A vámok bevett eszközei a gazdaság, a kereskedelem szabályozásának. A Trump elnök által meghirdetett vámháború azonban nem a szokott mértékben alkalmazza ezt az eszközt. Hogy ebben mennyi a gazdasági és mennyi a politikai dimenzió, erről beszélgettünk Scheiring Gábor közgazdásszal, a Georgetown University Katar professzorával.

Ha csak gazdasági szempontból nézzük a Trump által meghirdetett vámokat, és főleg azoknak a logikáját, akkor mindenféle „il”-lel kezdődő jelzővel elláthatnánk: illiberális, illogikus. Ezért Scheiring Gábor arra hívja fel a figyelmet, hogy ne külön nézzük ezt a kérdést, hanem vegyítsük a politikai elemzéssel is. Abban pedig a fő érv a hatalmi dimenzió.

Trump megválasztásának sikere abban rejlett, hogy képes volt a gazdasági elittel és a leszakadó munkásosztállyal választási koalíciót létrehozni. Az utóbbi azért érdekes, mert a hagyományos baloldali erőknek volt ez a támogatói közege. Ugyanakkor a globalizáció veszteseiként nem kaptak ahhoz sem magyarázatot, sem segítséget, hogy miért pont az ő munkahelyük ment el más országokba, miért pont ők vesztették el az indusztriális társadalomban kivívott helyüket. Erre a Demokrata Párt nem is próbált magyarázatot adni, ezzel szemben Trump megfogalmazta azt, hogy mások a hibásak, és vissza kell hozni ezeket a munkahelyeket az USA-ba.

Ennek eszköze, ha jól megdrágítják a külföldön gyártott termékek árát (nyilván nem az előállítási árat, hanem a vámmal növeltet), és ekkor a gyártósor például nem Kínában termel, hanem visszaviszik az USA területére. Ezzel az a probléma, hogy ha lenne is ilyen lépés, annak könnyen az a vége, hogy gyorsítják az automatizációt, azaz a munkaerőt kiváltják gépekre, így a leszakadó munkásosztály nem kap majd újra munkát. Ez azért jelentős politikai frusztrációt okozhat később, de ez a jövő kérdése.

A választási koalíció másik része a gazdasági elit. Nekik mintha most kezdene derengeni, hogy elmérték Trump radikalizmusra való hajlamát. Azaz egy védővám addig rendben van számukra, amíg nem veszélyezteti a piacaikat. A mostani intézkedésnek azonban már a racionalitása is nehezen indokolható. Elég, ha a Kína számára kiosztott brutális vámokra gondolunk.

Ugyanakkor van még egy dimenzió, ez sem feltétlenül gazdasági. Ez pedig az, hogy a vámháború egy tárgyalástechnikai eszköz, amely képes arra, hogy asztalhoz ültesse az USA-val a világ meghatározó gazdasági szereplőit. Ezt már látjuk, de persze még nem érthető, hogy ennek van-e az USA gazdaságára, vagy társadalmára nézve kedvező politikai kimenete. Amennyiben a globalizáció hasznait élvező gazdasági elit nyer ezen, akkor nehezen lesz teljesíthető a munkásosztálynak tett ígéret.

A sok dimenzió egymásra csúszva azt is okozhatja, hogy nincs valódi megoldás erre a problémára. Ezért is rángatja a vámháborút Trump össze-vissza – kívülről legalábbis így látszik.

Címfotó: The White House – Flickr