Az amerikai szabályokon alapuló világrendet felrúgó Oroszország alapjaiban rengette meg a globális játékszabályokat, amihez bizony a Nyugat is hozzájárult a képmutató politikájával. Ennek hatásai a Közel-Keletre és a „fekete kontinensre” is átgyűrűztek, e cikk az afrikai térségben bekövetkezett geopolitikai változásokat vizsgálja.

Ahhoz, hogy Oroszország afrikai befolyásának az alakulását megértsük és kontextusba helyezzük, érdemes megvizsgálni Afrika történelmét és szerepét a világban. Afrika történeti múltja Európával nagyon tarka, és sokak számára rendkívül érzékeny téma. A „fekete kontinens” történelme sokáig elvált a közel-keleti és európai civilizációktól, hiszen az európai gyarmatosítás előtt a Szaharától délre elterülő területen nem alakultak ki unitárius államok, az emberek kisebb törzsi közösségekbe rendeződtek. Ez a megosztottság folyamatos konfliktusokat generált, melyek meggátolták nagyobb birodalmak születését, az ókor és középkor technológiai újításai nem jutottak el az észak-afrikai államoktól délebbre. A polarizált közösségek miatt a kolonizáló hatalmak – Római Birodalom, Perzsa Birodalom, Oszmán Birodalom – könnyen ki tudták terjeszteni befolyásukat a kontinens északi részén. Ennek egyik célja a Földközi-tenger kereskedelmi fontossága volt, amely segítségével ezeket a területeket könnyen be lehetett kapcsolni a közel-keleti és európai gazdaságokba, a Szahara azonban meggátolta a déli irányú terjeszkedést. Éppen ezért az északi országok, mint például Egyiptom, Marokkó, Algéria fejlettebbek a délebbi szomszédaiknál, és jelentősek a gazdasági kapcsolataik Európával.

„Ráadásul 1492 után nem csak a mediterrán európai országok figyeltek fel az Afrikában rejlő potenciálra. A hajózás fejlődése megkönnyítette a dél-afrikai területek elérését, így az amerikai gyarmatok megszerzéséből kimaradó országok, mint például a hollandok, németek, olaszok és a belgák is versenyben tudtak maradni”

A 20. századra már egész Afrika egy gyarmathalmaz volt, és az európai gazdasági fellendülés nagy részét afrikai erőforrások működtették. A gyarmatosítók azonban nemcsak kizsákmányolták Afrikát, hanem segítették is a kontinenst. A kereszténységet és annak értékrendjét exportálták, városokat építettek, infrastruktúrát fejlesztettek. Az európai kultúra nyoma a legjobban talán a Dél-Afrikai Köztársaságban figyelhető meg. Az ország a függetlenség megszerzése után a kontinens egyik legfejlettebb állama volt saját atomprogrammal és hadiiparral. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy számos atrocitás történt a helyiekkel szemben, és nem csak Dél-Afrikában, hanem az egész kontinensen, ennek ellenére a második világháború utáni függetlenedési hullám nem vetett véget az európaiakkal való kapcsolatoknak. A volt brit gyarmatok becsatlakoztak a brit Nemzetközösségbe és a franciák is megtartották gazdasági és katonai befolyásukat a volt gyarmataikon.

„Az afrikai-európai történelmi kapcsolatok tehát nem voltak felhőtlenek, és ez egy jelentős geopolitikai szereplő malmára hajtotta a vizet. Ez az ország pedig nem más, mint Oroszország. Ahogyan az európaiak szorulnak ki Afrikából, Oroszország úgy nyer egyre nagyobb befolyást a kontinensen. Ezzel párhuzamosan a kínai terjeszkedés is egyre jelentősebb, és jóval nagyobb mértékű az orosznál”

Számos nyugati elemző és politikai aktivista szerint a keleti térnyerés Afrikában újabb gyarmatosító törekvés, ám ez korántsem ennyire egyértelmű. A két keleti hatalom a korábbiakkal ellentétben inkább partnerként kezeli Afrikát, és előnyös, hosszútávú megállapodásokat írnak alá, melyeket nem kötnek ideológiai vagy politikai kritériumokhoz. Kína nem, de Oroszország még katonailag is betölti a 2022 óta folyamatosan keletkező hatalmi vákuumokat.

„De Afrika miért vált a nagyhatalmak geopolitikai játszóterévé?”

Ennek a folyamatnak számos vonzata van. A választ földrajzi, demográfiai, történelmi és gazdasági szempontokból is meg lehet közelíteni. A történelmi szálat annyival érdemes kiegészíteni a korábban leírtakhoz képest, hogy az Afrikát gyarmatosító európai országok között csak szlávok és skandinávok nem voltak, ha a dánokat nyugat-közép-európainak tekintjük. Ez azt jelenti, hogy az afrikaiaknak nincsen negatív történelmi tapasztalatuk Oroszországgal, ráadásul a hidegháború során a szovjetek éppen a volt gyarmatosítóik ellen harcoltak.

„Ugyanez igaz a kínaiakra is, akik lényegében a 21. századi hidegháborúban a múlt évszázad Szovjetunióját alakítják. A másik oldalon Európa és Amerika, akik még a 21. században is gőggel és fölényeséggel tekintenek a <fejletlen> harmadik világbeli államokra, és ugyanúgy kihasználják őket”

Franciaország volt gyarmatai például hiába függetlenek papíron, mégis a francia bankrendszertől függnek, és ásványkincseikből származó profitjuk jelentős részét automatikusan be kell szolgáltatni a francia államnak. Mindemellett a Nyugat kioktatja Afrikát demokrácia, kisebbségvédelem, erkölcsök terén, miközben maga a Nyugat is felróhatóan és képmutatóan jár el ezeken a területeken. Többek között e tényekkel lehet magyarázni Afrika folyamatos elfordulását a Nyugattól.

„Földrajzi szempontból elsősorban Afrika erőforrásai adnak választ a kontinens megnövekedett fontosságára”

Ilyen erőforrások például az arany, gyémánt, réz, vasérc, lítium és fosszilis energiahordozók a Földközi-tengeren. Az utóbbi felértékelődése magyarázható a közel-keleti export kapacitások telítettségével, és az Oroszország elleni szankciók által keletkezett piaci űrrel. A réz és a lítium pedig az elektromos autók, akkumulátorok és chipek miatt fontos, hiszen a hatalmas tőkével rendelkező fejlett országok ipari és közlekedési modernizációját az afrikai bányák segítik.

„Másik fontos földrajzi szempont a hajózás kérdése”

Jelenleg a három kulcsfontosságú hajózási csomópont a Szuezi-csatorna, a Malaka-szoros és a Panama-csatorna. Ebből csak egy érinti Afrikát, de a Szuezi-csatorna jelentőségét a 2021-es Ever Given hajó balesete is szemléltette, de a 2023 óta tartó huszi rakétázás is ezt támasztja alá, nem beszélve a szomáliai kalózokról. Ez a hajózási csomópont évente körülbelül 10 milliárd dolláros bevételt jelent Egyiptomnak, de a csatorna működése nagyon törékeny, mert nem elég magát a csatornát megvédeni, hanem a régió stabilitása is elengedhetetlen, márpedig e térség nem a biztonságáról és békéjéről híres. Ha ez az útvonal kompromittálódik, akkor a hajóknak meg kell kerülni az egész afrikai kontinenst, ez pedig időbeli késéssel és anyagi kieséssel jár, érintve az egész világgazdaságot.

„Egy másik fontos terület a Szahara, ami első látásra kietlen sivatag, azonban fontos lehet Európa energiatermelése szempontjából, mivel óriási potenciál rejlik a területben”

Vannak tervek napelemtelepek vagy egyéb napenergiát hasznosító erőművek telepítésére, ezzel hozzájárulva Európa zöld energiával történő ellátásához. Természetesen ennek a projektnek hatalmas költségei lennének, és nem áll stabil lábakon, azonban a zöld politika felértékelődése miatt nem zárható ki.

Kijelenthető, hogy az olcsó afrikai ásványkincsek kulcsfontosságúak a világgazdaság nagy súlyú szereplőinek, ezért igyekeznek minél több területet lefedni, és a globális kereskedelmi ellátóláncok zavartalan működése is kollektív érdek. Ezt az apró Dzsibuti példája mutatja, ahol amerikai, kínai, francia, brit, japán, szaúdi bázisok egyaránt létesültek a Szuezi-csatorna biztosítására. Oroszország Eritreában létesített bázist, és a szudáni frakciókkal is tárgyal egy másik bázisról. Úgy tűnik, hogy Afrika biztonságpolitikai relevanciája kétségen kívüli, ezért építenek a regionális szereplők és a nagyhatalmak egyre több bázist.

„Demográfiai értelemben Afrika jelenti a jövőt, mivel Kína népességrobbanása átfordult csökkenésbe, a többi kelet-ázsiai nem muszlim ország is demográfiai mélyzuhanásban van”

Ezt mi sem mutatja jobban, mint a nagyon alacsonynak számító japán 1,23-ös és dél-koreai 0,75-ös termékenységi ráta. Ez Európában 1,46, ami szintén messze elmarad a népességnövekedéshez szükséges 2,1-es céltól.  Afrika legnépesebb országai, mint Niger, Etiópia, Egyiptom 1950-ben még csak 37, 17 és 21 millió lakost számláltak, de 100 évvel későbbre már Nigéria lakossága meg fogja haladni a 200 milliót, Etiópia és Egyiptom pedig a 110 milliót.

„Míg Afrika jelenlegi népessége 1,55 milliárd fő, a következő 25 évben azonban a 2,5 milliárdot is elérheti, addig Európáé az becslések szerint 550 millió alá csökken, míg Kelet-Ázsiáé 1,5 milliárd alá”

A hatalmas afrikai népeségrobbanással a kontinens jelenlegi állapotában nem tud megbirkózni, ezért a jóléti Európának egyre fokozódó migrációval kell számolnia. A megnövekvő olcsó afrikai munkaerőt kétséges, hogy miként tudja majd integrálni vagy hasznosítani a világ többi országa. Kérdéses, hogy a kontinens hogyan fog alkalmazkodni a népességrobbanáshoz, és egyértelmű, hogy a ma meglévő problémák csak fokozódni fognak. A lényeg, hogy a nagy népességben nagy potenciál rejlik, de Afrika egyelőre nem egységes és nem szervezett ahhoz, hogy kapitalizálni tudjon ezen.

„Afrika gazdasági súlya jelen pillanatban periférikus a világgazdaságban, azonban több szempontból is fontos”

Egyrészt Afrikába lehet dömpingelni az olcsóbb tömegtermékeket, másrészt az ottani olcsó nyersanyagokat fel lehet vásárolni, és magas hozzáadott értékű termékekhez lehet felhasználni őket, mint ahogyan azt például Kína is teszi. A 2022-ben bekövetkezett változásokat az is mutatja, hogy a Kína és Afrika közötti kereskedelem 2000-ben körülbelül 12 milliárd dollár volt, 2020-ban pedig már 187 milliárd dollár. Ráadásul 2024 végére drasztikusan megemelkedett közel 300 milliárdra, tehát exponenciálisan nőtt az elmúlt években.

Oroszország kereskedelme Afrikával csak 2020 és 2024 között közel a duplájára nőtt, 14 milliárdról 25 milliárdra. Ezzel szemben az Egyesült Királyság kereskedelme a volt afrikai gyarmataival 2000 és 2024 között felére, 7,6 milliárd euróra csökkent, miközben Franciaország pedig 12-ről 26 milliárd euróra növelte a forgalmat. Az európai nyomás és az Oroszország gazdasági bedöntésére és izolálására irányuló törekvés ellenére a volt brit és francia gyarmatok 2020 és 2024 között jelentősen, körülbelül 60 százalékkal növelték a kereskedelmüket Oroszországgal. Ezek a számok jól illusztrálják a kereskedelmi egyensúly elfordulását az utóbbi öt évben a „Kelet” felé.

„Mindezt azért fontos kontextusba helyezni, mert bár az orosz-afrikai kereskedelem nagymértékben nőtt az elmúlt években,  a globális arányok alapján Oroszország gazdasági befolyása még mindig messze alulmarad a többi szereplővel szemben”

A 2023-as évben az Oroszországból származó import mindössze 2 százalékát tette ki az afrikai behozatalnak, míg az amerikai szintén csak egy csekély 5 százalékot, és a főbb kereskedelmi partnerek még mindig az európai országok és Kína voltak 20 és 21 százalékkal. A kontinensre érkező állami és vállalati befektetések szempontjából szintén az európai államok és Kína a legjelentősebbek. A legtöbb beruházás még mindig Európából érkezik (40 százalék), ezt követi Kína (20 százalék), majd az USA (9-10 százalék) és Oroszország (1-2 százalék). Mindebből az látszik, hogy a nagy képet nézve Oroszország a 2022 utáni fellendülés ellenére is marginális gazdasági szereplője az afrikai piacnak, habár ezt magyarázza az orosz gazdaság jelenlegi fókusza az ukrajnai műveletekre, de az ország GDP-jéből fakadó korlátok is. Ezzel szemben az EU és Kína gazdasági dominanciája egyértelmű, és a COVID-járvány és az európai szankciók visszahatása sem változtatta meg a nagyobb képet.

Harmath Barnabás írása a #moszkvater.com számára

(Folytatás következik.)