meg az a kényszerítő és gazdasági ereje, mint korábban. Az orosz gazdaságot a hatalmas piacaival és az olaj importtal India és Kína kihúzta a gazdasági csődből. A másik oka annak, hogy Oroszország nem omlott össze, a nyersanyag tartalékai voltak. Az európai szankciók ezrei után az EU továbbra is veszi az orosz olajat különböző közvetítőkön keresztül, és közvetlenül Oroszországtól is. Számos elemzés szerint az EU többet költ orosz eredetű olaj vásárlására, mint Ukrajna támogatására, ami az orosz energia megkerülhetetlenségét mutatja.

„A szankciók megkerüléséből Afrika is kapacitál, hiszen a kontinens 2023-ról 2024-re 250 százalékkal növelte az orosz energia importot”

Az európai piac beszűkülése természetesen fáj Oroszországnak, de a kiesés nem pótolhatatlan, hiszen ezt az olaj többletet ha nyomottabb áron is, de a világ többi része megveszi, ezzel biztosítva az orosz gazdaság stabilitását. Mindez Afrika szempontjából azért fontos, mert ezzel az olaj importtal Afrika alacsonyabb áron jut hozzá az energiahordozókhoz, diverzifikálni tudják ellátó láncaikat, és az elmúlt években a minimálisan, de mégis csak csökkenő helyi energia árak stabilitást biztosítanak az oroszbarát kormányoknak. Eközben Oroszországnak biztos és hosszútávú piaccá válnak ezen országok, így Moszkva fel tudja használni a globális és orosz energiaárakat az afrikai gazdaságok manipulálására. A legjobban orosz energiára szoruló afrikai ország Ghána lett, 2022 óta az évi 600 ezer hordós orosz olajimportot 16 millióra emelték.

„Az orosz befolyás növekedése tehát Afrikában nem csupán a Nyugat meggyengülésének és az afrikai országok frusztrációjának a következménye, hanem tudatos lépés is a többfrontos geopolitikai sakktáblán”

Oroszország a múltban is jelen volt Afrikában, de 2022 után sokkal intenzívebben részt vesz a helyi folyamatok alakításában, és ideológiai elköteleződés valamint az ezzel járó éles bírálatok nélkül sikeresen kínál alternatívát az afrikai államoknak.

Harmath Barnabás írása a #moszkvater.com számára